Wall Street Journal: jön az olcsóbb iPhone

NZsolt 2013.01.09. 20:18 Apple, iPhone 32 hozzászólás 2 312

A WSJ szerint 2013 vége körül jöhet az Apple új, kevésbé drága telefonja. A cikk “az ügyben tájékoztatott emberektől” idéz – az újság egyébként már többször adott hírt arról, hogy a zászlóshajónak számító iPhone-ból terveznek egy árban alacsonyabb kategóriát is. A cikk szerint a spórolást a készülék borításán tudják elvégezni, az a polikarbonát bevonat egy olcsóbb fajtáját kapja, illetve belül a korábbi iPhone-ok ból újrahasznosított alkatrészeket találhatunk majd.

Bár azt is írják, hogy kicsi esély van arra, hogy a cég végül lefújja a gyártást, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a cupertinoi cég 2009 óta próbál egy alacsonyabb árkategóriával előrukkolni, hogy a piacon minél nagyobb merítést végezhessenek, illetve, hogy az Android elől elszippantsák a felhasználókat. 2010-ben az iPhone 5 kapcsán merült fel, hogy olcsóbb lesz, ám a cég végül úgy döntött, hogy inkább a régebbi készülékre ad “diszkont” árakat.

A Bloomberg 2011-ben írta, hogy az Apple olcsóbb iPhone kifejlesztésén dolgozik. Nemrég a Digitimes állította egy, az Apple beszállítói láncából származó információra hivatkozva, hogy készül az alacsonyabb áru telefon. “Egyesek állítólag már látták is az olcsóbb iPhone mintáját, ami a trendekhez alkalmazkodva már 5 inches kijelzőt fog kapni”.

Szintén ezt a teóriát támasztja alá az Apple-gurunak számító Gene Munster is, aki szerint az olcsóbb készülék nem csökkentené a cég bevételeit, amíg azt azok veszik meg, akik egyébként nem vennének semmilyen Apple-terméket. Az iLife főszerkesztője egy Tweetben erősítette meg a hírt, bár ő úgy tudja, hogy nem 5 inches kijelző lesz, hanem a 4 inches kijelzővel fognak bűvészkedni.

A jóslatok szerint a telefonok ára 100 és 150 dollár között mozog majd, állítja a Bloomberg egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva. Az oldal azt is megemlíti, hogy az Apple már legalább egy amerikai mobilszolgáltatóval egyeztetett az új iPhone-nal kapcsolatban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

32 hozzászólás

  1. Bandita - 2013.01.09. 20:27

    Apple nagyon leadja tömegtermék lesz a végén.

  2. Ikaruga - 2013.01.09. 20:39

    Most nem azért de ez már elég gáz. Eddig prémiumnak számított a márka. Olyan mintha elkezdenének gyártani olcsó ferrarit, csak szarabb anyagokból.

  3. Béci - 2013.01.09. 20:52

    Sajnos mar most tömeg termek . Minden 3. Embernél az van .

  4. Nándor Juhász - 2013.01.09. 20:52

    eddiig tenyleg premium volt , de ezek utan ?!
    remelem nem vamai szart fognak alkalmazni( pl muanyag) hanem maradnak az alunal vagy az uvegen ;)

  5. Bogyó - 2013.01.09. 21:05

    Amióta van iPhone ezt minden évben be dobják…Minden évben ez a cikk,mármint hogy “jön az olcsó i”. Min tudnának sporólni?Kissebb proci?-Akkor nem stabil az iOS,Nem minőségi anyagok?-Műanyag lenne az egész? Ugyan már! Kihagynának funkciókat?-Mit lehetne kihagyni?Kamerát?Vibra hívásjelzőt?Esetleg nem kapnál hozzá headsettet vagy nem lenne rajta külső némító gomb? Gondolkozzatok már egy kicsit…

  6. MacFly - 2013.01.09. 21:07

    persze! olcsó szifon 100-150 dollcsiért!
    bakker az iPod touch indul 300-tól!

  7. Értettlen - 2013.01.09. 21:19

    Azért a hivatalos hirben azt is közlik, hogy ez a feltételezés már többször látott napvilágot de a tényeket mai napig nélkülözi. Csak meg nem nevezett forrásból származó információkra hivatkoznak. Amugy jól is elsűlhet de tény, a kockázat órjási!

  8. Scott - 2013.01.09. 21:43

    En ezert maradtam a 4S-nel az mar nem lesz tomegcikk es sokkal magasabb minosegi kategoria mint az 5.

