Szeptember kilencedikét írunk, amikor is az Apple a kora esti órákban bejelenti a legújabb telefonjait, illetve a régóta pletykált iWatch-csot. Ahogyan azt már megszokhattuk, az ilyen rendezvények előtt mindig megindulnak a különféle pletykák áradatai, amelyből mi most egy csokorba gyűjtöttük a legvalószínűbbeket, hogy megnézzük, mi lesz belőle igaz a későbbiek folyamán. Az elmúlt hetek, illetve [...]
HusztiD
2014.09.09.
Apple, iPhone
3 247
Nagy nap lesz a mai a számítástechnika történetében, hiszen az Apple nagy bejelentésekre készül, amelyet ma mi is élőben közvetítünk. De mindezek előtt szokás szerint összeszedtük nektek az aktuálisan leárazott App Store alkalmazásokat. Érdemes ma megnézni a Caveman-t, amit csak 0.89 euróért vásárolhattok meg, továbbá a The Great Fusion-t is, amely szintén ugyanennyibe kerül. [...]
HusztiD
2014.09.09.
Apple, Játékok, Programok
769
Legalábbis erre a megállapításra jutott Steven Troughton-Smith fejlesztő, aki egy kicsit belepiszkált a legújabb iOS-be. Nem elképzelhetetlen, hogy a 4.7 colos modell megőrzi az elődje tulajdonságait, míg a nagyobbik, 5.5-ös testvére pedig már átveszi az iPad-ból megismert interfészt. Az eddigi telefonokat csak vertikálisan használhattuk, hiszen ha azokat elforgattuk, akkor nem fordult velük együtt a képernyő. [...]
HusztiD
2014.09.08.
Apple, iPhone
1 592
Legalábbis ezt állítja a 9to5Mac csapata, akik úgy tudják, hogy az Apple már elérhetővé tette az óra SDK-ját (Software Development Kit) a nagyobb fejlesztők számára. Mit is jelenthet ez pontosan? Azt, hogy az okosórára nagy valószínűséggel már készülnek az első alkalmazások, továbbá nem kizárt, hogy a holnapi nap folyamán, már lehull róla a lepel, amit [...]
HusztiD
2014.09.08.
Apple, Egyéb, iPhone
2 079
Valamivel több, mint 24 óra van hátra az iPhone 6 hivatalos bejelentéséig, ám ezelőtt pár órával már felkerült a YouTube-ra egy tesztvideó, amelyben az állítólagos új telefont mutatják be. Hogy hogyan jutottak hozzá idő előtt a készülékhez, arról egyelőre nem tudni, de elvileg már a tényleges iPhone 6-ot láthatjuk viszont a videóban. Méghozzá a 4.7 [...]
HusztiD
2014.09.08.
Apple, iPhone
8 357
Ismételtem összeszedtük az aktuális leárazásokat, ám hétfő lévén nem kell sok mindenre számítani. Leginkább most olyan alkalmazások vannak a terítéken, amelyek az elmúlt hetek folyamán már akciósak voltak. Továbbra is ingyenes az Assassin’s Creed Pirates és akciósan megvásárolható az Infinity Blade 3, a Worms 3 és a Pac-Man Friends. [...]
HusztiD
2014.09.08.
Apple, Játékok, Programok
750
Az elmúlt napok folyamán már elterjedt a hír, amely szerint az Apple nem októberben, hanem most szeptember 9-én, az iPhone event-en rántja le a leplet a régóta pletykált iWatch-ról. Ezek után felpörögtek a hírek, hiszen javarészt erről szól most a számtech világ az iPhone 6 mellett. Azon kívül, hogy szinte semmit sem tudunk róla, mindenki [...]
HusztiD
2014.09.06.
Apple, Egyéb
1 398
Most szombatra egy rakás alkalmazást szedtünk nektek össze, hiszen ma nagyon sok akciós játék közül lehet válogatni. Ma kisebb leárazást tart a 2K Games, így olcsóbban szerezhetőek be az alkalmazásaik. Továbbra is akciós az Infinity Blade 3, így aki még nem szerezte volna be, az most megteheti. Ugyanakkor újra akciós a Biosis, amely mellett még [...]
HusztiD
2014.09.06.
Apple, Játékok, Programok
903
Vagy mondhatnánk úgy is, hogy a visszaszámlálás már elindult, hiszen az Apple hivatalos oldalán már pörög a számláló. A hivatalos közlemények szerint pedig senkinek sem lehet oka a panaszra, hiszen a kaliforniai óriás élőben közvetíti majd az egész eseményt, amelyet a későbbiek folyamán akár felvételről is visszanézhetünk majd. Az OS X terén a 10.6.8 vagy [...]
