Elemzők szerint biztosan érkezik az iPhone 5 ősszel

Helme 2012.01.07. 23:48 iPhone, Pletykák 11 hozzászólás 568

Az előző év az elmúlásról és a hihetetlenül nagy csalódásokról szólt. Hónapokon keresztül a leghitelesebb források állították azt, hogy biztosan meg fog jelenni az iPhone ötödik verziója. Ezeket a feltételezéseket a kiszivárgott levelek, illetve a telekommunikációs cégek árulkodó jelei is erősítették, de csak az iPhone 4S érkezett. Bár az is igaz, hogy a pletykák egy része igaznak bizonyult: egy erősebb Apple telefon jött, csupán a kijelző méretét, a készülék nevét és a módosított design-t nem találták el a techjósok. Most ismételten beindultak a találgatások, többen úgy tartják: ősszel már biztosan az új kinézetű iPhone 5-öt vásárolhatják meg a márka szerelmesei.

A CNet amerikai hírportál közölte le elsőként a Morgan Keegen befektetési bank háttértanulmányának tanulságait. Ebben a cég arra hívja fel a figyelmet, hogy az iPhone 5 nem nyáron, hanem csupán ősszel kerül a boltok polcaira. Az Apple világában járatos emberek is egyöntetűen azt állítják: idén biztosan jön a következő generáció. Már csak az időpont kérdéses. Tavasszal jelenhet meg az iPad 3, így vélhetően nyárra nem fogják beidőzíteni az iPhone 5-öt.

Az iPhone-ok tavaly az Apple bevételeinek 38-40 százalékát generálták, jövőre a Morgan Keegen előrejelzései szerint már ezek elérhetik a teljes jövedelem felét, így az óriásvállalatnak a legfontosabb ága az iPhone részleg lesz. A bank véleménye szerint 29 millió iPhone 5 kerülhet eladásra még 2012-ben. Ti mit gondoltok erről?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. DrJuris - 2012.01.08. 00:00

    Igazából jönnie kell…de a pletykákból a 4S miatti csalódás (?) miatt lett elegem, mert még a biztos is semmivé lett. Számomra a lényeg, hogy a kijelző ne egyen 4″-nál nagyobb, és tegyék bele egy szélességben és magasságban is ugyanekkora kaszniba. Más kérdés, hogy 4S is volt a kezemben, de annál gyorsabb telefon már hova, ki használja ki? Az igazi áttörés akkor jelentkezne, ha végre a hidrogéncellás akkut – cikkben olvastam – beletenné az Apple a telefonba, bírna akár csak 5-7 napot. Na ezzel kb. mindenkit elcsábítanának, mert a fél (egész) világ ezért nyávog jogosan. Egy iPhone 4S gyorsaság, kicsit nagyobb kijelző, 5-7 napos akku szerintem az álomtelefon. Meglátjuk, idén úgyis jön valami, ugyanez a design kizárt, mint ami most van – és már kétszer elsütötték -.

  2. appleface - 2012.01.08. 00:02

    hát elég merész…29 millió! ezt honnan számolta ki?

  3. DrJuris - 2012.01.08. 00:09

    Biztosan jönni fog, miért ne jönne :) bár a 4S-nél gyorsabb telefon totálisan felesleges szerintem, a 4″-os kijelző nem árt, de csak akkor, ha szélességében és magasságban nem lesz nagyobb az iPhone, mert éppen az a jó benne, hogy kézre áll. Viszont az igazi nagy dobás a hidrogén cella lenne – olvastam egy cikkben, hogy dolgozik rajta az Apple -, mert azzal 5-7 napot kibírna, amivel más okostelefonokat használók felét elcsábítaná a cég, hiszen a fél világ a rövid üzemidő miatt nyavajog. Ha így lenne, a 29 millió darab még kevés is lenne.
    Egy biztos, még egyszer nem játssza meg az Apple az iPhone 4-4S designt, jönni fog valami új…amire már váltok is :D

  4. 14bob88 - 2012.01.08. 00:15

    Hát ezt minden értelmes ember sejti, hogy mint már 5 éve, idén is lesz egy új telefon, ebben semmi extra nincs. Viszont ne akarjuk már ennyire iPhone 5-nek hívni, mikor az már a 6. modell lesz.

    • appleface - 2012.01.08. 02:54

      szerintem nem iPhone 5 lesz hanem 4GS

      • appleface - 2012.01.08. 02:56

        vagy simán 4G. de azért gondolja mindenki h 5 lesz mer abban benne van az is hogy más dizájn, ez valami új. a kutya se számolgatja hogy igazából ez már a 6. generációs iPhone

  5. süsü a sárkány - 2012.01.08. 08:47

    Már a fülemen jön ki ez a sok találgatás. Nincs olyan nap, amikor ne lehetne olvasni ugyanazt 50x.

  6. Ricardo - 2012.01.08. 09:17

    Tudja az LTE-t az a lényeg!

  7. iMike - 2012.01.08. 12:34

    Ez iPhone 4GS+ lesz :D Érkezni garantáltan érkezni fog valami,csak az a kérdés,hogy mi. Nekem a képernyő most is elég,és csak akkor nyújtsák ki 4″ -osra,ha a pixeleket nem látom. Tudom,hogy a nyújtás ellenére is “retina” lenne,de egy gyengébb retina lenne,mivel széthúznák valamennyire mégis. De ha ugyan olyan sűrűségű lesz,mint a mostani,akkor megbékülök velük. :) A többi nem érdekel,úgy jó ahogy van,a mostani 4S teljesítménye is bőven elég. :D Egy 4 magos A6 már BRUTÁLIS lenne…és felesleges is…De aztán lehet,hogy pont jó lesz,ha így lesz. :D

  8. Norbis - 2012.01.08. 16:17

    29 millió?? az elég kevés… 4S-ből fogyott 35millió és rengetegen várják az 5-öst én megmerem kockáztatni a 40milliót is…Arról meg ne álmodjon senki, hogy a következő iphone hidrogéncellás lesz!!Oké, hogy kísérletezik vele az apple de egyszerűen nincs kidolgozva, hogy hogyan is lehetne tölteni meg nincs is még meg a megfelelő háttér ehhez ahogy az elektromos autóknál… szóval aki erről álmodozik az megint koppani fog mint akik várták a hologrammos iphonet…3 évig tuti nem lesz hidrogéncellás…Erősebb proci jobb kamera más disegn nagyobb kijelző továbbfejlesztett siri és esetleg 4g hálozat én ennyit várok ez a realitás talaja!!

  9. Kakikuki - 2012.01.12. 14:49

    Elpusztítok egy applebótot ha kifejlesztenek hozzá az A5 nél gyorsabb procit

Szólj hozzá Te is!