Még nem telt el két egész nap, amióta az Apple bejelentette az iPhone 6-ot, de úgy tűnik hogy a fejlesztők egy kicsit visszafogták magukat. Mármint ez abban az esetben igaz, ha a komolyabb leértékeléseket nézzük. A mai nap ajánlatai a Mimpi, Bicolor és a Tesla Wars, amelyeket most ingyenesen tölthettek le. Továbbá érdemes lehet [...]
HusztiD
2014.09.11.
Apple, Játékok, Programok
671
A mai napra ne várjatok túl sok alkalmazást, ugyanis a tegnapi iPhone 6 event eléggé felkavarta ahhoz az állóvizet, hogy kevés leértékelés legyen. Ennek ellenére összeszedtük őket, hogy ma se maradjatok alkalmazások nélkül. Érdemes ma letölteni a Tesla Wars-t, amelyet most ingyenesen szerezhettek be. [...]
HusztiD
2014.09.10.
Apple, Játékok, Programok
473
Nagy nap lesz a mai a számítástechnika történetében, hiszen az Apple nagy bejelentésekre készül, amelyet ma mi is élőben közvetítünk. De mindezek előtt szokás szerint összeszedtük nektek az aktuálisan leárazott App Store alkalmazásokat. Érdemes ma megnézni a Caveman-t, amit csak 0.89 euróért vásárolhattok meg, továbbá a The Great Fusion-t is, amely szintén ugyanennyibe kerül. [...]
HusztiD
2014.09.09.
Apple, Játékok, Programok
769
Ismételtem összeszedtük az aktuális leárazásokat, ám hétfő lévén nem kell sok mindenre számítani. Leginkább most olyan alkalmazások vannak a terítéken, amelyek az elmúlt hetek folyamán már akciósak voltak. Továbbra is ingyenes az Assassin’s Creed Pirates és akciósan megvásárolható az Infinity Blade 3, a Worms 3 és a Pac-Man Friends. [...]
HusztiD
2014.09.08.
Apple, Játékok, Programok
749
Most szombatra egy rakás alkalmazást szedtünk nektek össze, hiszen ma nagyon sok akciós játék közül lehet válogatni. Ma kisebb leárazást tart a 2K Games, így olcsóbban szerezhetőek be az alkalmazásaik. Továbbra is akciós az Infinity Blade 3, így aki még nem szerezte volna be, az most megteheti. Ugyanakkor újra akciós a Biosis, amely mellett még [...]
HusztiD
2014.09.06.
Apple, Játékok, Programok
903
Nagyon úgy tűnik, hogy inkább a hétvégére tartogatták a fejlesztők az alkalmazásaikat, hiszen most több nagy név is szerepet kapott a leárazott alkalmazások között. Kezdetnek itt van az Assassin’s Creed Pirates, amelyet most teljesen ingyenesen tölthettek le. Ha mindez nem volna elég, akkor most jelentős árcsökkenéssel vásárolható meg az Infinity Blade 3 is, melyet csupán [...]
HusztiD
2014.09.05.
Apple, Játékok, Programok
690
Ismételten összeszedtük a nap leárazásait, amelyek között olyan alkalmazásokat találhattok meg, mint a Runaway második részének az első felvonása. Ennek leginkább a point ’n click játékosai örülhetnek, hiszen most csak 2.69 euróért szerezhető be az egykori PC-s játék. Ezen felül érdemes kipróbálni a Weather Cube-ot, hiszen azt most ingyenesen tölthetitek le, továbbá ajánlott a ProCamera [...]
HusztiD
2014.09.04.
Apple, Játékok, Programok
756
Ahhoz képest, hogy szerda van, eléggé szűkös a felhozatal, hiszen ma csak kisebb alkalmazásokat értékeltek le a fejlesztők. Nem kérdéses, hogy a nap leárazása a Worms 3, amelyet 4.49 euró helyett csak 0.99-ért vásárolhattok meg most. Érdemes a többi applikációt is megnézni, hiszen akad még egy-két hasznos darab a kínálatban. [...]
HusztiD
2014.09.03.
Apple, Játékok, Programok
672
Ma reggel ismételten összeszedtük nektek a napi App Store leárazásokat, melyek között most vegyesen megtalálhattok minden alkalmazást és a játékokat. Érdemes beruházni a Bridge Constructor Playground-ra, hiszen azt most csak 0.89 euróért vásárolhatjátok meg eme hosszú időre lekötni képes applikációt. Programok közül pedig a Halftone az, amely megérhet egy próbát. [...]
