T-Mobile iPhone 5 Készletadatbázis – Itt vásárolhatsz majd készüléket!

KeleMan 2012.09.28. 19:32 Apple, Egyéb, iPhone 511 hozzászólás 26 565

Röpke 12 óra leforgása alatt elfogyott az iPhone 5 készülék a T-Mobile budapesti Mammut Bevásárlóközpont II. emeleten található T-Pont irodában a premier napján. A T-Mobile ma éjféltől újra megnyitotta ugyan az előrendelési lehetőséget a Webshopjában, de kérdéses, hogy mikor fognak érkezni majd új szállítmányok Magyarországra. A megnyitón csupán a fekete és fehér 16GB-os változatból, valamint a fekete színű 64GB-os készülékből volt raktáron.

A legtöbben a fehér és fekete színű 32GB-os modellt vásárolták volna, ez azonban elérhetetlennek bizonyult. A T-Mobile szerint a következő várható készlet 2012. október 12-i szállítással érkezik meg, azon előrendelők számára akik a hivatalos oldalukon vásárolják meg a telefont. A T-Mobile oldalán egyelőre a Mammut T-Pont I-es irodáját jelölték meg hivatalos forgalmazási helynek, más üzletekben egyelőre azonban nem elérhető az iPhone 5. Sem Budapesten, sem pedig vidéken.

Természetesen a T-Mobile mindent megtesz, hogy a lehető leggyorsabban biztosítani tudja a készülékeket, valamint növelje az elérhetőséget üzleteiben, egyaránt Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is. Folyamatosan figyeljük a T-Mobile oldalát, valamint megkapjuk a hivatalos tájékoztatókat is, de mint anno 2 éve az iPhone 4 készülék premierje után, a Ti segítségetekre is szükségünk van ahhoz, hogy valóban “frissen” tartsuk az adatbázist!

Aki hall valami friss infót, vagy tudja, hogy az adott üzletben van még iPhone 5-ös készülék (bármilyen típus) azt kérjük, ossza meg a hozzászólások között, így mást is segíthetünk a vásárlásban. Ez a bejegyzés szinte biztosan hónapokig megtalálható lesz a kezdőoldalon, így azt bármikor könnyedén elérhetitek majd, de reméljük, hogy pár hónap alatt minden T-Mobile üzletbe eljut majd a készülék.

2012. november 15-i állapot szerint:

Város
Cég név
Üzlet cím
iPhone 5
Baja
Kiru-Fon Kft.
6500, Csernák M. tér 4.
Elérhető
Balassagyarmat
DIGIT-MIL Kft.
2660 Mikszáth Kálmán út 56. (Tesco)
Elérhető
Berettyóújfalu
Hajdúné Gajda Katalin
4100, Millenium u. 1.
Elérhető
Békéscsaba
Békéscsaba T-Pont I.
5600, Andrássy út. 37-43.(Csaba Center)
Elérhető
Budakalász
Emporium Tel Kft.
2011, Omszk park 1. (Cora)
Elérhető
Budaörs
AVALON-NET Kft.
2040, Sport u. 2-4. (Auchan)
Elérhető
Budaörs
Telekol Kft.
2040, Kinizsi u. 1-3. (Tesco)
Elérhető
Budapest II. ker.
Mammut T-Pont I.
1024, Lövőház u. 2-6. II. em.
Elérhető
Budapest II. ker.
Mammut T-Pont II.
1024, Lövőház u. 2-6. fszt.
Elérhető
Budapest II. ker.
MINERVA TELEKOM Kft.
1026, Szilágyi Erzsébet fasor 121. (Budagyöngye)
Elérhető
Budapest II. ker.
StarKing Óbuda Kft.
1026, Gábor Áron u. 74. (Rózsakert)
Elérhető
Budapest III. ker.
MINERVA TELEKOM Kft.
1032, Bécsi út 154. (Eurocenter)
Elérhető
Budapest III. ker.
StarKing Óbuda Kft.
1036, Bécsi út 77-79. (PRO)
Elérhető
Budapest V. ker.
ArtMobile Kft.
1054, Bajcsy Zsilinszky u. 56. fsz.
Elérhető
Budapest V. ker.
Petőfi S. u. T-Pont I.
1052, Petőfi Sándor u. 12.
Elérhető
Budapest VI. ker.
iStyle Hungary Kft.
1061, Andrássy út 4.
Elérhető
Budapest VI. ker.
iStyle Hungary Kft.
1062, Váci út 1-3. (West End City)
Elérhető
Budapest VI. ker.
UP AND XXX Kft.
1062, Váci út 1-3. (WestEnd, Niagara tér 102.)
Elérhető
Budapest VI. ker.
Westend T-Pont I
1062, Váci út 1-3. I.em Baross Gábor u. 12.
Elérhető
Budapest VIII. ker.
Elastic’91 Kft.
1082, Futó utca 35-45.
Elérhető
Budapest VIII. ker.
AVALON-NET Kft.
1087, Kerepesi út 9. (Aréna Plaza)
Elérhető
Budapest VIII. ker.
AVALON-NET Kft.
1085, Blaha Lujza tér 3-5. (Europeum)
Elérhető
Budapest VIII. ker.
StarKing Óbuda Kft.
1087, Kerepesi út 9. (Aréna Plaza)
Elérhető
Budapest IX. ker.
OKTOGON-SZERVÍZ Kft.
1097, Könyves K. krt. 12-14. (Lurdy-Ház)
Elérhető
Budapest X. ker.
Árkád T-Pont I.
1106, Örs vezér tere 25., I.em.
Elérhető
Budapest X. ker.
Árkád T-Pont I.
1106, Örs vezér tere 25., mélyföldszint
Elérhető
Budapest XI. ker.
Skálapont Kft.
1117, Október Huszonharmadika u. 6-10 (Allee)
Elérhető
Budapest XI. ker.
Budafoki T-Pont I.
1117, Budafoki út 103 – 107.
Elérhető
Budapest XI. ker.
Tramino Bt.
1117, Hunyadi János u. 19. (Savoya Park fszt/55.)
Elérhető
Budapest XII. ker.
MOM T-Pont I.
1124, Alkotás u. 53.
Elérhető
Budapest XII. ker.
StarKing Óbuda Kft.
1123, Alkotás út 53. (MOM Park)
Elérhető
Budapest XIII. ker.
ArtMobile Kft.
1138, Gács u. 3. ( Váci út Tesco)
Elérhető
Budapest XIII. ker.
Duna Plaza T-Pont I.
1138, Váci út 178.
Elérhető
Budapest XIII. ker.
T-Voice Kft.
1138, Váci út 178. (Duna Plaza) földszint
Elérhető
Budapest XIV. ker.
Adamit Team Kft.
1148, Örs Vezér tere (Sugár Üzletközpont) 24.
Elérhető
Budapest XIV. ker.
GlobeTel Kft.
1146, Szabó József u. 6. (Récsei Center)
Elérhető
Budapest XIV. ker.
PhoneShop (Fogarasi TESCO)
1149, Pillangó u. 15. (TESCO EXTRA)
Elérhető
Budapest XV. ker.
Pólus T-Pont I.
1152, Szentmihályi út 131.
Elérhető
Budapest XV. ker.
Sasvári Kft.
1152,Szentmihályi út 131. (Pólus Center)
Elérhető
Budapest XVII. ker.
Adamit Team Kft.
1173, Pesti út 5-7. (Tesco)
Elérhető
Budapest XIX. ker.
ELASTIC 91 Kft.
1191, Üllői út 201-231.(Europark)
Elérhető
Budapest XIX. ker.
Europark T-Pont I.
1195, Üllői út 201.
Elérhető
Budapest XIX. ker.
KÖKI T-Pont
1191, Vak Bottyán utca 75. a-c
Elérhető
Budapest XX. ker.
ELASTIC 91 Kft.
1204, Mártírok útja 281. (Tesco Megapark)
Elérhető
Budapest XXI. ker.
T-Voice Kft.
1212, Rákóczi út 154-170. (Csepel Plaza)
Elérhető
Budapest XXII. ker.
Campona T-Pont I.
1222, Nagytétényi út 37-43.
Elérhető
Budapest XXIII. ker.
AVALON-NET Kft.
1239, Bevásárló u. 2. (Soroksári Auchan)
Elérhető
Cegléd
ELASTIC 91 Kft.
2700, Kossuth Ferenc. u. 12.
Elérhető
Debrecen
Star-Invest Bt.
4024, Csapó u. 30. (Fórum)
Elérhető
Debrecen
EAST-OFFICE Kft.
4031, Kishegyesi u. 1-11. /S12 (Tesco)
Elérhető
Debrecen
Debrecen T-Pont I.
4025, Piac u. 26.
Elérhető
Debrecen
EAST-OFFICE Kft.
4026, Debrecen Plaza, Péterfia u. 18.
Elérhető
Dunakeszi
AUTÓS BÁZIS Kft.
2120, Nádas u. 6. (Auchan)
Elérhető
Dunaújváros
Dunaújváros T-Pont I.
2400, Dózsa György út 4/C.
Elérhető
Eger
Térerő 2000 Kft.
3300, Rákóczi u. 100. (Tesco)
Elérhető
Eger
Eger T-Pont I.
3300, Bajcsy Zs. u. 3.
Elérhető
Esztergom
Sasvári Kft.
2500, Kossuth u. 5.
Elérhető
Érd
Var-Tel 03 Kft.
2030, Budai út 20. (Korall-ház)
Elérhető
Gödöllő
T-Voice Kft.
2100 ,Dózsa György út 13.
Elérhető
Gyöngyös
Halló ’99 Kft.
3200, Mikszáth K. u. 4.
Elérhető
Győr
Győr T-Pont I.
9021, Baross G. u. 7.
Elérhető
Győr
Győr T-Pont II.
9027, Budai út 1. (Árkád)
Elérhető
Hódmezővásárhely
BBK HUNGARY Kft.
6800, Andrássy út 28. (Sarokpont)
Elérhető
Kalocsa
Kiru-Tel Kft.
6300, Szt. István u. 81.
Elérhető
Kaposvár
Polár Mobilcom Kft.
7400, Berzsenyi Dániel u. 1-3. (Kaposvár Plaza)
Elérhető
Kaposvár
Kaposvár T-Pont I.
7400, Széchenyi tér 1.
Elérhető
Kapuvár
Almatel Kft.
9330,, Szent István u. 3.
Elérhető
Karcag
Dobrai és Dobrai Kft.
5300, Szt. István sugárút 17.
Elérhető
Kecskemét
TEJFEHÉR Kft.
6000, Korona u. 2. (Malom Center)
Elérhető
Kecskemét
Kecskemét T-Pont I.
6000, Szabadság tér 2.
Elérhető
Keszthely
NIVO Kereskedelmi Kft.
8360, Frech Miklós u. 2-4. (Alphapark)
Elérhető
Kiskunhalas
Kiru-Fon Kft.
6400, Kossuth u. 10.
Elérhető
Körmend
MAXMÉDIA Kft.
9900, Rákóczi u. F 15.
Elérhető
Makó
PUSZTA-TEL Kft.
6900, Szegedi út 2.
Elérhető
Mezőtúr
Bagdán Sándor
5400, Dózsa György u. 24.
Elérhető
Miskolc
MOBILKER-S Kft.
3530, Bajcsy Zs. u. 2. (Szinva Park Üzletház)
Elérhető
Miskolc
Miskolc T-Pont I.
3525, Kossuth L. u. 2.
Elérhető
Miskolc
Miskolc T-Pont III.
3525, Szentpáli u. 2-6.
Elérhető
Miskolc
TELEFIX TRIÓ Kft.
3527, József Attila u. 87. (Auchan)
Elérhető
Mosonmagyaróvár
LSS’ COM Kft.
9200, Kórház u. 6.
Elérhető
Nagyatád
Nyilas GSM Kft.
7500, Aradi u. 2.
Elérhető
Nagykanizsa
Nagykanizsa T-Pont I.
8800, Deák tér 12.
Elérhető
Nyíregyháza
NYÍRMOBIL-EAST Kft.
4400, Kossuth u. 8/a
Elérhető
Nyíregyháza
Nyíregyháza Korzó T-Pont
4400, Jókai-Nagy Imre tér (Korzó)
Elérhető
Nyíregyháza
Nyíregyháza T-Pont I.
4400, Országzászló tér 10.
Elérhető
Pápa
Kovács Ferenc
8500, Rákóczi u. 6.
Elérhető
Pécs
Pécs T-Pont I.
7621, Rákóczi út 19.
Elérhető
Pécs
Pécs T-Pont II.
7621, Bajcsy – Zsilinszky út 11. (Árkád)
Elérhető
Pécs
T-Fúzió Kft.
7634, Makay I. u. 5. (Tesco)
Elérhető
Sárvár
FERRO-MOBILE Kft.
9600, Batthyány u. 8-10.
Elérhető
Siófok
Siófok T-Pont I.
8600, Szabadság tér 10/A.
Elérhető
Solymár
Tele-Ring Kft.
2083, Szent Flórián u. 2. (Auchan)
Elérhető
Sopron
ÁTRIUM NET Kft.
9400, Selmeci u.15-17. (InterSPAR)
Elérhető
Sopron
Sopron T-Pont I.
9400, Várkerület 15.
Elérhető
Szeged
Szeged T-Pont I.
6720, Feketesas u. 25.
Elérhető
Szeged
Szeged Árkád T-Pont II.
6722 Szeged Londoni krt. 3.
Elérhető
Szeged
Westcom GSM Kft.
6720, Feketesas u.14.
Elérhető
Szeged
West-Szeg 2001 Kft.
6724, Rókusi krt. 42-64. (Tesco)
Elérhető
Szekszárd
Szekszárd T-Pont I.
7100, Arany J. u. 31.
Elérhető
Székesfehérvár
Baton Bt.
8000, Lépcső u. 1.
Elérhető
Székesfehérvár
LSS’ COM Kft.
8000, Sóstói ipari park Holland fasor 2. (Auchan)
Elérhető
Székesfehérvár
Székesfehérvár T-Pont I.
8000, Ady Endre u. 1.
Elérhető
Székesfehérvár
Székesfehérvár T-Pont II.
8000, Alba Plaza, Palotai út 1.
Elérhető
Szentes
BBK HUNGARY Kft.
6600, Kossuth tér 5.
Elérhető
Szerencs
TELEFIX TRIÓ Kft.
3900, Rákóczi u. 86.
Elérhető
Szolnok
ELASTIC 91 Kft.
5000, Ady Endre út 15. (Pelikán Plaza)
Elérhető
Szolnok
Szolnok T-Pont I.
5000, Baross út. 4.
Elérhető
Szombathely
ÁTRIUM NET Kft.
9700, Újvilág u. 1. (Interspar)
Elérhető
Szombathely
Szombathely T-Pont I.
9700, Király u. 8.
Elérhető
Szombathely
Almatel Kft.
9700, Thököly út 39.
Elérhető
Tamási
Te-Da 2000 Bt.
7090, Szabadság u. 35.
Elérhető
Tapolca
NÍVÓPÉTEL Kft.
8300, Deák Ferenc u. 9-11.
Elérhető
Tata
Mobil Bár Bt.
2890, Ady Endre u.13.
Elérhető
Tatabánya
West-Sport Kft.
2800, Győri út 7-9. (Vértes Center)
Elérhető
Tatabánya
Tatabánya T-Pont I.
2800, Fő tér 20.
Elérhető
Veszprém
Almatel Kft.
8200, Kossuth u. 10.
Elérhető
Veszprém
Veszprém T-Pont I.
8200, Kossuth u. 3.
Elérhető
Vác
Assist System Kft.
2600, Zrínyi u. 3-5.
Elérhető
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg T-Pont I.
8900, Eötvös u. 1-3.
Elérhető
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg T-Pont II.
8900, Kossuth L. 11.
Elérhető
Zalaegerszeg
West Trend Communication Kft.
8900, Sport u. 1. (Tesco)
Elérhető