HusztiD
2014.09.05.
Apple, Egyéb, iPhone
5 243
A héten nagy port vert fel a botrány, amiben sajnos az iCloud is szerepet kapott. Az Apple vezérigazgatója is bedobta magát és a Wall Street Journal-nak adott egy interjút, amelyben bővebben is beszélt az ügyről. Tim szerint a hírességek iCloud fiókcímeit adathalász módszerekkel szerezték meg, majd a biztonsági kérdésekre helyesen válaszolva jutottak be és hozzá [...]
HusztiD
2014.09.05.
Apple, Egyéb, Tim Cook
277
Ming-Chi Kuo-ról, a KGI elemzőjéről bizonyára már sokan hallottatok, ha figyelemmel követitek az Apple híreit. Korábban már megjósolta, hogy milyen megjelenéseket várhatunk idén az almásoktól, utána pedig folyamatos becsléseket készített a bejelentés előtt álló új termékekről. Most négy nappal a leleplezés előtt ismételten hangot adott annak, hogy szerinte milyenek lesznek az új kütyük. Az egyik [...]
HusztiD
2014.09.05.
Apple, Egyéb, iPhone
3 386
Nagyon úgy tűnik, hogy inkább a hétvégére tartogatták a fejlesztők az alkalmazásaikat, hiszen most több nagy név is szerepet kapott a leárazott alkalmazások között. Kezdetnek itt van az Assassin’s Creed Pirates, amelyet most teljesen ingyenesen tölthettek le. Ha mindez nem volna elég, akkor most jelentős árcsökkenéssel vásárolható meg az Infinity Blade 3 is, melyet csupán [...]
HusztiD
2014.09.05.
Apple, Játékok, Programok
691
Még kereken öt nap van az iPhone 6 event-ig, de páran már úgy gondolták, hogy jóval ezelőtt beállnak a sorba, hogy elsőként vásárolhassák meg az Apple legújabb okostelefonját. Egyelőre még pontos megjelenésről sincsenek hírek, de ha az utóbbi éveket nézzük, akkor akár már a jövőhét utáni héten végére kaphatóak lesznek az első körös országokban az [...]
HusztiD
2014.09.04.
Apple, iPhone
5 754
Úgy tűnik, hogy az Apple egyik híres vezetőjének sikerült kicsit elszólnia magát, hiszen olyan megjegyzést tett, amely egyértelműen az iWatch bejelentésére utal. Mindezt pont szeptember 9-e előtt pár nappal, amikor bejelentik az új iPhone-okat és a szóbeszédek alapján az Apple okosóráját is. Jony Ive a New York Times értesülései szerint elég magabiztos. Az Apple formatervezési igazgatója [...]
HusztiD
2014.09.04.
Apple, Egyéb
921
Vagy akár mondhatnánk úgy is, hogy az iPad Air 2, ugyanis a pletykák nagyrészt így hivatkoznak rá. Egyelőre atombiztos konkrétumokat nem tudni az új tabletről, csupán különféle szóbeszédek járnak körbe az Apple következő tabletjéről. A Digitimes viszont most egészen új hírekkel állt elő, amely alapján az új jövevény vékonyabb lehet a jelenleg piacon lévő Air [...]
HusztiD
2014.09.04.
Apple, iPad
1 129
Ismételten összeszedtük a nap leárazásait, amelyek között olyan alkalmazásokat találhattok meg, mint a Runaway második részének az első felvonása. Ennek leginkább a point ’n click játékosai örülhetnek, hiszen most csak 2.69 euróért szerezhető be az egykori PC-s játék. Ezen felül érdemes kipróbálni a Weather Cube-ot, hiszen azt most ingyenesen tölthetitek le, továbbá ajánlott a ProCamera [...]
HusztiD
2014.09.04.
Apple, Játékok, Programok
756
Szinte havi rendszerességgel számolunk be mindig valamilyen rivális reklámjairól, hiszen legtöbbször az Apple-t hozzák fel benne vetélytársnak. Általában a Samsung marketingesei állnak elő ilyen videókkal, ám ezúttal a Microsoft és a HTC világított rá a legújabb videójukban, hogy mennyivel jobb az ő készülékük.Eléggé érdekes az alábbi reklám, amely a Microsoft féle személyi asszisztenst, a Cortana-t [...]
HusztiD
2014.09.03.
Apple, Egyéb, iPhone
831