Ingyen kapnak iPad-et a Los Angeles-i diákok

Dan 2013.07.27. 17:34 Apple, iPad 11 hozzászólás 1 264

A hagyományos papír alapú oktatási formát felváltó digitális eszközök segítségével történő tanulás népszerűsítése céljából, első körben mint egy 31 millió dollár értékben ajándékoz táblagépeket az Apple, a Los Angeles vonzáskörzetében található oktatási intézményeknek.

Az idei év végéig 31 ezer darab iPad-et osztanak szét a Los Angeles-i iskolákban, majd a következő év elejétől további 609 ezer táblagép talál majd gazdára. A kezdeményezés hátterében az E-Learning-hez szorosan kapcsolódó digitális tanulás népszerűsítése áll. A tanulók által igénybe vehető táblagépeket térítésmentesen biztosítja az Apple, így a diákok teljesen ingyen vehetik majd igénybe a kimondottan erre a célra fejlesztett alkalmazásokkal ellátott készülékeket.

A nem mindennapi kezdeményezés két periódusban zajlik majd, melyben negyvenhét további Los Angeles környékén található oktatási intézmény vesz majd részt. A táblagépekkel kapcsolatos egyéb részleteket, mint a készülék pontos típusa, vagy az iOS rendszer verziója egyelőre nem árult el az Apple, csak úgy mint arról sem, hogy mely Los Angeles-i iskolák jogosultak az ingyenes iPad-ek igénybevételére.

Az Apple ilyesfajta kezdeményezése nem új keletű, idén márciusban ugyanis az AllthingsD azt állította hogy, az Apple már több mint 4,5 millió iPad-et értékesített az amerikai edukációs intézmények számára, ugyanakkor az akciónak vélhetően még koránt sincs vége.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

11 hozzászólás

  1. Piromárk - 2013.07.27. 18:10

    Ide is jöhetnének!!!!! :D

  2. Lalik Valentin - 2013.07.27. 18:29

    A mi iskolánkba ilyet mér nem hozznak?
    Van pénze egyes amerikai iskoláknak……………..
    az APPLE másképp nem ajándékozna semmit……
    valamit csak tett az a iskola hogy ez így alakult………..

  3. Lacika54 - 2013.07.27. 20:43

    Kölykök! Irány Los Angeles! És csak jó jegyekkel jöhettek haza!!!!!

  4. Ervin - 2013.07.27. 22:15

    Ha adsz jegyet elmegyek!
    És mindenből csillagos ötös leszek : )

  5. Atesz - 2013.07.28. 05:05

    Bííííztooos…. :D

  6. CEB - 2013.07.28. 07:18

    Kedves masodik valaszolo!
    Az apple magyarorszagra azert nem hoz ipadet mivel nem jo befektetes masreszt ez elegge egy jelentektelen orszag ami most gazdasagilag se all jol. Persze vannak iskolak amiknek, ahogy azt te is leirtad van ra penzuk . ha annyira akarsz egy ipadet nyulj a zsebedbe es vegyel egyet. ha elfogadtak volna azt amikor az apple beakarta vezetni az elekrtonikus uton valo tanulast akkor mar elorebb lennenk. Ha meg mindig igazsagtalansagnak erzed akkor gondolj csak bele hogy Magyarorszag es Los Angeles mennyire hasonlitanak egymasra…. Es akkor talan megerted miert nem adnak ida ipadet.

  7. ESzállás - 2013.07.28. 09:53

    Nem kell ingyen ipad.
    Adjanak magyar Sirit és magyar billentyűt.

  8. DoniPhone - 2013.07.28. 10:26

    Most komolyan! Ha itthon is szét osztanának az iskolában ipadet akkor az összes cigány gyerek lenyúlná es eladná. Már előre látni, hogy rá szakosodnának :D Vicces de sajnos ez van.

  9. Peti - 2013.07.28. 14:52

    A mi sulinknak még papírra sincs pénze

  10. Építész - 2013.07.28. 17:54

    Ez igaz, de azért nem kellene elfelejteni, hogy LA-ban lopják el a legtöbb apple terméket. már külön rendőrségi csoport foglalkozik ezzel.
    Mert ugye kinn csak jóravaló nem bűnözésből élő fekete, kínai, mexikói stb srác él. :) Csak azt nem fogom, hogy miért egy csóró országgal fizettetik ki a kint kiosztott cuccot. Ezt is a mi és a többi országból befolyt összegeiből finanszírozzák.
    Itt meg kétszeres áron veszed meg mint németo.-ban.
    Szerintem ide még telefon sem való.
    Lassan enni nincs mit, de mi ilyenekre költünk. Fasza…És toljuk ki még azt a kis pénzt is ami még maradt…

  11. Lvgaben - 2013.07.28. 23:53

    Az utolso hozzaszolonak:
    1. azt h miert dragabb m.o az iphone, vagy barmilyen elektronikus cucc, v auto, v barmi mas, kerdezd a magyar allamtol… Es azt is h m.o.on miert 27% az afa, usaban miert csak 8%… Van ra valasz: ha itt is 8 lenne, az egyenlo lenne az allamcsoddel…
    2. Kizartnak tartom h a mo.i eladasokbol ajandekozna..:) max elenyeszo reszben…
    3. Senkinek semmi koze h mit csinal a penzevel, es foleg hogy kinek mit adomanyoz… Viszont legalabb adomanyoz, nem is keveset, es azoknak akikbol eddig is a legtobbet profitalt, es aminek a legtobb haszna van a jovojukre nezve,

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.