Tegnap este folyamán újabb szoftvereket adott ki az Apple, név szerint a iOS 12.3, macOS 10.14.5, watchOS 5.2.1, tvOS 12.3 és az Apple TV Software 7.3 második bétaverzióit. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el, de az elkövetkezendő órák folyamán megérkeznek a publikus verziók egyaránt. Az alábbi frissítésekben nem igazán [...]
HusztiD
2019.04.09.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
321
Az Apple előző hét folyamán tette elérhetővé legújabb bétáit, melyek közül ott volt az iOS 12.3 első kiadása a fejlesztők számára. A 9to5Mac csapata pedig szokáshoz híven készített egy összehasonlító videót arról, hogy milyen apróbb újdonságokat vezetett be az Apple az új szoftverben. Megszokhattuk, hogyha nagyobb frissítést ad ki az Apple, akkor telepakolják mindenféle újdonságokkal. Például [...]
HusztiD
2019.04.01.
iOS, Videók
462
Az Apple a hétfő esti médiaeseményt követően adta ki a legújabb végfelhasználói rendszereket, azonban most újabb béta-dömpinget tettek elérhetővé a fejlesztők számára. Név szerint ezúttal az iOS 12.3, macOS 10.14.5, tvOS 12.3 és az Apple TV Software 7.3 első bétáit próbálgathatják a fejlesztők, ami mellett a végfelhasználók is megkapták a watchOS 5.2-es szoftvert. Ahogyan megszokhattuk, a [...]
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé a fejlesztők számára az iOS 12.2, macOS 10.14.4, watchOS 5.2 és a tvOS 12.2 hatodik bétáját. Ahogyan lenni szokott, az új rendszereket egyelőre csak a regisztrált fejlesztők érhetik el, de az elkövetkezendő órák folyamán a publikum számára is nyitottak lesznek. Egyelőre kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli stabilitásra lehet számítani, [...]
HusztiD
2019.03.19.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
189
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé a fejlesztők számára az iOS 12.2, macOS 10.14.4, watchOS 5.2 és a tvOS 12.2 ötödik bétáját. Ahogyan lenni szokott, az új rendszereket egyelőre csak a regisztrált fejlesztők érhetik el, de az elkövetkezendő órák folyamán a publikum számára is nyitottak lesznek. Egyelőre kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli stabilitásra lehet számítani, [...]
HusztiD
2019.03.12.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
187
Az Apple hétfő este folyamán adta ki fejlesztők számára a legújabb szoftvereket, melyek között ott volt az iOS 12.2 negyedik bétája. A 9to5Mac csapata pedig készített egy rövid videót, hogy milyen újdonságokra bukkantak az új rendszerben. Mivel a negyedik bétáról van szó, így apróságokra lehet csupán számítani. Például új ikont kapott az Apple News alkalmazás, [...]
HusztiD
2019.03.06.
iOS, Videók
333
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé a fejlesztők számára az iOS 12.2, macOS 10.14.4, watchOS 5.2 és a tvOS 12.2 negyedik bétáját. Ahogyan lenni szokott, az új rendszereket egyelőre csak a regisztrált fejlesztők érhetik el, de az elkövetkezendő órák folyamán a publikum számára is nyitottak lesznek. Egyelőre kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli stabilitásra lehet számítani, [...]
HusztiD
2019.03.05.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
218
Az Apple tegnap este folyamán tette elérhetővé a fejlesztők számára az iOS 12.2 és a watchOS 5.2 harmadik bétáját. Ahogyan lenni szokott, az új rendszereket egyelőre csak a regisztrált fejlesztők érhetik el, de az elkövetkezendő órák folyamán a publikum számára is nyitottak lesznek. Egyelőre kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli stabilitásra lehet számítani, különösebb újdonságokról nem számoltak [...]
HusztiD
2019.02.20.
iOS, watchOS
197
Az Apple nem olyan rég adta ki az iOS 12.2 második bétáját a fejlesztők számára, s lényeges újdonságok fedezhetőek fel benne. Természetesen ahogyan lenni szokott, ilyenkor számos apróság található meg a szoftverben, azonban van két olyan dolog, melyről érdemes tudni. Az egyik, hogy az Apple bizonyos felhasználóknál 5G E-re cserélte az LTE kijelzést. Az E [...]
