Vajon tényleg ellopta az Apple a Lightning nevet?

NZsolt 2012.11.30. 13:13 Apple, iPhone 2 hozzászólás 959

Nemrég kiderült, hogy az Apple „Lightning” névre keresztelt új csatlakozója a Harley Davidson által már le van védetve – ugyanakkor szó sincs lopásról, a cég csak kölcsönvette azt a népszerű motorkerékpár gyártójától.  Az Apple szereti rövid, kifejező és hangzatos nevekkel ellátni termékeit, ezért elkerülhetetlen, hogy időről időre ne fusson rá olyan szavakra, amiket már korábban valaki le nem védetett.

Ez történt a Lightning csatlakozó esetében is, ami az új iPhone 5-tel jelent meg a piacon. A Harley-Davidson nem csak motorkerékpárokra, de olyan kiegészítőkre is levédette a nevet, aminek egyébként nincs köze a motorozáshoz: tévékre, számítógépes játékokra és szemüvegekre is. Az Európai Szabványügyi Hivatal szerint azonban az Apple nem megvette a márkanevet, csak engedélyt kapott a cégtől annak használatára.

Tehát a korábban hallható pletykák nem igazak, az almás vállalatnak joga van így hívni. Nemrég hasonló jelenetet láthattunk Kínában, ám ott az Apple 60 millió dollárért végül megvásárolta magának az iPad márkanév kizárólagos használati jogát. Az eredmény azonnal meglátszott, a távol-keleti országban a cég már toronymagasan vezeti az eladott tabletek listáját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

2 hozzászólás

  1. ombie - 2012.11.30. 15:13

    Komolyan le lehet védetni azt a szót, hogy villám? Megyek és levédetem a tűz, víz, föld, levegő, stb szavakat.

  2. Arabka - 2012.11.30. 20:29

    Ezen mar én is gondolkodtam hogy levédetek vagy 200 szót majd csak beszedem a sok pénzt!!:-))) bár biztos ennek is van valami szisztémája..

Szólj hozzá Te is!