A KGI ismert és egyben megbízható elemzője Ming-Chi Kuo újabb okosságokat osztott meg arról, hogy vajon milyen lehet a szeptemberben érkező iPhone. Érdemes a szakértő jóslataira odafigyelni, hiszen már az elmúlt évek folyamán is több olyan dolgokat vizionált, melyek végül beteljesültek. Kuo szerint az Apple megválik a fizikális Touch ID-től. Az Apple elsőnek a 2013-ban [...]
HusztiD
2017.01.23.
iPhone, Kiemelt hírek
2 103
Mondhatni már hónapok óta olvashatunk különféle pletykákat az iPhone 8-ról, azonban most a Cowen egyik elemzője, Timothy Arcuri megosztotta elképzeléseit arról, hogy milyen újdonságot kap a szeptember folyamán érkező telefon. Amennyiben helyesek lesznek a mostani feltételezései, akkor az idei évi telefon újdonságai között ott lesz az arc és a gesztus felismerés. Ezekről még nem nagyon [...]
HusztiD
2017.01.19.
iPhone
832
Folyamatosan olvashatunk arról pletykákat, hogy milyen lesz az idén szeptemberben bemutatásra kerülő iPhone. A Digitimes ezúttal egy újabb hírrel állt elő, melyben azt állítják, hogy iPhone 4-hez hasonló küllemet kap az új okostelefon. Egészen pontosan arról szólnak az információk, hogy az Apple idén felhagy az alumínium házzal, s helyett az üveg hátlapos telefont dobnak piacra. [...]
HusztiD
2017.01.11.
iPhone, Pletykák
3 271
Bizonyos időközönként olvashatunk különféle elemzéseket arról, hogy hogyan teljesít majd az Apple az elkövetkezendő hónapok folyamán. Ezúttal a Nomura csapata hallatott magáról, akik szerint sokkal nagyobbat robbanthatnak az almások az idei évi iPhone-nal, mint amire az elemzők zöme vár. Szakértői számítások alapján az Apple az iPhone 6 és 6 Plus telefonokkal érte el a csúcsot, [...]
HusztiD
2017.01.10.
iPhone, Kiemelt hírek
1 424
Igaz, hogy még több hónap van a következő csúcsmodell bejelentéséig, de már számos pletykát olvashattunk arról, hogy vajon milyen lehet a 2017-es iPhone. Ezúttal a Digitimes szolgált új és érdekes információkkal, melyek egy 5,8 colos AMOLED panelről szólnak. A jelenlegi információk szerint elvileg exkluzivitást élvez a Samsung, ugyanis kizárólag ők fogják legyártani az Apple részére [...]
HusztiD
2016.12.30.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
978
Az idei év vége előtt nem sokkal még mindig érkeznek újabb pletykák a jövő évi iPhone-ról, melyre iPhone 8-ként hivatkoznak a források. Idézőjelesen már azt is jól tudjuk, hogy mi lesz az új csúcsmodell egyik újdonsága: az OLED kijelző, hiszen hónapok óta még a csapból is ez folyik. A legújabb ázsiai értesülések szerint az Apple [...]
HusztiD
2016.12.22.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
1 843
Az a hír járja, hogy a Apple-nek burkoltan sikerült egyezséget kötnie egy olyan vállalattal, amely képes a vezeték nélküli töltési technológiát új szintre emelni. Az elmúlt hónapok folyamán már megannyit hallottunk a vezeték nélküli töltésről, s leginkább ezt várják a felhasználók, hiszen ez lehet a következő modell újdonsága. A Fast Company legújabb hírei szerint az [...]
HusztiD
2016.12.19.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
592
Igaz még csak szűk 3 hónapja mutatta be az Apple a hetes modelleket, de már arról szolnak a Digitimes legutóbbi hírei, hogy már most az iPhone 8-ra készülnek. Mint tudjuk, az iPhone 7 Plus modellek a mai napig hiánycikknek számítanak, hiszen még mindig több hetes szállítási határidőt vállal rájuk a vállalat, azonban a mezei 4,7 [...]
HusztiD
2016.12.03.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
1 015
Minden eddiginél nagyobb iPhone rajtra készül az Apple jövő szeptemberre – állítja a jól ismert KGI csapata. Az eddigi napvilágot látott pletykákból már idézőjelesen tudhatjuk, hogy három modellt dob piacra az Apple, amely közül az 5,2 colos lesz az igazán prémium kiadás. Az előzetes számítások alapján 2017 második felében az almások 120-150 millió készüléket szállíthatnak [...]
