Ötletes a dolog, gondoltuk megosztjuk veletek. Az iPhone 3G és iPhone 3GS készülék még a normál méretű 2FF-es mini SIM kártyákkal működött. Az újabb iPhone 4 és iPhone 4S-es készülék pedig már az új 3FF-es micro SIM kártyákkal. Az új iPhone 5 készülék esetében az Apple további változásokat hajtott végre, melynek eredményeként az új készülékben már a 4FF-es nano SIM kártya helyezhető, a készülék csak ilyen előfizetői azonosító modulokkal működik.
Megjegyeznénk, hogy bár a SIM kártyán található chip, mely a kommunikációért felel mindegyik kártyán ugyanakkora, de a kártyák fizikai mérete természetesen más. A chip azonban ugyanakkora, így egy kis otthoni barkácsolással megspórolhatjuk a kártyacsere díját.
Legjobb tudomásunk szerint, aki Magyarországon valamelyik mobiltávközlési szolgáltatónál vásárol majd új iPhone 5 készüléket, az operátor díjmentesen cseréli majd a meglévő SIM kártyát. Új előfizetés vásárlása esetén pedig már eleve olyat is kap. Ettől függetlenül, aki esetleg külföldről hozza be az új iPhone 5 készüléket és kéri a SIM kártya cseréjét, annak ezért díjat kell fizetnie.
Éppen ezért érdemes kipróbálni, hogy vajon mi magunk el tudjuk-e készíteni azt. Legfeljebb, ha mégsem, úgy a szolgáltatótól bármikor kérhetünk úgy kártyát, hivatkozva arra, hogy azt elvesztettük, vagy az megrongálódott.
Vigyázat! Felhívnánk figyelmeteket, hogy az alábbi procedúrát mindenki csak saját felelősségére hajtsa végre. Amennyiben valamilyen probléma történik a működéssel kapcsolatban, úgy azért felelősséget nem tudunk vállalni.
Először is töltsük le ezt a PDF dokumentumot és nyomtassuk ki az A4-es oldalt. Természetesen enélkül is el lehet készíteni, de sok időt és energiát spórolunk meg, ha fizikai valójában erre tudjuk helyezni a kártyát, és itt végezzük el egy vonalzó segítségével a bejelöléseket.
2FF Sim kártya készítése 4FF nano SIM kártyára
3FF micro Sim kártya készítése 4FF nano SIM kártyára
A vágáshoz érdemes szikét vagy ollót használni, de természetesen a barkácsvágó is jó szolgálatot tehet. A vágás menti éleket szintén érdemes lecsiszolni.
Információ! Az új nano SIM kártya 15%-al vékonyabb, mint az eddigi kártyák, így ahhoz, hogy jól illeszkedjen az iPhone 5 készülék SIM tartójába, az alját érdemes egy picit lecsiszolni, hogy nehogy beragadjon az a készülékbe.
Mindkét esetben, tehát akár egy normál méretű SIM kártyát (2FF mini SIM), akár egy micro SIM (3FF) kártyát alakítanánk át nano SIM kártyává, fontos tudni, hogy az új kártyák csupán 0,7mm vékonyak, míg a többi kártya 0,8mm-es. Így egy csiszolópapír jó szolgálatot tehet. Érdemes minél finomabb smirglipapírral dolgoznunk, melyen pár jól irányzott húzással a 0,1mm-et lecsiszolhatjuk.
Forrás: iHackintosh
T-mobileban nekem kicserélték díjmentesen a normál SIM kártyám Micro-ra. A feltétel, hogy saját nevemen legyen a kártya. Akkor miért ne cserélnék le a Nanora ingyen?
ÉS A SZÁMOT MEGLEHET TARTANI?
Szerintem igen. Nekem előfizus micro SIM kártyám van és nanora kell cserélni, mivel új telót vettem. Gondolom, a szám és a díjcsomag is marad a régi.
iphonet veszel de egy maximum 1-2 ezer forintos tételen (nemtudom pontosan) szaroskodsz es otthon vagdosod a regi simkartyad? ne idegesitsetek fel. ez szanalamas hogy ilyet egyeltalan valaki csinal :D
van egy osztrák kártyám amit a mai napig használok, egy készülékkel vettem legálisan
valószínű a bemutatott módszerrel fogom körbevágni mivel a szolgáltató nem áll szóba velem, mivel már megszűnt az osztrák lakcímem
nem feltétlenül a pénzről kell hogy szóljon minden, én hasznosnak találom az oktatóvideót
Kepzeld, Vodanal 7ezer a csere :)
A t-mobilnál,meg 4.500 Ft,ha jól emlékszem,de sikerült mindig,valahogy megdumálni az ügyfélszolgálatost.
