Majdnem iCar: jövőre érkezik a Volkswagen iBeetle

Helme 2013.04.29. 20:01 Apple, iPhone 5 hozzászólás 923

Az Apple az elmúlt egy évben számos autógyártóval állt össze annak érdekében, hogy az iPhone-ok egyes funkcióit – főleg a Sirit- beleépítsék néhány modellbe. A listán megtalálható  többek között a Mercedes, a Honda, az Audi, a GM, a Land Rover és a Jaguár egyaránt. Azonban az öröm nem lehetett felhőtlen, ugyanis ezzel nem váltak a járgányok iCar-rá, csupán egy (a külföldiek számára) hasznos kiegészítést értek el vele. Most azonban fordult a kocka: a Volkswagen bejelentette az iAutó első generációját.

Pedig nagyon is lenne igény arra, hogy szeretett autónkban Apple kütyük vegyenek minket körül, s megkönnyítsék, illetve élvezetessé tegyék a vezetést. Hatalmas sikert aratott, amikor egy VW Jettába beszereltek egy iPad minit. Ráadásul sokkal olcsóbb is, hiszen a gyári navigációért és multimédiás központért akár egy millió forintot is elkérhetnek, míg itt csak a táblagép és a szerelési díjat kell kifizetni, ami biztosan olcsóbb. Plusz funkcionalitásában abszolút lekörözi a szalonokban rendelhető változatot.

Talán emiatt pont a VW Group állt elő egy olyan ötlettel, hogy ne csupán csak a Sirit építsék bele, hanem adjanak hozzá plusz funkciókat. Így született meg az iBeetle, mely színében is passzol az Apple által képviselthez. Az idei év végén a futószalagról legördülő és jövő évben forgalomba kerülő modell erősségét az adja, hogy külön hozzá fejlesztettek programot. Az iPhone 5-öt egy speciális dokkolóba kell becsatlakoztatni, aminek következtében életre kel a rendszer. Ez az egység alapból benne lesz, a műszerfalat is így tervezték, emiatt kapta meg az “i” előtagot.

A Volkswagen Car Net The Beetle alkalmazás első körben tartalmazni fog egy Spotify csatlakozási lehetőséget, kilistázza a Facebook barátainkat, akiket egyből fel tudunk hívni, illetve a Siri segítségével tudunk nekik pötyögés nélkül üzenetet küldeni. De frissíthetjük a Twitter állapotunkat is. Az autó adatai sem maradnak ki. Fogyasztás, sebesség, olajállapot, illetve egyéb érdekes információkat tudhatunk meg. Ha minden igaz nem ez lesz az egyetlen alkalmazás hozzá, de eddig csupán ezt az egyet jelentették be. Persze ez nem az a tipikus iCar, amit mindenki vár,  de simán lehet tekinteni az előfutárának. Neked hogy tetszik?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

5 hozzászólás

  1. Balázs - 2013.04.29. 20:10

    Ugyan ez van a Nissan Juke NISMOban is és mar meg lehet venni. Mi olyan nagy újítás ebben?

    • Helme - 2013.04.29. 20:12

      Abban csak csatlakozó van. Plusz Siri integráció. Ennél azt mondják, hogy rengeteg plusz funkció, csak még nem hozták nyilvánosságra.

  2. Kev - 2013.04.29. 20:25

    Én olyat is hallottam , hogy iphonenon keresztül ki áll a parkoló helyről valamelyik gyártó által közösen fejlesztett kocsi

  3. Balázs - 2013.04.29. 20:51

    Ha a legutóbbi TC adásban levő teszt autóban volt egy külön app, ami mutatott egy rakta adatot. Így elsőre ez sem tűnik sokkal többnek.

    Persz az irány jó és a potenciál egyértelműen óriási, de semmiképp sem ezt mondanám az első ilyen autónak.

  4. Eper - 2013.04.29. 22:22

    Legnagyobb hulyeseg h i5-ös dokkolot épitenek bele.tudván h szinte évente változik a paletta.akkor majd öt ev mulva bütykolni kell h épp kompatibilis legyen mondjuk az i8-al?vagy majd fél millaert kicserelik a fel muszerfalat?szerintem ez egy nagy baromság!

Szólj hozzá Te is!