Az Axios egy új beszámolója szerint az Apple Music marketingért felelős alelnöke, Bozoma Saint John hamarosan elhagyja az almásokat. Neve nem biztos, hogy mindenki számára ismerősen cseng, de Bozoma a 2014-es Beats akvizíció óta tevékenykedik az Apple csapatában, aki a tavalyi WWDC konferencián hangulatos előadással lopta be magát az emberek szíveibe. A forrás kissé szűkszavú [...]
HusztiD
2017.06.08.
Apple Music, Egyéb
205
A Jay Z által birtokolt Tidal zenestreamingelő szolgáltatás nagy gondokkal küzd, ugyanis búcsút vettek történelmük harmadik vezérigazgatójától mindösszesen két év leforgása alatt. A harmadik CEO Jeff Toig volt, akinek távozását nem kommentálta a szolgáltató, egyelőre pedig nem tudni, hogy ki lehet az utódja. A Tidal az elmúlt két év alatt három CEO-t próbált be, de [...]
HusztiD
2017.05.30.
Apple Music, Egyéb
370
A 9to5Mac egyik olvasója nagyon szemfüles volt, hiszen észrevette, hogy pár országban az Apple megszüntette az ‘ingyenes’ Apple Music próbaidőszakot. Vagyis nem szüntette meg teljesen, hiszen továbbra is elérhető a funkció, azonban a felhasználóknak minimális árat kell érte fizetniük. Az Apple Music weboldalait ha végignéznénk, akkor bizony olyan eltéréseket találnánk, hogy Ausztráliában, Spanyolországban és Svájcban [...]
HusztiD
2017.05.24.
Apple Music
134
Három héttel ezelőtt a Microsoft bemutatta a hamarosan megjelenő Windows 10 S-t az új Surface laptopokkal karöltve. Tudni érdemes, hogy az új operációs rendszer sokban fog hasonlítani a macOS-re, ugyanis csak a Windows Store-ból lehet rá alkalmazásokat telepíteni, máshogyan nem. Ebből kifolyólag nem lehet csak úgy mindent felrakni a Windows 10 S-sel szerelt gépekre, mint [...]
HusztiD
2017.05.24.
Apple Music, iTunes
396
Az Apple Music egyik vezetője interjút adott a Music Business Worldwide számára, ahol meglehetősen érdekes dolgokat árult el. Ahogyan az sejthető, az Apple Music-ról és a fizetős zenestreamineglésről volt szó, amiről egyenesen Jimmy Iovine mondta el véleményét. Nem új keletű dolog az ingyenes zene, ugyanis az internet hajnalán már olyan peer-to-peer szolgáltatásokat használtak a felhasználók, [...]
HusztiD
2017.05.19.
Apple Music, Kiemelt hírek
376
A Spotify-jal az élen a Deezer és a német Rocket Internet ismételten támadásba lendültek a nagyobb szolgáltatók ellen. Minderről a Financial Times számolt be, akik szerint a sértett feleket újabb károk érték. Legfőképp a Google-nek szánták a beadványt, de azért az Apple sem marad ki belőle, hiszen az állítások szerint a keresőmotorok, mobil operációs rendszerek [...]
HusztiD
2017.05.18.
Apple Music, Egyéb
183
Nagyon úgy tűnik, hogy a zenestreamingelés világa után a videózásba is belekóstol az Apple a Bloomberg egyik új beszámolója szerint. Az ősszel érkező iOS 11-ben az Apple Music már sokkalta videó-centrikusabb lesz, ami mellett saját sorozatait egyaránt bemutatja a vállalat. Eddig már tudjuk, hogy két sorozatot biztosra várhatunk. Az egyik a will.i.am féle Planet of [...]
HusztiD
2017.05.03.
Apple Music, iOS
163
Az egykor szebb időket megélt iTunes zenelejátszónak napjai meg vannak számlálva. Anno 2001 folyamán mutatta be az Apple, azóta pedig sokunk nagy előszeretettel használja azt – már csak azért is, mivel ezzel a programmal tudunk szinkronizálni adatokat az iPhone és a számítógép között. A napok folyamán érdekes dologra szánta el magát az Apple, ugyanis az [...]
HusztiD
2017.04.18.
