Nem olyan rég megtudhattuk, hogy az Apple szeptember 19-én adja ki az iOS 13-at, majd ezt követő két héten belül, szeptember 30-án az iOS 13.1 is megérkezik. A legfrissebb információk szerint az Apple külön tervezi kiadni az iPadOS 13-at, így a rossz hír az, hogy pár napot még várnunk kell pluszban. Nem tudni, hogy miért [...]
HusztiD
2019.09.12.
iOS, iPad OS
1 519
Az Apple nem olyan rég mutatta be az idei évi csúcsmodelljeit, s nem olyan régen a fejlesztők megkapták az iOS 13 GM, vagyis a Golden Master verzióját. Ezzel együtt természetesen az Xcode 11 is megérkezett, amiből a fejlesztők újabb érdekességekre bukkantak. A jól ismert Guilherme Rambo és Steve Troughton-Smith párosa egy úgynevezett “ARDisplayDevice” keretrendszert fedezett [...]
HusztiD
2019.09.12.
Egyéb, iOS
120
Ahogyan várható volt, a tegnap este megrendezett iPhone 11 event után az Apple nem sokkal később elérhetővé tette az iOS 13 GM, vagyis Golden Master kiadását. Ez voltaképp az a verzió, melyet a végfelhasználók is megkapnak a következő hét folyamán, egészen pontosan szeptember 19-én. A jó hír mellette, hogy az almások újabb bétákat adtak ki, így többek [...]
HusztiD
2019.09.11.
iOS, macOS, tvOS
526
Jól tudjuk, hogy az Apple tegnap este tartotta meg a szokásosnak nevezhető szeptemberi médiaeseményét. A vállalat vezetői elsőnek az új iPad-et és az ötödik generációs Apple Watch-csot mutatták be, majd ezeket követően az iPhone 11 modellek vették át a főszerepet. Aki szemfüles volt, az tudhatja, hogy a kaliforniaiak szeptember 19-én, vagyis jövő hét csütörtökön dobják [...]
HusztiD
2019.09.11.
iOS
4 884
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13.1 és iPadOS 13.1 második fejlesztői bétáit, valamint a tvOS 13 kilencedik bétáját. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak az előző nyilvános kiadások érhetőek el. Milyen újdonságokra [...]
HusztiD
2019.09.05.
iOS, iPad OS, tvOS
263
Az Apple két nappal ezelőtt tette elérhetővé az iOS 13.1 első fejlesztői bétáját, de ezúttal úgy tűnik, hogy a publikumnak sem kellett sokat várnia, ugyanis egy nappal később elérhetővé tették a rendszer első nyilvános bétáját. A jó hír, hogy a publikum számára az Apple a tegnap este folyamán elérhetővé tette az iOS 13.1 első bétáját, [...]
HusztiD
2019.08.29.
iOS, macOS
176
Nagyon érdekes dolgot csinált a tegnap este folyamán az Apple, ugyanis kiadták az iOS 13.1 és az iPadOS 13.1 legelső bétáját a fejlesztők számára. Többek között azért érdekes a lépés, mivel az iOS 13 GM változata még csak ezt követően fog megérkezni, s az eddig bevált taktika szerint csak szeptember közepétől voltak mindig elérhetőek az [...]
HusztiD
2019.08.28.
iOS, iPad OS
445
Tegnap este folyamán új szoftverfrissítéseket, név szerint az iOS 12.4.1-et, watchOS 5.3.1-et és a tvOS 12.4.1-et tette elérhetővé az Apple. Kisebb hibajavításról beszélhetünk csupán, hiszen az almások nem igazán mellékeltek hozzá hosszabb leírást, csupán annyit, hogy fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz, s minden felhasználó számára ajánlott a frissítés. Érdekesség, hogy nem olyan rég jött ki az iOS [...]
HusztiD
2019.08.27.
iOS, tvOS, watchOS
668
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13, iPadOS 13 és a watchOS 6 nyolcadik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak a hatodik nyilvános béták maradnak. Milyen újdonságokra számíthatnak a fejlesztők az iOS 13 [...]
HusztiD
2019.08.22.
iOS, iPad OS, watchOS
238
Az utóbbi hetekben olvashattunk különböző becslésekről, hogy az Apple mikor tarthatja meg a szokásos évi szeptemberi médiaeseményét, illetve mikor dobhatják piacra az új modelleket. Tegnap este megjelent az iOS 13 hetedik bétája, s az iHelp BR csapat egy nagyon árulkodó dologra bukkant. Korábban a szeptember 10-i dátumot pletykálták az iPhone XI médiaeseménynek, azonban a csapat [...]
HusztiD
2019.08.16.
iOS, iPhone
479
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13, iPadOS 13, watchOS 5 és tvOS 13 hetedik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak az ötödik nyilvános béták maradnak. Milyen újdonságokra számíthatnak a fejlesztők [...]
HusztiD
2019.08.16.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
128
Ahogy telnek a hónapok, úgy növekszik és már tetőzik egyre inkább az iOS 12 elterjedtsége. Tudjuk jól, hogy tavalyelőtt viszonylag nagy kudarcot vallott az Apple az iOS 11-gyel, hiszen számos hibája volt, s a jelenlegi adatokból jól kivehető, hogy jobban terjed a tizenkettedik főrendszer, mint elődje. Az Apple fejlesztői oldalán megadott hivatalos adatok alapáj az [...]
HusztiD
2019.08.14.
iOS
125
Az Apple a tegnapi nap folyamán adta ki a WWDC ’19 konferencián bemutatott operációs rendszerek hatodik bétáit a fejlesztők számára. Most egy nappal később sem adtak okot unatkozni, ugyanis ezúttal a publikumra is gondoltak. A jó hír, hogy a publikum számára az Apple a tegnap este folyamán elérhetővé tette az iOS 13, az iPadOS 13 és a [...]
HusztiD
2019.08.09.
iOS, iPad OS, tvOS
162
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13, iPadOS 13, watchOS 5 és tvOS 13 hatodik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek számos újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak a negyedik nyilvános béták maradnak. Milyen újdonságokra számíthatnak a fejlesztők az iOS [...]
HusztiD
2019.08.08.
iOS, iPad OS, tvOS, watchOS
198
Most, hogy egy jó ideje kint van az iOS 12.4-es szoftverfrissítés, az almások úgy döntöttek, hogy megszüntetik a korábbi rendszereik, vagyis magának az iOS 12.3, 12.3.1 és a 12.3.2 kiadásainak a hitelesítését. Ez voltaképp annyit jelent, hogy a felhasználók immáron csak iOS 12.4-re frissíthetnek, amivel az almások lehetetlenné tették a hivatalos downgrade-et a korábbi rendszerekre. [...]
HusztiD
2019.08.05.
iOS
252
Az Apple a tegnapi nap folyamán adta ki a WWDC ’19 konferencián bemutatott operációs rendszerek ötödik bétáit a fejlesztők számára. Most egy nappal később sem adtak okot unatkozni, ugyanis ezúttal a publikumra is gondoltak, valamint megérkezett a watchOS 6 ötödik fejlesztői bétája. A jó hír, hogy a publikum számára az Apple a tegnap este folyamán elérhetővé [...]
HusztiD
2019.07.31.
iOS, iPad OS, tvOS, watchOS
222
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13, iPadOS 13 és tvOS 13 ötödik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek számos újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak a harmadik nyilvános béták maradnak. Milyen újdonságokra számíthatnak a fejlesztők az iOS [...]
HusztiD
2019.07.30.
iOS, iPad OS, tvOS
172