Egyedi kódot kapnak a hivatalos Apple kiegészítők

NZsolt 2012.11.10. 23:20 Apple, iPod 0 db 878

Kínában ült össze az Apple a kereskedőkkel, hogy új szabályokat állapítsanak meg. A „Nagy Tűzfalon” túl zajlik most a tech világ egyik legizgalmasabb eseménye, méghozzá Shenzenben, ahol az Apple éves találkozóját tartja a cég termékeire épült vállalkozások vezetőivel.

A találkozóra csak az MFI-(Made For iPhone/iPod) licensszel rendelkező cégek kapnak meghívást. Csak ők használhatják termékeik csomagolásán ezt a jelet, valamint ők férhetnek hozzá az Apple belső információihoz. Néhány hír már kiszivárgott (például, hogy a Lightning csatlakozók vízállóak) ám az egyikre külön is érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, ez pedig az a kód lesz, amit az Apple termékek készítőinek kell feltüntetni.

A kód egyfajta garancia arra, hogy a termék készítésekor a gyártó maximálisan betartotta a különböző emberi jogokat, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat. Ezzel az Apple nagy nyomást gyakorol a versenytársakra, hiszen egy ekkora etikai „bombát” nem hagyhatnak szó nélkül – a munkavállalók pedig ennek valószínűleg csak örülni fognak, mert ezáltal javulhatnak a munkakörülmények.

Természetesen a legfontosabb tárgyalási pont az, hogy mely gyártók milyen feltételekkel kezdhetik meg a Lighting bemenetes kiegészítők  forgalomba hozatalát. Ugyanis az iPhone 5 érkezésével ismételten egy új, fizetőképes piac nyílik meg, hiszen számtalan drága, korábbi szériához tervezett terméket nem lehet iPhone 5-tel használni még úgy sem, ha megvásároljuk hozzá az átalakítót.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

Szólj hozzá Te is!