Az Apple bemutatta az iTunes Radio szolgáltatást

KeleMan 2013.06.14. 11:07 Apple, iTunes 10 hozzászólás 1 764

Még nem írtunk róla, de itt az idő, főleg, hogy a hazai Apple végre fellőtte a hivatalos sajtóközleményeket is honlapjára. Az Apple végre elindítja rádiószolgáltatását is, azonban ez egyelőre csak az USA-ban lesz elérhető. Hamarosan azonban várható, hogy talán Magyarországon is megjelenik. Egyébként az iOS 7 bétájában már működik, kipróbáltuk nagyon jó, viszont kell hozzá egy amerikai Apple felhasználói profil.

Az Apple bejelentette az iTunes Radio elindítását. Az ingyenes internetes rádiószolgáltatás több mint 200 rádióállomást, valamint az iTunes Store áruházból elérhető zeneszámok hihetetlenül széles választékát foglalja magában, és azokat a kizárólag az iTunes által kínált szolgáltatásokkal ötvözi. Az iPhone, iPad, iPod touch, Mac, PC vagy Apple TV készüléken elérhető iTunes Radio szolgáltatás, a lejátszott zeneszámok alapján kínál hozzáférést a felhasználó igényeire szabott állomásokhoz, az Apple által gondozott Kiemelt állomásokhoz, valamint konkrét zenei műfajok köré épülő állomásokhoz.

Az iTunes Radio a lejátszott és letöltött zeneszámok alapján tanul. Minél többet használja a felhasználó az iTunes Radio és az iTunes szolgáltatásait, az alkalmazás annál hatékonyabban állapítja meg, hogy milyen zeneszámokat hallgat szívesen, és az élmény annál inkább illeszkedik ízléséhez. Az iTunes Radio szolgáltatáson a legnépszerűbb előadók exkluzív debütáló zeneszámai is elérhetők, továbbá integrált részét képezi a Siri, és az éppen hallgatott zeneszám egyetlen kattintással felcímkézhető vagy megvásárolható.

“Az iTunes Radio különleges módja annak, hogy felhasználóink személyre szabott rádióállomásokat hallgathassanak” – mondta Eddy Cue, az Apple internetes szoftverekért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “Kedvenc és leendő kedvenc zeneszámok érhetők el, és azokat egyszerűen, egyetlen kattintással meg is lehet vásárolni az iTunes Store áruházból.”

Az iTunes Radio minden héten több ezer új zeneszámot kínál a zene szerelmeseinek, illetve elsőként teszi elérhetővé az új és népszerű előadók exkluzív zeneszámait. A szolgáltatásban a feltörekvő zenekarok exkluzív kislemezétől, egy teljes album kiadás előtti közvetítéséig minden megtalálható majd. Az iTunes Radio különleges eseményeknek is helyt ad majd, többek között a londoni iTunes fesztivált és más exkluzív iTunes-rendezvényeket is élőben közvetít.

Az idén ősszel érkező iTunes Radio már az első használatkor hihetetlenül testre szabott élményt nyújt az iTunes áruházon keresztül korábban hallgatott és megvásárolt zeneszámok alapján. Az iTunes Radio szolgáltatáson vagy a zenegyűjteményen keresztüli zenehallgatás esetén, külön rádióállomást is létre lehet hozni a kedvenc zeneszám alapján. A hallgatni kívánt zeneszámok alapján egyszerű az állomások létrehozása és személyre szabása. A keresett előadók, zeneszámok vagy műfajok alapján az iTunes Radio azonnal létrehozza az igényeinek megfelelő rádióállomást.

A Siri használatával pedig még szórakoztatóbbá válik a zenehallgatás. A felhasználó megkérdezheti a Siri szolgáltatástól, hogy ki a szám előadója, vagy utasíthatja, hogy még több ehhez hasonló zeneszámot játsszon le. Megkérheti a Sirit, hogy egy jazz zenét játszó rádióadót válasszon ki, de bármelyik kedvenc meglévő állomását vagy műfaját is kérheti. Saját igényeinek megfelelően alakíthatja az állomásokat, ha megmondja a Sirinek, hogy mely zeneszámokat kedveli vagy nem kedveli, vagy utasíthatja a Sirit a zeneszám szüneteltetésére, leállítására vagy átugrására. A Siri kérésre a zeneszámokat a Kívánságlistához is hozzáadja, így a későbbiekben a felhasználó letöltheti azokat.

Az iTunes Radio műsoraiban reklámok hallhatók, ám az mindenki számára ingyenesen elérhető. Az iTunes Match felhasználói az iTunes Radio szolgáltatás hirdetésektől mentes változatát használhatják, így a zenehallgatást az iTunes Radio időnként lejátszott hirdetései nélkül élvezhetik. Az iTunes Match használatával minden zeneszám – még a CD-ről importált zeneszámok is – tárolhatók az iCloud szolgáltatásban. Az iTunes Radio így a teljes zenegyűjtemény alapján teheti még egyedibbé az állomásokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

10 hozzászólás

  1. Blabla - 2013.06.14. 11:40

    nemtudom itthonival mért nem mukodik , én a amerikai adokat is elhalgatnám ,eggyik kedvencem a sky fm :D

  2. Sagara07 - 2013.06.14. 19:51

    Régebbi iTunes-ban emlékszem, hogy volt olyan funkció, hogy rádió.
    Rengeteg stílus között lehetett választani és nekem nagyon tetszett. Természetesen internet kellet hozzá.
    Na most iTunes 11-ben ezt a funkciót egyáltalán nem találom.

    Ez eltünt belőle vagy mi ?

  3. Fehérsólyom - 2013.06.14. 21:22

    Ez mind nagyon szép és érdekes. De azért nagy hiba, hogy manapság sokan, ennyire nagy mértékben, csak a fogyasztásra koncentrálnak. Fontos lenne a tanulás és a kreativitás is. Kevesebb baj és szegénység volna. Persze ehhez sok jószándék, Igazság utáni vágy, és kevesebb önző érdek kellene. Mindenki jobban járna így.

  4. Pingvin - 2013.06.15. 00:31

    Sziasztok

    Arra lennék kiváncsi, hogy mondjuk egy óra rádiózás mennyi adatforgalomnak felel meg?

  5. Blabla - 2013.06.15. 11:42

    Várjunk csak , nekem Szlovák ID m van és nekem megy a rádió :D marha jó :D

  6. 007 - 2013.06.15. 13:38

    csak akkor tudom használni ha felrakom az iOS 7 bétát

  7. 007 - 2013.06.15. 13:38

    ?

  8. Blabla - 2013.06.16. 13:26

    Figyelem ezzel a kis trükkel bármijen ID vel működik a rádió ! Beállítások > AppStore > ID > ID megtekintése itt változtass meg az országot unated states ra ,aztán elfogadod a felhasználási feltételeket blabla , végül oda jutsz hogy a város és a telefonszám nem passzol nem tudsz tovább lépni , ilyenkor menj a cancel ra a felső sarokban , csukd be a beállitásokat , és már megy is a rádió , az ID megváltoztatása nelkul , nekem működik érdemes kipróbálni .

  9. Blabla - 2013.06.16. 13:28

    Hja ez természetesen csak az iOS 7 ben működik :)

  10. Lacko - 2013.06.18. 12:25

    Ez nem rossz ötlet

Szólj hozzá Te is!