Az Apple bő egy hónapja adta ki az iOS 13-at, azóta pedig felhasználók ezrei bosszankodnak napról napra. Nem olyan régen összeszedtük, hogy milyen idegesítő problémákat tapasztalhatunk (főleg mi, magyar felhasználók), melyek közül volt olyan, melyre létezett megoldás. Ha jól emlékszem, akkor legutóbb az iOS 11 volt ennyire bugos, hiszen ott is felhasználók ezrei számoltak be [...]
HusztiD
2019.10.22.
iOS, Kiemelt hírek
2 660
Az Apple egy hónappal ezelőtt adta ki legújabb operációs rendszereit, melyek között ott volt az iOS 13 és az iPadOS 13 párosa. Azóta eltelt egy hónap, a kaliforniaiak pedig egy új diagramot osztottak meg azzal kapcsolatosan, hogy milyen volt a frissítés aránya. Amennyiben az elmúlt négy év folyamán kiadott iPhone és iPad modelleket nézzük, akkor [...]
HusztiD
2019.10.17.
iOS, iPad OS
227
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13.2, iPadOS 13.2 és a tvOS 13.2 harmadik, valamint a watchOS 6.1 negyedikfejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak az előző nyilvános kiadások állnak rendelkezésre. Milyen [...]
HusztiD
2019.10.17.
iOS, iPad OS, tvOS, watchOS
181
Magyar idő szerint, az Apple tegnap este tette elérhetővé legújabb szoftverfrissítéseit, név szerint az iOS 13.1.3-at és az iPadOS 13.1.3-at. Az eddigi visszajelzések alapján nagy bonyodalmat váltott ki az iOS 13, hiszen sorra jönnek elő a hibái, s remélhetően a legújabb frissítés megold párat. Az iOS 13.1.3 hibajavításokat és fejlesztéseket tartalmaz az iPhone-jához. A frissítés tartalma: [...]
HusztiD
2019.10.16.
iOS, iPad OS
1 036
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13.2, iPadOS 13.2 és a tvOS 13.2 második, valamint a watchOS 6.1 harmadik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak az előző nyilvános kiadások állnak rendelkezésre. [...]
HusztiD
2019.10.11.
iOS, iPad OS, tvOS, watchOS
178
Ha figyelmesek voltunk, akkor láthattuk, hogy a tegnapi nap folyamán felkerült a Microsoft hivatalos Xbox One kontrollere az Apple honlapjára. Mint tudjuk, az iOS 13, az iPadOS 13 és a tvOS 13 immáron támogatja a Microsoft és a Sony kontrollerét egyaránt, azonban egyelőre csak az előbbi gyártó terméke található meg a kaliforniaiak kínálatban. Az Apple [...]
HusztiD
2019.10.10.
Apple, Egyéb, iOS, iPad OS
1 256
Most, hogy egy ideje immáron kint van az iOS 13.1.2-es szoftverfrissítés, az almások úgy döntöttek, hogy megszüntetik a korábbi rendszer, vagyis magának az iOS 13.1.1-nek a hitelesítését. Ez voltaképp annyit jelent, hogy a felhasználók immáron csak iOS 13.1.2-re frissíthetnek, amivel az almások lehetetlenné tették a hivatalos downgrade-et a korábbi kiadásra. Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple időről [...]
HusztiD
2019.10.08.
iOS
1 043
Az Apple napokkal ezelőtt tette elérhetővé az iOS 13.2 első bétáját, s a lelkes fejlesztők máris utalásokat találtak egy új termékre. Mint tudjuk, az Apple hónapokkal ezelőtt frissítette idézőjelesen az AirPods családot, hiszen kiadták a vezeték nélkül tölthető töltőtokot hozzá. Az iOS 13.2-ben B298 kódnéven találtak egy nagyon érdekes képet, melyen lényegében egy in-ear AirPods [...]
HusztiD
2019.10.04.
AirPods, iOS
1 362
Amikor az Apple bemutatta szeptember első felében az új iPhone 11 szériát, akkor elárulták, hogy vannak olyan funkciók, melyek csak a későbbiek folyamán lesznek elérhetőek. Nos, az egyik ilyen az úgynevezett Deep Fusion lesz. A Verge beszámolója alapján hamarosan megérkezik az iOS 13.2 első bétája, s ebben mutatkozik be elsőnek az előbb említett funkció. Röviden [...]