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

511 hozzászólás

  1. robiiiiii - 2012.09.28. 19:51

    Hali én ma reggel rendeltem meg a telót a tmobile webshopbol egy fekete 16GB-s változatot akkor még a rendelésnél azt irta h várható szállítási időpont oktobert 12 majd nemsokkal később kapom az sms-t hogy rendelt termék megérkezett várható szállítás: 2012.10.01 és az oldalon belépve is ugyan ezt irja szval akkor már lehetséges lenne h hétfőn meg is kapom a telot vagy wtf?!

    • Tibi - 2012.09.29. 09:21

      Szia enis pénteken rendeltem egy fehér 16OST és azt írta rá egy órára h hétfőn szállítják.. Nem értem..

    • Frenk777 - 2012.09.29. 23:34

      Hello, nalam is ez a szitu, pentek reggel adtam le a rendelest es hetfo van megjelolve szallitasi napnak, kivancsi leszek. Szerintem volt meg nehany db, amit nem uzletbe, hanem webshopos ertekesitersre szantak es az elso rendeloknek ezt tudjak hetfon kiszalitani, Persze ez csak okoskodas :).

      • wark92 - 2012.09.30. 22:14

        Irjatok mar meg ha meg erkezett az iphone! :D

  2. JakeJ. - 2012.09.28. 21:36

    Banyek a budos eletbe mar,naaaa!

    Azt hittem, hogy lesz valami kis elorelepes a 2 evvel ezelotti kaoszhoz kepest, de nem! Inkabb visszaleptunk egy jo nagyot!

    A telefont gyakorlatilag kb. 12 oran keresztul ertekesitette a T-Mobile, majd lehuzta a rolot!
    Ennyi!

    Es majd ha 12-en kapnak arut, akkor is kb. Egy nap alatt el fog fogyni mindenhol, mivel most gyakorlatilag csak a sorban ulok tudtak megvenni. Illetve aki megrendelte meg multkor.

    Ugyhogy en novemberig nem is varok mar semmire, de lehet, hogy inkabb atmegyek a Vodahoz, mert ugyis lejart a ket eves husegem. Es a Voda azt irta, hogy ok tobb helyen aruljak majd.

    Tenyleg csessze meg a T! Kicsesztek a rendes ugyfelekkel, csak azert, hogy ok legyenek az elso szolgaltato, aki magyarorszagon ertekesiti az i5-ot. Kaptak nehany szaz darabot, azt elosztogattak ejjel, a tobbi, dolgozo es normalis eletet elo ember meg le van szarva toluk.

    Miert nem tudtak varni addig, amig megfelelo keszletuk nem all rendelkezesre es akkor csinaltak volna launchot?

    Ket eve miert volt meg ennel is jobb a helyzet? (Pedig az sem volt piskota!) de akkor legalabb lehetett kapni tobb helyen a telefont egy ideig.
    Es raadasul akkor azert a dizajnban is nagyobb volt a lepes. Nagyobb volt az ujdonsag.
    Akkor tudtak arulni 18 helyen az orszagban az elso par napon legalabb?

    Most mi tortent? Hibaztak es ez a bunti az Appletol?!

    Ne haragudjatok sracok, de ez mar nagyon bokte a csoromet!

  3. uiztor - 2012.09.28. 21:46

    na ennek a listának kurvasokértelme van….. :D

    • Helme - 2012.09.28. 22:06

      Ennek a listának onnantól lesz értelme, ha megjön a szállítmány a boltokba. Addig nem tudunk mit csinálni.

  4. James - 2012.09.28. 22:11

    A Voda titkos RED dolgáról tudtok valamit?
    Állítólag 2 méregdrága csomag tuti lesz, de van valami belsős infótok?
    Meg hogy mikor lesz valami infóáradat, mert hétfő 3 a kezdési időpontjuk az i5 értékesítésére, de se ár, se új tarifák, semmi és mindjárt itt a hétfő. :S

    • KeleMan - 2012.09.29. 03:37

      Hétfőn mindenKI derül majd! :)

  5. Szitkei Máté - 2012.09.29. 09:46

    Ezt az október 12-ei dátumot ki mondta Nektek? Mennyi az esélye, hogy a 32GB-os változatok már a jövőhéten megérkeznek? Mert azoknak már meg kellett volna érkezni, nem? mert egy sem jött belőle, gondolom hamarabb pótolják… És ugye a webshopos előrendeléseket szolgálják ki először??!!

