“Élő adás” – Apple Special Event 2010. szeptember 1.

KeleMan 2010.09.01. 18:12 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iTunes, Kiemelt hírek, Steve Jobs 6 hozzászólás 338

Most megkapjátok!

Hamarosan kezdünk! Addig is itt egy link, amelyen akár valamilyen Mac, iPod, iPhone vagy akár iPad boldog tulajdonosa vagy, élőben az Apple által biztosítva, nyomon követheted az eseményeket, valamint Steve Jobs, edzőcipőjét, kék farmernadrágját, sőt! fekete “turtleneck” garbóját is megcsodálhatod. Mindezt élőben itt!

Hamarosan jövünk majd egy összefoglaló elemzéssel!
Addig is köszönjük minden kedves látogatónknak, hogy velünk tartott!

20.28 – Steve ismét a színpadon, közben hatalmas taps. Steve megköszöni a jelenlévők részvételét. Mára elköszönt tőlünk! Itt a vége!

20.25 – Na ez a dal már jobb volt, de tényleg! Ezt még ismertem is, csak épp azt nem tudtam, hogy Coldplay. Most jön a harmadik szám. Chris még viccelődik kicsit…

20.17 – Hatalmas taps, de jajj ne, valószínűleg még 1 dal jön. Mind1. A mostani keynote baromira jól sikerült, jók lettek a termékek, persze majd meglátjuk azt is, hogy Handrásnál mikortól lesznek elérhetőek.

20.13 – A show végére Chris Martin lép fel, őt nem ismerem, de ha minden igaz 7 Grammy díja van. Elnézést kérek a tudatlanságom miatt. Bocsánat közben kapom az infót! Elvileg a Coldplay-ből az egyik tag! Biztos! :D Mondjuk jól énekel, kicsit buzis, de mindegy. :)

20.10 – Egy kis összefoglalót tart most Steve Jobs, egy picit a hangja is elment, ahogy hallom, valamint sokat szipog, lehet náthás. Ezúton is jobbulást kívánok neki!

20.07 – Ha van egy iPad készülékünk is, és azon nézünk valamit, az AppleTV-nek köszönhetően, akár egy kattintással kitehetjük a nagyképernyős tévére. Az ára pedig az eddigi 229$-ról99$-ra csökkent! Hatalmasat nőtt most a szememben az Apple! Mától rendelhető és meg is vásárolható!

20.00 – Jöjjön egy kis Apple TV demo. Vasember 2-t mutogat, meg pár TV sorozatot.

19.58 – Természetesen a szinkronizálási lehetőség megmarad, de egy teljesen új felületet is kap, hasonlóképp, mint a magyarországon is megszokott STB-ben megszokott (lásd T-Home IPTV).

19.56 – Nem kell szinkronizálni, mert minden Stream-ről megy! 4,99$ lesz egy HD film megvásárlása (~1.000Ft-) Mi lesz a DVD-kel??? HD minőségű filmsorozatot pedig 0,99$-ért lehet kölcsönözni!

19.54 – Új Apple TV – Negyedakkora lett, mint az előző modell. A hátulján HDMI és Ethernet csatlakozó is helyett kapott!

19.52 – Steve azt mondja, hogy nagyon sokat tanultak belőle, sokat eladtak, de ezt csak hobbinak tartotta. Amit a nézők akarnak azok a hollywoodi filmek és sorozatok, a HD adás, az olcsóbb tartalmak és, hogy ne kelljen hozzá számítógép! Sőt nem akarnak áruházban sem vásárolni, sőt szinkronizálásra sem szeretnének várni. Emellett legyen kicsi csendes és cool!

19.51 – One More Thing – or a Hobby… Apple TV!

19.49 – Steve egy csomó új közösségi funkciót mutat be, most egy kicsit úgy érzem ellaposodott a show! Persze az emberek tapsolnak, szóval tetszik nekik! Biztos jó lesz! Az egész új közösségi funkciót Ping-nek nevezték el. Természetesen elérhető lesz iPhone és iPod Touch eszközökön is! Mai naptól letölthető!

19.43 – Érdekes módon Steve Lady GAGA-ról beszél. Ő kicsoda amúgy? Meg az iTunes újdonságairól! Minden elérhető egyetlen kattintással! Lesz végre egy közösségi mappa is, ahol követhetünk általunk ismert embereket és megnézhetjük az ő általuk kedvelt és hallgatott zenéket is!

19.39 – iTunes 10!!!!!!!!!!! Gyönyörű új ikont kap a program! A főbb részek megmaradnak, de a kezelése sokkal egyszerűbb és mégjobban átgondolt lesz.

19.38 – Jöjjön az iTunes. Eddig 11.7 milliárd zenét töltöttek le, 450 millió sorozatot és 100 millió darab filmet. A könyvekből eddig 35 millió darabot adtak el!

19.36 – Új reklámokat mutatnak be az új iPod készülékekről is!

19.34 – Apple A4 chipet is kapott az iPod Touch, valamint végre hátsó és előlapi kamerát is! FaceTime így már működik vele, sőt HD videót is rögzíteni tud! 40 óra az akkuideje. A 8GB-os modell 229$-tól kezdődik. Jövő héttől elérhető lesz, mától pedig már rendelhető.

