Immáron az Apple a negyedik legnagyobb PC gyártó

HusztiD 2018.01.18. 13:55 Apple, Mac 0 db 172

mac-family-trio-lineup-800x323

Az IDC jóvoltából elkészült a szokásos évi felmérés, melyben azt vizsgálták, hogy éves viszonylatban milyenek voltak a PC gyártók eladásai. Mint a címből kiderült, az Apple lett immáron a negyedik legnagyobb PC gyártó, hiszen 2017 folyamán sikerült beelőzniük az Asus-t.

Érdekesen alakult egyébként az elmúlt év az eladások szempontjából. 2016-ban még a Lenovo volt a legnagyobb gyártó, de a mostani 54 milliós eladásaik csak a második helyezésig voltak elegendőek. Ugyanezzel a lendülettel lett az előző év folyamán az első a HP, kiknek 58,8 millió PC-t sikerült világszinten elpasszolniuk, amivel 8,2 százalékkal növelték az eladásaikat a 2016-os adatokhoz képest. Harmadik helyen továbbra is a Dell található, akiknek 41,8 millió számítógépet sikerült leszállítaniuk.

idc-pc-q4-2017

A negyedik, ötödik és hatodik helyen szintén cserélődtek a gyártók, hiszen az Apple feljött a negyedik helyre, az Acer az ötödikre, miközben az Asus a hatodikra esett vissza. A 2016-os adatokhoz képest az Apple 1,1 millió Mac-cel adott el többet, ami 5,9 százalékos javulásnak tudható be. 2017 folyamán az almások összesen 19,6 millió gépet szállítottak le melyet az Acer követ 17,5-tel, majd az Asus 17,1 millióval.

Az Apple korábbi kijelentése alapján ígéretes Mac frissítéseket várhatunk idén, így kíváncsian várjuk, hogy hogyan frissül a termékpaletta, valamint hogy sikerül-e tovább növelniük az eladásaikat.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!