Cáfolja a kínai Huawei, hogy megvásárolná a Nokiát

Helme 2013.06.21. 16:15 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 359

A kínai Huawei szerdán cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a finn Nokia megvételét fontolgatja – írja a China Daily napilap. A brit Financial Times (FT) napilapban megjelent hírt a vállalat külső ügyekért felelős alelnöke, Bill Plummer, a Huawei fogyasztói üzletága, és utóbbi elnöke, Richard Yu is tagadta. Az FT kedden Yu-t idézve azt állította: a cég a Nokia megvételét tervezi, hogy a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává váljon, mondván az üzlet  “a Nokián múlik”.

Yu szerdán azt mondta: a hír nem igaz, az egy vele készített interjúból származó félreértés. A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette: a vállalat nyitott minden üzletre, mely előnyökkel jár számára. A világszerte 140 ezer főt foglalkoztató, a dél-kínai Sencsen városában székelő Huawei Kína legnagyobb magánkézben lévő vállalata, s a világ legnagyobb telekommunikációs felszerelés gyártója, termékeivel 140 országban van jelen.

A cég jövőbeli tervei között az okostelefonok piacán való agresszívabb terjeszkedés szerepel, az első negyedévében csupán 4,7 százalékos részesedést tudott magának, jelentős mértékben lemaradva a Samsung 30,7 és az Apple 17,8 százalékos piaci arányához képest. A cég kedden mutatta be legújabb termékét, az Ascend P6-ot, mely a világ legvékonyabb okostelefonja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

6 hozzászólás

  1. Kid - 2013.06.21. 16:57

    Ès nem nèz ki rosszul…
    Fel kell kötni a gatyàt Apple! Mèg is csak jönnek(jöhetnek) azok az olcsóbb Iphone-ok…?

  2. iMarc - 2013.06.21. 18:02

    Nekem az iPad előtt volt Huawei termékem. Akkor tanultam meg, hogy az 50 000 forint sokszorosan több pénz, mint a 200 000.
    A Huawei árának minden egyes forintját tízszer bántam. Tízszer, s megvettem az iPadot. Egyetlen forintját sem bánom, s azóta az egész család Apple fun lett.
    A csajom már kidobta a droidot, s ájfon fun lett. Még a körmösnél is felrakatta mancsára a jelet :)

    Szóval. Kinek is kell felkötnie a gatyót???

  3. Steeme Cock Boobs - 2013.06.21. 19:34

    Fun?!?

  4. Ert - 2013.06.21. 21:16

    Funny! :-)))

  5. iMarc - 2013.06.22. 00:39

    Fun, vagy nem fun, de rajongók az biztos :)

  6. Bandita - 2013.06.22. 08:44

    Úristen ilyen telefont!Még,hogy fel kell kötni a nadrágot,akkor ha másra nem telne vennék sony-t!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.