HusztiD
2016.11.30.
iPhone, Kiemelt hírek
1 323
A Wall Street Journal legújabb értesülései szerint az Apple már teszteli a jövőre érkező új, csúcskategóriás iPhone 8 modellt. Mint tudjuk, az utóbbi időben leginkább az a hír járja, hogy az almások három telefont mutatnak be a: a jól megszokott 4,7 és 5,5 colos telefont, valamint egy 5,2 colos prémium kiadást egyaránt. A WSJ mostani beszámolója [...]
HusztiD
2016.11.29.
iPhone, Kiemelt hírek
1 274
Az Apple az LG-vel karöltve fejleszt ki új kameramodulokat, amelyek képesek kihasználni az úgynevezett 3D fotográfiát – legalábbis ezt állítja a koreai Economic Daily. Mint tudjuk, 2017-ben lesz 10 éves az iPhone, így minden nagyobb tech portál azt várja, hogy valami igazán nagyot dobjon az Apple. Na ez lehet az egyik fő újdonság. Mint tudjuk, [...]
HusztiD
2016.11.28.
iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák
541
A legújabb ellátási láncból származó információk alapján az Apple egyik fő beszállítója, a TSMC lassan megkezdi a 10 nanométeres processzorok gyártását. A jelenleg piacon lévő iPhone 7 modellekben a jól ismert A10 Fusicon chip teszi a dolgát, amely 16 nanométeres FinFET technológiával készült. Elvileg a gyártó hamarosan megkezdi a kisebb gyártástechnológiájú processzorok munkálatait, amely a [...]
HusztiD
2016.11.28.
Egyéb, iPhone
261
Ugyan még csak bő két hónapja jelentette be az Apple az iPhone 7 modelleket, de sokakat már az iPhone 8 érdekel. Eddig számos pletyka szivárgott ki az Apple soron következő okostelefonjáról, melyet nagyjából 10 hónap múlva jelentenek be. Ezúttal pedig az Apple iDesigner álmodta meg, hogy szerinte milyen lesz a következő évi csúcsmodell. Az új [...]
HusztiD
2016.11.25.
iPhone, Videók
965
Nagyon aktív mostanában kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo, ugyanis az utóbbi hetek folyamán szinte sorra hallatott azon elképzeléseiről, hogy milyen lesz a jövő ősszel érkező iPhone 8. Nem olyan régen megtudhattuk, hogy három modellre számíthatunk: a két megszokott méret mellett lesz egy 5,2 colos prémium kiadás. Kuo most rövidre fogta magát, viszont annál érdekesebbeket mondott el. [...]
HusztiD
2016.11.24.
iPhone, Kiemelt hírek
979
Még csupán két hónapja jelent meg az iPhone 7, de a tech világ máris izgatottan várja a következő évi csúcsmodelleket, melyekre egyelőre iPhone 8-ként hivatkoznak. Az elmúlt hetek folyamán megannyi pletykát olvashattunk a telefonról, hogy az iDropNews fogta és megálmodta, hogy szerinte milyen lehet a jövőre érkező újdonság. Három fontosabb újdonság van, ami szerepet kapott az [...]
HusztiD
2016.11.21.
iPhone
2 088
Az elmúlt napok folyamán olvashattunk a KGI legutóbbi beszámolójáról, azonban most újabb hírekkel jelentkeztek. Mint előzőleg, most is csak spekulációkat osztottak meg arról, hogy milyen lehet a 2017-es iPhone felhozatal. Információkra egyébként a kínai ellátási lánc szóbeszédeire támaszkodtak. A mostani hír hasonló a múltkorihoz, azonban vannak kisebb pontosítások. Következő ősszel három iPhone modellt mutathat be az [...]
HusztiD
2016.11.18.
iPhone, Kiemelt hírek
774
Alig két hónap telt el az iPhone 7 megjelenéséhez képest, azonban a hírek már a jövő évi, egyelőre csak iPhone 8-ként emlegetett telefonról szólnak. Ezúttal a KGI jelentkezett a legfrissebb hírmorzsákkal, akik az ellátási láncból származó információkra támaszkodtak, s megosztották, hogy voltaképp milyen lehet a 2017-es iPhone felhozatal. A legújabb beszámoló alapján az Apple továbbra is [...]
HusztiD
2016.11.16.
iPhone, Kiemelt hírek
1 110