  9. iKendiman - 2013.01.09. 21:46

    Na ja persze… 1 hét mulva meg kitalálják hogy nem is Apple logo lesz az -olcsobb iPhone- hátulján hanem körte, szimbolizálva azt hogy nem prémium:D

  10. iKendiman - 2013.01.09. 21:48

    Scott: én is maradtam 4S-nél mert nem tetszik hogy az 5 olyan könnyű… Egy telefonnak sztem legyen súlya. Meg nem tetszik az 5 designja

  11. vetekati - 2013.01.09. 22:08

    Nem stabil az ios olcsobb procin? Ezt honnan veszed? A legujabb 6.0 is tokeletesen megy 1 magon es 800mhzen. Ennel csak erosebb lenne az uj proci…

  12. iMarc - 2013.01.09. 22:09

    Hát egyem a lelketek. Attól, hogy itt, ebben a moslékban akkora truváj egy iPhone, az nem jelenti azt, hogy a világ többi táján akkora prémium lenne. Akkora, hogy ne lehetne egy fapados verziót kihozni.

  13. vetekati - 2013.01.09. 22:11

    Egyebkent meg legyen csak olcsobb iphone, ugyanolyan fasza lesz az ios benne, es az apple-t ismerve olyan nagyon bazari az sem lesz kulsore.

  14. matyas - 2013.01.09. 22:45

    furcsa elképzelés nemhinném hogy ilyen megvalósulhat. bar egyre mohobbnal tunik az apple. tovabbra is cdak azt tudom mondani: “ez mar nem az az apple”

  15. Angel - 2013.01.09. 22:47

    Az a baj ha jól vettem észre sajna kezdi azt csinálni mint a Samsung hogy sz@arja az új telefonokat es egyik se lesz jó mert nincs idö a tesztre! Az iphone 3 es a 4 között évek teltek el míg a 4 és az 5 között kb 1 – 1,5 ez az oka hogy a 4- es széria megbízhatóbb szerintem!

  16. Bala - 2013.01.09. 23:49

    Ugyanannyi ev telt el az osszes iphone piacra dobasai kozt. Egyszer lett csuszva fel ev kb.

  17. Pásztor Csaba - 2013.01.09. 23:55

    Amikor az iPad miniről szóltak a hírek akkor is ez volt: ilyen felesleges olyan szar! És nem egy teljesen elfogadható designos kis készülék lett? De ez hogy használt darabokból olcsóbb iPhone???- Legalább ne tudnánk hogy lesz! Jobs idejében sokkal rendezettebb volt minden. Ki ért velem egyet?

  18. Akira - 2013.01.10. 00:46

    Nálunk nyugatabbra a kukás is iPhone-t használ.. Nem a villantás a lényeg. Amúgy sztem nem lesz belőle semmi.

  19. Bandy - 2013.01.10. 06:55

    Apple=Jobs ennyi.
    Mondhat bárki bármit, a cég egyre jobban kezd lealacsonyodni a Samsunghoz. Meg lehetne állítani csak az feltételezem nem akkora üzlet :(
    Egyébként nekem 5 van és egyenlőre “óriási” külömbséget nem tapasztaltam a 4-hez képest (kivétel a méret)

  20. Idioty - 2013.01.10. 07:54

    Ha tényleg lesz, akkor azt már nem az “igazi” Apple fogja kiadni. SJ idejében a termék volt a fontos, és egy olcsóbb készülék semmiképp sem lehet “termék”.

  21. Nagy Attila - 2013.01.10. 08:34

    Egyet értek, nem kell 30E-ért iPhone mert biztos h sz@r lesz. 30E?

  22. J - 2013.01.10. 08:51

    LOL…akkor mi lesz ha nem termek? :D

  23. Meszi - 2013.01.10. 09:01

    En is igy vagyok inkabb legyen dragabb,de minosegi egy telo!Remelem nem adja alabb!

  24. Pgx - 2013.01.10. 09:47

    Bulvárkacsa. Majdnem akkora, mint a “Bill Gates szétosztja a vagyonát” tartalmú hoax-levél.
    De most gondolkozzatok, valakik szétkulminálják a régi telókat, kiszedik a vibramotort meg a kameralencsét, meg nemtommit, majd szorgos kicsi kínai kezek beszerelik egy polipropilén műanyag keretbe a többi olcsó alkatrésszel együtt? Lehet így gyártani mintegy 100 millió készüléket? :)

    Több marhaság is van a cikkben, ne dőljetek be, hanem gondolkozzatok!!! :)

  25. Géb - 2013.01.10. 11:27

    Ez egy baromsag xD meg a neve is :D olcsobb iphone xD akinek nincs penze megfizetni a minosegi markat ne villogjon vele ;)

    • Qpack - 2013.01.11. 21:40

      Ha van is pénze rá, akkor se villogjon vele…

  26. kkristof1 - 2013.01.10. 12:59

    Én éppen nem bánnám, ha tényleg hozza a szokásos minőséget, mert jelenleg esélytelen egyúj iphone.