De,hogy egy ilyen drága mobillal én nem kockáztatnám,hogy a kártya beszorul(vastagság,pontatlan vágás,stb.),az biztos,nem beszélve arról,hogy erre nem sok embernek van ideje,mármint,hogy neki álljon farigcsálni.
Inkább kifizetek ennyit egy alkalommal,minthogy utána szervizre költsek.(kibányászási díj)
“Ha nem kértél új típusú SIM-kártyát, de látod, hogy a régi típusú kártyád nem fér bele az új készülékedbe, akkor üzleteinkben van lehetőség díjmentesen SIM-kártyát méretre vágatni.
Kisebb SIM-kártyádat pedig egy adapter segítségével alakíthatod vissza nagyobb méretűre.
Ha a méretre vágás nem lehetséges, akkor díjmentesen van lehetőség SIM cserére mind lakossági, üzleti és kiemelt ügyfeleink számára.”
url: https://goo.gl/Fl8G5y
Ja és ha Iphonera van pénzed 7 ezer ft már hanyatt vág a kicserélésben szarrágók
Jogos:-D
Itt Ausztriában ingyen cserélik, igaz minden mobil előfizetésnek van kb. 20 EUR-os éves adminisztrációs díja, ami magában foglalja többek között a kártyacserét is.
Mèg itthon sincs sehol nano sim, szóval, hiába veszel függetlent , akkor sem birod hasznàlni . 28.-àn talàn .
Galaxy S i9000-t használtam és 2 év után meghosszabítottam az előfizetést 1 évvel. Rá 1 hónapra a touchscreen teljesen meghalt és vettem egy Sony Xperia S-t amibe micro kártya kell. Én is arra számítottam ,hogy fizetni kell ,de itt Hollandiába a Vodafone ingyen kicserélte.
Hi!
Jó lenne ha arra is adnátok valami megoldást hogy mit lehet tenni, ha levágtam a SIM kártyát, ami jó is lett és működött is az iphone 5… Egy darabig, néhány órát. Aztán elkezdte kiírogatni hogy nincs SIM kártya behelyezve. Különböző fórumokon sokan panaszkodnak ez miatt, de nem találtam még megoldást a problémára. A tisztítás és zsírmentesítés nem segít! Egy youtube video-n valamit magyaráz egy srác hogy a kártya foglalattal van valami, de nem értem mit kellene csinálni.
Előre is köszi!
sziasztok. olvasom ahozzaszolasokat, es nem ertem miert lenne szarragosag ha othon csinalod meg a kartyat magadnak? inkabb orulnetek hogy alternativ lehetoseg is van azon kivul hogy orakat varsz valamelyik ugyfelszolgalatnal hogy sorra kerulj es akkor utanna meg mire megkapod a kartyat. En kb 5 perc alatt formara vagtam es hasznalhatom a telefonom a regi sim-mel, amugy az osszes telefonszamom is azon van, ha ingyen van se szeretnek uj simet aztan meg orakig tart ujra beirni a szamokat….
szia,ügyi vagy. Ha azt írja ki,hogy nincs szolgáltatás, az szerinted mit jelenthet.Körbevágtuk betettük a telefonba és folyton ezt írja ki,pedig elötte működött a sim kártya. Előre is köszi választ.
Ui.azóta is jó,használod és minden rendben vele?
ooo elfelejtettem megkoszonni ezt a leirast a keszitoknek! Koszi szepen hogy orakat sporoltatok nekem!!!
Nekem egy percem sem volt rohangálni, ügyfélszolgálgálaton ácsorogni, rég elfelejtett azonosítókra emlékezni.Ráadásul az aktiváláshoz ki kell kapcsolni a pint, amit nem egyszerű egy micro simes előző készüléken megtenni, ha az új kártyánk ugye nano sim. Tényleg 10 perc alatt megvolt. Köszi a segítséget!!!!