    • KeleMan - 2012.09.29. 12:18

      T-Mobile webshopján ezt írták, hogy várhatóan ekkor érkezik a következő szállítmány.

  6. Jake - 2012.09.29. 10:37

    robiiiiiit megerősítve, én is péntek reggel (fél 9 körül) rendeltem a T webshopjában, ami eléggé döglődött akkor. 10 körül jött az SMS, hogy október 1. 20 óráig kiszállítják, mert a termék beérkezett. Remélem tényleg úgy lesz!

  7. Tomi - 2012.09.29. 10:44

    péntek este a mammut földszinti T-Mobile üzletében is volt pát darab Iphone 5, de hamar elfogyott.

  8. JakeJ. - 2012.09.29. 11:13

    Srácok! Ne haragudjatok a tegnap esti megnyilvánulásom miatt!
    Remélem nem lettem kitiltva.

    Ma körbejárok pár budapesti T üzletet, hogy mit tudnak a várható készülékekről!
    Majd megírom, hogy mit (nem) tudtam meg!:)

    Ps: iOS 6-ban csak nekem “nehézkesebb” kicsit az ékezetes betűk használata? Valahogy úgy érzem, hogy nem megy olyan gördülékenyen a beszúrásuk, mint régen.

  9. Szitkei Máté - 2012.09.29. 12:45

    Csak azért érdeklődöm, hogy mennyire tuti, mert az en elméletem az, hogy a premierre mindegyik modellből rendeltek, de csak a fele érkezett meg, a 32 fekete fehér es 64 fehér megjön a jövőheten, majd egy újabb kör az osszesbol 12-en.. Ennek van értelme?

  10. Lassus - 2012.09.29. 19:08

    @JakeJ.: igen, nálam is jelentkezik az ékezeteknél az akadás sajnos :(

  11. Szitkei Máté - 2012.09.29. 21:03

    Webshopban a várható szállítási idő a 16 gb, 32 gb modellek esetén október 12, 64 gb esetén pedig október 26! Ebből az következik, hogy a T-mobile 2hetente kap csak szállítmányt az Apple-től? szeptember 28, október 12, október 26… érdekes!

  12. Gabi - 2012.09.29. 21:26

    64 GB esetén csak a feketére írnak 10.26. napját, a fehér 10. 12.

  13. John Reese - 2012.09.30. 09:28

    Pénteken a webes rendelés (fekete 32GB) során kértem egy kis telefonos support-ot is (mert a kapcsolat pontjaimat nem tudtam beváltani), és az ügyintéző azt mondta, hogy ez egy intervallum, amin belül szállítanak.
    Ezek alapján nem arról van szó, hogy október 12-én kapnak szállítmányt, és majd csak utána valamikor kapunk készüléket, hanem ez a nap a végső (kézbesítési) határidő.

    Remélem, valóban így lesz…

  14. Szitkei Máté - 2012.09.30. 19:22

    Köszi JohnReese, ez nagyon jo hír! Akkor ez azt jelenti, hogy akár jövőheten is megkaphatjuk a telefonunkat! :)

  15. Rudolf - 2012.09.30. 19:42

    De a 4S -nek az árát miért csak 10 euróval vitték le basszus… akkor már inkább i5-öt veszek van 50 euró a 2 készülők között is SK-ban…

  16. SzMáté - 2012.10.01. 11:10

    A fekete 16 GB-os modell szállítási idejét is kitolták október 26-ra!

  17. Gabi - 2012.10.01. 13:18

    Akinek mára ígérték a készüléket, megérkezett már?

  18. SzMáté - 2012.10.01. 14:52

    Tud valaki olyan infót, hogy melyik napokon szokott a T-Molbile szállítmányt kapni? Vagy teljesen random módon megy ez? Mert igazából nem nagyon értem, hogy mi az h nem tudják megmondani mikor kapnak új készülékeket…

  19. Harold Finch - 2012.10.01. 17:43

    @Gabi:
    Nekem mára ígérték, – 12h után nem sokkal – meg is hozta a futár.

  20. Gabi - 2012.10.01. 20:13

    HaroldFinch! De jó! És 16 gigásat rendeltél? Hogy tetszik?

  21. Mzsuzsi - 2012.10.01. 21:23

    Sziasztok! En penteken rendeltem, okt. 2-ara igertek. Ma jott az sms, hogy szallitas alatt van. Holnap kiderul… Egyebkent a T az oldalan azt irta, ott rendelje meg a keszuleket, aki szeretne vasarolni.

    • Szitkei Máté - 2012.10.01. 23:02

      Milyen típust rendeltél?

      • Mzsuzsi - 2012.10.02. 10:56

        Én 16 GB-os feketét rendeltem…

  22. Szitkei Máté - 2012.10.02. 00:08

    Megérkeztek a 32 GB-os modellek a T-Mobile webshopba! Aki akar menjen és vegyen!

  23. wark92 - 2012.10.02. 00:45

    Hétre várható, hogy elkezdik vidéki városokban a forgalmazást? Pl.: Debrecen stb…?

  24. Gabi - 2012.10.02. 07:30

    Én is 32-est rendeltem, az oldalon elvileg holnapra írják, bár SMS-t nem kaptam még róla.

  25. Gabi - 2012.10.02. 09:07

    Mostmár az SMS is megérkezett, hogy a kiszállítását megkezdték:)

  26. Harold Finch - 2012.10.02. 09:19

    @Gabi
    Mivel fekete – és egyelőre a rendelt tokom még nem érkezett meg – nagyon vigyázok rá.
    Szép a kijelzője, és bár nekem nagy kezem van, ezért nem sokat számít, de gond nélkül elérem a kijelző tetejét is egy kézzel.
    Könnyű, gyors, gördülékeny :)

  27. John Reese - 2012.10.02. 09:22

    @Gabi
    @Szitkei Máté
    Én is 32GB-ost (feketét) rendeltem, de nálam semmi sem változott a rendelés állapotát illetően.
    Ti mikor adtátok le a rendelést?

    • SzMáté - 2012.10.02. 09:26

      Ahogy láttam csak fehér modellek érkeztek :( szerintem a hét végéig a fekete is megjön! Kitartást!

  28. SzMáté - 2012.10.02. 09:28

    Örömhírre ébredtem, holnap hozzák az én kicsikémet :)

  29. John Reese - 2012.10.02. 09:54

    @SzMáté
    Érdekes, hogy ha most rendelnék 32GB-ost, akkor a fehéret elő tudnám rendelni 10.12-i szállítással, a feketét viszont csak készletértesítőre lehet felvenni.

    Remélem, tényleg megjön a fekete is a hét végéig.
    (Arra majd még kíváncsi lennék, hogy Gabi mikor rendelte a 32-esét, és milyen színűt)

  30. John Reese - 2012.10.02. 10:30

    update:
    Megjött az értesítés, én is kapom holnap a fekete 32GB-osomat! :)
    Ha esetleg valakinek segítség, hogy mikori rendelések kerülnek mostanában teljesítésre: 28-án rendeltem, reggel 6h után.

  31. Gabi - 2012.10.02. 14:13

    Én is 28-án rendeltem, fehér színű 32-es.

  32. JakeJ. - 2012.10.02. 16:11

    Sziasztok!

    Segítsetek nekem légyszi ebben a webshopos dologban!
    Megrendeltem, sms is jött: szállításra vár, ezt írták.

    Ezek után hogyan lesz a dolog?
    Milyen sms-t fogok meg kapni?
    A szallitas napjat mikor szoktak kozolni? Egy nappal elotte? Vagy csak aznap?
    Koszi!

  33. John Reese - 2012.10.02. 17:51

    @JakeJ
    Ezek után majd kapsz egy SMS-t 1-2 nappal a szállítás előtt, amiben megírják, hogy a dátumát, amikor a futár kézbesíti a készülékedet.

  34. tibcsi91 - 2012.10.02. 19:40

    sziasztok
    én pénteken rendeltem fekete 32 est
    azt irták hogy 12.én várhato
    ma reggel kaptam sms t hogy holnap hozzák:D

    kitartást

  35. JakeJ. - 2012.10.02. 20:27

    Köszi a választ! :)

    Én ma reggel adtam le a rendelést. Fehér, 16GB.
    Szerintetek mikor fogom megkapni? Jövő hét vége?

  36. Balázs - 2012.10.02. 21:11

    nemtom fekete 16-osok mikor jönnek okt 26-ig irja :SS
    tenyleg ilyen soká jönnek?

  37. sj - 2012.10.02. 21:14

    Én is pénteken rendeltem meg, ma reggel jött az sms, hogy holnap kézbesítik. A weboldalon is azt írják már, hogy szállítás alatt. Fekete 32GB.

  38. a-tom - 2012.10.02. 22:15

    28.-án megrendeltem, okt. 1-én meg is kaptam, (fekete 16-os) ! Nem értem mi történhetett? Vettem hozzá egy jó szilikon bukót, ( mindenhol átlátszó és tényleg profi ) a karcok nem érdekelnek ezentúl. Remélem Nektek is gyorsan meglesz, várjatok megéri !!

  39. JakeJ. - 2012.10.02. 22:59

    Huh, szerencses lehettem, mert ahogy latom feher 16ost mar csak keszletertesitore lehet felvenni.
    Delelott meg megtudtam rendelni webshopon…

  40. Gabi - 2012.10.03. 14:50

    Most kaptam az üzenetet, hogy megérkezett az átvevőhelyre:)
    Sztem mostmár a többi is érkezni fog…

  41. Adam - 2012.10.03. 14:58

    En szombat reggel rendeltem, ugy tunik en lecsusztam errol az adagrol !
    Az emailben azt irja hogy szallitasra var!

  42. JakeJ. - 2012.10.03. 15:01

    Gratulálok Gabi! :)

    28-án rendelted ugye?

    Szerintem most leginkább 32-esek érkeztek.

