Az Apple percekkel ezelőtt elérhetővé tette az iOS legújabb kiadását, a 9.2.1 második bétáját, melynek build száma 13D14. Egyelőre azonban semmi hivatalos információt nem tudni róla, hiszen leírást nem mellékeltek a szoftverhez. Vélhetően ebben a verzióban is a kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli javulásokra gyúrtak rá a programozók. Egyelőre a fejlesztők tölthetik le a Developer Centerből, a [...]
HusztiD
2016.01.04.
iOS, Kiemelt hírek
779
Magyar idő szerint a tegnap esti órákban megjelent az iOS 9.2.1 és OS X 10.11.3 legelső bétája – bő egy héttel a 9.2-es és 10.11.2-es rendszer kiadása után. Az információk szerint az új szoftverek egyelőre csak a fejlesztők számára érhetőek el, akik a Developer Centerből tölthetik le azokat. Akik pedig a béta programban részt vesznek, [...]
HusztiD
2015.12.17.
iOS
767
Frissült a GoPro iOS alkalmazása, amely kisebb újdonságok mellett Apple Watch támogatottságot hozott. Aki rendelkezik az akciókamerák egyikével és egy Apple Watch-csal az most örülhet, hiszen ezentúl akár a csuklójáról is irányíthatja kedvelt GoPro-ját, hogy éppen mikortól rögzíti a felvételeket. Ahogyan azt már megszokhatták a felhasználók, a telefonon azonnal visszanézhetik és szerkeszthetik az adott anyagot mint [...]
HusztiD
2015.12.11.
Apple Watch, Programok
309
Tegnap este már beszámoltunk az új szoftverekről, mint az iOS 9.2, OS X 10.11.2 és tvOS 9.1-es kiadásáról. Ezekkel karöltve megjelent a watchOS 2.1 is, melynek egyik nagy újdonsága számunkra a magyar nyelv megjelenése. Na de nézzük, milyen újdonságokat kaptunk még. A watchOS 2.1-es frissítés új nyelvek támogatását és az alábbi hibajavításokat tartalmazza: Új nyelvek: [...]
HusztiD
2015.12.09.
Apple, Apple Watch
787
Az iOS 9.2-vel karöltve nem csak OS X 10.11.2 frissítést kaptunk, hanem az Apple a negyedik Apple TV-vel rendelkezőket is megajándékozta egy tvOS 9.1 frissítéssel. Alább pedig összeszedtük, hogy milyen újdonságokat kaptunk a két rendszer kapcsán. OS X 10.11.2 A legújabb OS X frissítés kisebb javításokat, stabilitási, kompatibilitási és biztonsági frissítéseket hozott a Mac felhasználóknak. [...]
HusztiD
2015.12.08.
Apple, OS X
668
Kedd este folyamán már megjelent az OS X El Capitan legújabb bétája, azonban az ezt követő napon az Apple már az új iOS és tvOS szoftvereket is elérhetővé tette a fejlesztők és a béta programban részt vevők számára. Név szerint az iOS 9.2 negyedik, míg tvOS téren a 9.1-es rendszer harmadik béta verzióját köszönthetjük köreinkben. Az [...]
HusztiD
2015.11.19.
Apple, iOS
708
Nincs két hete, hogy hivatalosan megjelent a negyedik generációs Apple TV, de már elérhető a legelső frissítése. Előző hét kedden ugyan már kiadták az új OS X és iOS béta rendszereket, ami mellé kaptunk egy tvOS 9.1 bétáját, azonban hat nappal később, a tegnap esti órákban elérhetővé tették a set-top box legelső frissítést. Ezúttal az Apple nem [...]
HusztiD
2015.11.10.
Apple, Egyéb
357
Egy héttel az előző kiadások után az Apple elérhetővé tette az új operációs rendszereinek legfrissebb bétaverziójukat. Egészen pontosan az iOS 9.2 és OS X 10.11.2 második bétáját, ami mellét megkaptuk a múlthéten megjelent Apple TV számára a tvOS 9.1 első bétáját. Az iOS 9.2 legújabb kiadásában csiszoltak a Safarin, ami mellett további javulásokat eszközöltek az Apple [...]
HusztiD
2015.11.03.
Apple, iOS
642
Ismételten nem tétlenkednek az almások, ugyanis a végleges iOS 9.1 megjelenése után egy héttel kiadták az iOS 9.2-es rendszer legelső bétaverzióját. A rendszer egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el, akik a Developer Centerből tölthetik le, de várhatóan napokon belül publikussá teszik a béta programban résztvevők számára is az új kiadást. Az új rendszer természetesen [...]
