Az utóbbi hetek folyamán nem igazán ültek a babérjaikon az Apple marketingesei, ugyanis több remek videót láthattunk. Ezúttal pedig megérkezett a legfrissebb, melyben lényegében az iPhone 7 kamerája kapja a főszerepet, amivel remek képeket és videófelvételeket készíthetünk. Az Archives névre keresztelt felvételben egy idősebb fotográfust láthatunk, aki a korábbi képei között keresgetve idézi vissza a [...]
HusztiD
2017.06.21.
iPhone, Videók
233
Tegnap este folyamán újabb ‘Shot on iPhone’ videót adott ki az Apple, melyben az egyik ismert csillagász, Carl Sagan narrációja hallható. Carl saját könyvéből, a Pale Blue Dot-ból olvas fel részletet, közben pedig szebbnél szebb felvételeket csodálhatunk meg, melyet az alattuk szereplő felhasználók készítettek. Több hónap telt el, mióta az almások kiadták a ‘Shot on [...]
HusztiD
2017.06.09.
iPhone, Videók
256
Tegnap este folyamán az Apple megejtette a WWDC 17 keynote-ot, ahol nem csak az új szoftvereket, hanem új hardvereket egyaránt bemutattak. Ahogyan az lenni szokott, az előadás berkein belül kisebb rakás videót vetítettek le, melyeket most felraktak a hivatalos YouTube csatornájukra. Az első videójuk a legpoénosabb. Voltaképp ezzel nyitották meg az idei konferenciát, amiben egy [...]
HusztiD
2017.06.06.
iPad, Mac, Videók
262
Az Apple marketingesei igencsak beindultak mostanában, ugyanis hetente több videót raknak fel a hivatalos YouTube csatornára. Egy héttel ezelőtt már láthattuk az első Androidról váltós videókat, most azonban újabb hármat adtak ki. Apropó, ha szerettek fényképezni, akkor erről, erről és erről sem érdemes lemaradnotok. Ahogyan az előző héten, most is azt demonstrálják az almások, hogy [...]
HusztiD
2017.05.30.
iOS, iPhone, Videók
1 163
Négy új videót rakott fel a hétvége folyamán az Apple a hivatalos YouTube csatornájukra. Két héttel ezelőtt már megkaptuk az első adagot, amihez múlt héten további négy videó érkezett. Az alábbi tippekben tovább ismerkedhetünk az egyszerűbb képkészítés rejtelmeivel, melyeket nem csak az iPhone 7 tulajok élvezhetnek ki. Az alábbi négy videóban újabb remek tippeket láthatunk [...]
HusztiD
2017.05.29.
iPhone, Videók
206
Ha megkérdeznétek valakit, hogy melyik napjaink egyik leginkább környezetbarát vállalata, akkor a válasz nagy valószínűséggel az Apple lenne. Nem csoda, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy mennyire odafigyelnek, hogy minél zöldebb és energiatudatosabb tevékenységet folytassanak. Tegnap este folyamán pedig ennek kapcsán adtak ki egy újabb reklámot. Vajon az iPhone-od hisz a reinkarnációban? Merül fel a kérdés [...]
HusztiD
2017.05.26.
Apple, Videók
240
Az utóbbi napokban nem igen lehetett panaszunk, mivel az Apple bőségesen ellátott minket különféle reklámokkal. Ezúttal pedig nem másokat, mint az Androidos felhasználókat vették célba, hiszen a legújabb, pár másodperces videókban bemutatják, hogy mennyire könnyű átállni iOS-re. Talán sok felhasználónak okozott gondot a korábbiakban, hogy nem tudta megfelelően átvinni adatait Androidról iOS-re. Ennek kapcsán az [...]
HusztiD
2017.05.23.
Apple, iPhone, Videók
571
Az utóbbi napok folyamán nem lehetett okunk panaszra, hiszen több videót megosztott velünk a kaliforniai vállalat. Először megtudhattuk, hogy hogyan készíthetünk kiváló videókat, majd kiderült, hogy miért szeretik a fodrászok az iPhone 7 Pluszt, végül egy kisebb adag igencsak megható reklámot adtak ki. Ezúttal ismételten az iPhone 7 modellekre fókuszálnak az almások. A legújabb négy [...]
HusztiD
2017.05.22.