    Én jól elcsesztem az egészet, vártam a nagy csodát, hogy majd hétfőtől/keddtől lesz az üzletekben is. Aha… :)
    Tegnap délelőtt feladtam a webshopos rendelést, fehér 16-os.
    De szerintem én már csak a következő szakaszban kapom meg a telefont… :(

  43. Adam - 2012.10.03. 15:12

    gratulálok. remélem mindenkinek megérkezik a héten:)

    • JakeJ. - 2012.10.03. 15:29

      majd szólj, ha Te is kaptál értesítést, hogy megérkezett! :)

  44. Gabi - 2012.10.03. 16:00

    JakeJ.,
    én is meg akartam várni, de végül megis a rendelés mellett döntöttem.
    Egyébként az a furcsa, hogy 28-án, amikor rendeltem, még az utolsó lépés előtt, nekem azt írta ki, a szállítás időpontjára, hogy október 3.
    De a véglegesített formában ez a dátum már nem szerepelt, szóval biztos nem kell a határidőt megvárni, hamarabb meg fog érkezni.

    • JakeJ. - 2012.10.03. 16:14

      de az a baj, hogy nekem nem ír időpontot, csak annyit, hogy “szállításra vár”.
      nem akartam hibázni, illetve a díjcsomaggal is kellett kicsit bajlódni, ezért a t-pontban adta fel a rendelésemet az ott dolgozó, így nem láttam, hogy amikor rendelte, milyen határidő volt.
      de gondolom, hogy elég hosszú ideig kell majd várnom, mert aztán megnéztem én is délután, hogy tudnék-e rendelni még és akkor már nem is lehetett fehéret rendelni.

  45. Liontor - 2012.10.03. 17:14

    Én úgy értesültem, hogy a Mammutban még mindig van készleten a 16GB-s változatból. Ez igaz?

    • JakeJ. - 2012.10.03. 17:36

      Tegnap délelőtt nem volt semmilyen iPhone 5.
      Legalábbis nekem azt mondták. Úgyhogy helyette feladtak ott helyben egy webshopos rendelést a nevemben.

  46. tibcsi1 - 2012.10.03. 20:36

    sziasztok

    tegnap irtam itt nektek hogy pénteken rendeltem és akkor 12. ét irtak
    és hogy tegnap irtak sms t hogy ma hozzzák

    hát itt van megérkezett a csoda nagyon szép meg franko alig pár orája van nálam de máris ugy imádom mint a 4G met 2 éven át

    kitartást akinek még nem sikerült hozzájutni

    használjátok egészséggel

    üdv

    • JakeJ. - 2012.10.03. 21:30

      Gratu! :)
      Jo szorakozast hozza! :)

  47. Gabi - 2012.10.03. 21:43

    Kitartás, megérkezik hamarosan!
    Jelentem, a fehér gyönyörű és a 4-hez képest sokkal gyorsabb és szebb, fényesebb a kijelző is. De gyönyörű:))

    • JakeJ. - 2012.10.03. 21:48

      De jó!! :)
      Rohadt nagy barom voltam, hogy vártam keddig a megrendeléssel.. :S
      Mindegy, remélem azért jövő héten én is a kezemben tarthatom már!

      Amúgy a kiszállítás hogy történik?
      Egy nappal elôtte sms-t kapsz, aztán a szállítás napján a futár is felhív még?

  48. Gabi - 2012.10.03. 22:10

    Én tegnap kaptam emailt, SMS-t, hogy megérkezett a termek és ma 8ig szállítják. Ma pedig fél 3kor du. megint SMS, email, hogy átvehetem. (Én pick-pack pontba kértem)

    Meglesz:)

  49. Balázs - 2012.10.03. 22:14

    nekem még jóvá se hagyták a rendelésemet az hogy lehet? betelefonáltam azt mondták 4-5 nap csak a jóváhagyás létezik ilyen? :SS

    • JakeJ. - 2012.10.03. 22:16

      Hogy hogy nem hagyták jóvá?
      Mi szerepel a rendelèsednél?

  50. Balázs - 2012.10.03. 22:21

    rendesen megadtam minden adatot, tegnap rendeltem fekete 16gb, azt irta hogy hamarosan munkatársunk keresni fog adategyeztetés céljábol ezt irta a webshop rendélés visszajelzése e-mailbe, de 2 napja nem hivnak.
    erre hivom őket, mondja a koma, hogy nincs felfüggesztve a rendelés, csak még jóváhagyásra vár ez miiiiii?

  51. JakeJ. - 2012.10.03. 23:05

    Passz, fogalmam sincs…
    És az sincs ott, hogy “szállításra vár”?

  52. Balázs - 2012.10.03. 23:19

    Az Ön rendelése előrendelt terméket tartalmaz, a termék beérkezésétől függően kerül kiszállításra.

  53. Adam - 2012.10.03. 23:57

    Ja nekem is ezt irja es azt is h szallittara var

    • JakeJ. - 2012.10.04. 00:09

      Nekem is ezt írja.

      De ettől még él a rendelés.

  54. JakeJ. - 2012.10.04. 12:12

    Gabi!
    Na milyen az 5-ös?
    Meg vagy vele elégedve? :)

  55. Gabi - 2012.10.04. 12:55

    JakeJ.!
    Nekem fekete, 4-esem volt, szóval én ahhoz viszonyítom.. A külseje tényleg nagyon szép, hátul olyan a fémlap, mint a macbook air. Sokkal szebb lett, hogy növelték a képernyő méretét, sokkal szebbek a színek is a kijelzőn. Látványosan gyorsabban tölt be weboldalt, alkalmazásokat. A kamera képe is szebb, bár sztem a 4 is nagyon szép képeket csinált. Én tartottam tőle, hogy a súly csökkentésével “gagyi” hatása lesz, és bár valóban érezhetően könnyebb, pontosan annyi anyag van benne, amennyi kell.
    Szóval nekem nagyon tetszik és továbbra is almafüggő maradok:-)

  56. JakeJ. - 2012.10.04. 13:31

    Szia Gabi!
    Köszi a választ!
    Én is fekete 4-ről fogok váltani majd (feltéve, ha megérkezik a rendelésem! :-)
    Nagyon örülök, hogy minden oké a telefonnal és tetszik Neked! :)
    Tokot fogsz rá venni? Ha igen, milyet? Vagy védőfóliát?

    Én kicsit el vagyok keseredve illetve bizonytalanodva, mert amikor a T-Pontban kedden feladta a rendelést az ügyintéző, akkor nem mondta, hogy milyen szállítási időpont szerepelt ott és most már nem látom csak azt, hogy “Szállításra vár”. Remélem nem október 26-ig kell majd várnom.
    Arra is gondoltam, hogy írassam/módosítsam a megrendelést 32GB-osra? Mert ott október 12-i határidő van.
    Bár azt meg nem értem, hogy kedd reggel a T-Pontban miért nem lehetett arra rendelést leadni! Eredetileg azt szerettem volna, de azt mondta a csaj, hogy arra nem tud rendelést leadni. :(

  57. Gabi - 2012.10.04. 14:29

    Sztem módosítsd… és fehér lehet, hogy hamarabb is érkezik…

    Én fólia-párti vagyok, az elejére már tettem is, a hátuljára még nem találtam..

    Nekem a 16-os szóba sem jött, mert nem elég a tárhely…

  58. JakeJ. - 2012.10.04. 14:58

    Gabi, esküszöm tök jó, hogy vagy itt, legalább valakivel megtudom ezt beszélni! Köszi érte! :)

    Most megírtam a módosítási kérelmemet a T-nek, remélem válaszolnak hamar.

    Milyen fóliát használsz?
    Én is szeretnék majd tenni rá, de a 4-re sem tettem, mert egész egyszerűen én nem vagyok olyan ügyes és precíz, hogy normálisan feltudjam tenni. :-)
    Úgyhogy most inkább egy fekete, keményebb szilikonos tokban van, elég ronda, de az tény, hogy megvédte a telefont.
    2 év használat alatt annyiszor ejtettem már le, és sosem volt semmi baja.
    Alig van rajta valami karc.

  59. JakeJ. - 2012.10.04. 16:14

    Módosítottam végül a rendelésemet egy 32GB-os fehér készülékre!
    Remélem tényleg igaz lesz a kiírás és 12-ig kiszállítják! :)

  60. peti - 2012.10.04. 16:17

    sziasztok én msot szerdán rendeltem meg a fekete 16gigás 5-öt…hülye voltam én is vártam hátha megjelenik boltba. nem bízok a neten rendelt dolgokba….
    de megrendeltem. szerintetek mikor erkezhet meg? mert azt írták a rendelés elején hogy “előrendelhetem a 26.-i várható szállítással” vagy valami ilyesmit írtak.
    köszi

  61. peti - 2012.10.04. 16:36

    vagy értsem úgy hogy max 1 hét, és megérkezik ? mert itt nem egy olyan ember van akinek megjött holott 12.-ki szállítás volt írva :)

    • JakeJ. - 2012.10.04. 17:31

      őszintén nem tudom, de szerintem akiknek megjött most a rendelésük, azok pénteken adták fel a rendelést a webshop-on és nekik még asszem 2-i szállítás volt írva. De lehet, hogy tévedek! :)

      Szerintem 26-i héten fog csak érkezni… De tényleg nem tudom, úgyhogy hülyeséget nem akarok mondani. Egy biztos talán: 26-ig mindenképpen megkapod.

  62. peti - 2012.10.04. 17:38

    az még nagyon sok idő…remélem hamarabb megkapom majd :S

  63. Gabi - 2012.10.04. 18:23

    JakeJ.
    Sztem jól tetted :)
    Én nem szeretek tokot tenni rá, mert olyan szép ez a telefon, kár lenne elrontani:)
    Most épp ozaki fóliát tettem rá, egyébként csak egyszer kell “megtanulni” feltenni és utána gyorsan megy.
    Én még soha nem ejtettem el egyik telefonomat sem, szóval nekem ennyi védelem elég..

