Megérkezett és elérhető az iOS 7 harmadik béta verziója

KeleMan 2013.07.09. 19:10 Apple, iOS 37 hozzászólás 3 499

Az Apple tegnap, magyar idő szerint este 7 óra után pár perccel kiadta az ősszel debütáló iOS 7 mobiloperációs rendszerének harmadik béta verzióját. Az OTA update ismét simán ment, a 200 MB körüli frissítést csak úgy szívta magába a készülék, minden újdonságával együtt. Az új béta 3-as verzió jót is tett a rendszernek, bár főleg a régebbi, iPhone 4 és iPhone 4S készülékeknél érezhető látványos gyorsulás, de összességében is látszik, hogy nagyon jól haladnak az optimalizálással és a teljes rendszer integrációjával is.

A mai nap főleg a tesztelés és az újdonságok keresésével zajlott a szerkesztőségben, így meg is osztjuk a tapasztalatainkat veletek. Elsődlegesen elmondható, hogy sok újdonsággal bár nem bővült a rendszer, inkább csak csinosítgatták azt, hiszen a felhasználói felületen (UI – User Interface) nagyon sok változás történt.

A legszembetűnőbb újítás, hogy az Apple az eddigi Helvetica Neue Ultra Light betűtípust lecserélte egy jóval vastagabb, de még így is elég vékony Helvetica Neue Regular betűtípusra. A tipográfiailag még így is rettentő vékony betűtípus igazi félkövérként hat az eddigihez képest, de mivel ezáltal sötétebb is, könnyebben olvasható.

A képernyő tetején található állapotsor a lezárt képernyő esetén is nagyobb lett, valamint zenehallgatás alatt (szintén zárolt képernyőn) végre látszódik az idő is.

Amennyiben használunk mappákat, úgy észrevehetjük, hogy azok áttetszősége is finomodott, jobban át tudunk rajtuk látni.

Az időjárás alkalmazásban is felbukkantak az új betűtípusok, jobban átláthatóvá váltak ezáltal a városok megnevezései.

A Naptárban végre visszatértek a pöttyök, azaz ha egy adott napon van valamilyen bejegyzésünk vagy emlékeztetőnk (pl. születésnap) úgy azt az alkalmazás ismét jelzi.

A zenelejátszó alkalmazásban is új ikonok tűntek fel.

Abban az esetben, ha egy új alkalmazást töltünk le, vagy egy meglévőt frissítünk, akkor új animáció is társul a művelethez.

A Control Centerben új ikont kapott az óra.

Egyelőre ennyi, de ha találtok Ti is valami újdonságot, úgy feltétlenül jelezzétek hozzászólásban! Nektek hogy tetszik az új változat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

37 hozzászólás

  1. Wekar - 2013.07.09. 19:20

    Reminders ikon mintha megváltozott volna, iPaden Safariban visszatért a kis x, hogy belehessen zárni a tabot akkor is ha csak 1 van megnyitva, Siri iPaden csak portrait módban megy(sztem ez csak bug), iPaden beállításokban a helymeghatározásnál az Időjárás és a Siri ikonja is viccesen nézz ki:) Egyenlőre ennyi amit észrevettem a fentieken kívűl:)

  2. bazsiihmv - 2013.07.09. 19:23

    remélhetőleg visszaállítják a zárolt képernyőn a nagyobb betűket. AT&T-nél, ahogy a képen nem is lenne gáz, de nálunk szerintem akármelyik szolgáltató esetén + aktív wifi kapcsolatnál kb közvetlenül az óra mellett van(zenehallgatás esetén), ami igazán ronda…amúgy szépen javulgat…várom már a véglegeset.

  3. Hapsi - 2013.07.09. 19:53

    Nekem az a legfeltünőbb, hogy elfelejtett a 4s-em lemerülni!

  4. Norbi - 2013.07.09. 19:54

    Ipaden zárolt képernyőnél zenehallgatás közben eddig is volt óra!

  5. Balu - 2013.07.09. 19:59

    Lenne egy kérdésem!
    Hogyha az összes béta iOS 7-et felrakom iPhonera, akkor a GM után feldobja hogy frissítsek végleges verzióra?
    Előre is köszönöm.

    • Pista - 2013.07.09. 21:27

      Tapasztalat: a GM felrakása után 1 héttel a hivatalos megjelenése után az iTunes azt írta ki nekem, hogy ez a legfrissebb. Magyarul általában a GM mindig megegyezik a majdani hivatalossal… Bárcsak tartanánk már ott :D :)

    • Pista - 2013.07.09. 21:31

      Ha pedig arra gondolsz, hogy az utolsó béta van fent és a GM nincs, akkor igen, felajánlja majd, hogy van új hivatalos frissítés.

