Ilyen lesz az iPhone 5S kamera alkalmazása és dual LED vakuja

Kacor 2013.06.28. 23:10 Apple, iPhone 11 hozzászólás 2 740

A fenti kép persze csak illusztráció a dual LED vakuról (ha lejjebb gördítetek, találhattok egy valódi felvételt is), de mostanra elég sok mindent megtudtunk az új iPhone 5S kamerájáról mind (köszönhetően az iOS 7-nek) szoftveres, mind (köszönhetően pár kiszivárgott fotónak) hardveres szinten. Lássuk tehát, mit tudunk eddig, és mi az, amit csak sejthetünk.

Az iOS 7 forráskódjában számos új, kamerával kapcsolatos sort találtak a fejlesztők, ami alapján bizony több, a felhasználókat is érintő változásra számíthatunk. Az iOS 7 második bétájában az Apple új képérzékelőkkel bővítette a szoftvert, amelyek képesek bizonyos kifejezések felismerésére a fotókon. Anno már az iOS 5-be implementálták az alapvető arcfelismerést, de az iOS 7 már a pislogás vagy a mosoly felismerésére is képes lesz.

Amikor az iOS 5-ben először megjelent az arcfelismerő, a Kamera app is megkapta ezt az opciót, az okosabb autófókuszt és a pontosabb fehéregyensúly-finomhangolási lehetőségeket. Épp ezért nem lehetetlen, hogy az új detektorok új Kamera-beállítási opciókra utalnak…

Az Apple az új detektorok segítségével képes lehet egy MI segítségével késleltetni az exponálást, amíg mindenki nem mosolyog a képen, vagy amíg senki sem pislant – több Android telefonon már eddig is megtalálhattuk a legjobb kép opciót.

Az sem az első eset lenne, ha az Apple titokban tartani néhány új Kamera fícsört az új iPhone megjelenéséig – így került a 3G-nél bevezetésre a geotagging, a videó a 3GS-ben és a panoráma az iPhone 4S és 5 esetében. A már említett új opciók pedig szépen kiegészítenék a vadi új, automata, duál vakukat.

Új funkció lesz  az élő bárkódleolvasó (ami gyakorlatilag minden vonalkód-típust fel fog ismerni), a finomabb autófokusz, és végül, de nem utolsó sorban 60 képkocka/másodperces videofelvétel. Ennek segítségével külső fejlesztők olyan lassítási effekteket engedélyezhetnek a videók szerkesztésénél, amiről korábban álmodni sem mertünk volna. Az új OS beépített audió korrekciós funkciókkal szintén rendelkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy a lassítás során a hang változatlan frekvenciájú maradjon. A hardver határai miatt a 60 képkocka/másodperces felvétel csak  720p-nél, az iPhone 5-ön, iPad minin és az ötödik generációs iPod touch-on lesz elérhető.

A WWDC kapcsán arról is beszámoltunk már, hogy az új videó-zoom opció, amellyel minőségvesztés nélkül közelíthetünk/távolíthatunk felvétel közben, szintén csak a legújabb iPhone és iPod modelleken lesz elérhető. Ezek mellett szinte biztosan számíthatunk nagyobb kapacitású képfeldolgozóra és kamera szenzorra, valamint a dupla LED-es vakura.

Az új LED vakuk több színben fognak érkezni, így két különböző fénycsóvát fognak kibocsátani – valószínűleg az egyik fehér-, a másik pedig sárga alapszínű fényt, és nem csak az előbbit, ahogy a korábbi modellek. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a készülék fényviszonyoktól függően egyik, másik, vagy mindkét vakut fogja automatikusan felvillantatni exponáláskor, sőt, valószínűleg azt is beállítja majd, melyik vaku milyen fényesen égjen. Ez már csak azért is izgalmas hír, mert a Nokia legutóbbi, zombis reklámja épp az iPhone vakuval készült képeit vette elég pofátlan módon célba.

Drasztikus minőségnövekedést várhatunk az éjszaka, tömegben készített fotók, tehát pl. koncertfelvételek esetében is.

A két kép közül a jobb oldali készült dupla vakul, de igen fakó lett – az iPhone kameráját ismerve azonban ettől nem kell tartanunk

A dual LED rendszerek nagy része arra is képes, hogy beállítsa, melyik vaku milyen távolságig világítson el, ahogy azt is, hogy mekkora fényerővel. Az új dual LED vakukat az iOS 7 új alkalmazásával zseblámpaként is használhatjuk. Az új szenzor kapcsán már több pletyka is napvilágot látott – a jelenlegivel megegyező 8 megapixelestől egészen a 13 megapixeles Sony egységig. Ti várjátok az új kamerát? Sokat fényképeztek az iPhone-otokkal? Meg vagytok elégedve vele?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

11 hozzászólás

  1. Geri - 2013.06.29. 00:28

    És az ipad 4?

  2. Fehérsólyom - 2013.06.29. 00:29

    Nagyon jó lenne egy fényérzékeny, nagy felbontású kamera. Fontos volna a papír alapú dokumentum fotózásához, és a beltéri épületfotózáshoz.
    De IP67-es minősítéssel lenne igazi a telefon. Akkor lehetne igazán mindenhol használni.

  3. Fárr Vince - 2013.06.29. 01:25

    Várom! Elég sokat szoktam fotózni!

  4. Zoli - 2013.06.29. 04:36

    Ez egy telefon, ezt már nem kell tovább fejleszteni. De, hogy időzíteni lehessen egy későbbi időpontban elküldendő SMS-t, vagy a zenelejátszóban még feljebb lehessen tolni a hangerőt, vagy 3 újjal lehessen task-ot váltani(vagy bárhogy, de ne ahogy most), vagy elérhető legyen bármikor az IOS6 képi világát visszaállítani, majd persze az iOS7 után, ezeket várom. Addig nem érdekel, hogy egy zsebhokival milyen képeket lehet készíteni! Iphone5 elég, de már előzők is jók voltak!

  5. Zoli - 2013.06.29. 04:38

    Ja, nem, nem, igen.

  6. ESzállás - 2013.06.29. 07:09

    Ha 10milimeterrel kisebb lenne a hossza az új iPhone-nak, akkor en abba is belemennek, hogy ne legyen benne kamera:)

  7. Istvan - 2013.06.29. 10:23

    Az illusztracion sokkal jobban nez ki.

  8. Bandita - 2013.06.29. 12:25

    Az eredeti képen egy gagyi kínai telefon van miből gondoljátok,hogy az iphone 5s is így néz majd ki na meg,hogy Szeptemberben jön ki,lehet csak az ipad 5,meg az olcsó ihone jön majd,5s-re szerintem várni kell úgy mint tavaly legalábbis remélem:-)

  9. Wxtc - 2013.06.29. 13:44

    En kivancsi vagyok az 5S kamerajara en is sokat fenykepezek de valamiert enyhen sotetebb helyen mar zajos a kep vagy ha zoomolok mar latszodik

  10. Laci - 2013.06.29. 21:53

    Egy kérdésésem lenne tudom hogy ez nem ide tartozik de szerintem a dual hejett duplát kellet volna írni!!

  11. @ - 2013.07.05. 13:19

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.