  27. Blabla - 2013.01.10. 13:39

    Nekem tetszik az ötlet :) az iPhone akkor igazi buli ha mindenkinek az van pl : FaceTime , iMessage . Ne legyetek ennyire felháborodva azon hogy másnak is iPhone ja van :) biztos hogy lesz külsőre kulombség így ha nektek a drágább verzió van még mindig kitűnhettek a sorból :) ez a verzió tökéletes lenne pl idősebbeknek , tinik is villoghatnak vele , és szinte mindenkinek jó lenne :) a mostani androidosok sztem fele simán váltana , a megbízhatóság , a biztonság , a minőség , és már csak a név miatt is hisz ez egy iPhone :D nem hiszem hogy az apple alábbhagyna a minőséggel , az iOS biztos hogy teljesértékű lesz , gyengébb proci , nem retina display , vékonyabb lesz , más olcsóbb borítás , a régi fulhallgatók ( nem ear pod) , esetleg bár ezt nem hiszem rosszabb kamera , de a normál SIM et is eltudnám képzelni :)

  28. Belerofone - 2013.01.10. 20:35

    Hmmm… Nos az olcsóbb iPhone mint olyan miért ne képviseletne prémiumot? Ha megtörténik hogy az eddig hoaxnak bizonyult kijelentések a ” kinaisodás” irányába veszik a kanyart akkor minden bizonnyal gagyizás és oltári bukás az amire az Apple számíthat. Mindkét véglet esélyes hisz az Apple eddig rossz és gagyi termeket nem adott ki a kezéből. Másrészt a sznobizmus határtalan és ők mind erősíthetik a negatív véleményt alkotók táborát. Bárhogy is lesz az Apple az Apple marad. Az Apple érzés akit megfertőzött és akinek bizonyított nem fog áttérni a giga vasakra pakolt androidos, lefagyós, akadozós kisrobotos, idegesitős mobilnak nevezett óriás melkasnagysagú stílustalan termékekre.

  29. a.sebi - 2013.01.11. 08:56

    Szegénykéim….ti tényleg azért használtok iphone t hogy villogjatok? Istenem ezt a csürhét……szerinted aki vesz egy telefont 500 euroert nem tudna venni iphonet 599 ert? Ez csak otthon kérdès , nyugaton nem….főleg h szolgáltatónál 0 euro csak úgy mint egy note vagy egy akármilyen androidos vagy wp s csucs telefon….

  30. Belerofone - 2013.01.11. 09:50

    Androidos csúcs telefon? Épp a napokban fagyott le a kezemben egy csúcs telefonnak nevezett note II. Szerintem a csúcs telefon akkor válhat azzá ha a szoftver is az ami a felhasználói élményt nyújtja. A Windows Phone sokkal igényesebb mint az androidos mobilok. De mindent latba vetve nyilván való hogy az innováciot a megbízható minőséget és egyszerű de mégis letisztult szép és működő képes rendszert az Apple képviseli. Ha az Apple az eddigi termékeit olcsóbban adná akkor az android rendszerrel ellátott mobilok nagyrészt lecserelesre kerülnének. Nem a sznobizmus az amiért a legtöbb felhasználó Apple termeket használ. Az árak egyre inkább az Apple árakhoz nőnek az androidos ” csúcs mobilok” terén. Természetesen akinek widgetekre, a képernyő ide oda huzogatasara, és a folyamatos változtatásokra van szüksége az továbbra is használjon Robotos mobilt. Én mindenesetre kíváncsian várom vajon mi lesz a végkifejlet az ” olcsóbb ” iPhone terén. Ha bebizonyosodik hogy igaz a hír akkor sokan válthatnak csucsmobilokrol a megbízhatóság és minőséggel fémjelzett Apple-re.

  31. Gyuri - 2013.01.12. 12:19

    Nekem lassan 1 éve van 4s készülékem. Az eltelt 1 év alatt rájöttem hogy ez egy nagyon jó teló (pedig volt már vagy 10-15). Az összes telómat agyba főbe veri. Most vettem egy másik telefont ami androidos. Nos az android eléggé fura. Ha lenne olcsóbb Apple telefon megvenném. Sokan kérdezik miért annyira jó? Miben tud mást mint egy másik telefon? Hát mindenben. Jó lehet hogy nem egy új samsung mittom én mi. De akkor is ez a telefon mint bármi más. Volna még mit fejleszteni az IOS-on de ez ilyen. Ez még 2-3 évig mobil.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.