Már Steve Jobs idejében is megvolt az iPhone Nano elképzelése az Apple-nek

HusztiD 2021.08.24. 09:55 Apple, iPhone, Kiemelt hírek, Steve Jobs 0 db 705

Aki folyamatosan nyomonköveti immáron évek óta az Apple körüli híreket és történéseket, az tudja jól, hogy a vállalat sokáig csak egy iPhone modellel hódított. Azonban nem volt ez mindig így, hiszen már az iPhone éra elején felmerültek kérdések.

Az Apple és az Epic csatája tovább folytatódik, s mindkét fél megpróbálja bizonyítani a saját igazát. A legutóbbi tárgyaláson előkerültek olyan emailek, amelyek egészen a 2010-es évekig nyúlnak vissza, mikor a vállalat egykori ikonikus vezetője, még Steve Jobs is élt.

2010 októberéből például olyan levelezésre bukkantak, ahol Steve Jobs egy iPhone Nano-ról levelezett Jony Ive-val. Ugyan konkrétumok nem derültek ki, hogy milyen lett volna a készülék, mivel csak említve lettek a levelezésben, de a találgatások már elindultak.

Az Apple ekkoriban dobta piacra az iPhone 4-et, s feltehetően egy ugyanilyen hardverrel szerelt telefonon gondolkodtak, csupán kisebb formatervben. Sajnos ez nem valósult meg, s feltehetően már azt sem fogjuk megtudni, hogy miért.

Az iPhone 12 modelljeivel az almások ismételten visszatértek a kisebb készülékekhez is az iPhone 12 Mini segítségével, azonban mint tudjuk, nem igazán arattak vele átütő sikert, hiszen csekély kereslet mutatkozik iránta.

Figyelem! Tavaszi kijelző és akkumulátor cserével vár az iDoki, ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!