    Egyébként szerintem nem kell sokáig várni és mindenki megkapja:)

    • peti - 2012.10.04. 18:41

      szerinted előbb jön meg mint 26.-a ?
      tegnap rendeltem meg a fekete 16 gigásat :S…. és 26.-a volt kiírva :S

  64. Gabi - 2012.10.04. 18:43

    Most megint elkezdtem egy megrendelést(32-es, fehér) és ha odáig jutsz, ahol a szállítási módot kell bejelölni, nekem október 8-át írja ki, amikor én valójában rendeltem az ott látható dátum lett valós, csak miután rogzitettem a megrendelést, utána már nem mutatott dátumot.
    Szóval sztem 8-án megkapjátok…

    • peti - 2012.10.04. 18:50

      uhh az nagyon jó lenne :). köszi és reménykedem :)

    • JakeJ. - 2012.10.04. 22:41

      Na az nagyon jó lenne! :-)
      De neked is 12-ét írt ki először aztán átváltott 8-ra?
      Én csak azt figyeltem, hogy a fehér bejelölésénél milyen dátumot írt. Ott 12-e szerepelt.

      Kíváncsi leszek, de már nagyon várom!
      Azért kicsit sajnálom ezt a 4-et is… Nem lehet rá panaszom, jól kitartott 2 évig, sosem volt baja!

  65. danola - 2012.10.04. 20:23

    Sziasztok!
    Én szombaton(09.29.) rendeltem délután egy fekete 16gb-osat,és azóta is csak az van kint,hogy szállításra vár,és hogy a szállítási időpont október 12.
    Van aki ilyen idő tájt rendelte és esetleg megérkezett már?
    Előre is köszönöm a választ!

  66. Balázs - 2012.10.04. 21:13

    *offolok picit – iphone 5 tokokat hol lehet venni jó árban, mit ajánlotok? -*

  67. Gabi - 2012.10.04. 23:36

    Igen, ott még 12-e volt, aztán csak egy helyen láttam a másik dátumot, de végül tényleg akkor érkezett meg.

    Én is szerettem a 4est, de ha a kezedben lesz ez…., gyorsan hűtlen leszel :))

    Balázs: Én az istyle-ban vettem bőrtokot, ott van többféle,, de nem túl olcsó…

  68. chuiZgodlike - 2012.10.04. 23:38

    Sziasztok!
    Én pont elsején rendeltem meg a telót és amikor rá kattintottam a fehérre akkor 12.-ei szállítást írt ki, hogy akkorra várható de most nem ír semmit csak, hogy szállításra vár. Nagyon remélem, hogy nem kell 26.-áig várnom :(
    Én a tokomat ebayen vettem, nagyon olcsón is lehet már kapni, mindenféle csicsás/szolid/praktikus darabot.

  69. chris - 2012.10.05. 00:26

    Atlatszo szilikon vekony tokszeruseg/bumpert merre lehet kapni?

  70. chuiZgodlike - 2012.10.05. 00:34

    http://www.ebay.com/sch/i.html?_nkw=iphone+5+silicone+case+bumper&_sacat=0&_odkw=iphone+5+silicone+case&_osacat=0&_from=R40

    :) Én innen szoktam vásárolni, hogyha segítség kell szólj, szívesen segítek.

  71. Adam - 2012.10.05. 12:00

    Sztem ugy van hogy akinek amilyen idopontot irt a rendelesnel akkor meg is lesz! Igaz h most mar 26ot ir de sztem az arra vonatkozik aki most rendel!

  72. JakeJ. - 2012.10.05. 15:21

    Na mi ez a csend?
    Senkinél nincs valami friss hír? Senki nem kapott azóta ?

  73. Kar - 2012.10.05. 15:44

    Én holnap egy hete,hogy várom,de még semmi…:/

    • peti - 2012.10.06. 16:17

      milyet rendeltél pontosan ?

  74. Balázs - 2012.10.06. 17:11

    remélem nem tüntetnek sokáig a foxcomm gyárba mert akkor sose kapjuk meg a telefonokat :SS

  75. peti - 2012.10.06. 17:47

    hát én is remélem :D
    amúgy én 10.03-án rendeltem egy 16-os feketét :D
    és még semmi hír….
    balázs te milyet rendeltél ? és mit írt ki várható érkezéskor ?

  76. Balázs - 2012.10.06. 17:58

    16GB/fekete a héten rendeltem én is. okt. 26-ig kellene megjönnie elméletileg, de az még 3-4 hét.

    :((( tényleg ilyen soká jönnek? :( tartják ezt a határidőt?
    hamarabb nem jöhet?

  77. Balázs - 2012.10.06. 18:06

    ezt irja:
    Az Ön rendelése előrendelt terméket tartalmaz, a termék beérkezésétől függően kerül kiszállításra.

  78. iphone5 - 2012.10.06. 18:35

    Nekem pénteken volt 1 hete , hogy leadtam az apple webshopban a rendelést. Nevetséges , hogy közel egy hónapot kell várnom. De a 210.e Ft ot azt lenyúlják azonnal :( nevetséges

  79. peti - 2012.10.06. 18:44

    nekem is 26.-a voltkiírva :D :S. hát elvileg akkor szállítanak szóval gondolom hogy akörül kapjuk meg . bár nagyon ürülnék neki ha nem :S

  80. Kar - 2012.10.06. 18:57

    Én fekete 16 gb-t rendeltem szombaton,nekem még október 12 volt kiírva…

  81. peti - 2012.10.06. 20:13

    akkor neked meghozzák addigra (12.ére) .
    nekem 26volt kiírva. kiváncsi vagyok hogy neked mikor jön meg. de szerintem max 14.-ére megjön neked

  82. Balázs - 2012.10.06. 22:35

    hát reménykedünk hogy hamarabb megkapjuk azért… :))

  83. blake - 2012.10.07. 09:30

    En 29-en este rendeltem es meg varhato idopont sincs megadva, csak az, hogy szallitasra var… Nem lehet, hogy valami gebasz van a rendelessel, hogy egy het utan meg semilyen varhato idopont nincs kiirva?

  84. Balázs - 2012.10.07. 17:41

    nincs semmi gebasz csak annyi rendelés érkezett rövid időn belül, hogy nem tudják teljesíteni a rendelést. Nem tudjuk meddig lesz így. Novemberig csak megkapjuk talán :SS

  85. Anonim - 2012.10.08. 10:37

    A futár gondolom csak kp-t fogad el

    • Helme - 2012.10.08. 11:21

      Igen, nem lehet máshogy fizetni nála.

  86. peti - 2012.10.08. 10:56

    Engem most hovtak hogy felvették a rendelést és hogy állítólag a héten meferkezik

    • JakeJ. - 2012.10.08. 13:51

      Grat! :)

      Akkor Neked eddig az volt kiírva, hogy “Szállításra vár”?
      És most felhívtak, hogy felvették a rendelést vagy miért hívtak? Eddig nem volt felvéve a rendelés? Nekem is csak annyi szerepel most, hogy “Szállításra vár”. Akkor ezek szerint ez tényleg csak egy előrendelés, ezt még “felveszik” és utána még egyszer jelentkeznek azzal, hogy mikor szállítják ki?
      Konkrét időpontot nem mondtak csak azt, hogy várhatóan a héten megkapod?

  87. Adam - 2012.10.08. 11:23

    Na grat neked:)
    En 29en rendeltem es meg mindig nem hivtak haha

  88. peti - 2012.10.08. 18:59

    Hát azt mondták a heren érkezik. És felhivnak egyszer hogy egyeztessel az adatokat.

  89. Balázs - 2012.10.08. 19:07

    mindenkit felhívnak adategyeztetés céljából peti. :D

    • JakeJ. - 2012.10.08. 19:20

      Engem sem hívtak fel a rendelés óta.

      Ti új előfizetők vagytok vagy meglévőek?
      Mert akkor lehet, hogy csak az új előfizetéssel vásárolt telefonoknál hívják fel az adategyeztetés miatt.

  90. Balázs - 2012.10.08. 19:09

    engem is felhívtak másnap.

  91. kraven - 2012.10.08. 19:19

    Sziasztok! Kapott már valaki fekete 16 gigást, aki 29.-én rendelt elő?

  92. kraven - 2012.10.08. 19:30

    Engem sem hivtak fel adategyeztetés miatt

  93. peti - 2012.10.08. 19:40

    hát figyeljetek én azt tudom hogy anyukám nevére lesz véve, aki már 10 éve előfizetős és most vesz egy új előfizetést. és én meg megvettem tőle a telefont. és őt ma hívták hogy felvették a rendelést és hogy most nincs ilyen készülék raktáron. de a héten több mint valószínű hogy megfog érkezni a készülék. vagyis a héten kiszállítják. ezt mondták

  94. Balázs - 2012.10.08. 19:44

    az egy dolog hogy felvették a rendelést, az nem jelent semmit, az nem egyenlő azzal, hogy már azonnal szállítják is.

  95. kraven - 2012.10.08. 19:50

    Én 5 éve elöfizetö vagyok most lejárt megujitottam 29,-én de azóta senki nem hivott! okt. 12-ét irtak mikor rendeltem, de azota csak annyi: szállitásra vár.

  96. kraven - 2012.10.08. 19:56

    Balázs az tiszta hogy nem egyenlő azzal, de csak akkor hivnak ha megvan vagy akkor is, ha fogadták a rendelést és majd hivnak ha megvan?

  97. peti - 2012.10.08. 20:04

    jó balázs én azt modntam amit nekem mondott anyum, hogy mondta neki a t-mobilos emberke. azt mondták ” több mint valószínű hogy a héten kiszállítják”
    hát nagyon örülnék neki. szerintem amúgy csak az új előfizetőket hívják fel adategyeztetés céljából.

  98. JakeJ. - 2012.10.08. 20:13

    Szerintem akkor csak azokat hívják adategyeztetés miatt, akik nem meglévőt hosszabbítanak, hanem új előfiut kötnek.

    A 32GB-osokra 12-i várható szállítást írt, remèlem igaz lesz!:)

  99. peti - 2012.10.08. 20:25

    igen szerintem is az új előfizetőket hívják fel.
    hát remélem hogy az enyém is igaz lesz… annyira jó lenne ha már a héten a kezembe tarthatnám :D :P
    drukkolok nekektek

  100. peti - 2012.10.08. 20:26

    és jakej. ha 12.-e volt kiírva akkor azt szerintem tuti hogy betartják :D.