HusztiD
2015.10.28.
Apple, iOS
626
A hét elején már kiderült, hogy a Facebook alkalmazása fölöslegesen szívja az akkumulátort. A program kilépése után a háttérben folyamatosan dolgozott, még annak ellenére is, ha kikapcsoltuk a funkcióit. Úgy tűnik, hogy nem kellett sokat várni a megoldásra, hiszen a közösségi oldal kiadta az új frissítést, amely megoldja a nagy port kavart problémát, ami miatt sok [...]
HusztiD
2015.10.23.
Apple, Programok
967
Az Apple nem olyan régen kiadta a várva várt iOS 9.1 rendszert. Várható volt a megjelenése, hiszen a fejlesztők illetve a béta programban részt vevők már múlthéten megkapták az iOS 9.1 ötödik bétáját, azonban egy héttel később a publikum számára is elérhető lett a rendszer. Az új kiadásban hibajavításokat, új emoji-kat és kisebb fejlesztéseket találhattok. [...]
HusztiD
2015.10.21.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
1 934
Tegnap este folyamán nem csak új iPhone 6s reklámot kaptunk az Apple-től, hanem ezt megelőzően kiadták az iWork programcsalád legújabb frissítését, mind iOS és OS X rendszerekre. A Pages, Keynote és Numbers triója számos kisebb újdonságot kapott, ám a legfőbb újítások az új készülékekre, illetve főrendszerekre terjednek ki ezúttal. Az update alkalmával lekerült a béta [...]
HusztiD
2015.10.16.
Apple, Programok
263
Magyar idő szerint, tegnap késő este megjelent az OS X 10.11.1 negyedik bétája, kereken egy héttel az előző verzió kiadás után. A legújabb rendszerben szintén új emojik kaptak helyet, akár csak az iOS 9.1 legutóbbi bétájában, egyéb újítást ezúttal nem kapott. Az információk szerint kisebb hibajavításokat, teljesítménybeli és kompatibilitási javulásokat, illetve biztonsági fejlesztéseket eszközöltek negyedik bétaverzióban. [...]
HusztiD
2015.10.15.
Apple, OS X
309
Ahogyan már tudhatjuk, tegnap a délutáni órákban megjelent az új iMac család az Apple kínálatában. Elérhetővé vált a régóta várt 4K felbontású iMac, továbbá megkapták az Intel új Skylake processzorait a nagyobb modellek, ami mellett mostantól az AMD Radeon R9-es grafikus chipjei dolgoznak. Tegnap ugyan egy csomó dolgot megtudhattunk az új masinákról, azonban most újabb, említésre méltó [...]
HusztiD
2015.10.14.
Apple, Mac
418
A múltheti pletykáknak megfelelően a mai nap folyamán az Apple bejelentette az új iMac családot, melynek keretein belül megjelent a 4K felbontású 21,5 colos modell. Ha mindez nem volna elég, akkor kiadták a Magic Mouse 2, Magic Tracpad 2 és Magic Keyboard trióját, melyek a korábbi perifériák újragondolt verzióit testesítik meg. A 4K Retina iMac [...]
HusztiD
2015.10.13.
Apple, Kiemelt hírek, Mac
596
Nemrég megjelent a Facebook 41. verziója, melynek az iPhone 6s és 6s Plus készülékkel rendelkezők örülhetnek a leginkább. A legújabb verzióban elérhető a 3D Touch kijelző adta gyorsmenü, melynek segítségével gyorsabban elérhetünk bizonyos funkciókat. A legutolsó frissítésben, a gyorsmenü kapcsán jelenleg 3 opció közül választhatunk: poszt írása, kép vagy videó feltöltése, illetve kép vagy videó készítése. [...]
HusztiD
2015.10.13.
Apple, Programok
462
Hat nappal az előző frissítés után az Apple kiadta az iOS 9.1-gyes verzió ötödik bétáját. Mint azt már megszokhattuk, az új szoftver kisebb hibajavításokat, illetve teljesítménybeli javulásokat tartalmaz. Ezen felül új háttérképek, emojik találhatóak meg a legfrissebb rendszerben. Továbbá fejlesztők számára bekerült a Live Photos funkció támogatottsága, illetve iPad Pro és Apple Pencil kompatibilitást eszközöltek a hivatalos [...]
HusztiD
2015.10.13.
Apple, iOS
701