  6. Anonim - 2013.07.09. 20:16

    Sokkal finomabbak az áttűnések. Béta 2-ben szinte minden beépített animáció akadt. Most már nem :)

  7. Yooozi - 2013.07.09. 20:59

    @Balu
    Igen az utolsó Beta verzió után frissíthető lesz a véglegesre, sőt frissíteni is kell.
    Ez egyébként le is van írva a developer oldalon

  8. ESzállás - 2013.07.09. 21:13

    Valaki felrakta i4-re?
    Tapasztalat gyors, lassú?

  9. Pista - 2013.07.09. 21:24

    Gyorsabb és pörgősebb mint eddig iPhone 4S-en, jó az új betűtípus és kellemesebb ezáltal a felület. Az aksi is jobban bírja.
    Amivel még mindig probléma van:
    – lezárt képernyős zenehallgatáskor néha nem érzékeli ha PAUSE megnyomásra kerül
    – a háttérkép beállításakor gyakran lefagy, a gyári képeknél főleg….
    – kifejezetten kellemetlenül szaggat az e-mail scrollozásnál
    – a szalaghirdetés néha nem jelenik meg a fenti állapotsornál, ezért újra kell indítani
    Ha ilyen szépen haladnak, akkor a GM verzió már maga lesz a tökély :)
    Mondjuk van pár ötletem, pl.: a NC-ben a “MA” fülnél igazán lehetne időjárás ikonokkal szemléltetni, hány fok van esetleg olyan kis animációval ütősebb lenne, nekem így túl üres és kihasználatlan… de csak lesz jailbreak is majd iOS7-re :) … reméljük :)

  10. RafaTzara - 2013.07.09. 21:37

    Remek az új valtozat, de miért nem engedte az OTA frissítést.
    A beta 1 múkolt volt, de a 2őt engedte, telóról, de a 3at csak iTunes-ból engedte.
    Vkinek vmi tipp?

  11. Handsome - 2013.07.09. 21:46

    Tetszik fasza az ios 7! ;)

  12. cseti - 2013.07.09. 22:45

    I5 – eszméletlen gyors lett, beta2 tényleg akadt, merítette az aksit most nagyon bírja. Amt észrevettem, ami szerintem bug, hogy nem tudom másolni ma sms/iMessage-t, ami után elküldöm. Eddig ment. Viszont amit meg mindig hiányolok. Nem a mobil net, az ne érdekel, de a GPSt ki lehetne tenni a CC-be, az nagyon eszi az aksit, s jó lenne kikapcsolni gyorsban, mint Androidnal is.

  13. Laci - 2013.07.09. 23:07

    Beta 2-n a Skypenál nem minden funkció működött pl: üzenetek, hívás fogadás. Egyszerűen kilépett és a végén el is tűnt az ikon. Ezt javították?

  14. David - 2013.07.09. 23:14

    Segítség hogyan lehet a ios7 beta1 et frissíteni béta 3 rá mert a szoftver
    frissítéssnel nem talál frissítest hogyan tudom frissíteni segítsetek kérlek előre is köszönöm

  15. tamzolcsi - 2013.07.09. 23:17

    Sehogy! Rakd fel ujra a 6.1.3/4-et, ami volt es utana johet a beta3, szereny velemenyem szerint! Nem opcio a szoftverfrissites a beta verziokon, ezert javaslom ezeket a lepeseket.

  16. David - 2013.07.09. 23:22

    És honan tudom leszedni a ios7 béta 3-mat nem tudsz rá linket küldeni?

  17. Krisz - 2013.07.10. 00:13

    Szerintem ezt a IOS7 kár volt így dizájnba elrontani, vagyis a droid és a Windows hoz besorakoztatni :(
    Már szerintem csak az ‘alma, jel maradt ami a különbség lesz..,,, sajnos.

  18. iDuj - 2013.07.10. 02:28

    A fényképezőgépben lett egy új funkció, mely négyzetre lett keresztelve:)

    • bazsiihmv - 2013.07.10. 14:22

      nem b3-as újdonság, iOS 7-es, ami ha jól gondolom, csak i5-ön tartalmaz Instagramhoz hasonló szűrőket, 4/4S-en csak a kép négyzet alakú lett, ami hát szerintem igazán kimaradhatott volna, vagy akkor tették volna bele a szűrőket is…

  19. Phoenix - 2013.07.10. 06:08

    Ez hülyeség!

  20. Phoenix - 2013.07.10. 06:08

    Jo lesz az…

  21. Gustavo - 2013.07.10. 07:28

    én mint újdonságot várom, de a régi úton haladnék tovább. A Coca Cola, a marlboro a shell kisebb lépései jobban működnek.

  22. Lackó - 2013.07.10. 09:18

    Szuperek az új funkciók, a desinget még szokni kell, de az is jó lesz. Egyébként az ios 7 és a light iPhone teljesen egyértelmű, hogy majd ezzel akarják a mostani Androidosokat hódítani. Mért is?
    -Androidból leváltja elérhető lett már az ios 7-Ben ami az androidban alap volt , így nem lesz nehéz az átszokás
    – kissé android desing
    -Olcsó iPhone, így ezt sok Androidosokat fogja venni

  23. Andris - 2013.07.10. 09:43

    Uj lett a szamologepnel a gommbok animacioja.

