Az Apple Watch magától leváló kijelzője miatt perlik az Apple-t

HusztiD 2018.06.11. 17:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 987

apple-watch-detached-800x595

Új pert nyújtottak be az észak-kaliforniai kerületi bíróságon az Apple ellen, hiszen a legújabb állítások szerint a vállalat lényegében selejtes okosórákat árul. A sértett fél szerint az eddigi összes Apple Watch modellnek megvan az a sorozathibája, mely alapján a kijelző automatikusan betörik, vagy leválik külső hatások nélkül.

Az Apple több millió okosórát passzolt el csak az amerikai piacon, s a sértett fél szerint tudniuk kellett a fennálló hibákról. Ennek ellenére ha valaki okosórája érintett az esetben, akkor az Apple vaskos áron, 229 és 329 dollár között szervizeli a terméket, ugyanis erre már nem terjed ki a garancia – legalábbis ezt állítják.

Ezzel szemben egyébként mások a tapasztalatok, ugyanis az Apple anno elismerte a hibát. A jelenség a viseltesebb, idősebb órák esetében áll fenn, hiszen az aksi elhasználódásával az képes megduzzadni, ami valóban azt eredményezi, hogy kinyomja a kijelzőt. Erre egyébként három évet vállal az Apple, s díjmentesen szervizeli azokat.

Természetesen ez még egy hosszabb folyamat lehet, mire véget ér az ügy, de kíváncsiak leszünk, hogy mi lesz a pereskedés vége. Lényegében most egy olyan dologért perlik az Apple-t, melyet ők is elismertek, s emiatt három évre növelték a garanciát. Ennek ellenére mégis mást állít a sértett fél, de nyilván itt a kártérítés miatt mehettek szembe a kaliforniai vállalattal.

Közületek van olyan, aki tapasztalta eme hibáját az órának?

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. James - 2018.06.11. 18:31

    Én így jártam Watch S3-al.

  2. Sebők István - 2018.06.12. 10:31

    Kicserélték az órát?

    • László - 2018.06.12. 14:45

      Nekem S0-nál volt ilyen … szó nélkül cserélték fél évvel a gari után, bármi papír nélkül.

  3. Bubad - 2018.06.16. 21:26

    Nekem a napokban szinten ez történt, hová forduljak? watch 3

Szólj hozzá Te is!