iPhone 4 bemutató #4 – A Retina kijelző

KeleMan 2010.10.07. 17:08 Apple, Egyéb, iPhone, Teszt 11 hozzászólás 8 184

Az iPhone 4 bejelentésekor nagy port kavart antennarendszer mellett az Apple alkotott egy olyan dolgot is, mely azóta fogalommá vált. Igaz ugyan, hogy a fogalmat és a nevet maga az Apple generálta, viszont valóban ütős lett. Ez a Retina display, azaz a Retina kijelző. Steve Jobs az iPhone 4 bemutatóján elmondta, hogy külön projektort kellett hozassanak, hogy érzékelhető legyen a nézők számára is a különbség. Sokan mondták, hogy áll leejtő, meg hogy lefosom a bokám, ha meglátom. Ez részben igaz is volt… de csak részben. :) Én inkább azt mondanám, hogy a jóhoz nagyon könnyű hozzászokni. Mikor kezembe vettem az iPhone 4-et valóban elkápráztatott, hogy milyen gyönyörűek a színek, hogy a böngészőben lévő szöveget akkor is el tudom olvasni, ha nem zoomolok bele. Elfogadtam szép és jó. De nem volt eget rengető.

Igazán azonban csak akkor lepődtem meg, és ekkor tudatosult bennem, hogy mit is tud a kijelző, amikor 2 nap múlva a kezembe vettem egy iPhone 3GS-t. “Ez meg mi a szar?” – kérdeztem. Borzasztó volt látni, szó szerint látni, hogy amivel eddig dolgoztam, éltem, játszottam, böngésztem és e-mailt küldtem az valami elképesztően pixeles. Holott nem az, csak amíg használtam teljesen meg voltam elégedve a 320×480-as felbontásával. Most azonban be kell lássam, hogy képtelen lennék rá visszaszokni. Radikális változást hozott tehát az új képernyő. Hozzá kell tenni azt is, hogy az iPhone 4-ben lévő kijelző felbontását pedig négyszerezték, azaz vertikálisan és horizontálisan is kétszerezték a felbontást. Az új kijelző immár 640×960-as felbontása egyszerűen tökéletes.

Az alábbi képen meg lehet tekinteni, hogy mekkora is valójában az iPhone 4 kijelzője.

Steve Jobs a bemutatón arra is felhívta a figyelmünket, hogy az emberi szem kb. 300ppi-s (pixel per inch) felbontásra képes. Ez azt jelenti, hogy ami e felett van, azt már nem tudjuk érzékelni (nyilvánvaló azonban, hogy ezt embere válogatja).

A Retina kijelző egészen pontosan 326ppi felbontású, azaz 1 inchen (1 inch = 2,54cm) 326 db pixel helyezkedik el. (Ha nem hiszitek, meg lehet számolni. Én próbáltam, de nem jött össze. :) ) Sajnos azonban a kijelző mérete megmaradt 3,5 inch-esnek, így pl. a Samsung Galaxy S telefonnál, vagy az újabb Android modelleknél méretben tekintve kisebb. Én azt gondolom egyébként, hogy nem is kell nagyobb, ami már nagyobb, arra ott van az iPad. A készülék kijelzőjének kontrasztja 800:1, a fényereje pedig maximumon 500 cd/m2. Az Apple hivatalos oldalán még olvasható, hogy a készülék elejét és hátulját borító üveget úgynevezett oleofób bevonattal látták el, hogy kevésbé gyűjtse az ujjlenyomatokat. (Na ez nem jött össze, főleg a fekete modellnél látszódnak meg nagyon az ujjlenyomatok.)

A pixelnégyszerezésnek hála lényegesen jobban olvashatóak a betűk és az egész egy olyan érzést ad, mintha nem is a telefon kijelzője lenne, hanem átlátnánk rajta és a valóságot néznénk.

A fenti “a” betűről készült kép azért egy kicsit sántít, de ezt a hivatalos Apple oldalon található videóból csentem, amit egyébként itt tekinthettek meg, a többi Retina kijelzőre való tulajdonsággal egyetemben.

Ha egy szóval szeretném összefoglalni a Retina kijelzőt, akkor annyit mondanék: “Fantasztikus”.

Közben 2 napja kijött az iPhone 4 legújabb reklámvideója is, mely kifejezetten a Retina kijelzőre épít.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

11 hozzászólás

  1. Crazy - 2010.10.07. 19:51

    Egyszeruen tenylg hihetetlen!!! Nagyon durva fotoztam vele es nezm h a laptopon mert nem olyan szép..:) hat nagy durva!!! Foleg ha hdrrl fotozol! Akkor reszletesebb lesz a kep is + a retina kijelzo hat ez valami amulat mint ahogy a magyar szifon oldalan :) 640*960*ámulat! :)

  2. Feri77 - 2010.10.07. 21:58

    Marginális = mellékes, nem lényeges. Tuti ezt akartad írni? Maradj az egyszerűbb kifejezeseknel… Vagy ne írj, mert ez ciki:)

  3. Kezo - 2010.10.07. 22:46

    Talán 'radikális' akart lenni…

    • KeleMan - 2010.10.07. 23:59

      Javítottam radikálisra, köszönöm, hogy szóltatok!

  4. koccs - 2010.10.08. 14:14

    Azt szeretném kérdezni, hogy a háttér honnan van?

    A cikkek egész jók, bár nekem túl sok újat nem mond :)

    • KeleMan - 2010.10.08. 15:42

      koccs: Retina Wallpapers HD nevű ingyen programból van.

  5. koccs - 2010.10.08. 16:33

    köszönöm szépen. gondoltam, h valamelyik ilyen appból, csak gondoltam megkérdem, és nem böngészem végig mindet. :)

  6. Zsoboyy - 2010.10.10. 09:36

    Sziasztok!

    Csináltam én is képeket, videókat… De hogy még a MacBook-is, teljes kijelzőn patyola tiszta kép, pixelmentes, wááááááá nagyon szééép! iPhone 4 (L)

  7. andrew218 - 2010.11.08. 12:24

    En is ugy jartam mikor eloszor a kezebe vettem…Bementem a szolgaltotohoz h egy kialitott modelt megnezzek egyszeruen fantasztikus a kijelzo es nemkulonben az egesz telefon.Valosaggal megutaltam a 3gs-met,muszaj megvegyem amugy a kovetkezo modelt csak akkor nezem meg mikor a penz a zsebembe van nem meg okozok kellemetlensegeket magamnak.:)))

  8. Berni66 - 2011.05.10. 13:06

    Azért ezt is érdemes megtekinteni: http://index.hu/tech/2010/06/16/nem_jobb_az_iphon

    :P

  9. Gàbor - 2013.04.28. 12:25

    Nejem Iphone 5 van! Brutális!!! Főleg a panoràma fotózás. Ki nem adnám a kezmből…

Szólj hozzá Te is!