Lassan ugyan, de folyamatosan fejlődik Siri

HusztiD 2019.08.28. 15:55 Apple, Kiemelt hírek, Siri 0 db 357

Apple Home Pod (Review)

A Loup Ventures csapata évről évre készít egy remek felmérést azzal kapcsolatosan, hogy miképp fejlődtek egymáshoz, illetve magukhoz képest a főbb virtuális asszisztensek, mint Siri, az Amazon Alexa, vagy a Google Assistant. Mondhatjuk, hogy ismételten eltelt egy év, azonban az Apple asszisztense keveset fejlődött.

A csapat 800 különböző kérdést rakott fel a szoftverek számára. Ezek közül a Google Assistant 100 százalékosan megértette mindegyiket, míg az Alexa 99,9 és a Siri 99,8 százalékosan. Toronymagasan vezet a Google rendszere, ugyanis a feltett kérdések 92,9 százalékára válaszolt helyesen, míg Sirinél ez az arány 83,1 százalékos, s az Alexánál 79,8 százalékos.

Ha az előző éves teszthez viszonyítunk, akkor bizony javultak a helyzetek, ugyanis akkor Siri a kérdések 79 százalékára válaszolt helyesen. Ugyanez az arány az Alexánál 61 százalék volt, míg a Google-nél 86. Már csak ezen adatokból is látszik, hogy mindegyik szoftver fejlődött, azonban ezek közül Siri volt az, ki a legkisebb mértékben.

Az első diagramon láthatjuk kategóriákra bontva, hogy Siri mennyit fejlődött az előző éves önmagához képest:

siriimprovementsovertime-800x509

A másodikon pedig azt, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz az adott kategóriákban az asszisztensek:

questionsbycategory-800x475

Az alábbi kategóriákba hasonló kérdéseket raktak fel:

  • Local – Hol van a legközelebbi kávézó?
  • Commerce – Rendelj ezt és azt.
  • Navigation – Hogyan jutok el A pontból B-be busz segítségével?
  • Information – Mikor lesz az XY koncert?
  • Command – Emlékeztess, hogy délután 2-kor hívjam fel XY-t.

Ugyan folyamatosan fejlődik Siri, de reméljük, hogy a közel jövőben azért nagyobb hangsúlyt fektetnek rá az almások, mivel ha így folytatják, egy év múlva még az Amazon Alexája is lenyomja majd.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!