Netsuke – Az eddigi legkisebb és legjobb iPhone kiegészítő

KeleMan 2013.03.08. 21:26 Apple, Kiegészítők 27 hozzászólás 6 887

Sok érdekes iPhone kiegészítőt láttunk már a szerkesztőségben, de abban egyetértettünk, hogy az eddigi legkisebb és egyben legpraktikusabb a Netsuke nevet viseli. A Netsuke kifejezetten az iPhone 5 készülékekre lett tervezve, annak is az aljára, ahol a telefonunkat a Lightning kábel segítségével töltjük.

A készüléken itt kapott helyet az a két csavar is, melyeket eltávolítva lehetőség van szervizelni is a telefont. A csavarokat kihasználva a Netsuke készítői egy alátétet terveztek, melyre könnyedén csatlakoztathatunk bármilyen madzagot, vagy védőgumit. Ennek segítségével pedig a másik végét, pl. a nadrágszíjunkra kötve, sosem fogjuk elejteni a készüléket, még ha véletlenül ki is csúszna a kezünkből. Persze azt is megtehetjük, hogy az egyik végére egy fehér, a másik végére pedig egy fekete iPhone 5-öt teszünk és akkor lesz egy igazi nundzsakunk is.

Az ötletes kiegészítő eszközből van fémszínű (20$) és anodizált fekete (22$) változat is, melyet egyelőre a Poddities.com oldalán rendelhetünk meg. A csomagban magát a kiegészítőt, egy torx (pentalobe/ötágú) csavarhúzót és két darab kiegészítő torx csavart is mellékelnek.

Rendkívül ötletes! Must have!

[juicebox gallery_id=”22″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

27 hozzászólás

  1. Blabla - 2013.03.08. 21:33

    Tetszik de lehetne kicsit ,,szebb,, :D

  2. agi701 - 2013.03.08. 21:44

    Hát ez pont úgy néz ki mintha egy sport Mercire ráraknának egy Lada csomagtartót.

  3. Sopi - 2013.03.08. 22:42

    agi701 tényleg :) nagyon gagyi.

  4. Gabes - 2013.03.08. 22:46

    Képkeretek hátulján van ilyen. Ez is oda való…

  5. Béci - 2013.03.08. 22:55

    Hat ez tok gagyi . Ki az az elmebeteg aki ezt felteszi

  6. Laci - 2013.03.08. 23:05

    Lol inkább a szilikon tok

  7. Dexed - 2013.03.08. 23:12

    Tetszik! Olyan mintha egy Maserati-ra vonó hordót raktak volna a cégre szállításához :)

  8. Dexed - 2013.03.08. 23:13

    Bocsánat! A CEFRE szállításához

  9. Nikolas - 2013.03.08. 23:37

    Hat valemenyem szerint nagyon csunya nem hasznalnam soha sem esetleg ha kepet szeretnek feltenni arra jo volna a …

  10. Kenyér - 2013.03.08. 23:40

    Ez azért annyira nem must have! Inkább elejtem! :D

  11. Peti - 2013.03.09. 00:25

    Inkább levágom a kezem… Nagyon nem Apple cucc…

  12. Janipod - 2013.03.09. 06:40

    Innen már csak egy lépés a szög és a kalapács…

  13. Keresztes György - 2013.03.09. 06:51

    Milyen “tok” srácok ? :-)

  14. Ábel102 - 2013.03.09. 08:18

    Fu de béna béla elrontja a SIPONET:SS

  15. trent1000 - 2013.03.09. 11:22

    ekkora marhaságot…most komolyan,odakötöm a gatyámhoz? :D inkább tokot rakok rá :D

  16. Dottore - 2013.03.09. 16:12

    22$ egy aprócska fémhulladékért… Nagy buisness ez!!! :)

  17. Robi - 2013.03.09. 18:54

    lehet hogy szépen ki van találva oda,ötletes, de ennyiért ez ilyen szart itthon senki nem rak fel

  18. Krisz - 2013.03.09. 21:07

    Hát ez egy fos. Az is idióta aki ezt kitalálta, de az is, aki 5000 Ft-ot ad érte! Még ingyen sem. Max kulcsot raknék rá.

  19. Bogyó - 2013.03.09. 21:27

    Egy hülye kérdés: ha hozzá nyúlok a csapatokhoz,akkor nem vész el a garancia? Egyébként praktikus lenne,csak nagyon gagyi,s nem kicsit drága is a cucc… Kb 100 Ft-ból van megoldva…

  20. Bogyó - 2013.03.09. 21:28

    Bocs,nem csapatok,hanem csavarok…

  21. sbi77 - 2013.03.10. 02:00

    must have neked!
    retardaltak vegyetek mert nem tudtok vigyazni a telefonra, remelem osszefutunk es gratulalhatok hogy elhiszed 20 ert megèrte!
    vajon az 5s kijohet ezzel a kampoval ha meggyozodnek rola hogy igy dizajnabb?

  22. G. - 2013.03.13. 12:30

    Ez nem nagy találmány, mar az i4-re is volt ilyen sokkal esztétikusabb kivitelben. Ennek ellenére funkció szempontjából jó, az Applenek ezt alapból be lehetne építeni a keretbe. Vagy legalább egy lyuk.

  23. G. - 2013.03.13. 12:32

    Arról nem beszélve, hogy esetleges esésnél nem e szakadnak bele a csavar…

  24. DjDrezic - 2013.03.19. 08:14

    Vicces kütyü … De hogy mennyire hasznos hat nem tudom….

  25. Z - 2013.03.21. 11:57

    A 20$-ból 18$ a csavarhúzó!:)

  26. Ear007 - 2013.03.25. 10:03

    Szerintem ez jó

  27. T@m - 2013.03.27. 05:07

    Azt muszáj volt odaírni, hogy
    ,, Must have”
    Sokat felejteni madzsar… A k@rva nénikédet.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.