A fikázások ellenére a Samsung és a Xiaomi sem csomagol mostantól töltőadaptert csúcskészülékeikhez

HusztiD 2021.01.05. 09:55 Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 655

lcimg-e066285b-ca77-4b62-b505-f240dd802af2

Amikor az Apple október folyamán bemutatta az iPhone 12 szériát, akkor mondhatni elég nagy balhét csaptak azzal, hogy elárulták, mostantól nem lesznek töltőadapterek a telefonjaik mellett. Ez voltaképp azért is van, mert az almások állítása szerint a felhasználók több ilyen kiegészítővel rendelkeznek, illetve ezzel próbálnak kicsit környezettudatosabbak lenni.

Amint bejelentette mindezt a kaliforniai vállalat, mondhatjuk, hogy a Samsung és a Xiaomi párosa egyből az Apple-nek esett. A Samsung több helyen, de leginkább Facebook-on hangoztatta, hogy ők továbbra is mellékelnek töltőadaptert telefonjaik mellé, azonban ahogy teltek a hetek, ezt a bejegyzést már eltávolították. Hogy miért? Azért, mert a szóbeszédek szerint úgy néz ki, hogy a koreai gyártó a hamarosan megjelenő Galaxy S21 szériája mellé sem csomagol adaptert.

A Xiaomi-nál szintén vicces kedvükben voltak a marketingesek, ugyanis az Apple bejelentését követően raktak ki Twitterre egy rövid videót, mely szerint a Mi 10T Próhoz továbbra is jár eme kiegészítő. Ők ugyan nem törölték a korábbi posztot, azonban a vállalat fejese, Lei Jun a kínai Weibón erősítette meg, hogy a Mi 11 szériához immáron ők sem csomagolnak adaptert.

Ismételten úgy tűnik, hogy az Apple nagy riválisai hamarabb kezdték el az almásokat fikázni, mint ahogyan normálisan átgondolták volna a dolgokat. Ha az Apple valamit elkezd, azt leutánozzák, legyen szó akár egy AirPods másolatról, vagy arról, hogy nem csomagolnak valamit a készülékeik mellé. Vitatkozni lehet, hogy kinek van igaza, de talán abban egyetérthetünk, hogy néha jobb lenne a nem tetszésüket a nagyközönség előtt reklámozni úgy, hogy hetekkel később ők is beállnak a sorba.

Egyébként valószínűsíthető, hogy a két gyártó innentől kezdve a csúcsmodelljeikhez nem csomagol majd adaptereket. Pletykaszinten, de felmerült, hogy az olcsóbb telefonjaiknál továbbra is lesznek adapterek, de azon felhasználók, akik egy jobb telefont szeretnének, ott bizony külön kell majd a kiegészítőt megvásárolniuk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Imre - 2021.01.05. 10:15

    Az ugye megvan, hogy a Xiaomi INGYEN ad töltőt ha bepipálod mellé. :D Igen nem alapból, de fele annyiba kerül a telefon és ha kérsz INGYEN kapsz.

  2. -bz- - 2021.01.07. 20:37

    azt gondoltam ez az oldal nem fake… de az… a cikk írója vagy ennyire tájékozatlan, vagy szándékosan ferdít… HusztiD… ez mellément nagyon…

Szólj hozzá Te is!