Fejlesztők számára elérhető az iOS 10.1, tvOS 10.1, watchOS 3.1 és macOS 10.12.1 bétája

HusztiD 2016.09.22. 09:55 iOS, OS X 13 hozzászólás 1 046

screen-shot-2016-06-13-at-3-33-36-pm

Az Apple bő egy héttel tette elérhetővé az iOS 10 végleges kiadását, ami mellé megkaptuk a watchOS 3 és tvOS 10 párosát. Tegnapelőtt végül a macOS Sierra egyaránt megjelent, azonban az almások most újabb bétákat adtak ki a fejlesztők számára.

A hivatalos információk szerint a rendszerek csupán kisebb hibajavításokat és teljesítménybeli javulásokat kaptak. A macOS Sierra terén frissült kicsit a gyári Mail kliens, azonban az iOS 10-nél egy fontosabb dolog is megjelent. Ez pedig nem más, mint a portré mód, amire a szeptember elejei eventen igencsak felhívta a figyelmet az Apple, hiszen az iPhone 7 Plus kamerájával csodaszép mélységéles képeket tudunk csinálni. Egyelőre még béta állapotban van a dolog, azonban reméljük, hogy mihamarabb megjelenik a 10.1, hogy a felhasználók számára is elérhető legyen.

A regisztrált fejlesztők a megszokott módon telepíthetnek, akik pedig részt vesznek a publikus béta programban, azoknak feltehetően várniuk kell egy pár napot az új kiadásokkal.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

13 hozzászólás

  1. Goodspeed - 2016.09.22. 13:46

    Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy az iOS10 feltelepítése óta nektek sem ad a telefon fglalt jezést ha hívtok valakit és az éppen foglalt? Csak a kijelzőre írja ki, hogy foglalt, de nem hallani semmit. Én meg mindig mint egy hülye várom, hogy végre kicsörögjön. Vagy én rontok el valamit? Ja, 6S készülékem van.

    • Tamás - 2016.09.22. 19:13

      Én is tapasztaltam már, sőt ha a másik fél tartásba teszi a telefont, akkor sincs hang, csak néma a telefon. Plusz ha valakit elutasítasz nem jelenik meg a lezárt képernyőn a nem fogadott hívás. Zavaró hiba.

  2. ledtamas - 2016.09.22. 15:30

    Igen, most hogy mondod én is tapasztaltam! SE

  3. Pancsu - 2016.09.22. 15:40

    Igen nekem is igy van , de ezt nem javítják ?

  4. Bigyo - 2016.09.22. 16:15

    En is tapasztaltam mar 6s+

  5. ledtamas - 2016.09.22. 16:16

    És ami még szerintem változott, az, ha hív valaki, zárolt képernyő esetén, és kétszer lenyomom a kikapcsoló gombot, tehát elutasítom, mert szeretném én visszahívni! Ez 9-nél ment a kijelzőn megjelent nem fogadott hívás jelzés jobbra csúsztatásával, 10-nél ilyen nem jelenik meg ebben az esetben, hanem be kell menni a névhez, akit vissza akarok hívni!

  6. Goodspeed - 2016.09.22. 16:45

    Na ez meg még nekem nem tűnt fel!

  7. Lieutenant - 2016.09.22. 17:21

    Ledtamas, ha van force touch-od akkor azzal tudod előhozni a visszahívást, ha nincs akkor pedig az ujjad rajta tartásával, ha minden igaz.

  8. Kékesi György - 2016.09.22. 19:08

    A 10- es telepítése, olyan jól sikerűlt, hogy azota naponta 3x kell tőlteni a 6-osom, alig tudom felvenni és többszőr lefagy. Ezelőtt imádtam, de kezdek besokalni.Volna valami tanácsotok?!

  9. Lieutenant - 2016.09.22. 22:16

    Downgrade-elj György, vagy visszaállítással iTunes-on keresztül telepítsd újra az egész rendszert. Ha ezek után is fennáll a gond, akkor nem biztos, hogy szoftveres a hiba.

  10. Mitulas Bati - 2016.09.23. 11:30

    Egyszerűen bugos. Majd kijavítják. 5s air2

  11. Misi - 2016.09.23. 12:09

    Nekem a tükrözés tűnt el, nem.tudom másnak.?

  12. Pisti - 2018.06.08. 20:55

    iOS12 hotspot eltünt iphone 8. Remélem hamar jön ki upd

Szólj hozzá Te is!