Sajnos a Samsung vezet az európai okostelefon piacon

Helme 2013.03.14. 12:23 Apple, iPhone 47 hozzászólás 1 992

A Samsung folyamatosan növekvő részesedéssel vezeti az európai okostelefon piacot – írja a comScore piackutató vállalat elemzése. Európában az okostelefon felhasználók száma az év utolsó három hónapjának átlaga szerint tavaly 30 százalékkal, 136 millióra emelkedett. Az EU öt legnagyobb tagállamában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban tavaly decemberben lépte át első alkalommal az okostelefonok piaci telítettségi aránya az 50 százalékot.

A gyártók rangsorában 2011 decemberében még a Nokia vezette a listát 28 százalékos okostelefon piaci részesedéssel Európában. A Samsung akkor 18,1 százalékos, az Apple pedig 20,7 százalékos részesedéssel rendelkezett.
A Samsung a második helyet 2012 februárjában szerezte meg az Apple-től: a Nokia akkor 24,8 százalékos, a Samsung 21,0 százalékos, az Apple pedig 20,7 százalékos részesedéssel rendelkezett.
Az első helyre a Samsung 2012 áprilisában került, az Apple 20,6 százalékos, a Nokia 22,8 százalékos részesedése előtt 23,6 százalékos szeletet hasított ki magának az okostelefon piacon. Elsőségét azóta is megőrizve, részesedését 2012 decemberére 32,3 százalékra bővítette, elsősorban a Nokia és a többiek, a HTC, a RIM és a Sony kárára. Az Apple 2012 decemberében 20,5 százalékos, a Nokia 16,3 százalékos részesedéssel rendelkezett az európai okostelefon piacon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

47 hozzászólás

  1. Szomora Róbert - 2013.03.14. 12:44

    Gondolom, hogy a Galaxy s4 is odaver!

  2. Samsung vs. Apple - 2013.03.14. 14:09

    Nem sajnos. Gondolom tesz is érte. Az Apple fun-ok kíméljenek.

  3. Finlandia - 2013.03.14. 14:58

    *Fan-ok. Mielőtt hangoztatod a nagyon értelmes véleményedet hogy az Apple sz*r tanulj meg angolul

  4. peter - 2013.03.14. 16:28

    nekem iphone5-öm van a samsung galaxy s4-et mindenképp megveszem…

  5. Farr Vince - 2013.03.14. 16:33

    Ez teljesen normalis! Sokkal több telefonjuk van eladó es a legjobb modellek is olcsóbbak az iPhoneal!

  6. blabla - 2013.03.14. 17:08

    Ez teljesen megváltozna ha az apple kiadna eggy ,, olcsó iphone,, t is . Mivel europában sokan azért nem ezt veszik mert nem engedhetik meg maguknak . (szerintem ) De nem fog mert az olcsó – sz@r és azt meghagja a samsungnak :D

  7. Gerpet - 2013.03.14. 17:09

    csodálkozunk ezen?
    minden teren jobb a konkurencia, talán a design terén nem. iphone 4 óta csak rancfelvarrast tettek az iphone-nal

  8. Zack - 2013.03.14. 18:43

    “Sajnos??!!”… szerintem nincsen benne semmi rossz…
    Ha nincs verseny nincs innováció illetve csak nagyon kevés. Kell ez az apple-nek.

    Mi vásárlók csak nyerünk (mind2 tábor) azon ha egyszer a samu vezet egyszer meg az alma.

    Üdv:
    iPhone 4 user.

  9. keevin - 2013.03.14. 18:55

    A Samsung sokkal jobb mint a Apple már csak azért is mer nem szaros IOS hanem Android.
    Nagyon megbántam hogy megvete az iPadot egy rohadt filmet nem lehet megnézni rajta ha nem konvertálsz

  10. Pupak - 2013.03.14. 19:19

    Talan letoltenel egy ket app-ot es akkor konvertalas nelkul nezhetsz akar MKV file-t is! Bar igy ahogy elnezem a hozzaertesedet, azt se tudod az micsoda!

  11. Fager - 2013.03.14. 19:27

    Egyszer már kiváncsi lennék csak Galaxy és IPhone eladási statisztikára! Szerintem ….. az már érdekesebb lehet!

  12. Tunyacsáp - 2013.03.14. 20:26

    Amatőröknek nem is való Ipad vagy Iphone, csak a sznob luzerek irnak ilyet! Apple forever!