    • JakeJ. - 2012.10.08. 20:28

      Nagyon remélem! :-))

  101. Balázs - 2012.10.08. 20:48

    jó lesz akkor te már megkapod :))) nemtom a 16-osokkal hogy állnak remélem azért azt is hozatnak nem csak 32-st xD

    • JakeJ. - 2012.10.08. 21:05

      Szerintem minden típusból kapnak a héten szállítmányt!
      Úgyhogy már nem kell (nagyon) sokat várni!

      Gabi meg jól eltűnt! Megkapta az i5-öt, azóta nyomkodja és ide se néz!:)
      Mi meg itt csak várunk, mintha a Szentlélek eljövetelét várnánk!

  102. danola - 2012.10.08. 21:13

    kraven!
    én is 29-én rendeltem fekete 16-osat,de még semmi visszajezést nem kaptam. :S

  103. Gabi - 2012.10.08. 21:15

    Itt vagyok :))) tényleg nyomkodom ;)
    Kitartás nektek, csak megérkezik, bár ezek után nem is értem, hogyan kaptam én meg ilyen gyorsan…
    (Én is meglévőt hosszabbítottam és nem hívtak)

    • JakeJ. - 2012.10.08. 21:30

      :) szia!
      És minden rendben a telefonnal?
      Mik a tapasztalataid? Most már azért eltelt néhány nap. :)

  104. Gabi - 2012.10.08. 21:51

    A fehérre egyáltalán nem valós ez a “kopás-probléma ”
    Nekem a kamerával sincs gondom, sokkal szebb képet csinál, mint a 4.
    Minden rendben vele és még mindig gyönyörű :)

  105. kraven - 2012.10.08. 22:03

    Ha megújitottam az előfizut és kihozzák a telefont, akkor a micro-nano sim csere miatt be kell mennem T-hez?

  106. Gabi - 2012.10.08. 22:09

    A nano sim-et küldik a telefonnal, csak egy telefonszámot kell felhívni, ami aktiválja!

  107. kraven - 2012.10.09. 12:31

    Az előbb hívott a T, már kezdtem örülni, hogy jön a teló, erre elnézésüket kérik de 2-3 hét mulva tudják csak szállítani. Ez miez? 29.-én rendeltem, vicc. Más valakinek volt hasonló vagy csak engem szivatnak?

    • KeleMan - 2012.10.09. 13:38

      Pedig mi úgy tudjuk, hogy most október 26-a a következő szállítmány!

    • JakeJ. - 2012.10.09. 14:00

      Ez komoly?! Jesszusom..:S
      Milyet rendeltél? És amikor rendelted milyen dátum volt a várható szállításnál?

      Én 32-eset rendeltem, 12-e volt kiírva várható szállításnak, bár az igaz, hogy ha most rendelném akkor már ott is 26-a van.

    • Tomi - 2012.10.09. 15:40

      Fehéret vagy feketét rendeltél?

    • blake - 2012.10.09. 17:16

      kraven: En is ugyanakkor rendeltem ugyanazt (fekete 16Gb) es engem meg egyaltalan nem hivtak, szoval oruljel mert legalabb ennyivel beljebb vagy… :)

  108. Adam - 2012.10.09. 13:54

    Hat bes***ok! Ez nem korrekt! Tudom h nem rajtuk mulik de akk nem kell igergetni….

  109. JakeJ, - 2012.10.09. 14:18

    De 26-a előtt van egy szállítmány 12-re, nem?!

    Nekem is az volt kiírva, amikor megrendeltem, hogy várható szállítás: október 12.

    Nehogy már 26-a előtt egyáltalán ne kapjanak készleteket, mert akkor lefordulok a székről….. :)

    Engem amúgy nem hívtak, még nem szóltak, hogy nem kapom a telefont 12-ig.

  110. kraven - 2012.10.09. 14:21

    Szept.29.-én rendeltem, okt. 12. szállítás volt kiírva mikor rendeltem. Fekete 16os

    • JakeJ, - 2012.10.09. 14:36

      basszus, ez nagyon durva… :S
      engem akkor valószínűleg azért nem hívtak, mert én csak 4-én rendeltem, így még biztosan nem kerültem sorra… :)
      mondjuk én 32-eset rendeltem, de azt hiszem ebben az esetben ez tök mindegy, ugyanúgy nem fogom megkapni 12-én…

      pedig már örültem, hogy a finish-ben vagyok, már csak pár napot kell kibírni, de ezek szerint még jó darabig nem lesz a kezünkben az iphone 5.
      Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem alapból 26-a volt kiírva. Akkor már eleve úgy készültem volna.

      Mi lett a 12-i szállítmánnyal? Felszívódott útközben?!

  111. esfrost - 2012.10.09. 15:49

    Én október 28. este rendeltem. Múlthéten felhívtam az ügyfélszolgálatot, akkor nekem az ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy azoknak, akik október 28. vagy előbb rendelték, az október 12.-es szállítmány lesz kiosztva, és azok akik október 28. után, tehát okt 29. és azt követően rendelték, már csak a következő szállítmányból kapnak, ami október 26. :/

  112. JakeJ, - 2012.10.09. 15:58

    na de nem értem, akkor miért kellett kint hagyni azt a kiírást, hogy október 12-i várható kiszállítás vonatkozik arra is, amit én rendeltem?
    egyszerűbb lett volna, ha már akkor kiírják, hogy október 26-a vonatkozik ránk is… de nem! én október 4-én rendeltem és 12-e volt kiírva.
    32GB fehér.

    Amúgy akik 28-a előtt rendeltek, azok már biztosan megkapták és nem a 12-i szállítással kapják a telefont!

  113. esfrost - 2012.10.09. 16:04

    Én még nem kaptam meg, és én október 28.-án rendeltem. Viszont beszéltem olyannal, aki ugyancsak október 28.-án rendelte, és már megkapta október 5.-én. Elég furcsa ez a rendszer.

    • JakeJ, - 2012.10.09. 16:04

      esfrost, azt akarod mondani, hogy SZEPTEMBER 28-án, ugye? :)

  114. JakeJ, - 2012.10.09. 16:04

    Amúgy nagyon vicces:

    Ebben a pillanatban is a T-Mobile webshop oldalán a 32GB-os fehér készüléket még mindig OKTÓBER 12-i várható kiszállítással írja!

    A feketét október 26-ra, de a fehéret még mindig 12-ére írja!!!!! :)

    akkor most mi van?! :D

  115. esfrost - 2012.10.09. 16:08

    JakeJ, igen, csak félre írtam, bocs.

    Viszont, akivel én beszéltem, és megkapta már okt 5.-én a telefont, amit szept. 28-án rendelt azt is mondta, hogy neki pl. az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy az oldalon kiírt várható szállítási idő tájékoztató jellegű, tehát nem érdemes rá nagyon hivatkozni. Nem is véletlen, hogy az a szó használat, hogy “VÁRHATÓ”. Ez sok minden jelenthet… Viszont az ügyfélszolgálatot még mindig fel lehet hívni, és rákérdezni a dologra.

    • JakeJ, - 2012.10.09. 16:17

      persze, azzal tisztában vagyok, hogy ez csak tájékoztató jellegű időpont és nem 100%-ig biztos.
      De valamiért azért csak kiírják, tehát gondolom mindig olyan időpontot mellékelnek hozzá, amikor “várható” belőle készlet.
      Aztán gondolom attól függ, hogy ki kap belőle, hogy mekkora rá a várólista.
      De a fehér 32GB-osnál még mindig 12-e a várható szállítás, így én azt biztosra veszem, hogy kapnak szállítmányt belőle, csak az a kérdés, hogy mennyit!
      Lehet, hogy nagyon keveset és ezáltal én nem fogok kapni, de szerintem az biztos, hogy akik korábban előrendelték a 32-es fehéret, azok kapni fognak.

  116. kraven - 2012.10.09. 16:34

    Én is tisztában vagyok ezekkel. De csekély informatikai tudásommal egy olyan progit én is tudok írni, hogy ha mondjuk tudom hogy okt. 12-én jön 50db fekete 16gigás telefon, akkor ha az előrendelés elérte ezt a mennyiséget átugrik a következő várható szállítási időre, ennyi. És akkor nincs az hogy várom 12.-éig a telefont, mert azt irta

  117. JakeJ, - 2012.10.09. 17:08

    Na ez az! :)
    De én már ezen nem lepődöm meg. A T-Mobile ultrabéna az iPhone értékesítésben!

  118. Balázs - 2012.10.09. 17:48

    okt. 26-a a minimum ameddig megkapjuk tehát a várható. Meg először úgyis azok kapják meg akik magasabb kategóriás előfizetéssel veszik illetve dominó csomagban, tehát nem az újonnan belépők.

    Nem új t-mobilos vagyok, ugyanakkor mégis felhívtak a adategyeztetés céljából a telefonnal kapcsolatban ez hogy lehet?

    • JakeJ, - 2012.10.09. 17:55

      Őszintén mondom, hogy nem tudom.
      Van akit felhívnak, van akit nem. Van aki megkapja előbb, van aki nem… :)
      Nagy logika nincs szerintem benne, az éppen vele foglalkozó ügyfélszolgálatostól függhet a dolog szerintem. :)

      • Balázs - 2012.10.09. 18:09

        de nagyon remélem megkapjuk. mer 2 hónap röhejes lenne, ígyis 1 hónapot várunk rá. Vodafonnál már lehet rég megkaptam volna :(((

  119. peti - 2012.10.09. 19:10

    hát szerintem abba erősen van valami hogy aki amilyen előfizetést rendelt, olyan irányba fog telefont kapni….szerintem. más magyarázat nem lehet rá, hogy ilyen rendszertelenül kapjuk a telefonokat.
    ezt úgy értem hogy mondjuk aki 8 vagy 12 ezres előfizetést rendelt a telefonhoz. az lehet hogy előbb kapja meg, mivel így a t-mobile már ebbe a hónapba kitudja nekik számlázni majd az előfizetést. gondolom. de ez csak egy tipp

    • JakeJ, - 2012.10.09. 19:34

      adja az ég hogy igazad legyen. :)
      én 20 ezres előfizuval rendeltem, bár igaz, hogy nem új előfizetés csak plusz 2 évre meghosszabbított hűséges.

