Mikor érkezik az iOS 18?

HusztiD 2024.07.23. 09:55 iOS, Kiemelt hírek 0 db 321

Az Apple még június elején mutatta be az aktuális főrendszereit, mint az iOS 18-at, iPadOS 18-at, macOS Sequoiát és a watchOS 11-et. Számos újdonságot tartogatnak majd az új szoftverek, azonban ahogyan a korábbi évek folyamán megszokhattuk, a vállalat vezetői nem árultak el pontos megjelenési dátumot.

Ahogyan lenni szokott, a regisztrált fejlesztők már a júniusi WWDC médiaeseményt követően letölthették a szóban forgó rendszerek első bétáit. Aki pedig nem fejlesztő, de kipróbálná, annak csupán a publikus bétával kísérletezhet, az azóta megjelent bétákkal.

Ha a korábbi évek tendenciáit nézzük, akkor a publikus béta mindig július elején érkezett meg, pont akkor, mikor az Apple már a harmadik bétákat adta ki a fejlesztők számára. Mondhatjuk nyugodtan, hogy a fejlesztők mindig egy-egy kiadással előrébb járnak, mint a publikum.

No és mikor érkezik az iOS 18 végfelhasználói kiadása? Sokára. Ha az előző évekre hagyatkozunk, akkor az almások mindig az aktuális évi iPhone eventen jelentették be azok megjelenési dátumát. Ha a korábbi évekre hagyatkozunk, akkor az almások szeptember 9. és 17. között mutatják be az iPhone 16 szériát, így az iOS 18 megjelenésére egy héttel később számíthatunk. Ha tippelni kellene, akkor nagyjából szeptember 16. és 23. között érkezhet az iOS 18 első a végfelhasználók számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!