Az Apple mostantól kiemelten odafigyel partnerei dolgozóira

Helme 2013.07.28. 12:28 Apple, Egyéb 15 hozzászólás 514

Az elmúlt években több botrány volt az Apple legnagyobb beszállítója a Foxconn körül, ugyanis az ott dolgozók gyakran arról számoltak be, hogy embertelen körülmények között végzik a munkát. Alig kaptak fizetést, túlhajszolták őket, ráadásul a “néma üzemmód” miatt hihetetlenül nyomasztóvá tette az ottlétet.

Ugyanis a szabály szerint a dolgozók nem beszélhetnek olyan dolgokról, ami nem a munkafázishoz köthető, de még egy külön csavart is beiktattak: egyszerre két embernél több nem folytathat eszmecserét. Vélhetőleg ezek az események felnyitották az Apple vezetőségének a szemét és létrehoztak egy tudományos tanácsadói, testületet ami monitorozza a beszállítók dolgozóinak munkakörülményét.

A tudományos tanácsadói testület önkéntesek csoportjából áll, őket pedig nyolc neves professzor fogja koordinálni, akik nagy amerikai egyetemeken dolgoznak. Vezetőjük a Brown University professzora, Richard Locke. A Watson Institute jelentése szerint ez a csoport megmutatja majd az Apple-nek, hogy jelenleg milyen gondok vannak, ezután pedig egy új kutatást indítanak azzal a szándékkal, hogy kiderítsék: minként lehet a munkakörülményeket javítani.

Locke azt reméli, hogy a testület létrehoz egy olyan rendszert ami biztosítani tudja az Apple-nél és a beszállítóinál dolgozók biztonságos és tisztességes körülmények közötti életét. Például a megélhetéshez elegendő jövdelemet kaphassanak, ne legyenek túlhajszolva és elsősorban élhessenek a jogaikkal.

Most úgy látszik: a Tim Cook által vezetett almás vállalat is belátta azt, hogy ez ebben a formában nem mehet tovább, így koncentráltabban és látványosabban foglalkoznak a témával. Reményeink szerint ennek, ha nem is rögtön, de belátható időn belül eredménye lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

15 hozzászólás

  1. iphone - 2013.07.28. 12:29

    Az iphone 6 jovore szeptemberbe jon ki vagy ket ev mulva??

  2. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.07.28. 12:36

    Tavaly előtt fog megjelenni, de csak az iPhone 7 után.

  3. joey - 2013.07.28. 12:45

    Pedig ez a nem lehet beszélgetni szabály teljesen érthető és logikus. Nem támogatom, hiszen nem vagyok a magam ellensége, de ha szívünkre tesszük a kezünket bevallhatjuk: Ilyenkor lassul a munka, sőt néha megáll. Tegnap a Tescoban amikor felvágottat vettem, hozzászólt az eladóhoz a másik, és azonnal megállt a keze, pedig már be volt csomagolva a sonka, már nyújtotta volna. Szépen meg kellett várnom mire megtárgyalják a dolgot, és aztán kaptam meg. Én ezt elnézem, mert emberek vagyunk, de Kínában nem így mennek a dolgok. Ha meg gyorsan akarunk sok iPhone-t, hogy minél többünknek jusson, akkor az ezzel jár…

  4. Pal007 - 2013.07.28. 13:07

    “..Én ezt elnézem, mert emberek vagyunk,..”
    Akkor azt is értsd meg, mert azok is Emberek…

  5. Kevin95 - 2013.07.28. 13:50

    Nem ide tartozik,de nem tudnátok segíteni ios 7 est akartam instalálni és amikor raktam volna be az itunes ba kiírta hogy a telefonomon a firmware nem kompatibilis ilyen esetbe mit kell csinálni?

  6. joey - 2013.07.28. 15:21

    Látom nem tudod, vagy nem akarod megérteni amit írtam, sebaj. Elmagyarázom: Teljesen világos, hogy miért létezik ez a szabály, látom és tapasztalom. Ahogy azt is elfogadom, hogy mekkora nyomást jelent a dolgozóknak. De: Jelenleg úgy működik a világ, hogy Kínában nagyrészt rosszabbak a munkahelyi körülmények. Ez ellen sokan próbálnak küzdeni. És akkor most a lényeg: Lehet döngetni itt a mellkast kiállva mellettük, de megnézném, hogy egy sötétített szobában, titokban, ki szavazna arra, hogy legyenek jobbak a körülményeik, de ennek fejében drágábbak lesznek a telefonok/egyéb eszközök, és még nagyobb lesz a hiány. Mert szerintem nem sokan. Magyarul: A leghangosabb ellenzők nagy része véleményem szerint álszent.