Elmentem a T-Mobilba,ahol közölték,hiába van nálam személy ig.,lakcímkártya nélkül nem adnak új sim-et.Gondoltam bezzeg ha pl 1 benzinkútnál vennék a nevemet sem kérdeznék meg,na de mind1 hazamentem a kártyáért és vissza.Újabb 1 óra ácsorgás után közlik velem,hogy jelenleg nincs nano sim,szerdáig kène rá várni.(pènteki nap volt,gondolhatjátok mennyire örültem.)Sebaj kimentem a Tescoba,ott is van ugye T-Mobil mondom hátha.Ott sem kaptam,sôt közölte velem a csaj,hogy ôk feltöltôkártyás nano simet nem is forgalmaznak.Ezek után fogtam magam, mègcsak elô sem rajzoltam csak úgy kb-re kivàgtam ès mèretre reszeltem a règi sim-emet ès tökèletesen mûködik!
A T-Szar meg bekaphatja!Köszönet annak,aki ezt felrakta,1000 hála érte :)
T-MOBILE CSAK AKKOR CSERÉLI KI A SIM KÁRTYÁT HA OTT VÁSÁROLTAD A TELEFONT EGYÉBKÉNT 4000 FT A TELENOR INGYEN..
El kell hogy mondjak valamit… EGY ISTEN VAGY működik az iPhone5-öm :D
Sziasztok!
Mire vígyázzak a vágásnál, illetve a chip része ugyanaz e mint
többi simnel.
Kornel megmondta a tutit.
Ez nem szarrágás, hanem bürokrácia kikerülés.
Azok nyavajognak, akik még egy simkártyát sem tudnak levágni annyira bénák:)) Áljatok sorma a T szarnál és társainál és fizessetek birka módon…
Mire megyek vele ha van egy mikro sim kartyam könyebb lesz 0,02 grammal a telefonom..?
Amugy a samsung GT.3100 az egy egész jó oldszkul telefon és.István
Nekem sikerült 1 kicsit továbbcsiszolnom de így is tökéletesen működik!!Köszönöm
Köszönöm az anyagot. Nagyon jó :-)
Kérdésem lenne, hogy nekem még a régi típusú sim kártyám van amiből lehet simán vágni micro simet, de szeretnék most egy nanot simet kivágni belőle, de akkor már belevágok a chipbe is. Nem okoz ez problémát? Továbbra is rendesen fog működni minden?
ehez anyt tenk hozá hogy aki i phon 5 je van az ne szidja a másikat hogy mikor hogyan reszeli meg azt a szájba fingot sim kártyáját aki ki várja a t-szarnál a sort és perkál anak csak anyit hogy ha nem kel neked ijet csinálni mi a fa**nak fikázod by xperia z
köszi a leírást! én épp most kaptam telót, amibe ilyen pici kártya fér csak bele, és ugyan tegnap még elrohantam egy ügyfélszolgálatra, de épp bezárt. karácsony lévén jött a B terv. és működik!!!
úgyhogy van, amikor a kényszer miatt jól jönnek az okos dolgok : )
Megcsináltam és hibátlanul működik ! (Bár hozzafűzném, hogy nem kell annyira kicsire levágni, mint ahogy azt a sablon mutatja)
Nekem a telonornál ingyen szétvágták direkt simkártya vágógéppel és működik is:D
Nem tudom, hogy miért panaszkodtok, a T-mobilnál teljesen ingyen kicserélik a kártyát, kivéve, ha céges.. Amúgy, ha elrontod és elviszed, hogy kiszedesd, akkor csak saját magadat teszed nevetség tárgyává….
Nekem is gondom volt a kártyával.Levágtam microra .belement a helyére ,de nem működött.Elkezdtem levágni a széléből.Most jött a bukkanó.Érzékelte,de nem maradt az olvasóban.Egy millimétert ráragasztottam és fedél rácsuk,működött.De ebben nem nyugodtam bele,mert így nem tökéletes,A t-mobile közölte rongálás így 5 ezer Ft.A kártyán volt pénz is Elmentem egy GSM boltba egy Iphone adapter és egy vágó segítségével megcsinálták,Nanora váták,a microba bele és lás csodát!Működött.Örültem neki mint majom a farkának.Köszönet aki segített ebben.Egyes szolgáltatók túl variálják magukat.
