Jobb a Watch Sport Ion-X üvege nagy fényben, mint a drágább modelleké

UP 2015.06.30. 17:20 Apple, Apple Watch 1 db 338

Hétfőn megjelent laboratóriumi tesztek eredménye szerint, bár a legtöbb Apple Watch kijelzőhöz használt zafír sokkal tartósabb, mint az Ion-X üveg a Watch Sporton, de jóval több problémát jelent a képminőség tekintetében. 

Screen_Shot_2014-09-09_at_3.02.41_PM.0_640x

Az Apple zafír kijelzőin ugyanis 74%-kal erősebb a visszatükröződés, mint az Ion-X üvegeken, ami befolyással van a kontrasztra és a színterjedelemre. Míg teljes sötétség esetén a két anyag között lényegében nem tapasztalható eltérés, addig 500 lux – közepes beltéri környezeti – megvilágításban a kontraszt arány 64 volt az Ion-X esetében, míg 38 a zafír kijelzőknél, még annak ellenére is, hogy a Watch fényérzékelője maximális fényerőre váltott.

Kültéri árnyékban, azaz mintegy 2000 lux esetén, ugyanez az arány 17-10-re csökkent. Míg fényes nappal  – 10000 lux magasságában – egészen 3-2 arányra zuhant, amihez hozzátartozik, hogy a nappali fény a 25000 luxot is elérheti. A színskála tekintetében teljes sötétségben közel 100%-ot ért el mindkét anyag, míg 500 lux mellett ez az arány már 93 és 85%-ra zsugorodott az Ion-X üveg javára, és 2000 lux esetében tovább csökkent 68 és 54%-ra.

A DisplayMate javaslata szerint a megoldás a zafír kijelző gyártási attribútumainak módosítása lehet, mivel egy anti-reflektív bevonat túl könnyedén megkarcolódik. Persze az Apple használhat néhány újabb technológiát is a jobb képminőség érdekében, mint a dinamikus fényerő és színszabályzó funkció, melyek a fényerőszenzorhoz hasonlóan reagálnak a környezeti fényviszonyokra.

Mindezek tudatában nehéz lehet a döntés, hiszen a zafír képernyős órák 549 dollárnál kezdődnek, míg a jobb képminőségű Ion-X üveges Apple Watch Sport már 349 dolláros áron is elérhető, viszont az előző javára szól a rozsdamentes acél bevonat, mely jóval tartósabb az alumíniummal összehasonlítva.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Robirob - 2015.06.30. 17:45

    Fantasztikusan sikerült a szoftver frissítés a keresőben megint nem nyílik meg minden oldal :(

Szólj hozzá Te is!