Élethű koncepcióképeken a 6,1 és a 6,5 colos iPhone X

HusztiD 2018.06.11. 15:55 iPhone 0 db 523

Apple_iPhone_2018_-_03_igykss (1)

Nagyjából három hónapra vagyunk attól, hogy az Apple hivatalosan bemutassa a 2018-as iPhone felhozatalát. Az eddigi szóbeszédek szerint idén három telefont várhatunk: az egyik az 5,8 colos iPhone X utódja lesz, míg a másik egy 6,5 colos, szintén OLED kijelzővel szerelt iPhone X Plus, ami mellett egy belépőszintű, 6,1-es LCD-s modell egyaránt bemutatkozik.

Apple_iPhone_2018_-_04_i4wzoj

Magát a koncepciót az OnLeaks-től Steve Hemmerstoffe alkotta meg, aki ezúttal csak a szóban forgó két telefonról készített látványterveket az eddigi pletykák alapján. Láthatjuk, hogy a 6,5-ös iPhone X Plus egy az egyben megegyezik a jelenleg piacon lévő testvérével, az iPhone X-szel, hiszen ugyanúgy TrueDepth kamerarendszerrel és dupla hátlapi szenzorral van felvértezve. Az LCD-s modellnél kicsit másabb a helyzet, ugyanis méretben kicsivel marad alul a Pluszhoz képest, az egyedüli szemmel látható különbség pedig a hátlapi kamera, melyből egyet kapott a készülék.

Apple-iPhone-2018-08

A napokban egyébként pont a kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo hallatott legutóbbi elképzeléseiről, aki úgy hiszi, igencsak kedvezőek lehetnek az idei iPhone modellek árai. Kuo szerint az 5,8 colos telefont 8-900 dollárért kínálhatják majd az almások, míg nagyobbik testvérét 9-1 000 zöldhasú között, miközben a belépőszintű LCD-s telefonért 6-700 dollárt kérhetnek el.

Apple-iPhone-2018-02

Természetesen még három hónap van az új modellek bemutatásáig, de mit gondoltok? Valóban ilyen lesz az idei felhozatal, mint amelyet a legújabb koncepcióképek ábrázolnak?

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!