  13. Miike - 2013.03.14. 21:46

    Nekem az i4s épp az iOS,az anyag minősége és a design miatt marad meg,az iOS nem fagyogat,teszi a dolgát gyorsan precízen,nem kell újraindítani állandóan….aki az iOS-t szidja annak fingja sincs róla,h mi az!

    • simon - 2013.03.15. 08:19

      Nekem is volt i4s: nagyon tetszett a dizájn és az anyagminőség, a sebesség minden androidnak odavert.
      Csak közben 3x cserélték garanciában, mert mindig volt vele valami gond. Ezért úgy döntöttem lecserélem, mert vicc, hogy egy ilyen drága készüléknél ennyi a selejt arány és nem szerettem volna garancia lejárta után szívni vele.
      Azóta van egy S3-om és egyáltalán nem hiányzik az iOS. Nem fagyogat, teszi a dolgát gyorsan és precízen, nem kell újraindítani ezt sem.
      Azt kell mondjam sok ios használó olyan mint az itunes és az apple: túlságosan “zárt”.
      Sokáig az iphone volt “a” csúcstelefon. Ez egyre inkább nem így van..

      • csepp - 2013.03.23. 11:27

        ja…. a samsung is csak úgy tud okos telefont csinálni, hogy lemásolja az iPhone-t! erre nem verném magam annyira. Amúgy meg van egy ismerősöm akinek s3 telója van és állandóan befagy meg akadozik a telója, és valljuk be őszintén az sem egy olcsó telefon! Nekem meg ez nem hiányzik egyáltalán.

  14. Lucifer - 2013.03.15. 00:59

    Nem èrtem miért marakodtok egymással ez csak 1 telefon tök mindeggy hogy iphone vagy samsung ez csak 1 tárgy nem a családtagjaitok!!! Egyébként én is iphon-os vagyok mert nagyon megbízhato nem fagy nincs semmi baja de a samsung se rossz!!! Csak nekem nem tetszik az android de ha a samsungon IOS futna akkor oda verné elég szépen az iphont!!! De egyébként ez izlés kérdése. Melyik a jobb?? BMW,Audi,Mercédes?? Mindegyik jó csak kinek ez tetszik kinek az csak könyörgök ne marakodjatok mert olyanok vagytok mint az óvodába :-) ne bátsàtokmeg egymást 1 telefon miatt

  15. Lucifer - 2013.03.15. 01:00

    Kkk

  16. Béci - 2013.03.15. 10:07

    Szia . Pont amatoroknek van az iOS .
    Olvasd az Apple. Honlapot .
    Arra szerkesztették . Ám sík aki ki nem túl okosak tudjak használni .
    Amúgy iphon van nekem is es az egyszerűsége az ami jó .
    Teszi a dolgát es kész .

  17. Béci - 2013.03.15. 10:08

    Galaxy s 4. Tényleg klassz lett .

    • attila Gabor - 2013.03.15. 11:43

      Miben is lett klassz? Semmit nem hozott ami újat jelentene. A fantasztikus feature-k Samsunghoz hűen hol müködnek, hol nem. Elég csak megnézni az air gesture-t a bemutatóban…. Nem beszélve amit nem reklámoznak az aksi időt. Hatalmas feature mikor elfordítod a fejed leáll a videó de manuálisan meg indítsd újra…. Tényleg hatalmas….Meg kell nézni az összes neves külföldi szaklapot, egytől egyig nem nyilatkoznak róla szuper latinuszokban. Érdekes az Apple árfolyama is a bemutató óta felfele kúszik….

      • simon - 2013.03.15. 13:08

        “Tényleges” újdonságot egyre nehezebb lesz hozni.
        A kijelző felbontását növelgetik, egyre jobb kamera, hangvezérlés..
        Én köszönöm már az S3 kijelzőjével és kamerájával is maximálisan elégedett vagyok. Sokkal jobban örülnék ha az akksi hozna stabilan 2 napot még extra használat mellett is.
        Ez ugyanúgy vonatkozik az iphonera is..