HusztiD
2014.09.02.
Apple, Játékok, Programok
657
Mi mással is indulhatna szeptember legelső napja, mint egy kis leárazással? Az iskolakezdés bánatára ma is összeszedtük nektek az akciós alkalmazásokat. Ma leginkább csak programok vannak a kínálatban, amik mellett akad egy-két játék is. Amit feltétlenül érdemes beszerezni ma, az a Phone Drive, illetve a File Manager App. [...]
HusztiD
2014.09.01.
Apple, Játékok, Programok
578
Most vasárnapra is összeszedtük az aktuális leárazásokat. A mai kínálatunkban is vannak játékok, de leginkább a különféle programok jeleskednek. A Star Walk most csak 0.89 euróért szerezhető be, így érdemes azt kipróbálni, hiszen egy nagyon remek alkalmazást kapunk ennyi pénzért. Ezen felül pedig még érdemes lehet letölteni a ContactFlow-ot és a Laser Lights-ot, hiszen ezeket [...]
HusztiD
2014.08.31.
Apple, Játékok, Programok
693
Most szombaton is összeszedtük számotokra az aktuális App Store akcióit. Most is több alkalmazás található meg a kínálatban, melynek nagy része játék. Érdemes ma beszerezni a Fragment-et, hiszen nagyon különleges képeket készíthetünk általa. Játékok terén pedig érdemes a Szellemirtókat letölteni, mivel azt most ingyenesen tölthetitek le az Apple digitális áruházából. [...]
HusztiD
2014.08.30.
Apple, Játékok, Programok
691
Úgy néz ki, hogy ezen a héten eléggé kitettek magukért a fejlesztők, ugyanis ma is egy rakás alkalmazás van a kínálatban. Kezdetnek például itt van az Angry Birds Star Wars 2, amit most ingyenesen szerezhettek be. Ha ez nem lenne elég, akkor ma a Godfire is akciós, amit 5.99 euró helyett csak 2.69-ért szerezhettek be. [...]
HusztiD
2014.08.29.
Apple, Játékok, Programok
605
Lassan már átlépünk a hét második felébe, ilyenkor pedig érdemes odafigyelni az aktuális leárazásokra, ugyanis ebben az időpontban szokott lenni a legtöbb. Ma a megszokottnál többet szedtünk össze, hiszen nagyon remek akciókkal kedveskedtek nekünk. Ott van például a LEGO LotR, amelyet most mindösszesen 0.89 euróért vásárolhattok meg a korábbi 5.99 helyett. De elég csak megnézni [...]
HusztiD
2014.08.28.
Apple, Játékok, Programok
592
Mint ahogyan azt már megszokhattuk, a hét közepén vannak a legjobb leárazások. Most sincs ez másképp, hiszen szintén rengeteg alkalmazás van a terítéken amelyek komoly leárazásokon estek át. Itt van például a Letters from Nowhere, amely 5.99 euró helyett ingyenesen szerezhető be, de érdemes a The Journey Down-t is kipróbálni, mivel az korábban 2.69 euróba [...]
HusztiD
2014.08.27.
Apple, Játékok, Programok
660
Keddi kínálatunkban leginkább a programoké a főszerep, hiszen a mai napon több remek applikáció is leértékelésre került. Itt van kezdetnek az AmpliTube Slash kiadása, amelynek a gitárosok örülhetnek a legjobban. Ezt most féláron vásárolhatjátok meg. Érdemes még szétnézni a mai felhozatalból, hiszen ott van még a Paint FX, a SessionBand vagy akár a Wake N [...]
HusztiD
2014.08.26.
Apple, Játékok, Programok
612
Ismét kezdetét vette egy újabb hét, hamarosan a nyár is véget ér és a diákok is kezdhetik az új tanévet. Mi pedig újra összeszedtük az aktuális leárazásokat, ahogyan azt már megszokhattátok. Ma játékok és programok közösen megtalálhatóak. Érdemes megvásárolni a 2K Drive-ot, hiszen az most csak 0.89 euróba kerül a korábbi 5.99 helyett, ugyanakkor továbbra [...]
HusztiD
2014.08.25.
Apple, Játékok, Programok
567