  7. Azo - 2013.07.28. 15:45

    joey: Ne haragudj, de szerintem hibás az érvelésed. Egyáltalán nem drágítaná meg a telefonokat, ha mondjuk úgy osztanák be a műszakokat, vagyis, hogy ne kelljen egy embernek 14 órát dolgoznia feszített tempóban, hanem mondjuk 6 órát, utána csere. A tempó maradhatna, és az emberek sem döglenének bele a hajtásba. Már önmagában ez is segítene, de mondjuk ha az Apple nem 8000%-os haszonnal dolgozna, hanem a munkások javára ott hagyna egy kis pénzt, amit ellenőrzötten osztanának ki, akkor még jobb lenne. Itt valójában ez a gond: több, mint 100 milliárd dollár ficcen a számlájukon, miközben a beszállítónál beledöglenek a gyártásba.

    • juha [J] - 2013.07.29. 00:02

      Pont, hogy drágítaná. Ha kevesebbet dolgozik egy ember, akkor ugye több emberre van szükség. Ez pedig két dolgot jelent.

      1 kevesebb lesz a fizetésük -> szó szerint éhen fognak halni

      2 marad a fizetésük, de akkor a cég csak egy módon tudja hozni az elvárt évi nyereséget -> a késztermék árának növelésével.

      Egyébként meg miért hozod fel az Apple 8000%-os haszonkulcsát? Az Apple fizeti ki közvetlen a dolgozókat? Nem. Hanem a fantasztikus Foxconn, akik ahelyett, hogy jobban megfizetik a dolgozókat, teszik zsebre a nagy lóvét. Úgyhogy elsősorban a Foxconn-t kellene szidni, nem pedig az Applet. Persze lehet az Applet is egészen nyugodtan.

      De én se a RIM-et szidtam mikor a Jabilba dolgoztam, hogy csak 75-öt keresek, hanem a cigány Jabilt…mert az Ő dolgozójuk voltam, és ők fizették ki nekem ezt a hatalmas vagyont, azért a nap mint napi szopásért és retek munkakörülményért.

  8. Építész - 2013.07.28. 17:33

    Hagyjuk már ezt a műbalhét!
    Most odafigyelnek, mert akadozott a szállítás és hiányzott a profit.
    Az Apple pont szarik a közepébe , hogy milyen a kínai munkakörülménye.
    Őket csak az érdekli ne legyen sztrájk, és ne legyen fennakadás.
    Van ugye itt dél-pest határában egy kontaktlencse gyár. Amerikai tulajdon.
    Meg lehet nézni a munkakörülményeket és a fizetéseket. Siralmasak.
    Ja de hát ez kontaktlencse és nem Apple.
    Ez az egész egy reklám csak…

  9. ESzállás - 2013.07.28. 22:58

    Ez van az Apple rabszolgákat tart Kínában.
    Ha kisebb lenne a profit lehetne normálisabb körülmények közt dolgozni.
    Tetszik vagy sem ez az alma fekete oldala, számos kis rabszolga lett öngyilkos az embertelen körülmények miatt, amíg
    Az amcsi barátaink nem tudják hova tegyék azt a sok pénzt.

  10. juha [J] - 2013.07.28. 23:55

    Buták vagytok. A Foxconn jobban hibás, mint az Apple. Ja, és a többi mobilgyártó? Legfőképp a Samsung? Hogyan gyárt? Koreába vajon milyen a helyzet? Több telefont gyárt, mint az Apple…Egyébként meg itt nálunk mi a helyzet? Tiszaújváros, Jabil…Pedig az Nokiás volt régen, most meg RIM-es (blackberry), vagy kitudja már, mert kb 2 éve voltam ott, de ott is leszopja magát az ember 12 órába 65 ezerért…az mire elég?

  11. joey - 2013.07.29. 07:05

    Ja azt még hozzátenném, hogy az is nettó baromság, hogy fúj Apple, meg ha nem lenne annyi haszna, stb. A Foxconn egy rakás cégnek gyárt cuccokat. Nem csak az almának. Persze ettől még szemét, kizsigerelő cég az Apple, nem mondom, hogy nem. De nem jobban mint bármelyik másik. És ehhez köze nincs annak, hogy utána még a többieknél is magasabb nyereséggel adja el a cuccait.

  12. Pal007 - 2013.07.29. 12:05

    Joey:
    Eddig is értettelek. Igazad lehet, hogy azon a sötét szobán sokan elvéreznének.
    Én, személy szerint elfogadnám, hogy drágább legyen – mert mondjuk telibe szarom, hogy 170e vagy 190e amit fizetnem kell az operátornál, HA tudom, hogy emiatt nem nyomorognak tízezrek… – Mondom ezt úgy, hogy átlag keresőnek számítok.

  13. Neil Patrick - 2013.08.01. 13:57

    Nem baj!! Hadd dolgozzanak olcsón a sárga népek!! jól teszed Apple! Csak így tovább, legyen szigor!!!!!!

  14. Pal007 - 2013.08.02. 13:48

    Mekkora pöcs vagy. : )

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.