Apple, Apple Music
537
Úgy tűnik, hogy a Beats 1 standja a hamarosan újranyíló Fifth Avenue-i Apple Store-ba költözik – legalábbis nagyon ezt rebesgeti a MacRumors csapata. Tudjuk nagyon jól, hogy az egyik leghíresebb Apple Store még idén januárban bezárta kapuit, hiszen az almások teljes egészében felújítják, melynek keretein belül egy kétszer akkora bolt várja majd a jövőbeli látogatókat. [...]
HusztiD
2017.04.13.
Apple, Apple Music
130
Február folyamán az Apple egy egészen ötletes kihívást hirdetett meg az alkalmazottai számára, ahol arra bátorították őket, hogy legyenek sokkal aktívabbak. Azok a munkatársak, akik véghez vitték a ‘Close the Rings’ egy hónapos megmérettetését, most egy egészen különleges ajándékot kaptak a vállalattól. A kihívás lényege az volt, hogy egy hónapon át minden egyes nap kimaxolják [...]
HusztiD
2017.04.12.
Apple, Apple Music
267
Az Apple továbbra is nagy erőkkel dolgozik azon, hogy még jobbá tegye az Apple TV és Apple Music szolgáltatásait. A napok folyamán egy korábbi YouTube és Spotify vezetőt sikerült átigazolniuk magukhoz. Az Information értesülései szerint Shiva Rajaraman az almások videó és zenei szolgáltatásáért fog felelni a jövőben. Rajaraman egyenesen Eddy Cue-nak fog beszámolni a munkásságáról, [...]
HusztiD
2017.04.07.
Apple Music, Apple TV
127
A Recording Industry Association of America jóvoltából készült egy felmérés arra irányulóan, hogy milyen volt az Egyesült Államokban a zene piac az előző év folyamán. Összesítettben elmondható, hogy maga a szegmens 11,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, miközben a zenestreamingelő szolgáltatók egyre nagyobb népszerűségre törnek. Utoljára 11 százalékos növekedés 1998 folyamán volt, amikor még a [...]
HusztiD
2017.04.03.
Apple Music, Kiemelt hírek
168
Ha szóba jön az Apple Music és Spotify párharca, akkor tudjuk jól, hogy melyikőjük rendelkezik több előfizetővel. Viszont mi van akkor, ha az egyedi felhasználókat vizsgáljuk? Akkor bizony az Apple diadalmaskodik. Legalábbis erre ad következtetést a Verto elemzőcsapat legújabb felmérése. Az adatok az idei év februári hónapját tükrözik. Ekkor az Apple Music-nak összesen 40,7 millió [...]
HusztiD
2017.03.31.
Apple Music
319
A hétvége folyamán új Apple Music reklámokat töltött fel az Apple az Egyesült Királyságbeli YouTube csatornájukra. A legújabb videókban az előző hónapban megrendezett Brit Awards-ot emelik ki külön férfi és női előadókra bontva. Az új reklámokban Julie Adenuga, vagyis az Apple Music angliai fejese mondja el, hogy mennyire sokoldalú az almások zenei szolgáltatása. Ahogyan megszokhattuk, [...]
HusztiD
2017.03.06.
Apple Music, Videók
114
Az Apple Music fő riválisa, a Spotify az elmúlt órák folyamán bejelentette, hogy immáron 50 millió előfizetőjük van. A szolgáltató 5 hónappal ezelőtt még csak 40 millió fizető felhasználóval büszkélkedhetett, azonban ez idő alatt sikerült 25 százalékos növekedést elkönyvelniük. Sajnos azt jelenleg nem tudjuk, hogy hány előfizetője van az Apple Music-nak. Tavalyi év végén még [...]
HusztiD
2017.03.03.
Apple Music
209
Az Apple egyik jól ismert vezetője, Eddy Cue interjút adott a Recode Media konferencia keretein belül, ahol a streamingszolgáltatás volt a főszerepben. A kérdezz-felelek során kiderült némi extra információ, mint például az, hogy jelenleg 20 millió fölött van az Apple Music előfizetők száma. Vagyis egészen pontosan úgy fogalmazott Eddy, hogy jóval 20 millió fölött járnak, [...]
HusztiD
2017.02.15.
Apple Music
247
Újabb ismert és a zenevilágban jártas személyiséggel erősítenek az almások. Steve Savoca korábban úgynevezett tartalomért felelős alelnöki posztot töltött be a Spotify-nál. Többek között ő volt a vállalat egyik első embere, akit még a kezdetekkor vettek fel. Pontos infók nem derültek ki a váltásról, de az Apple megerősítette a Business Insider számára, hogy február elejétől [...]
HusztiD
2017.02.06.
Apple Music
77