  18. Never - 2013.03.15. 13:30

    Keevin: “A Samsung sokkal jobb mint a Apple már csak azért is mer nem szaros IOS hanem Android.”
    Apple ellenes voltam egészen idáig.
    Androidom volt, aztán úgy döntöttem, hogy be újítok egy iPhone 5 – el.
    Ha értenél a dologhoz akkor nem az iOS -ra írnád, hogy szar. Ezzel a kijelentéssel csak a saját tudásodat mutattad be ami valljuk be igen szerény. Gondolom még sosem volt dolgod iOS el ezért szidod, mert nincs pénzed az iPhone -ra és akkor gyorsan elkezded szidni a drága megbízható rendszert és a magasba emeled azt a szar Android -ot. Összehasonlíthatatlanul jobb az Apple ezen kár vitázni. Nem bántam meg, hogy iOS Re cseréltem, és soha többet nem lesz androidom. Még annyi , hogy műszaki analfabéták ne irogassanak már ide olyat, hogy nem lehet a tableten filmet nézni stb. mert ha nem értenek hozzá akkor be sem fog kapcsolni. Ha a kacsa nem tud úszni, attól még nem a víz a hülye !

  19. Zoli - 2013.03.15. 18:08

    En is kezdetektol csak Iphonet hasznalok es most is van napi hasznalatban egy I4 es egy I5.
    Volt Samsung tepsim de nagyon rovid ideig.Soha tobbet!!!
    En nem fogom biztosan megvenni az uj Samsungot mert nem latom ertelmet a nagyobb mpx kameranak vagy annak hogy szemmozgasra megall a video,vagy a vezetek nelkuli tolto…Amire kell tokeletesen jo a mostani 2 Iphonom is!Es hat az az 5 os kijelzo is mar akkora mint egy tablagep. Ha tebletpzni akarok eloveszem az Ipadom,ha telefonalni akkor az Iphonet.
    Nekem nem jon be sajat velemeny!

  20. Lesliegrv - 2013.03.15. 20:41

    Lehet android,lehet Samsung…ízlések és pofonok.De tény hogy Pro app-ok csak iOS-re vannak és ez nem véletlen!(((legalább is a hang -studió technikában, fotó és videó részen nem hasznàlom)))

  21. Kar - 2013.03.16. 12:00

    Miért sajnos? Az alsó árkategóriával vezet. Az meg kell, mert sokan nem tudnak kiadni százezreket telcsire.

  22. joey - 2013.03.16. 17:17

    Mi ebben a fura? A Nokia haldoklik, az Apple meg csak drága telefonokat árul. Samut meg vehetsz 25ért is már itthon pl.

  23. MacFly - 2013.03.16. 22:13

    Az s4 szar
    design idétlen
    beraktak egy 8magos procit, fr@nc tudja minek

  24. Sassy - 2013.03.16. 23:28

    Most hogy kijön az S4,az Apple-nak is fel kellene ébrednie!Nyitott rendszert kibocsátani,mint az Android és nem kell jailbreakelni hanem csak 1 pipát bekapcsolni,Kinyitni a bluetoothot végre!Olcsóbban adni a készülékeit…Mondom ezt én aki 2 db iphone tulajdonosa, kezembe került a minap 1 Galaxy S3 nagyon komolyan felszerelt mobil, mi kismiskák vagyunk hozzá képest. Most jön el az ideje hogy váltsak 5 év után, sajna ez van!Csalódtam! Buta, zárt korlátozott rendszer, és nagyon drágák még mindig az Apple termékek!Samsung le tett valamit a Galaxy S3-al!!! (Nem kicsit)

  25. Xaby - 2013.03.17. 09:55

    Hahaha iPadon nem lehet filmet nézzni..?meg az iOS a szar..???
    Az mond ilyet aki nem ért hozzá és nincs pénze iPhone-ra!Csak a szutykos napi 6szor lefagyo fos androidra.Hagy ne kelljen már egy átlagos felhasználonak hetente rom-ot főzzni mert ez szar meg amaz szar az androidon.Volt Galaxys3 1 honapig de elég is volt,áldom a napot mikor eladtam,mert ennyit nem káromkodtam egész életembe mig megvolt az a szutyok!!!Semmi nem működött rajta tökéletesen!!! Tényleg csak azok szokták szidni az iPhone akik az 5 ezer forintos androidos szaral rohangálnak a zsebükbe és ez tény :))

  26. Never - 2013.03.17. 12:23

    Az Android egy instabil rendszer. Ne vegyük ide a samsungot mert olyan mintha egy Ferrarihoz( Apple ) hasonlítanánk a Trabantot( Samsung )

