Az Apple tegnap este folyamán adta ki az iOS 12.4 legújabb, második bétáját, ami mellett a fejlesztők még a watchOS 5.3 és tvOS 12.4 második bétáját is megkaptál. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de feltehetően pár órán belül immáron szélesebb körben egyaránt megjelennek a publikus béták. Az [...]
HusztiD
2019.05.29.
iOS, tvOS, watchOS
137
Az Apple nem olyan rég adta ki az iOS 12.3.1-es verzióját, mely csupán kisebb hibajavításokat tartalmaz. Ettől függetlenül érdemesebb lehet mihamarabb frissíteni, hiszen két hibát foltoz be az alábbi szoftver. Hivatalos információk szerint az alábbi hibajavításokra számíthatunk: Az iOS 12.3.1 hibajavításokat tartalmaz az iPhone-jához és iPadjéhez. Ez a frissítés: Kijavít egy hibát az Üzenetek alkalmazásban, [...]
HusztiD
2019.05.24.
iOS
1 957
Az Apple 2017. decemberében ismerte be, hogy bizony lassítja régebbi telefonjait. A hónapok, évek előrehaladtával a készülékekben lévő akkumulátorok jelentősen vesztenek kapacitásukból, így az Apple ezen telefonoknál mérsékelte a teljesítményt, amivel megakadályozták a véletlenszerű kikapcsolódásokat. Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága 2018 elején elkezdte vizsgálni az ügyet, s emiatt támadni az Apple-t. A jó hír, [...]
HusztiD
2019.05.24.
Apple, iOS, iPhone
1 304
Az Apple tegnap este folyamán adta ki az iOS 12.4 legújabb, második bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszer egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhető el, viszont jó hír, hogy az előző héten kiadott első béta immáron a publikum számára is elérhető. Az alábbi frissítésben nem igazán beszélhetünk új funkciókról. A legújabb bétában kisebb hibajavításokra számíthatnak [...]
HusztiD
2019.05.21.
iOS
770
A hét elején érkeztek meg a legutóbbi szoftverkiadások, viszont tegnap este folyamán újabb szoftvert adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.4 legelső bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszer egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhető el, de az elkövetkezendő napok folyamán megérkezik a publikus verzió egyaránt. Az alábbi frissítésben nem igazán beszélhetünk új funkciókról. A [...]
HusztiD
2019.05.16.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
153
Az Apple percekkel ezelőtt tette elérhetővé a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchos 5.2.1 és tvOS 12.3 rendszerek végfelhasználói verzióját, melyekre immár hetek óta várunk. Mielőtt frissítenénk, nézzük milyen újdonságokat rejt magában az iOS 12.3. Az iOS 12.3 támogatja az AirPlay 2-kompatibilis televíziókat, és tartalmazza az Apple TV újratervezett verzióját. Ez a frissítés hibajavításokat és fejlesztéseket is [...]
HusztiD
2019.05.13.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
1 100
A francia iPhone Soft számolt be a pletykáról, mely alapján a következő hónapban bemutatásra kerülő iOS 13 lényegesen kevesebb készüléket fog támogatni, mint elődje – már amennyiben hitelesek az oldal meg nem nevezett forrásai. Ha minden igaz, akkor az Apple az iOS 13-mal megszünteti az iPhone 5s, 6, 6 Plus és SE okostelefonok, valamint az iPad [...]
HusztiD
2019.05.13.
iOS, iPhone, Pletykák
708
Az Apple kevesebb, mint egy hónap múlva ejti meg a 2019-es WWDC konferenciát, ahol többek között bemutatják az iOS 13-at. Nem olyan rég olvashattunk arról, hogy milyen újdonságokat kaphat a soron következő operációs rendszer, azonban nem olyan rég Korpai Dániel álmodta meg saját koncepcióját az iOS 13-ról. Az új látványvideóban az iPad-re szánt iOS 13-ról [...]
HusztiD
2019.05.10.
iOS, Videók
233
Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1 és a tvOS 12.3 ötödik bétaverzióit az Apple TV Software 7.3 negyedik bétájával karöltve. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az alábbi frissítésekben [...]
HusztiD
2019.05.08.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
139
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a 2019-es WWDC konferenciáig, azonban a Bloombergtől jól ismert Mark Gurman megosztotta, hogy mik lehetnek a szóban forgó főrendszerek aktuális újdonságai. Ne feledjük, az alábbi információk egy olyan szakértőtől származnak, kinek félig-meddig bennfentes kapcsolatai vannak, így érdemes lehet odafigyelni rá. iOS 13 Megjelenik a sötét mód (dark mode) amelyet a vezérlőközpontból [...]
HusztiD
2019.05.07.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, watchOS
1 203
Az utóbbi hónapok folyamán szinte minden hétre kaptunk egy-egy kisebb rakás videót az Apple-től, s ez most sincs másképp. Ezúttal viszont nem az Apple fő YouTube csatornájára töltöttek fel tippvideókat, hanem az Apple Support csatorna osztott meg nem olyan régen négy hasznos videót. A legújabb felvételekben talán a legfontosabb kisegítői lehetőségeket mutatják be a támogatók. Például [...]
HusztiD
2019.05.06.
iOS, iPhone, Videók
212
Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1 és a tvOS 12.3 negyedik bétaverzióit az Apple TV Software 7.3 harmadik bétájával karöltve. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az [...]
HusztiD
2019.04.30.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
239
Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1 és a tvOS 12.3 harmadik bétaverzióit. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az alábbi frissítésekben nem igazán beszélhetünk új funkciókról. Az iOS [...]
HusztiD
2019.04.23.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
131
Lassan kerek négy éve annak, hogy a Nintendo bejelentette, hogy megkezdi a fejlesztést az Apple iPhone és iPad eszközeire. Mint tudjuk, a japán gyártó korábban nagyon makacs volt, s csak a saját hardvereire fejlesztett, hiszen nem szeretett volna osztozni, valamint más platformra költözni. A legújabb hírek szerint a Nintendo értesítette a fejlesztőpartnereit, hogy dolgozzanak ki [...]
HusztiD
2019.04.17.
Egyéb, iOS, Kiemelt hírek
142
Aki korábban előfizetett valamilyen szolgáltatásra, vagy éppen csak feliratkozott az Apple Music-ra, az tudja jól, hogy vannak bizonyos hátulütők. Az Apple Music feliratkozása esetében például az első három hónapon át díjmentesen használhatjuk a szolgáltatást, majd annak lejártát követően automatikusan levonásra kerül a havidíja a számlánkról. Sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy mára szinte minden előfizetéses modell ilyen, [...]
HusztiD
2019.04.15.
iOS, Kiemelt hírek
626
Most, hogy egy jó ideje kint van az iOS 12.2-es szoftverfrissítés, illetve a 12.3 első bétája, az almások úgy döntöttek, hogy megszüntetik a korábbi rendszereik, vagyis magának az iOS 12.1.4 kiadásának a hitelesítését. Ez voltaképp annyit jelent, hogy a felhasználók immáron csak iOS 12.2-re frissíthetnek, amivel az almások lehetetlenné tették a hivatalos downgrade-et a korábbi [...]
HusztiD
2019.04.10.
iOS
179
Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1, tvOS 12.3 és az Apple TV Software 7.3 második bétaverzióit. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az alábbi frissítésekben nem igazán [...]
HusztiD
2019.04.09.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
321