Beperelte az Apple-t egy kaliforniai férfi

Dan 2013.10.19. 20:24 Apple, iOS 27 hozzászólás 1 501

50 dolláros kompenzációt, illetve az automatikusan letöltött rendszerfájlok törlésében kéri a helyi bíróság segítségét az a kaliforniai férfi, aki nemrég beperelte az Apple-t, amiért automatikusan frissültek készülékei az új iOS 7-re.

Mark David Menacher tisztességtelennek tartja az Apple jelenlegi, mint fogalmazott, “a Tim Cook által diktált politikát. Steve Jobs mindig is az elégedettségre, a vásárlók legpozitívabb visszajelzésére törekedett, de úgy látszik, az új Apple-vezér, Tim Cook megveti az eddig gondosan kialakított és ápolt vásárlói elégedettséget.” – nyilatkozta a pert indító férfi.

Mint kiderült, Menacher azért viszi bíróság elé az Apple-t, mert elfogadhatatlannak tartja azt, hogy akarata ellenére frissüljenek meglévő készülékei az új mobil operációs rendszerre. A férfi elmondása szerint akkor telt be nála a pohár amikor egy reggel arra eszmélt fel, hogy wifi kapcsolaton keresztül automatikusan letöltődtek az új rendszerfájlok, így Apple-s termékei zömén már az új iOS 7-es rendszer fut, ami meglehetősen óriási helyet foglal, ráadásul miután a felhasználó már frissített, eltávolítani sem lehet azt.

A kaliforniai férfi ügye bár valószínűleg csupán a helyi média egyik jóízű témája lesz, túl sok mindent vélhetően nem tud tenni. Mint elmondta, addig nem nyugszik, míg nem távolítják el a letöltött fájlokat telefonjáról és táblagépéről, emellett pedig 50 dollárnyi “kártérítést” is követel, ami vélhetően a bírósági eljárás díja, ezt ugyanis ki kellett fizetnie ahhoz, hogy egyáltalán érdemben foglalkozhassanak a problémájával.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

27 hozzászólás

  1. offline98 - 2013.10.19. 21:30

    én hallottam olyat hogy automatikusan net nélkúl ( wifi vagy 3g) lefrissítette o.O ez egy iphone 4s volt :)

  2. Orsos vinetuuuu - 2013.10.19. 21:45

    Ez egy barom. Nem frissül automatikusan.

  3. Gabor - 2013.10.19. 22:11

    Egyebkent egy picit igazat adok az emberunknek. Ugyan nem abban, hogy automatice frissul, mert nem, de abban igen, hogy elerhetove kene tennie az apple-nek, hogy barki barmikor igenybe vegye a downgrade adta lehetoseget. Ne akarjon mar kotelezni senkit semmire. De ez csak az en velemenyem…

  4. iMarc - 2013.10.19. 22:38

    Ez kuwa érdekes. Meg ordas nagy kamu.
    iPad 3, iPad 4, i4, i4s egyetlen egy SEM frissült magától sem nálam, sem a környezetemben!
    Akkor ennél a baromállatnál vajh hogyan történhetett?

  5. Steeme Cock Boobs - 2013.10.20. 00:38

    Eleve el kell fogadni a felhasznaloi felteteleket, amivel ugye a lelkedet is eladod.

  6. tamzolcsi - 2013.10.20. 07:59

    Lehet, hogy az amerikai keszulekek tobbet tudnak… :)

  7. Bristol - 2013.10.20. 08:00

    Olvastátok??? NEM FRISSŰL! De letőlti ami sok helyet foglal. És ez igaz. Bár nekem sokkal jobban bejőn a 7 tudása mint a 6.. -osé, kinézetét még mindig csajosnak érzem sajnos…. De nem cserélném vissza.

  8. Jetty - 2013.10.20. 08:11

    Olvasd el jobban!:) azt irta, hogy frissult.

  9. Keresztes György - 2013.10.20. 09:36

    Nem frissül automatikusan és nem is tölti le automatikusan. Miért írtok ilyeneket?

  10. Eniac - 2013.10.20. 11:09

    A frissulesrol jut eszembe… Nem kellett volna mar erkeznie egy updatenak? Valaki info?

  11. Joci - 2013.10.20. 11:44

    Sziasztok tudja valaki mikor jönn az uj frissités?

  12. Toki - 2013.10.20. 13:32

    De igen frissül! Nekem is frissült, külön be lehet állítani a 7 le szedése után!

  13. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.20. 15:36

    Remel, megja az 50 dollarjat. :D

  14. 007 - 2013.10.20. 19:28

    Hú ha elveszti a pert az alma, tuti csődbemegy!
    50$… egy tisztességes ügyvéd drágább…
    több- mint +

  15. Orsos vinetuuuu - 2013.10.20. 19:46

    Toki te nem tudsz szöveget értelmezni.
    Olvasd el még 1x miről is folyik itt a diskurzus, azt biztos rájössz hule vagy.

