Ilyen specifikációkkal és árszabással érkezhet az iPhone 12 széria

HusztiD 2020.05.12. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 4 121

iphone-12-pro-scaled

Jon Prosser neve ismerősen csenghet már sokak számára, ugyanis az utóbbi hetekben többször hallatott magáról az Apple még be nem jelentett termékei kapcsán. A szakember ezúttal arról osztott meg információkat, hogy milyen specifikációkkal érkezhetnek az új telefonok és azok milyen árszabást kaphatnak.

Amennyiben hitelesek a mostani szivárgások, akkor a 5,4 és a 6,1 colos iPhone 12 egyaránt OLED kijelzőt kap, ami mellett 4GB RAM lesz bennük megtalálható. Ami a kamerát illeti, kettő lesz belőle, s ugyanúgy egy széles és egy ultraszéles lencse, mint az iPhone 11 esetében.

Az iPhone 12 Pro 6,1 és 6,7 colos méretben érkezik szintén OLED kijelzővel – ahogyan azt már hónapok óta tudjuk – azonban ezekben immáron 6GB memória lesz megtalálható. Itt ugyanaz a két kamera kap helyet, pluszban egy telefotó lencse. Ahogyan az új iPad Prónál, úgy itt is megjelenik a LiDAR szenzor.

Ami pedig az árszabást illeti, az iPhone 12 649 dollártól fog indulni 128GB-os kapacitással, míg az iPhone 12 Max egy százassal drágább lesz. Az iPhone 12 Pro 999- dollártól indul, szintén 128GB-tal, míg a 12 Pro Max 1 099-től. Ergo ha a jelenlegi magyar árakat nézzük, akkor az iPhone 12 olyan 260 ezer forintba, míg a 12 Pro 400 ezerbe kerülhet – persze az is erősen kérdéses lesz, hogy hogyan alakul majd a forint-dollár árfolyam.

A mostani hírek nem teljesen újak, viszont vannak benne érdekes állítások. Hogy végül valóban ilyenek lesznek-e vagy sem az új modellek, azt majd csak a szeptemberi iPhone médiaesemény után fogjuk megtudni.

Ti milyen újdonságoknak örülnétek a legjobban?

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!