Jobs halála óta „fura” az Apple – állítja Art Levinson

NZsolt 2013.03.08. 19:52 Apple, Steve Jobs, Tim Cook 6 hozzászólás 751

Art Levinson, az Apple igazgatói tanácsának jelenlegi elnöke nemrég a Stanfordi Graduate School of Business-en tartott egy előadást. A hallgatók közül valaki feltette neki azt a kérdést, hogy hogyan tudná jellemezni a Jobs halála óta tartó időszakot – Levinson egyetlen szóval válaszolt: „Fura”.

A beszédében megjegyezte, hogy „még mindig nem jutottam el arra a pontra, hogy amikor belépek a tanács ülésére, ne kezdjen el hiányozni Steve”. Saját bevallása szerint még mindig nem tudta végigolvasni a tavaly elhunyt alapító életéről írt könyvet.

„Az a Steve Jobs, akit a nyilvánosság ismert, egyáltalán nem volt az az ember, akit én ismertem közelről.” Az előadás alatt Levinson rengeteg témát érintett, nem csak a kapcsolatát Steve Jobs-szal, hanem beszélt jelenlegi szerepéről, mint az igazgatói tanács elnöke, és a Genentech irányításáról. 2000 óta tagja az Apple-nek.

Bár mióta Tim Cook ül a „kormánykeréknél”, a cég több dologban is változtatott, Levinson mégsem aggódik a hosszú távú tervek miatt. „Vannak bizonyos jelek, amikből következtetni lehet egy cég sorsára hosszútávon – ha eladunk 47-48 millió iPhone-t, akkor jó, de ha nem, akkor sem fogunk aggódni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

6 hozzászólás

  1. ádám - 2013.03.08. 20:02

    az jogos!!:)

  2. Zalán - 2013.03.08. 22:54

    Azért egy ilyen igazgatói tanácsülésen én is részt vennék egyszer:) Lenne ott mit tanulni sok vállalkozónak!

  3. Csicsi - 2013.03.09. 16:15

    Mióta nincs Jobs a dolgok szerintem a feje tetejére álltak a cégnél. Egymás után dobják piacra a dolgokat, ami itt ott kisebb nagyobb hibával sikert arar, de meddig? Miert nem lehet minden ájfonos mint régen? Most már jönnek a színesz carok, meg a fene se tudja mik. Az ájfon ájfon volt, mert ha valaki ránézett egyből felismerte, de Cook mellett, mi lehet majd a jövő?

  4. Dudee - 2013.03.09. 20:50

    Egyetertek. Miota nincsen az Alma Kiraly, azota kicsit maskepp allnak a dolgokhoz. Tenyleg fura :(

  5. Lvgaben - 2013.03.09. 21:21

    Szerintem eddig semmi gond nincs tim cookal. Nem azt kell hajtogatni es siratni h mi volt… Mac computerem soha nem lesz, mert szeretem magam epiteni a gepemet. De ez en vagyok… Viszont ez mar a 3. Iphonom(3,4,5) es nem azt mondom h hibatlan, de messze a legjobb telefon. Innovacio… mindenki azt varja el h minden evben egetrengeto ujdonsagok keruljenek a telefonba… Vannak es lesznek is ujjitasok, de ennek joval lassabb a megvalositasa mint ahogy mindenki szeretne…

  6. 14bob88 - 2013.03.10. 23:51

    Az a vicc, hogy az eddig dolgokba még Steve keze is benne volt. Minden mit kiadtak mnapság, már akkor tervben volt mikor élt. A kérdés, hogy ezután mi lesz…?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.