Az iPhone 5-nél írod: “a készülék csak ilyen előfizetői azonosító modulokkal működik.”. Jól értem, hogy hiába vágjuk le, nem fog működni, mert a SIM kártyán a régi azonosító modul van rajta?
Gratulálok aki magának megcsinálta. Lehet, hogy smucig vagyok, de engem idegesít a felesleges pénzkidobás, ha magam is meg tudom csinálni. Műszaki antitalentumok viszont ne kísérletezzenek . (ez nem sértegetés)
Sziasztok. Az a problám, hogy van egy kis SIM kártyám, amit be kellene tenni egy iPhone 3-ba. Megvolt hozzá a keret, de azt hittem szemét és kidobtam. Nagyon kikaptam érte a férjemtől. Mit tehetek, hogy tudjuk használni az iPhone-t? Lehet még kapni ilyen keretet, vagy van valami ötletetek?
lehet kapni hozzá adaptert :)
Köszönöm, kiválóan működik. A szolgáltatónál épp nem lehetett nano-sim kártyára cserélni, nem volt nekik. Kicsit félve aprítottam fel a korábban már egyszer mikro simre vágott kártyát, de hiba nélkül dolgozik.
Köszi!
Nekünk sokat segítettél! Teljes letargia volt itt a karácsonyi ünnepek alatt, hogy nem tudta használni a lányom az új telóját. De aztán megtaláltuk a leírásod és már megy is!
Köszönjük!
Szívesen! Örülünk, hogy tudtunk segíteni! :)
Teljesen jó vágás után akinek nem működik vágás után a sim az valamit nagyon elcsépelt! Köszi nagyon hasznos volt!
köszi a cikket életet mentett :D
Beágyazott modulon a gyártó megváltoztatta a normálról nanora a foglalatot, naná, hogy 7végén a semmi közepén derült ki, hogy a tesztkártyám nem megy bele többet ;)
Köszönöm 3 perc volt.
TELEKOM:
A micro-, illetve nano SIM-kártya cseréje – hívószámod megtartásával – akkor is díjmentes, ha nem vásárolsz nálunk készüléket (kivéve lopás, blokkolás, feltételezett eltűnés, rongálás) esetén. Ez esetben a kártyacserét Telekom üzleteink egyikében intézheted, személyes okmányaid bemutatása után:
havi díjas előfizetőként,
Domino szerződés esetén előfizetőként vagy rögzített felhasználóként.
Ebben az esetben az új SIM-kártya aktiválása az üzletben történik meg.
Sziasztok!
Most sikerült a micro sim kártyámból nano kártyát készítenem. Aktív a kártya! Nagyon -nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel!
A SIm kártya a szolgáltató tulajdona. Az átalakítás rongálásnak minősül. Így kártya csere esetén ki kell fizetni a kártyát. Majdnem így jártam a Telenornál, de szerencsére a szép mosolyom levette a lábáról a csajt és ingyen cserélte nano-ra. Azt mondta az átalakításra, hogy “ezt nem is láttam…”
Szóval készüljetek fel, hogy esetleg kifizettetik a kártyát is.
És te ezt el hitted?
Ki van fizetve a SIM kártya ára,tehát az én saját tulajdonom és senki másé.!!!
(jegyezd meg, amit veszel és kifizeted az árát az mind a tied és senkinek semmi köze hozzá!)
Na, hát ilyenek miatt is kellhet a fönti módszer. UPC oldal tudakozó:
“Nano SIM kártyát is biztosít számomra a UPC?
Jelenleg nem tudunk Nano SIM kártyát biztosítani ügyfeleink részére.”
Üdv Mindenkinek. Segítség kellene. Jelenleg Németben melózom. Lebara-kártyám van. Náluk nincs Nano Sim , viszont nekem kellene csinálnom belőle egyet. Az arany részből is ki kellene vágnom( a rövid oldalból) legalább 2mm. Melyik oldalból lehet levágni? Aki tud segítsen nekem. Köszönöm