Mire fogják használni az iPad-et?

KeleMan 2010.03.24. 18:49 Apple, Egyéb, iPad 0 db 158

Egy amerikai felmérés szerint a géppel elsősorban interneteznének, zenét hallgatnának és filmet néznének a fogyasztók. Meglepő, hogy a megkérdezettek harmada olvasna csak könyvet rajta.

Többek között a címben szereplő kérdést is feltette több mint kétezer amerikai internetezőnek a comScore piackutató abban a közvélemény-kutatásban, melyben az Apple új készülékével és általában a hasonló e-könyv-olvasókkal, táblagépekkel kapcsolatos fogyasztói elvárásokat, véleményeket mérte fel. „Ezekben az eszközökben ott a potenciál arra, hogy fenekestől forgassák fel a digitális tartalmak fogyasztásának megszokott módjait. Azt persze majd az idő eldönti, hogy pontosan hogyan változnak a fogyasztói szokások, de a felmérésünk azt mutatja, hogy egyrészt számos piacra hatással lesz e készülékeknek a megjelenése, másrészt hatalmas lehetőség nyílik a digitális tartalmakban érdekelt vállalkozások előtt” – mondta Serge Matta, a comScore vezetője.

A kutatásból kiderül, hogy a jövő hónapban piacra dobni tervezett iPad-ről az amerikai internetezők nagy része, 69 százaléka halott már, ismerik a készüléket, 66 százalékuk keresett online információkat a termékről. Hasonló ismertséget a már jó ideje piacon lévő Amazon Kindle e-könyv-olvasó tudott felmutatni, a kérdőívben említett többi készülék – melyek között furcsa módon az iPad konkurensének szánt hordozható számítógépek nem, csupán e-readerek szerepeltek – jóval kevésbé ismert. A megkérdezett 1 százaléka már rendelt is a gépből, 15 százalék pedig komolyan gondolkodik azon, hogy vásárolni fog egyet az elkövetkező három hónapban.

Nem meglepő módon a fogyasztók nem elsősorban e-könyv-olvasónak látják az iPad-et. A válaszadóknak csupán 37 százalék jelölte be azt a választ, hogy „valószínű” vagy „nagyon valószínű”, hogy könyvolvasásra fogja használni a készüléket, míg 28 százalék egyáltalán nem tervezi ezt. Jóval többen voltak azok, akik interneteznének (50%) és e-maileznének (48%) vele, és viszonylag sokan használnák zenehallgatásra (38%), filmnézésre (36%), fényképek nézegetésére (35%), illetve játékra (30%).

A comScore külön vizsgálta azt is, hogy azok, akik már rendelkeznek iPhone-nal vagy iPod Touch-al – azaz már van tapasztalatuk az iTunes-on lebonyolított vásárlásokban – másként vélekednek-e a digitális tartalmak vásárlásáról, mint a többiek. Kiderült: igen. E csoport több mint fele (52%) mondta azt, hogy hajlandó lenne újságok és magazinok elektronikus kiadásáért fizetni, míg ugyanez az arány a potenciális iTunes-újoncok között 22 százalék volt.

Arra a kérdésre, hogy mit hiányolnak leginkább az iPad-ből, a legtöbben a több alkalmazás egyidejű futását biztosító multitaskingot említették (43%), ezt követte a nagyobb képernyő (37%) és a beépített kamera (34%). Érdekes adalék, hogy a válaszadók ha valamit, leginkább az iPod Touch-ot helyettesítenék az iPad-el, a netbookok helyett csupán 22 százalék használná az Apple új gépét.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!