  27. Sassy - 2013.03.17. 12:58

    Never-nek üzenem a statisztika mást mutat, méghozzá azt, hogy a trabi lenyomta a ferrarit. Amit írtam korábban: nyitottab rendszer, bluetooth kinyitása, árak csökkentése,ekkor utolérhetjük a Samsungot!Addig minden nap veszítünk az eladási statisztikán! Kezdettől fogva Apple használó vagyok2-3-3g-3gs-4 megvagyok velük elégedve, az tuti az IOS a legstabillab, de az Androidok nagyon nyitottak mindenre ezt Apple fanok mi ne felejtsük el!Én Ausztriában dolgozom vendéglátásban napmint nap emberekkel beszélgetek. A Németek,a Hollandok,a Csehek Galaxykkal mászkálnak, és az első kérdésem az volt feléjük- meg vagytok vele elégedve? Nem fagy? Nem instabil? Válaszuk 100%-ban az volt hogy a csúcs az S3, ezért váltok 5 év után!!!

    • csepp - 2013.03.23. 11:36

      Igen, de csak azért mert olcsó szutykokat is árul a trabi ezt ne felejtsd el! Nem tudom mi lenne a samsunggal ha az s3 forgalmazását betiltották volna mert koppintotta a a ferrarit!

  28. Sassy - 2013.03.17. 13:01

    Végre be kell látnunk az igaszságot: a Samsung lenyomott minket!

  29. bbalint - 2013.03.17. 13:54

    Mivel a “trab” olcsóbb a “Ferrari”-nál ezért inkább azt veszik. Én jártam többször is Berlinben úgy nemtudsz végigmenni az utcán hogy ne jönne szemben egy iPhone-al a kezében valaki. Androidot csak nagyon kevés ember kezében láttam (azok is, vagy cigányok, törökök, vagy más kelet-európai szutyok nép tagjai voltak). Attól még hogy egy lakótelepi suttyó vagy és nem tellik iPhone-ra (na és persze Mac-re se) nem kell szidni a nívós termékeket, mert neked nem tellik rá!

  30. Sassy - 2013.03.17. 14:13

    Bbalint! Nekem nem telik rá???? Visszaolvastál??? 2 db Iphone 4 tulajdonosa vagyok havi 1600 eurót keresek, szerinted nem telne rá? Ne butáskodj!Nem a nem telik rá a gond, hanem a korlátok, ami mögé az Apple bezárt minket!Erre hívtam fel a figyelmet, de 3-szor nem szeretném ismételni magam.Olvass feljebb!

  31. Sassy - 2013.03.17. 14:15

    Ja és nem vagyok “lakótelepi suttyó” hanem saját kétszintes kertesházzal rendelkezem kisfiam 43 évesen a Balaton parton!

  32. Peti - 2013.03.17. 14:41

    Szerintem egy dolog miatt nyer a samsung….es magyarorszagon sajnos minden errol szol,es ez a penz…..sok nem engedhetik meg maguknak h iphonet vegyen,viszont a samsung olcsobb es megveszik tobben….

  33. Henessy74 - 2013.03.17. 16:08

    Én egy 4s iPhont cseréltem galaxy s3 telóra, de még ilyen megbízhatatlan telóm sosem volt. Az android egy gagyi
    Oprendszer. Ha tehetném visszacserélném:)

  34. Sassy - 2013.03.17. 20:02

    Nem érdemes Henessy? Akkor ha te mondod nem cserélem le a 4-emet! Marad a szifon!Köszi a tippet!

  35. Xaby - 2013.03.19. 05:58

    Sassy milyen korlátok közé vagy te bezárva? :))
    Tényleg ha nem tellik rá neked hogy megvedd az IPhone-t az nem azt jelenti hogy már az egy vacak telefon!