  120. peti - 2012.10.09. 19:40

    és mikor rendelted ? pontosan milyet ? és téged se hívtak fel ?

  121. bu - 2012.10.09. 20:04

    próba

  122. JakeJ, - 2012.10.09. 20:21

    én október 4-én rendeltem egy 32GB-os fehéret.
    Akkor október 12-e volt kiírva várható szállításnak.
    nem hívtak fel azóta és a rendelés állapotánál ez van: “szállításra vár”.

  123. Balázs - 2012.10.09. 20:24

    komolyan mondom ha 26-ig nem kapom meg visszamondom. megyek vodafonehoz :SSS

  124. danola - 2012.10.09. 21:02

    sziasztok!
    valaki tudna nekem segíteni,hogy ha az ügyfélszolgálatot akarom felhívni a t-mobilnál,akkor a 1430 után mit kell nyomni? mert mondogatja,hogy az 1-es gombnál ez,a 2es gombnál ez,és nem tudom pontosan hol tudnék rákérdezni a dolgaimra…

    • JakeJ. - 2012.10.09. 21:33

      Danola, a 1430-as dolgot nem tudom, hogy működik, de a webshop e-mail címén elég gyorsan válaszolnak!
      Nekem napközben 10 perc sem kellett a válaszukhoz!

  125. Bobby - 2012.10.09. 21:20

    Heló.
    Nekem olyan kérdésem lenne, hogy aki a múlt héten kapta kézhez a motyót(már ha volt ilyen) az mikor rendelte meg?A hívás után kb mennyi idővel jött meg?

    • JakeJ. - 2012.10.10. 10:53

      Szia!
      Úgy tudom, hogy ők 28-án rendelték.
      Szerencséjük volt, rövid időn belül, azt hiszen 3-án kapták meg a telefont.

  126. danola - 2012.10.09. 21:36

    Köszönöm szépen! És ők szerinted meg tudják mondani a kiszállítás körül-belüli időpontját vagy ne is reméljem?

  127. Balázs - 2012.10.09. 21:53

    ezt mondják majd: sajnáljuk az ön által megrendelt termék jelenleg nincs raktáron, majd e-mailbe értesitjük a megrendelt termék érkezéséről :DD

  128. danola - 2012.10.09. 22:05

    zsííír! :D köszi:D

    • JakeJ. - 2012.10.09. 22:35

      Nem fogják megmondani!
      Max annyit, hogy október közepére/végére ígéri a gyártó a szállítást, de pontos dátumot nem tudnak.

  129. András - 2012.10.10. 00:01

    Én voltam bent a T-ben (Mammut) és a srác nekem azt mondta, hogy okt. 15-én jön szállítmány és ha most megrendeli nekem akkor okt. vége mire kihozzák. Szóval jobban járok, ha megvárom a 15 és bemegyek megvenni.

    • JakeJ. - 2012.10.10. 00:29

      Az a baj, hogy minden T-s munkatárs mást mond… :S
      Az egyik azt mondja, hogy egy hét és kapnak árut, a másik azt, hogy a webshop gyorsabb, a harmadiknak meg lövése sincs semmiről….

  130. WIz - 2012.10.10. 09:21

    En most 8.án rendeltem és nekem 16.-i szállitás volt kiírva. Bent a t-mobile van is azt mondtak h eddig az időpontig megerkezik. 16gb feher

    • JakeJ, - 2012.10.10. 12:22

      Én most érdeklődtem az én rendelésemről (32GB fehér, október 12-i várható szállításos időponttal), de azt mondták, hogy fogalmuk sincsen, hogy megkapom-e addig, a gyártó október közepére/végére ígért szállítást. Nem tudnak ezek semmi! :-)

      Én már feladtam a reménykedést, hogy megkapom a tájékoztató jelleggel kiírt időpontig, azaz péntekig. Még a holnapban reménykedem kicsit, hátha akkor szólnak, hogy pénteken hozzák, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni! :-)

      Az a vicces viszont, hogy aki ma rendelne még 32GB-os fehéret, annak még MINDIG október 12-e van kiírva várható szállításnak!!
      Én tudom, hogy ez csak egy tájékoztató időpont és nem lehet rá hivatkozni, na de ha már sejtik, hogy nem kapnak szállítmányt addig (mert ha kapnának, akkor csak mondanák például nekem, aki 4-én rendelte, hogy igen, várhatóan tudjuk szállítani a készüléket) akkor mi a fenének nem írják azt is át 26-ára vagy későbbre?!

  131. WIz - 2012.10.10. 13:13

    Hat ez jo kérdés.. De remelem 16.ig kiszallitjak.. Titeket mikor hivott a t mobile h felvettek a rendelest? Mert azt irtak h a napokban 8 es 16ora között fignak hívni de meg mindig sehol semmi

    • JakeJ, - 2012.10.10. 13:16

      Engem nem hívtak, hogy felvették a rendelést, csupán e-mailben és a T-Mobile online oldalán belépve látom, hogy elfogadták a rendelést és hogy szállításra vár.
      Ezt hol írják amúgy, hogy fognak hívni?
      Te új előfizetést veszel vagy meglévőt hosszabbítasz?
      Milyen készüléket rendeltél pontosan? Szín, GB?

  132. peti - 2012.10.10. 13:20

    engem tegnap előtt hívtak. (fekete 16-ost rendeltem és 3.-án)
    azt mondták a héten több mint valőszínű hogy megérkezik…
    hát reménykedem hogy úgy kelek fel reggel hogy hívnak ma hogy megjön….
    tényleg röhej ahogy ezeket intézik. a francért nem lehet pontos dátumot kiírni vagy ésszerűen frissíteni a webshoppot…

    • JakeJ, - 2012.10.10. 13:25

      én is reggelente úgy kelek, hogy na, ma biztosan hívni fognak… :)
      Aztán semmi! :)

  133. peti - 2012.10.10. 13:37

    nah emberek én felhívtam a t-mobilt. valami 0630636…os számon amita honlaapon találtam. ingyenes. rögtön kapcsoltak…
    de mondjuk értelme nem sok volt. azt mondták ahogy érkezik a szállítmány rögtön hívnak a szállítás egyeztetése érdekében…
    de azt hogy mikor érkezik arról fogalmuk sincs…

  134. Adam - 2012.10.10. 13:43

    Azert egy 200ezres telefonnal ezt nemkene jatszaniuk…
    Ha nem tudjak pontosan, ne hitegessenek nem? Dehat nalunk igy megy

  135. JakeJ, - 2012.10.10. 13:51

    Peti! Köszi, hogy leírtad!
    Azért ez tényleg röhej, hogy azt mondják, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy mikor érkezik a szállítmány!
    Ne nézzenek már teljesen hülyének, akkor tényleg mi a francnak írnak ki a megrendeléshez dátumot?!
    Értem én, hogy az csak egy tájékoztató dátum, de gondolom van valami oka, amiért kiírják, nem? Ha meg nem lehet rá hivatkozni, akkor meg ne írják ki!
    A T-Mobile oldalán továbbra is október 12-i várható szállítás szerepel a 32GB-os fehér modell esetében, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a holnapi napon kapok-e sms-t arról, hogy szállítják pénteken a telefont. :)

    Komolyan mondom a T-Mobile lassan úgy csinál, mintha ők tennének nekünk szívességet azzal, hogy kegyeskednek árulni az iPhone 5-öt. Nem tudom mit lehet bénázni ennyit, lehet, hogy nem is a T-Mobile hibája, hogy nem kapnak elég készletet, de akkor könyörgöm, ne írjanak ki semmilyen várható szállítási időpontot, mert a többség azt fogja hinni, hogy akörül érkezik majd a telefon.

    A T-Mobile már csinált egy-két iPhone bevezetést, de esküszöm, hogy több év tapasztalata (amit le kellett volna szűrniük) után ennél az 5-ös modellnél a legbénábbak és legamatőrebbek. Nincs egy egységes T-Mobile kommunikáció az ügyben, minden ügyfélszolgálatos mást mond, tiszta káosz az egész! :)

    Az viszont szerintem mutatja az egész T-Mobile felkészültséget és “képben levést”, hogy a honlapjukon továbbra is szerepel az, hogy a Mammut II.-ben kapható a 16GB-os változat…
    Ha ezt nem voltak képesek átírni, levenni, akkor tényleg nem lehet figyelembe venni a várható szállítási időpontokat sem, mert valószínűleg azt is ilyen alaposan figyelik és írják át.

  136. kraven - 2012.10.10. 14:18

    Mármint 26. Nem?

    • JakeJ, - 2012.10.10. 14:33

      Nem! A fehér 32GB-os várható szállítási időpontjánál még mindig október 12-e szerepel!
      A feketénél 26-a, de a fehérnél 12-e van!

  137. peti - 2012.10.10. 14:23

    hát ez igaz hogy mindenki mást mond. az is hogy hihetetlenek hogy nem tanultak a 4 árulása óta….sőt bénábban intézik a dolgokat.
    viszont nem értem hogy miért nem írják át azt a mammutos dolgot…. de ma rámentem a t-mobile honlapjára és tuti hogy frissítették mert a kezdőlapon már nem az iphone5-öt hozza be hanem mást…tehát ennyire nem érdeklik őket a megrendelők… tényleg most már én is azt érzem hogy örüljek hogy kaphatok majd valamikor telefont a t-mobiltól…
    200 ezer forintért… azt még hozzá se számolom hogy + az előfizetés.
    az én telefonom összesen a 2 évben 90 a telefon + 2 éven át havonta 12 ezer…
    és ilyen helyzetbe hoznak.
    ilyenkor az ember azt várná hogy ők járjanak az ember seggébe…és lessék minden kívánságomat..

  138. peti - 2012.10.10. 14:25

    mi itt mind ha úgy vesszük luxus cikket rendeltünk… akárhogy is nézzük. és ilyenek a körülmények…szánalmas

  139. kraven - 2012.10.10. 14:51

    Át kell menni vodához :)

  140. peti - 2012.10.10. 14:53

    bánom már én is kicsit hogy lekötöttem magam ide…

  141. Liontor - 2012.10.10. 15:31

    Ma rendeltem meg a 1430-s számon. Mozaik XS csomagban, egy összegben. Fekete 16GB, várható szállítás október 26.