HusztiD
2019.02.05.
iOS
1 025
Tegnap este folyamán új szoftvereket tett elérhetővé fejlesztők számára az Apple, s név szerint az iOS 12.2, macOS 10.14.4, watchOS 5.2 és a tvOS 12.2 második bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszereket egyelőre csak a fejlesztők tesztelhetik, s hamarosan a publikus teszterek is tölthetik a szoftvereket. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek csupán kisebb újdonságokkal frissültek. Hogy [...]
HusztiD
2019.02.05.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
120
Tegnap este folyamán új szoftvereket tett elérhetővé az Apple a fejlesztők számára, név szerint az iOS 12.2, macOS 10.14.4, watchOS 5.2 és a tvOS 12.2 első bétái tették tiszteleteiket. Ahogyan lenni szokott, első körben a fejlesztők tölthetik a legújabb rendszereket, míg a publikum számára kicsivel tovább kell várni a béták megjelenésére. Pontos leírásokat ezúttal sem mellékeltek [...]
HusztiD
2019.01.25.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
300
Ahogy kezdetét vette az újév, úgy indult be az Apple, ugyanis három napja adták ki a legújabb bétáikat, azonban most, kicsivel később már az iOS 12.1.3 és a macOS 10.14.3 negyedik kiadását is elérhetővé tették. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre a fejlesztők számára érhetőek el, pár órán belül viszont a publikus bétások is tölthetik. A [...]
HusztiD
2019.01.11.
iOS, macOS
291
Tegnap este folyamán az Apple kiadta az idei év legelső szoftvereit, a iOS 12.1.3, macOS 10.14.3, watchOS 5.1.3 és a tvOS 12.1.3 harmadik bétáját. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új rendszerek jelenleg csak a regisztrált fejlesztők részére érhetőek el, s hamarosan a publikum számára is kiadják a szóban lévő szoftvereket. Kisebb frissítésekről beszélünk csupán, így apró [...]
HusztiD
2019.01.08.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
291
Az Apple pont a napokban adta ki az iOS 12.1.2-t, mely apróbb hibajavításokat hozott. Nem sokkal ezt követően, tegnap este folyamán a fejlesztők számára elérhetővé tették az iOS 12.1.3 legelső bétáját. Ahogyan lenni szokott, az almások nem részletezték, hogy pontosan mit rejt magában a legújabb béta állapotú szoftver. Feltehetően apróbb hibajavításokra és teljesítménybeli javulásokra számíthatunk. [...]
HusztiD
2018.12.20.
iOS
415
Pár nappal azt követően, hogy az Apple kiadta a legutóbbi, végfelhasználóknak szánt frissítéseket, megérkeztek az ezt követő, legújabb szoftverek első bétái, név szerint az iOS 12.1.2, macOS 10.14.3, watchOS 5.1.3 és a tvOS 12.1.2. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új rendszerek csupán kisebb hibajavításokat tartalmaznak, lényeges újdonságokra ezúttal nem kell számítani. A frissítések egyelőre csak a [...]
HusztiD
2018.12.11.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
283
Nem lehet panaszunk az Apple-re, hiszen a kaliforniaiak csak úgy ontják magukból kifelé a legújabb szoftvereket hétről hétre. Nem olyan rég megkaptuk az iOS 12.1 és a watchOS 5.1.1 végfelhasználói kiadását, azonban tegnap este a fejlesztők és a publikus béta tesztben résztvevők számára egyaránt elérhetővé tették a iOS 12.1.1, macOS 10.14.2, tvOS 12.1.1 harmadik és a watchOS 5.1.2 második második [...]
HusztiD
2018.11.16.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
243
Az Apple csak úgy ontja magából kifelé a legújabb szoftvereket szinte hétről hétre. Nem olyan rég megkaptuk az iOS 12.1 és a watchOS 5.1.1 végfelhasználói kiadását, azonban tegnap este a fejlesztők és a publikus béta tesztben résztvevők számára egyaránt elérhetővé tették a iOS 12.1.1, macOS 10.14.2 és a watchOS 5.1.2 operációs rendszerek második béta verzióit. Ahogyan [...]
HusztiD
2018.11.08.
iOS, macOS, watchOS
172