1 milliárd mobil-előfizető: Kína megelőzte az USA-t

Legendd 2012.05.05. 19:53 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 117

Kína mindig kiemelt fontossággal bírt az Apple számára, melyet Tim Cook már többször kijelentett. Hogy miért? Nos, az elmúlt néhány negyedév bebizonyította, hogy Kína nem csak globális nagyhatalommá valamint gazdaságilag fejletté vált, hanem a felvevőpiaca is rendkívüli módon erősödött, megelőzvén többek között az Amerika Egyesült Államokat is.

Ahogy Kína Iparért és Információs Technológiáért (MIIT) felelős minisztere nyilatkozta, a világ legnépesebb országában a mobil-előfizetők száma átlépte az egy milliárdos álomhatárt. Ezt az adatot hónapokra lebontva egy 1.18 százalékpont / hó eredményt kapunk, ami az egymilliárdos számot nézve hatalmas szám. Ebből az következik, hogy az Apple-nek nagyon keményen támadnia kell a piacot, és a lehető legteljesebben ki kell használnia azt.

A Catalyst legújabb kutatásának eredménye is azt mutatja, hogy immáron Kína rendelkezik a legnagyobb okostelefon piaccal, amely 81%-kal nőtt évről évre, szemben az USA 5%-val. 2012 első negyedévében a világ mobiltelefon szállítmányának 22%-át Kínába  küldték, Amerika viszont ebből  “csak” 16%-ot tudhat magáénak. A növekedés betudható annak is, hogy az iPhone 4S a mostani év első negyedévétől már a kínai előfizetők számára is elérhető a China Telecom jóvoltából, hiszen előtte általában külföldről vagy internetről rendelték a kínaiak.

Az igazán nagy áttörést azonban a következő generációs iPhone hozhat – a kínai piac az Apple számára még messze nincs teljesen kihasználva -, ugyanis ha minden igaz Kína legnagyobb mobilszolgáltatója, a China Mobile (mely eddig nem árulta az iPhone-t) is forgalmazza majd. Ez a Qualcomm új chipjének lesz köszönhető, amely már támogatni fogja a TD-SCDMA, TD-LTE, LTE FDD és TDD hálózatokat is.

Kíváncsian várjuk az eredményeket, főleg annak tükrében, hogy a Kínába szállított okostelefonok 2/3-a Androidos készülék a kimutatások szerint. Ez a China Mobile iPhone kínálatával alighanem könnyen meg fog fordulni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Andris - 2012.05.08. 18:38

    Szia!

    Érdekes cikk, hihetetlen a kínai fejlődés. Csak egy baj van. Mivel az Androidos telefonok java része megfizethetőbb mint az iphone, ezért valószínűleg ők fognak mégjobban elterjedni. Jelenleg az Ázsiai okostelefonok 85%-a androidot használ.
    Bizonyára az ipone-ok is itt jelentősen olcsobbak maradnak. (országon belül gyártják) és sikeres eladásai lesznek az apple-nek. Hogy miért?? Mert a sok túrista itt vásárol készüléket, nem otthon. A sok GSM is innen hozatja a készülékeket.

Szólj hozzá Te is!