Apple, iPhone, Videók
299
Tegnap este folyamán újabb videókat töltött fel a kaliforniai vállalat saját YouTube csatornájára. A “Designed for” videósorozat egy-egy személyes történetet mutat be arról, hogy hogyan használják azok az emberek az Apple termékeit, akik valamilyen alapvető hiányosságban szenvednek. Az alábbi hét videóban jóformán minden téma felmerül. Láthatjuk, hogy a tolószékesek számára mekkora motivációt adhat egy Apple [...]
HusztiD
2017.05.17.
Apple, Videók
227
Újabb hangulatos egyperces videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, ahol az iPhone 7 Plus Portré módja kapta a főszerepet. Nem ez az első videó az utóbbi napok folyamán, hiszen nem olyan régen egy remekre szabott videósorozatot osztottak meg az almások, melyben tippeket adnak a képkészítéshez. A legújabb reklám egy fodrászatban játszódik, ahol az egyik [...]
HusztiD
2017.05.16.
iPhone, Videók
956
A napok folyamán újabb videókat rakott fel YouTube csatornájára az Apple, azonban most a megszokottaktól egy kicsit eltérnek. A legújabb felvételekben azt mutatják be, hogy milyen nagyszerű képeket csinálhatunk az új telefonok segítségével, ha betartjuk az alábbi szabályokat. Az iPhone 7 Plus nagy újdonsága a Portré mód, melyet bizonyára minden 7 Plus tulaj kipróbált már. [...]
HusztiD
2017.05.15.
iPhone, Videók
328
Új egyperces videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, melyben ezúttal az iPhone 7 Plus portré módja kapta a főszerepet. Ahogyan az általában megszokott, úgy most is elmondható, hogy egy igazán remek reklámmal álltak elő a kaliforniaiak. A felvételen Sanghajban készült, ami egy meglehetősen nyüzsgős, pörgős város. Az Apple perspektívájából vizsgálva csak akkor tűnik ki [...]
HusztiD
2017.05.02.
iPhone, Videók
259
A hétvége folyamán újabb reklámokat adott ki az Apple. Az elsőben a tavaly szeptember folyamán megjelent Apple Watch 2 kapta a főszerepet, melyből megtudhatjuk, hogy mennyire sokszínű maga az óra. A legújabb videóból pont az derül ki, hogy jóformán mindenféle sportra használhatjuk az úszástól kezdve a bringázásig, miközben az óra ellenáll a megmérettetéseknek és méri [...]
HusztiD
2017.04.03.
Apple Watch, iPad, Videók
650
Az iOS 10 megjelenésével az Apple teljesen újraszabta az iMessage szolgáltatást. Mondhatjuk úgy is, hogy az addig szürke üzenetküldő szolgáltatásukba hangulatot vittek, hiszen stickerektől kezdve rajzokon át bármit küldhetünk barátainknak. Erről pedig készítettek is egy remek videót. Az Apple tegnap este folyamán feltöltött egy új egyperces és nagyon hangulatos reklámot a YouTube csatornájukra. Az egész [...]
HusztiD
2017.03.14.
iOS, iPhone, Videók
160
A hétvége folyamán újabb nagyszerű videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, azonban most nem iPhone 7-ről, iPad Próról, vagy az Apple Watch 2 modelljeiről szólt a videó, hanem az okosotthonról. Tudjuk nagyon jól, hogy az iOS 10-ben bemutatkozott a HomeKit, amely lényegében összefűzi az iOS készülékeinket az okosotthonunkkal. Sajnos Magyarországon még nem ennyire elterjedt [...]
HusztiD
2017.03.13.
Apple, iPhone, Videók
603
Két héttel ezelőtt már láthattuk a legelső Twitteres iPad Pro reklámokat, majd rá egy hétre újabbat adott ki a kaliforniai vállalat. Ezúttal két új videó került fel a YouTube csatornájukra, melyekre a már megszokott recept jellemző: egy-egy tweetben felvázolják problémájukat a felhasználók, majd az Apple kreatívan és egyben viccesen reagál rájuk. Az első reklámban például [...]
HusztiD
2017.03.07.
iPad, Videók
124
A hétvége folyamán új Apple Music reklámokat töltött fel az Apple az Egyesült Királyságbeli YouTube csatornájukra. A legújabb videókban az előző hónapban megrendezett Brit Awards-ot emelik ki külön férfi és női előadókra bontva. Az új reklámokban Julie Adenuga, vagyis az Apple Music angliai fejese mondja el, hogy mennyire sokoldalú az almások zenei szolgáltatása. Ahogyan megszokhattuk, [...]
HusztiD
2017.03.06.
Apple Music, Videók
114