19.32 – Az iPod Touch jön! Az iPod Touch legyőzte a Sony PSP-jét!!! (Hallod ezt Helme! :D – PSP Hungary-val mi lesz?) Világelső lett a játékkonzolok terén! Az új modell még vékonyabb lett! Megkapta a Retina kijelzőt is az új iPod Touch! LED háttérvilágítással együtt!

iPod Nano

iPod Shuffle

19.24 – Jöjjön az iPod Nano! Nem lesz az iPhone Nano-n clickwheel!!! EZAZ! Nem lesz iWatch! Ez lesz a kiszivárgott érintőkijelzős modell!!! Csupa érintőkijelző az egész! 46%-al lett kisebb és 42%-al lett könnyebb. 24 órás az akkuideje! Beépített FM rádió, de lesz benne óra, szóval végülis ez lett az iWatch! Kapunk egy kis bemutató is. (Addig megpróbálok képeket beszúrni.)

19.23 – Kezdjük az iPod Shuffle készülékkel – mondja Steve. Nagyon babán néz ki, de ismét vannak rajta gombok, szóval itt érdekes módon az Apple szerint, mivel többen ragaszkodtak a gombokhoz, így visszakapta a gombokat. 5 különféle színben lesz, a 2GB-os modell 49$-tól fog kezdődni!

19.22 – Az összes iPod modell kinézete megváltozik!!!

19.21 – Jöjjenek az iPod-ok! Eddig, több mint 275 millió darabot adtak el.

19.20 – Novemberben válik elérhetővé az iOS 4.2-es rendszer iPad-re, szintén, mint az iOS 4.1 az iPhone-ra, ingyenesen!

19.19 – Az iPad is megkapja a multitaszkot. Egy úgynevezett AirTunes lehetőség is bele lesz építve. Mappákat is lehet majd használni.

19.18 – Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, hogy az Apple ismét feltalálta a nyomtatást, de nem mondom. A lényeg, lesz egy gomb, amire az lesz írva, hogy “Print”. Azt mondja Steve, hogy ha megnyomjuk, akkor nyomtatni fogunk tudni.

19.16 – Egy hét múlva lesz elérhető az új iOS 4.1, azaz inkább úgy mondanám, hogy jövő héten valamikor. Közben Steve az új iOS 4.2-be is bemutatást enged, melyet az iPad fog majd megkapni. Nyomtatási lehetőség lesz például beleépítve.

19.12 – Egy Unreal Engine-el készült új játékot mutatnak be, “Project Sword” néven, mely egy nagyon durva grafikával ellátott játék lesz. Aki ismeri az Oblivion-t, na valami olyan grafikát képzeljen el, csak épp iPhone-on! Beszarás! Most az egyik karakter éppen eltaposta a másikat. Nagyon durva!

19.11 – GameCenter is eljövend végre. Egy Thor nevű programot mutat, melyben barátkozhatunk, részletes kimutatást kapunk az eredményeinkről, másokat is invitálhatunk a játékra, multiplayer!

19.10 – A kamera újdonságait és az érzékelőt mutatja most Steve, miszerint lényegesen jobb lesz a fényképező érzékelője, illetve ezt szoftveresen fogják javítani, miszerint jobb képminőséget fogunk kapni.

19.08 – Új iOS-t mutatnak be, mégpedig a 4.1-et, melyben jó sok hibát fognak javítani (iPhone 3G, érzékelő, bluetooth, stb.)

19.06 – iOS bemutatásával és méltatásával kezdi Steve az előadást. Végre megtudtuk. Az első szám: eddig több, mint 120 milliód darab készülék van a világban, ami iOS-t futtat. Naponta közel 23 ezer új darabot regisztrálnak. Eddig közel 6,5 millió alkalmazást töltöttek le az Apple Store-ból.

19.03 – Shanghajban is átadtak egy boltot, kurva sokan voltak az első napon! Képzelem, mivel Kínáról van szó, a képek alapján egy tűt sem lehetett volna leejteni. Valamint bemutatja, hogy Londonban is nyitottak egy új boltot!

19.01 – Kezdünk! Steve Jobs a színpadon! Steve Wozniak-ot üdvözli épp Steve apánk! Azt mondja új termékeket szeretne bemutatni, de előtte jöjjenek a statisztikák. Először is, hogy Párizsban egy új boltot nyitottak, ami egyszerűen fantasztikusan mutat a képeken, melyeket mutat.

18.55 – Beszarás emberek! Lefosom a bokámat! Ez az élő stream valami elképesztő!!! Igaz, hogy én csak iPhone-on nézem, egy 3GS modellen, de a kép tűéles és gyönyörű minden, most épp zenék mennek! Hamarosan kezdünk! Stay Tuned!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. xdebug - 2010.09.01. 21:13

    nincs mit ;)

  2. petike - 2010.09.01. 23:43

    csak nekem új hogy kijöttek az uj ipodok? és hogy uj itunes program is elérhető lett?

    • KeleMan - 2010.09.01. 23:58

      Hogy érted, hogy csak neked új? Egész este erről beszéltünk az oldalon! :D Amúgy az iTunes 10-et még nem lehet jelenleg letölteni! Csak a 9.2.1-et ajánlja fel letöltésre.

  3. petike - 2010.09.02. 00:13

    ja már feltünt. bocsi a fölös hozzászólásért! :S :)

Szólj hozzá Te is!