  16. BosAti - 2013.10.20. 21:46

    Az egyik kollégám lefrissitette a sima iPhone 4et. Annyira be lassította a telefont, hogy le akarja cserélni. És nem lehet visszatenni a 6ost. Szerintetek ez normális?
    Nesze köcsög, itt az szép új design, vidd, ingyér van….
    Utána meg vegyél egy újabb készüléket.
    Nekem 4 s van, de:
    Meg most sem tudom a napi 50 levelemet 1 mozdulattal torolni. Egyesével kell.
    Este vezetésnél a vakító fehér kiégett a szememet, meg a legocskabb GPS is tud éjszakai módot egy mozdulattal, hat ez nem.
    A perből, amit itt egy-két nagyokos tol hallottam, nem az 50 dollár a lényeg, hanem az, hogy el dönthessen azt, hogy az egyszer mar megvásárolt oprenndszer azon fajtáját használjam, amit akarok.
    Szerintem iszonyatosan felháborító, hogy kényszerítenek arra, hogy a 7est használjam, ha egyszer kipróbáltam. Ilyent meg a Gates sem merne tenni.
    Ebből következik, hogy valószínűleg a következő készüléken mar nem almás lesz

    • aggressor - 2013.10.21. 05:01

      teljesen igazad van, így lehet szépen kihozni, hogy milyen jó az ios 7, mivel nincs más lehetőség. pedig tanulságoslehetne nekik az 5c eset csak azért nagyon kevesen fogják megvenni a telefonjukat mert alma van rajta. Nokiát sem veszik már csak azért, hogy Nokia van rajta.

    • aggressor - 2013.10.21. 05:09

      és az i4 előtt az sem tudták sokan mi az apple, mert nem is volt miért tudni. sikerült nekik vissza adni milyen érzés volt anno egy Htc Diamond 2-vel küszküdni.

  17. Tamás - 2013.10.20. 23:14

    Sziasztok! Nekem ez úgy volt hogy eljezdtem befrissíteni wifin keresztül, de közben meggondoltam magam és kiléptem az egészből! Örültem neki hogy a frissítés közbeni megszakítás nem rakott gatyára mindent! Este aztán újra bekapcsoltam a wifit hogy ellenőrizzem az érkező üzeneteimet, majd ez után bekapcsolt wifi mellett feküdtem le! Reggel aztán meglepetés ért mert a korábban megszakított frissités befrissítette a telefont!
    Magától tehát nem frissít!

  18. Stewie - 2013.10.21. 01:07

    Sir a szatok hogy nem lehet downgradelni… Olvassatok utana es rajottok hogy siman vissza lehet rakni az ios 6-ot..-.-

    • juha [J] - 2013.10.21. 19:23

      Légyszíves oszd meg velünk :)

  19. Badddd - 2013.10.21. 06:28

    Ooo csak 6.1.3-ra lehet vissza rakni az i4-et ;)

  20. Lego - 2013.10.21. 06:55

    Kedves “Jobs” barátunk! Ha tudod hogyan írd ide! Had nyomogassuk már egy kicsit a kütyünket mi is.

  21. Kálmi - 2013.10.21. 09:10

    1. Nem frissül automatikusan, el kell indítani a frissítést
    2. Nem lassítja le az iPhone 4-et
    3. Az alkalmazásokat frissíti automatikusan, ha megengedik neki

  22. Tiger205 - 2013.10.21. 09:23

    Kedves Lego!
    A had – az sok katona.
    Hadd ne nyelvészkedj, ha nem megy.

    Amúgy (on topic) nem értem mi a para – nekem is 6.1 van, nem frissül se időn, se 3(4)G-n.

  23. dexbruit - 2013.10.21. 17:40

    Annyira bírom a hitetlenkedő makacs embereket “de nem frissüüül!!!”. Nekem pl automatikusan letöltötte (de nem frissített rá), ugyanúgy, mint az amcsi kollegának. Most éppen 3 giga helytől szabadított meg, de akkor se frissítek ios 7-re. Paff.

  24. Feri - 2013.10.30. 12:36

    Teljesen mindegy frissül-e automatikusan, vagy sem! A lényege a pernek, amiben igazat adok, hogy ne döntse el a gyártó, hogy a fogyasztó igényt tart-e valamire, amit nem tud visszaállítani arra az állapotra, amiért eredetileg pénzt fizetett ki. Igen is azt mondom, hogy a megvásárolt terméket mindenki úgy használja az adott keretein belül, ahogyan Ő azt szeretné.

    Nekem már az idegesítő, ha megjelenik egy frissítés, akkor kiteszi a beállításokhoz a kis piros 1-es számát és még ezt sem lehet letiltani benne. Ilyenkor telefon törlése, aztán visszatöltöm a régebben mentett adatokat, így a következő frissítésig nyugton van.

    Én sem váltottam 7-re, nagyon ronda.

    Igazából az ilyenekről elfogulatlanul kellene dumálni, nem pedig apple fun -ként, mert azoknak úgysem lehet semmit értelmesen megmagyarázni!:)

    Továbbá itt Magyar emberek veszekednek azon, hogy frissül-e, vagy sem, ez nonszensz, hogy ennyire ráérnek emberek ez legyen a legfontosabb dolguk!:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.