Diákokat foglalkoztat a Foxconn az új iPhone összeszereléséhez

KeleMan 2012.09.07. 14:02 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 476

Azt eddig is lehetett tudni, hogy az új iPhone piaci bevezetésekor szinte felrobban majd a piac, de úgy tűnik az Apple tart attól, hogy nem fogja tudni kielégíteni a keresletet. Kínai értesülések szerint ugyanis a Foxconn a helyi egyetemeken tanuló fiatalokat “szakmai gyakorlat” gyanánt behívta a gyárakba, hogy segítsenek az új iPhone készülék gyártásában és összeszerelésében.

A Foxconn állítólag azért is kérte a diákok segítségét, mert munkaerőhiány alakult ki az összeszerelő üzemekben. A Shanghai Daily jelentése szerint azonban mindezt a Foxconn úgy intézte, hogy eközben a tanulmányaikat végző fiatalok oktatását felfüggesztették, hogy a szakmai gyakorlaton részt vehessenek. A toborzás bár sikeres volt, mégis botrány lett belőle, hiszen a Foxconn azáltal, hogy befolyásolta az oktatási intézmények vezetőit, – hogy kellő számú gyakornokot bocsássanak a rendelkezésére, – a kínai hatóságok szemében kiverte a biztosítékot.

Azóta állítólag a diákok egy része már visszatérhetett az iskolapadba, de aki inkább a Foxconnál dolgozna, tovább végezheti az új iPhone összeszerelési munkálatait. A diákok egyes értesülések szerint heti 6 napot dolgoznak közel 50-60 ezer forintos havi fizetésért.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. Kmg42 - 2012.09.07. 15:38

    Azért azt tegyük hozzá hogy a kínai átlag kereset kb. 50 ezer forint… na most kíváncsi lennék ha a győri audi elrittyentené magát az egyetemistáknak hogy gyertek 1-2 hónapot melózni havi 140-160 ezerért! Szorgalmi időszak elején úgy, hogy még az egyetem is engedélyezné a távollétüket?
    Szerintem nem kicsit lenne üres a kampusz :-p

  2. EztMegmondom.Frankón - 2012.09.07. 16:59

    szegény szerencsétlenek…. azért ez nem természetes mosoly naa…
    i love helyett, szerintem szívesebben viselnének i hate pólókat…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.