Apple – 2012-ben is a világ legértékesebb márkája

KeleMan 2012.05.23. 17:04 Apple, Egyéb 0 db 3 595

A Millward Brown publikálta pár napja azt a jelentését, mely kutatásból kiderül, hogy a tavaly első, tavalyelőtt még harmadik helyezett Apple vezeti a világ legértékesebb márkáinak rangsorát ismét. A piackutató cég BrandZ néven már több, mint 11 éve foglalkozik a márkák vizsgálatával, így a kutatás eredményei, figyelembe véve azt a tényt, hogy a világon több millió embert kérdeznek meg, majd azt a pénzügyi adatokkal kiegészítve nyilvánosságra is hozzák, igencsak impozánsak és hihetőek.

Az Apple tehát megtartotta a tavalyi évben megszerzett előnyét, sőt még növelni is tudta azt. Tavaly 153 milliárd volt a cég márkájának elméleti értéke mellyel átvette a vezetést a Google-től, tavalyelőtt pedig 83 milliárd dollárt ért. Jelenleg az Apple márkaértéke a tavalyi 153 milliárd dollárról közel 183 milliárd dollárra nőtt. Fontos megjegyezni, hogy az egyik legnagyobb vetélytárs, a Samsung csupán a világranglista 55. helyén tanyázik 14 milliárdos márkaértékkel, igaz ők is 16%-al növelték a Samsung logó értékét.

A fenti táblázatban megtekinthetők a jelenlegi Top 25 világmárka, míg az alábbi pdf fájlban a teljes 100-as lista. Tavaly a Facebook is bekerült 246%-os növekedéssel a legjobb száz közé, óriási 246%-os növekedést produkálva, mára pedig már a 19. helyen áll 74%-os növekedéssel a 2011-es évhez képest. A legjobb 25-ben benne van továbbá az AT&T, a Verizon, a Vodafone, és a Deutsche Telekom is. Az elemzők amúgy úgy látják, hogy az Apple továbbra is szárnyalni fog és akár a 200-250 milliárd dolláros márkaértéket is elérheti 2013-ra. A Top 100-ban ismét vannak új márkák is, melyek bekerültek, ilyen például a KFC, az IKEA, a DHL vagy épp a Volkswagen is. Az alábbiakban egy infografika is található, mely szemlélteti is a fentieket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!