Október 25-én a Telekom is elhozza az új iPhone készülékeket!

KeleMan 2013.10.22. 22:07 Apple, iPhone 13 hozzászólás 2 380

Már délután megkaptuk a sajtómeghívókat, de csak most jutottunk el arra a pontra, hogy a sok újdonság (iPad Air, retinás iPad mini, OS X Mavericks és új Mac gépek) mellett erről is írjunk, de talán ez mégis fontos újdonság lesz.

A magyar Telekom (T-Mobile) 2013. október 25-én éjjel 00:00 órától hazánkban is megkezdi az iPhone 5S és iPhone 5C készülékek forgalmazását. Árakról és konstrukciókról egyelőre nem esett szó, csak annyi állt a meghívóban, hogy Budapesten az Allee Bevásárlóközpont földszintjén található T-Pont üzletben lesz a premier.

Múlt évben az iPhone 5 debütálásakor Budapest mellett Győrben és Szegeden is volt éjszakai nyitóparti, de a mostani iPhone 5S és iPhone 5C készletek szűkössége miatt, ez ismét csak Budapestre korlátozódik, így várhatóan előrendelési lehetőséget sem fog a szolgáltató biztosítani.

A Telekom vélhetően még ezen a héten csütörtökön fogja az árakat ismertetni, ahogy a Vodafone is, mely szintén 2013. október 25-től kezdi meg az új Apple mobilkészülékek forgalmazását.

Bejegyzés Telekom HU által

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

13 hozzászólás

  1. Norbio - 2013.10.22. 22:42

    Ott tali!

  2. Papi a Star - 2013.10.22. 23:27

    Szánalmas már rég az 5s-el tolom, mi a szar van otthon kökorszak vagy mi!!!

  3. Hedonist - 2013.10.23. 00:32

    Papi, te vagy szánalmas a nagyképű dumáddal! Amilyen kis tétel az apple-nek acmagyar piac, inkább örülni kell, hogy a 2 körbe bekerült Mo. is. Akinek meg über fontos volt, hogy egyből 5s-el villogjon azvugyis megvette már külföldön vagy valamelyik nappertől itthon!

  4. Lacy - 2013.10.23. 00:56

    Karácsonyra itt a 6-ős

  5. scamp - 2013.10.23. 08:15

    Ó Papi, kimenekülték külhonba szórólapozni és te lettél a király?!Csak azt ne mondd, hogy a premier filmeket is előbb látod, mert dobok egy hátast.
    Mindenesetre, ha visszaszöknél hozzánk, akkor az arcodat hagyd kint.

  6. Hapsi - 2013.10.23. 08:28

    Ne bántsátok már ő még nem tudja, hogy Magyarország jobban teljesít…

  7. TZS - 2013.10.23. 17:38
  8. a.sebi - 2013.10.24. 11:08

    nah már csak egyet kell aludni és mehetnek a birkák sorbaállni…

  9. Építész - 2013.10.24. 12:52

    Így van ! Dübörög a gazdaság! :)
    És Papi: igen kőkorszak van!
    Megvehetném de nem teszem, mert nekem nem az alma körül forog az életem. Nekem megfelel ami most van.
    Ezek elég nagy tudású, és flexibilis készülékek.
    Azért kiváncsi lennék mi a faszra használja az emberek javarésze a villogáson kívül.
    Úgy nagyon könnyű ha apuci fizeti a számlát. Nekem még rezsit is fizetnem kell mellette. Úgy azért még dollárban sem baráti az ára.

  10. Sanyi - 2013.10.24. 19:45

    Nem értem mért kell ócsárolni azt az embert aki mindig meg veszi az ujjat aki megteheti vegye meg aki nem az ne irigykedjen! Mert ez az!!!

  11. 007 - 2013.10.24. 21:49

    Sanyi: egyetértek. egyáltalán nem szégyen az ha valaki nem engedheti meg magánag de ha valaki emiatt el kezd szitkokólózni, az már csunya dolog

  12. scamp - 2013.10.25. 14:39

    Sanyikám!Először tanulj meg helyesen írni, utána gyere vissza okoskodni te is!

  13. Sanyi - 2013.10.26. 20:02

    Scamp ki vagy te itt a nyelvtan dzsoni? Itt nem a helyesirásrol van szó!! Hanem az ilyen okoskodó fa…… Ról mint te!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.