Cut the Rope frissítés érkezett – Itt a Toy Box doboz!!!

KeleMan 2011.07.24. 22:47 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Játékok, Videók 4 hozzászólás 479

A Zeptolab és a Chillingo kiadta a méltán híres Cut the Rope játékának új verzióját. Az új változatban (v1.4) nagyon sok újdonság került. Egy teljesen új dobozt is kapunk, mely jelenleg a Toy Box nevet kapta. Ebben a dobozban főleg a játékon van a hangsúly. Az egyik fontos újítás a “trambulin”, mely egy olyan kis piros tárgy a pályákon elhelyezve, amelyeken a cukorka (vagy süti – mert most már az is lehet) megpattan, ezáltal megváltoztatva annak irányát.

 

Persze mindezek mellett az előző dobozokban megismert tárgyak is felbukkannak. Számomra a 8-15 és a 8-25-ös pálya okozta az igazi fejtörést, de közben meglett az összes csillag. Azt kell mondjam, hogy az előző 2 dobozhoz képest ez a frissítés végre ismét elhozta a “nehézséget”. Jó párszor újra kellett kezdenem egy pályát, teljesen átgondolva azt, mert kiderült, hogy máshogyan kell megközelíteni a fejtörőket.

 

 

Újítás még a Drawings menüpont, ahol összegyűjthetjük Om Nom számára a játékban különböző helyeken elrejtett rajzokat is. A legelső rajzot egyből meg is kapjuk, ha lájkoljuk a Cut the Rope Facebook oldalát. Ezen kívül én még egy “No brokkoli!” képet találtam, de véleményem szerint mind a 8 doboznak a pályáit érdemes újra végigjátszani, ha az összes rajzot szeretnénk megtalálni.

Az új dobozról íme egy videó is, hátha van még valaki aki kedvet kap hozzá.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. JamesS - 2011.07.25. 13:45

    mérges madarak HD akció van

    2 eur alatt az ára :)

  2. Fleshman - 2011.07.25. 16:46

    mérges madarak HD? nincs abba semmi extra ami még 2 dodót megérne…

  3. JamesS - 2011.07.26. 00:24

    1,59

    és ha van ipadod akkor rá megéri megvenni ennyiért :D

    főleg, hogy 5 körül volt az ára eddig :S

  4. Fleshman - 2011.07.27. 22:01

    iPadem van, de nem fogok azért se 5szörösen se 2szeresen újra fizetni hogy a játékba már amúgy is meglévő, rejtett HD (kihasználatlan retina) felbontást lássam egy 1024*768-as háttékr elött…

    pofátlanság teteje amit a Rovió müvel, bőven elég belőlük a sima app…

    különben sincs kedvem előről kezdeni, meg elve a GameCenter pontlista nincs 5öde az iPhoneoséval…. csinálták volna inkább univerzálisra egy 0,79-es iAP-el ….

Szólj hozzá Te is!