Jobs bepánikolt a Napstertől

Skarp 2014.05.19. 14:16 Apple, iTunes, Steve Jobs 1 db 545

A Fortune Apple-kolumnistája, Philip Elmer-DeWitt emlékezik vissza a több, mint egy évtizede történtekre. Az 1999-es Macworldön járunk, ahol Steve az éppen aktuális iMac-et mutatja be. A kulcsszavak: Firewire, Quicktime és utoljára, de nem utolsósorban az iMovie. Szájából az is elhangzik: őszintén hiszi, hogy az iMovie az lesz a Mac számára, ami a 80-as évek derekán az asztali kiadványszerkesztés volt. Az egész vállalatot ebbe az irányba finomhangolják.

Bő egy évvel később újra a színpadon találjuk az alapítót, aki közli a meglepődött tömeggel, új víziója van a Mac számára: a digitális hub. Az egész pedig nem filmekkel, hanem a zenével indul. A hanyatt-homlok más irányt nem tudták hova tenni sem a laikusok, sem a szakmabeliek. Ehhez hasonlítja a Beats megvásárlását egy akkori belsős munkatárs, Ben Thompson. De mi is állt az akkori pálfordulás hátterében?

2005-ben vallotta be Jobs, hogy a Napster betörése és a digitális zenetöltés robbanása halálra rémítette. Azt hitte, lemaradtak egy nagy dobásról. “Rájött, hogy ennek fele se tréfa és ennek az Apple felségterületének kéne lennie. Így az Apple mindent megváltoztatott, újraszervezett. Hatalmas volt a felfordulás.” – mondta el Thompson az Exponent podcast múlt heti adásában.

Mivel nem volt idő saját program fejlesztésére, Jobs a nagy sietségben megvette a SoundJamet, amit saját céljaira alakított és iTunes néven dobta piacra. A Toshibától apró merevlemezeket szerzett be és gyorsan kifejlesztette az iPodot. Lángolt a kezük alatt a munka, mert rájöttek, itt a helye a vállalatnak és az idő lehet a szűk keresztmetszet. A gyors fejlesztéshez és piacra dobáshoz pedig minden eszközt megragadtak, akár cégeket is felvásároltak, hogy a dolgokat megkönnyítsék. Mert fontos volt számukra.

Thompson szerint pont ez a dolog lényege és itt vezette vissza az egészet a Beats megvásárlásáig. “A vállalatok nem kreálnak lehetőségeket vagy piacokat. Felismerik a piacokat és hasznot húznak belőlük. Apró különbség, de azt hiszem ez az, amit Jobs mindig is nagyon érzett. És ezért tett meg mindent, hogy megragadja a lehetőségeket.” – mondja az egykori dolgozó. A dolog lényege, hogy talán túlságosan is sok a fehér zaj a Beats-akvizíció médiavisszhangjában – mindenki tudni véli mi történik, pedig egyáltalán nem biztos, hogy bárki is tudja mi az Apple célja Dr. Dre cégével.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Fehérsólyom - 2014.05.20. 01:56

    Ez a baj az emberiséggel: Hajlamos az “alkotást” felcserélni a “hasznot húzással”. Ezért tartunk itt, mert hajlamosak vagyunk egymás segítése helyett, a másikra ráállni, letaposni, azt kihasználni.

Szólj hozzá Te is!