20 százalékkal eshet vissza az iPhone gyártás

HusztiD 2019.01.18. 09:55 iPhone 0 db 164

960B528C-539C-47B5-BA71-5A1012A8BECC

Ahogyan megszokhattuk, különféle elemzőcsapatok folyamatosan készítenek kimutatást arról, hogy voltaképp mit várhat az Apple az elkövetkezendő időszak folyamán. Ezúttal a Business Insider számolt be a Credit Suisse legújabb elemzéséről, mely eléggé borúsan látja a jelenlegi dolgokat.

Szakértők szerint olyan mértékű csökkenésre számíthat a kaliforniai vállalat, mint amire legutóbb 2013-ban volt példa, hiszen azóta nem gyártottak le olyan kevés iPhone-t, mint idén fognak. Elemzők szerint, az idei évben negyedévenként 3-3 százalékkal esik vissza a legyártott iPhone modellek darabszáma, azonban ha a teljes képet nézzük, akkor összesítettben 19 százalékot csökkenhetnek. Ez szám szerint annyit jelent, hogy idén 289 millió telefont gyárthatnak le a tavalyi 357 millió helyet.

Vitatkozni lehetne az állításokkal, de ne feledjük, hogy ez csak egy elemzés. Hogy valóban így lesz-e, vagy sem, azt csak az Apple fogja tudni, de a negyedéves pénzügyi beszámolókból úgyis kiderül, hogy miképp zárják az adott időszakokat, így abból megközelítőlegesen úgyis készülnek újabb kimutatások. Egyelőre még ne temessük ennyire a kaliforniai vállalatot.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!