  36. Zoli - 2013.03.19. 07:32

    Hasznaltam en is mar Samsungot s3 at is es hat engem sem gyozott meg!!Soha tobbet egy android sem!!Az meg hogy zart a rendszer biztonsagosabb is!I4 es I5 om van de az I4 est sem adnam oda a most piacra kerulo uj s4 ert ami csak egy rancfelvaras az s3 hoz kepest!
    Kit erdekel hogy koveti a szemem?Es ha tobben nezunk egy oldalt vagy videot akkor mindegyik szemet koveti?Kit erdekel a vezeteknelkuli toltes??Valamit akkor is be kell dugni a konektorva ami tovabbitja akkor mar nem mindegy hogy egybol a toltotvel dugom ra a telefont??
    Meg ki a fenenek kell az 5 colos kijelzo??Akkor mar inkabb ipad mini vagy sima ipad.
    En tokeletesen megvagyok elegedve az I4 el es I5 el.
    Meg persze a Macjeimmel is.
    :)

  37. Hunorzz - 2013.03.19. 15:10

    Csak az IPhone 5;)

  38. Never - 2013.03.20. 18:38

    Sassynak üzenném, hogy valószínűleg nem volt elég ideig a kezében Android. En amikor az androidos telom 5 nap használat után szervizbe vittem amit igen csak sérelmeztem, a kedves androidos kolléga annyit tudott mondani, hogy az a gond hogy nem indítottam ujra a készüléket minden nap. Azt hiszem akkor ennyit az androidrol. Az iPhone on nincs újraindítási lehetőség külön, de csak azért, mert nincs rá szükség. Az iOS stabil az Android megbízhatatlan. PONT.

  39. Xxx - 2013.03.21. 12:22

    Lehet fikazni az Applet, meg az iPhonet, de azert az erdekelne, hogy hogy lehet a kovetkezo: az osszes olyan ismerosom, aki egy kicsit is ert hozza az applet valassza, az osszes olyan ember, aki megteheti, van ra penze es melle van agya, az iPhonet vesz es nem galaxyt. Csak olyan ismerosom fikazta eddig, akinek nincs ra penze, vagy megbanta, hogy nem azt vett.
    Kulonben kit zavar, hogy zart a rendszer? Lehet jailbreakelni aki akarja, plusz nem adnak ki minden szart az App Storeba, ellenben androidos telefonra kulon virusorto kell. Ja es igen, az iPhonet nem kell ujrainditani minden nap :) plusz nem ugy nez ki mint egy szappantarto.
    Kulonben meg annyira szanalmas szet fikazni, ezzel soha nem fog meggyozni senki egy IPhone hasznalot sem.
    Nekem nem kene androidos telefon, a csaladban rajtam kivul mindenkinek az van, nekem se a kinezete, se a… Semmije nem tetszik. Nekem nagyon piacos az egesz telefon, de nem fogom azt mondani, hogy szar, csak nekem nagyon nem jon be. Nekem az egesz annyira kinais…
    Es szerintem maximum azert “elozhette meg a trabant a ferrarit ” eladasban

  40. Xxx - 2013.03.21. 12:23

    Mert a trabant olcsobb

  41. Hallosz - 2013.10.27. 09:58

    Helló. Gondolom, mindenkinek a volt, van tapasztalata, mindkét eszközről, ezért ily markánsak a vélemények… Jómagam, az elmült 4 hónapban kipróbáltam; Lumia 520 – 620 – 820 és Samsung S andvence – Express – S4 minit, valamint iPhone 4s. egy hétnél mind tovább volt nállam használlatban. A 4s lett a favorit. Hardverben vannak erősebbek, de egészében a 4s volt a nyerő, nagyon összeszedett, hibamentes működés fiiling, minden együtt volt. Egészen addig használtam míg az ios7 rá nem került. Ezzel szenvedtem 2 hétig malyd úgy döntöttem, köszönöm nem kell. Ez az arculat nem Apple, nem ezt vettem meg. Ez a lopott butított Samsung style kiidegelt. Eladtam a 4s-t. Vettem egy Nokiát WP8-cal. Egy hónap után azt mondom, kellett az ios7, hogy értékelni tudjam a WindowsPhone8 rendszert.
    Nos nem csodálkozom, hogy az iPhone-t beelőzi a Samsung és hamarosan a WP8 is odver neki.
    Mindentől függetlenül, ha tetszik vedd meg. Ha nem tetszik ne vedd meg. Ennyi.

  42. seekay - 2014.05.27. 00:09

    Kedves Zoli,
    Igenis jó a szemkövető feature és az egyéb gesztusok.
    I5 után lett Note3-mam, nagyon nem bántam meg. Az általad feleslegesnek tartott funkciók engem megvettek kilóra.
    Nagyon remélem hogy az i6-ban is lesz vmi radikális újítás, különben el kell keserítselek és maradok a sötét oldalon.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.