  24. Vaki - 2013.07.10. 10:37

    nem látom a frissitést (Iphone 5), és ha rámegyek a szoftverfrissitésre, keres majd kiirja hogy “Nem ellenőrizhetők a frissitések.. Egy szoftverfrissités ellenőrzésekor hiba lépett fel”!
    Megpróbáltam visszarakni a 6ost, ott meg azt irta az iTunes hogy nem lehet kapcsolódni a szerverhez!! mi lehet a baja? valami ötlet?

  25. Lalik Valentin - 2013.07.10. 18:00

    Nem valami nagy szám, az IOS 7 végleges verzióját kéne kiadni nem részletekbe kéne vesződni vele……………………
    Így nagyon uncsi………..
    Ha nekem lenne Iphone-om én tojnák egy nagyot a beta verziókra……….. :D E-helyet megoldást kéne arra találniuk hogy az Iphone-okra az IOS 7-et ne csak számítógéppel lehessen telepíteni…….. mert ennek egyszerűen nincs értelme, csak idő pocséklás…………….

    Tim Cook azért gondolhatna arra:

    Hogy esetleg mire találták fel a ,,Beállítások,,-pontban a ,,Szoftverfrissítés,, menüpontot? már sok bekapcsolt, működő Iphone-t láttam, de mindég akár hányszor rákattintottam a ,,Szoftverfrissítés,, menüpontra ezt írja ki mindegyik: ,,Empity,, (Üres) Nincs Új szoftver!

    -látható ezt is kitalálni annyi értelme volt, mint a vészkijáratot kitalálni egy tengeralattjárón!

    :D

  26. Vaki - 2013.07.10. 21:55

    nem látom a frissitést (Iphone 5), és ha rámegyek a szoftverfrissitésre, keres majd kiirja hogy “Nem ellenőrizhetők a frissitések.. Egy szoftverfrissités ellenőrzésekor hiba lépett fel”!
    Megpróbáltam visszarakni a 6ost, ott meg azt irta az iTunes hogy nem lehet kapcsolódni a szerverhez!! mi lehet a baja? valami ötlet?

  27. Henrik - 2013.07.12. 10:40

    Én nemrég telepitettem sz ios7-et, aztán alig tudtam tőle megszabadulni. Béta verziós ios-t soha többet.

  28. Marcos - 2013.07.12. 13:04

    Miért van az, hogy a beta 3 felrakása után nem kéri a PIN kódot, és se a beállíásokban nem tudok hozzáférni. Röviden: se telefonálni se sms-t írni nem tudok. Olvastam a beta 1-nél h jelkódzár nélkül kell felrakni, anélkül csináltam.

  29. g3rg3j - 2013.07.16. 01:38

    iPhone 4-en megfelelő a sebesség. Például az AppStore sokkal elviselhetőbb, mint ios 6 alatt. Csupán annyi a problémám, hogy a Podcasts alkalmazás, a háttérben futva, 70%-ról kb. 5 óra alatt teljesen lemerítette az akkumulátort.

    @Marcos A SIM PIN-t nekem sem kérte, de SIM kártya ki-be után már megy.

  30. Marcos - 2013.07.18. 15:20

    Próbáltam azt is illetve, hogy repülő üzemmódba teszem majd vissza, az se segített. Igazából azt csináltam, hogy beta 2 vissza PIN kód ki aztán újra a beta 3. Viszont rájöttem, hogy van egy másik SIM kártyám is amit majd otthon akarok haszálni ha hazamegyek, de nincs sok kedvem még1x eljátszani :D
    Ha vkinek vmilyen ötlete van ezzel kapcs. írjon! Köszönöm!

  31. Marcos - 2013.07.18. 15:43

    A napokban érkezhetett a hozzászólás az egyik oldalon, a lényeg ha vkinek hasonló problémája van az indítsa újra és rögtön húzza el a képrenyőt, ne várja meg míg kiírja, hogy “Zárolt SIM”. Akkor kidobja a feloldás lehetőséget.

    • Frankie - 2013.07.24. 20:38

      Ha kiírja, hogy SIM zárolt, akkor Kapcsold be a repülőgép funkciót, majd kapcsold ki. Akkor egyből feladja a PIN kód beírásának lehetőségét.

    • Frankie - 2013.07.24. 20:59

      Kapcsold be meg ki a repülőgép funkciót, és fel fogja dobni, hogy írd be a PIN kódot.

  32. Frankie - 2013.07.24. 20:35

    Vissza tettem az iOS6-ot. De szereném újra vissza tenni a 7 bétát. Megvan a telepítő. Korábban már sikerült többször is. De most nem megy. Ismeretlen hibára hivatkozik (3194). Tud valaki segíteni?
    Előre is köszönöm.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.