Ujjlenyomat-olvasót is kaphat az iPad mini 2

Dan 2013.09.27. 21:02 Apple, iPad 16 hozzászólás 1 336

Ujjlenyomat-olvasó mellett az iPhone 5S-nél megjelent arany (vagy ha úgy tetszik, pezsgő) színben is elérhető lesz az Apple hamarosan bemutatkozó újabb generációs iPad mini-je. Erről árulkodik legalábbis az a két kép, amelyeket egy kínai weboldal osztott meg – írja a 9to5mac.

Hogy egy jól sikerült koncepció fotót, vagy egy tehetséges Photoshop-virtuóz munkáját ábrázolják a DoNews által megosztott képek, egyelőre nem tudni, az oldal azonban biztos forrásokra hivatkozva azt állítja, a képeken a hamarosan bemutatkozó iPad mini újabb generációs típusa látható, melybe ráadásul az iPhone 5S főbb újdonságait is belepakolja a gyártó: lesz Touch ID (ezt egyébként a kiszivárogtatással foglalkozó Sonny Dickson is megerősítette), ráadásul aranyszínben is elérhetővé válik az új mini.

Dickson forrásai szerint egyébként az ujjlenyomat-olvasó mellett a 64-biten dolgozó A7 chipet, valamint az iPhone 5S-ben debütált M7 co-processzort is megkapják az új táblagépek. Az ausztrál tinédzser azt is tudni véli, hogy az új mini (az 5S-hez hasonlóan) 1GB, míg az ötödik generációs iPad 2GB RAM-mal érkezik majd.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

16 hozzászólás

  1. LiEuTeNaNt - 2013.09.27. 21:17

    Szerintem el is várják az emberek, hogy ezek a dolgok benne legyenek, ha már egyszer bemutatták az iPhone-on…

  2. strucc007 - 2013.09.27. 21:41

    Már nagyon várom… Retinás minit akartam, de lehet hogy egy iPad 5 lesz belőle ;) mindent majd a cucc súlya fog eldönteni, ha jóval könnyebb lesz a jelenlegi iPad 2-nél, akkor az 5 lesz a befutó ;) mégis erősebb, mint a mini…

  3. Ádám - 2013.09.27. 21:53

    nagyon nehéz az a 652gr :'( :'(

    • OrsosVinetouuu - 2013.09.28. 10:07

      Bizony az, ha órákat tartod a kezedben.
      Csak próbáld ki napi szinten egy hónapig.

  4. Phoenix - 2013.09.27. 22:05

    Egy strucnak biztos nehéz! Bocs csak vicc volt! Elnézést! ;-)

  5. David - 2013.09.27. 22:11

    Tudja valaki hogy mikorra varhato a megjelenese az ipad mini 2-nek??

  6. csab2 - 2013.09.28. 02:18

    En az M7 processzornak nem sok értelmét látom egy táblában.

  7. Mairtin - 2013.09.28. 08:40

    Én az ujjlenyomat olvasónak nem látom értelmet egyik eszközön sem.

  8. Fet - 2013.09.28. 09:24

    Majd, ha valami rosszarcú lenyulja a telefonod es felteszi a képed a napisz@arra, majd meglátod, h van értelme, ha nem tudjak kinyitni. Persze csak az átlagember eseten, gondolom egy kockának tehetsz te ra lakatot is, akkor is feltöri.

  9. OrsosVinetouuu - 2013.09.28. 10:10

    Fet tied a pont. Nem a Hackerektől véd hanem a piti tolvajtól.

  10. Mairtin - 2013.09.28. 15:48

    A piti tolvaj a kódot sem töri fel, a kockának meg mindegy. Mert előbb utóbb az is ki kerülhető lesz…

  11. Mairtin - 2013.09.28. 15:52

    Napisz@ar ellen is van védelem: készíts normális, vállalható fotókat. :-))

  12. Mairtin - 2013.09.28. 19:40

    Az iHungary app-ban írt hozzászólás miért nem jelenik meg itt?
    (csak az első jelent meg)

    • Helme - 2013.09.28. 22:33

      A hozzászólások moderálás után jelennek meg.

  13. Mairtin - 2013.09.28. 19:42

    Most már ok.

  14. RBandi - 2013.09.30. 14:47

    Nem tudom elképzelni, hogy a minibe bekerűlne az iPhone 5s hardvere. Sok ismerősöm azon vakarta a fejét tavaj, hogy milyen iPad-re cserélje az 1. generációs iPad-ét. A mini kicsi és könnyű, de se retina, se izmos hardver, márpedig aki játszani is szeretne és mondjuk több évre vesz egy iPad-et, annak nem árt egy komolyabb hardver. Az iPad 4 retinás és erős is. Többen csak ezekért a tulajdonságokért áldozták be a kissebb súlyt és vettek iPad 4-et. Ha a mini is izmosabb és retinás lenne, akkor szerintem sok vásárlót elvinne a nagy iPad-től. Személy szerint éppen iPad vásárlás elött vagyok és nagyon gondolkodok azon, hogy mit csináljak. Minit szeretnék az biztos, de nem tudom, hogy vegyek a jelenlegi szériából vagy várjak az újra? A jelenlegi mini ahhoz képest, hogy Apple termék, elfogadható árban van, főleg a T-nél, ahol már egy otthoni internet mellé is megvehető. A hardver nem túl izmos, de a kijelző sem retina, így az akku idő is hosszabb lehet. Bár még nem láttam élőben az új színeket, de azt nagyon sajnálom, hogy eltűnik a Palaszűrke szín. Szerintem nagyon elegáns tőle az iPhone 5 is és az iPad mini is. Tartok tőle, hogy a mini 2 az izmosítással és a retina kijelzővel lényegesen drágább lesz, főleg ha a cikkben olvasottakat tényleg megkapja.

Szólj hozzá Te is!