HusztiD
2019.10.02.
iOS, iPhone
6 162
Az utóbbi két hét folyamán csak úgy jönnek a szoftverfrissítések… Az Apple elsőnek 19-én adta az iOS 13-as főrendszert, ami után pár nappal megérkezett a 13.1, majd nem sokkal később az apróbb hibajavításokat tartalmazó 13.1.1 egyaránt. A tegnap este folyamán viszont újabb szoftvert adtak ki, melyben számos hibajavítást foltoztak be. Az iOS 13.1.2 hibajavításokat és [...]
HusztiD
2019.10.01.
iOS, iPad OS
906
Az Apple egy héttel ezelőtt, szeptember 19-én adta ki a legutóbbi főrendszerét, az iOS 13-at. Nem mondhatjuk, hogy unatkoztak volna az almások, ugyanis pár nappal később, ezen a héten kedden immáron az iOS 13.1-et is sikerült kiadniuk, mely számos hibajavítást eszközölt. A Mixpanel felmérése alapján az első hét alatt az iOS felhasználók kerek 20 százaléka [...]
HusztiD
2019.09.27.
iOS
373
Az Apple kedd este adta ki az iOS 13.1-et, azonban a tegnap esti órákban megérkezett az iOS 12.4.2-es rendszer egyaránt. Az almások eme verziót azon készülékekre szánták, melyeket már nem támogat az iOS 13, így kizárólag csak a korábbi készülékekkel rendelkező felhasználók frissíthetnek. Az Apple nem igazán részletezte leírásában az új szoftvert, csupán annyit osztottak [...]
HusztiD
2019.09.27.
iOS
2 775
Az ígéretekhez híven az Apple ma este, 7 óra után adta ki a legújabb operációs rendszereit, név szerint az iOS 13.1 és az iPadOS 13.1 párosát. Nem mondhatjuk, hogy sokat élt a mezei iOS 13, hiszen még csak előző hét csütörtökén jelent meg, azonban a legújabb változatba számos hibajavítást és funkciót pakolt az Apple. A [...]
HusztiD
2019.09.24.
iOS, iPad OS, Kiemelt hírek
1 262
Az iPhone 11 médiaeseményen megtudhattuk, hogy az Apple szeptember 30-ra tervezte az iOS 13.1-es rendszer megjelenését. Most, hogy tegnap megérkezett az iOS 13, azzal arányosan kiderült, hogy az almások kicsit előrébb hozták a következő főbb frissítést. A hivatalos információk alapján az iOS 13.1 az iPadOS 13-mal karöltve érkezik, csaknem egy héttel korábban, mint eredetileg tervezték. [...]
HusztiD
2019.09.20.
iOS, iPad OS
1 998
Ahogyan azt az előző hét keddi médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple percekkel ezelőtt elérhetővé tette a legújabb iOS főrendszert, immáron a tizenharmadikat. A macOS Catalina és az iPad OS 13 kicsit még várat magára, azonban hamarosan ezek is elérhetőek lesznek a felhasználók számára. Ne is húzzuk tovább a szót, nézzük milyen újdonságokat kapott [...]
HusztiD
2019.09.19.
iOS, Kiemelt hírek
3 736
Az Apple magyar idő szerint tegnap este adta ki az iOS 13.1 negyedik és a tvOS 13 tizenegyedik fejlesztői bétáit. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftverek apróbb újdonságot tartalmaznak, illetve a rendszerek kizárólag a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, a nagyközönség számára egyelőre csak az előző nyilvános kiadások érhetőek el. Milyen újdonságokra számíthatnak a fejlesztők az iOS 13.1 negyedik [...]
HusztiD
2019.09.19.
iOS, tvOS
480
Most, hogy egy jó ideje kint van az iOS 12.4.1-es szoftverfrissítés, illetve napokon belül megérkezik az iOS 13, az almások úgy döntöttek, hogy megszüntetik a korábbi rendszerük, vagyis magának az iOS 12.4-nek a hitelesítését. Ez voltaképp annyit jelent, hogy a felhasználók immáron csak iOS 12.4.1-re frissíthetnek, amivel az almások lehetetlenné tették a hivatalos downgrade-et a [...]
HusztiD
2019.09.13.
iOS
638