  142. Tomi - 2012.10.10. 15:58

    Én most kaptam egy e-mailt a t-mobiltól, hogy megérkezett a termék, szállításra vár. Fel is hívtam az ügyfélszolgálatot, de ők meg azt mondták, hogy nem tudnak róla hogy megérkezett volna. No komment…

  143. peti - 2012.10.10. 16:02

    akkor üdvözlünk a várók klubbjában…

  144. Balázs - 2012.10.10. 18:16

    Addig amig fel nem hívnak, vagy nem egyeztetik a megrendelést, addig nem kerül senki a “várólistára”. Szóval más beelőzhet aki a jelenlegi előfizetését viszi tovább az új iphonra. Ezt onnan tudom, mert mikor megrendeltem, masnap ugye hivtak, de mondták hogy az a telefonszám már nem elérhető amit a webshop generált. Ilyen jó a t-mobile felülete :DDD

  145. Adam - 2012.10.10. 18:20

    Én okt.2 án rendeltem elő a telefon (16Gb, fehér) új előfizetéssel a Pólus T-pontban, akkor az oldalra 12.e volt kiírva szállításra.
    Ma kaptam egy e-mailt, amiben az állt hogy a “Megrendeléséhez az előrendelt termélek megérkeztek” , remélem ez azt jelenti hogy még a héten ki is szállítják^^

    • JakeJ, - 2012.10.10. 19:51

      wow, Adam! Gratulálok!
      igen, ez szerintem azt jelenti, hogy pénteken megfogod kapni! :)
      Gratula még egyszer! :-)
      Én 4-én rendeltem, tehát akkor lehet, hogy én nem fértem be ebbe a keretbe… :(

    • JakeJ, - 2012.10.10. 19:54

      Még egy kérdés:
      mikor kaptad a mailt? délután vagy most este?
      majd szólj, amikor megkaptad a telefont!

  146. Adam - 2012.10.10. 20:06

    15:48 kor kaptam a mailt. Ha megkapom akkor írok, bár mostnéztem a webshopban, és a fekete készülékre 26.a van kiírva, míga fehérre nincs szállítási időpont irva.

  147. esfrost - 2012.10.10. 20:21

    Azért én most bátor voltam, és felhívtam a T-Mobilt. A hölgy az ügyfélszolgálaton nekem határozottan kijelentett, hogy jelenleg semmilyen fajta iphone 5-ből nincs készleten, és egyáltalán nem is tudják, hogy mikor lesz. Rákérdeztem, hogy esetleg létezik-e, hogy fehérbő van, vagy lesz a héten még készlet, de erre is azonnal mondta, hogy nem, nem létezik. Erre most mit lehet mondani? Érdekes… Tényleg vicc kategória, bár valamiért az az érzésem, hogy azt a parancsot kapták, hogy ne mondjanak ezzel kapcsolatban semmit az érdeklődőknek. Azt nem tudom, hogy ez miért lehet, vagy hogy ehhez bárkinek milyen érdekes is fűződne…

  148. chuiZgodlike - 2012.10.10. 20:22

    Én 10.01.-én redneltem fehér 16GB-osat ma írtak, hogy pénteken (12.) kihozzák. Akinek az volt ott, hogy 12 az megkapja a héten. De amikor én rendeltem a feketénél már 26.-a volt úgyhogy aki elseje után rendelt fekete 16GB-t tuti, hogy csak 26.-án fog kapni !

  149. esfrost - 2012.10.10. 20:28

    Az október 12.-es dátumra is rákérdeztem, arra is azt mondta, hogy sajnos az a dátum sem érvényes már. Egy egyszerű tájékoztató jellegű időpont volt… Sajnos hiszek az ügyfélszolgálatos hölgynek, hogy miért, azt nem tudom. Talán azért, mert Magyarországon vagyunk… A héten, és szerintem még a következő héten sem lesz semmi a készletből.

    • JakeJ, - 2012.10.10. 20:36

      de hogy lehet, hogy neked, aki 28-án rendelte, még mindig nem hozták ki a készüléket?! :(

      Ma már olyanok kaptak értesítést, akik október elsején vagy másodikán rendelték a készüléket.

      Feketét rendeltél vagy 64-eset? Mert akkor viszont érthető a késlekedés, más esetben viszont nem értem…

      Aki viszont fehéret rendelt 32-es vagy 16-os, az szerintem megkapja 12-én, feltéve, ha az volt kiírva, amikor megrendelte!

  150. chuiZgodlike - 2012.10.10. 20:32

    Nekem a rendelésem állapotát is megváltoztatták szállítás alattra illteve SMS-be is megírták, hogy pénteken délutánra várhatom a futárt. Hát majd meglátjuk =)

  151. JakeJ, - 2012.10.10. 20:33

    Nekem azt mondta az ügyfeles, hogy mivel nekem is 12-e volt kint, amikor megrendeltem a fehér 32-est (és még mindig az van kint amúgy ennél a modellnél és színnél) ezért valószínűleg, hogy megkapom 12-én, mert érkeztek készülékek.

  152. chuiZgodlike - 2012.10.10. 20:35

    “Megrendeléséhez az előrendelt termékek megérkeztek.”
    Pontosan ez volt az e-mailben és az SMS-ben is. Úgy látom, hogy a fehéret kevesebben keresik valószínűleg ez is oka lehet annak, hogy egyeseknek azt mondják nincs még készleten =)

  153. esfrost - 2012.10.10. 20:40

    Komolyan mondom, nektek legyen igazatok, és érkezzenek meg időben a rendelések. Én 16 gigásat rendeltem, és igen, feketét, szóval simán lehet, hogy a fekete készlet az, ami késik… Pénteken kiderül minden. Ennyi.

    • JakeJ, - 2012.10.10. 20:49

      Már holnap kiderül, mert ha holnap nem küldenek sms-t, akkor pénteken már biztosan nem szállítanak.
      :(

      Úgyhogy, hahó, aki már megkapta a telefont!
      Légyszi drukkoljatok Nekem, hogy holnap kapjak egy sms-t, amiben leírják, hogy pénteken jön a telefon! :)
      Légyszi…. :)

  154. peti - 2012.10.10. 20:52

    én most néztem az freemailem….hát jellemző nekem semmi nem jött.
    hát igen elképzelhető hogy legtöbben fekete 16-ost rendelnek :S és lehet hogy azt hamarabb viszik :S.
    remélem hogy kapunk holnap sms-t. én drukkolok mindenkinek. de ha küldenek a kérdés az hogy mikor :S.
    tudja valaki ???

    • JakeJ, - 2012.10.10. 20:56

      drukkolok Neked! :)
      de légyszíves Te is drukkolj nekem. :-))

      szerintem változó, hogy mikor jön az sms.
      olvastam olyat, hogy volt akinek reggel 10-kor már megjött, de volt akinek csak délután.

  155. peti - 2012.10.10. 20:59

    :S nagyon örülnék ha megjönne holnap mindenkinek. persze ez egy lehetetlen kívánság :S :(
    de legalább már valami biztosat tudnánk. nemtudom ti hogy vagytok vele de ha holnap kapnék egy sms-t hogy 20-án(csak mondtam valamit) megjön és ez tuti.
    én már azzal is beérném :S: ez a legrosszabb…ez a bizonytalanásg

  156. esfrost - 2012.10.10. 21:04

    Azért eret senki ne vágjon magán ettől az egésztől. :) Azt gondolom, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is mindenki életében. :) Ez még mindig csak egy “szar” telefon. Majd jön, ha lesz készlet. Addig is lehet menni sportolni. :)

  157. peti - 2012.10.10. 21:39

    én az életem ugyanúgy folytatom. de tudod amikor nagyon akarok valamit akkor azért beletudom magam élni eléggé…
    és várom nagyon :D . sportolok attól ne félj :P :D

  158. danola - 2012.10.10. 21:47

    Tudjátok mit nem értek? Hogy én 29-én rendeltem fekete 16osat,és itt van aki ezt október 1 után rendelte,és már írtak neki,nekem meg még semmi…

  159. peti - 2012.10.10. 21:59

    danola: te meglévő havidíjast hosszabbítottál ? vagy új előfizető vagy ?
    mert ha meglévőt hosszabbítottál akkor nem is biztos hogy fognak hívni

  160. danola - 2012.10.10. 22:09

    igen,meglévőt hosszabbítottam! de nem a hívással van a baj,hanem e-mailt,meg sms-t sem kaptam arról,hogy megérkezett volna,illetve hogy mikor hozzák…

  161. chuiZgodlike - 2012.10.10. 22:15

    Amint már említettem, a FEKETE készülékből hiány van .. valószínűleg ez az oka, hogy én most kapom a fehéremet te pedig csak később fogod.

  162. peti - 2012.10.10. 22:21

    és erről a hiányról valami pontosabb infót nem tudsz ? :S

  163. chuiZgodlike - 2012.10.10. 22:38

    Sajnos nem, hogyha nem kapjátok meg most 12.-én ezzel a szállítmánnyal akkor már csak a következő (26.-ai) -val fogjátok nagy valószínűséggel. Mert már elsején is hiány volt belőle :s

  164. tejföl - 2012.10.11. 00:34

    én 5.-én rendeltem délelőtt fehér 32-est, azóta se telefon, se e-mail, se készülék csak azaz e-mail amit rögtön a rendelés után kaptam… az ideg szétvág :S

  165. esfrost - 2012.10.11. 08:02

    Sajnos azt gondolom, hogy ennek még talán köze is lehet a készletek csúszásához, sőt, biztos, hogy köze van.

    http://www.macrumors.com/2012/10/10/increased-iphone-5-quality-control-standards-to-address-scratches-slowing-production/

  166. WIz - 2012.10.11. 09:24

    En 8.an rendeltem es tegnap hívtak, hogy késik a szállítmány ezert nemtudja h mikkorra fog megerkezni.. De remelem megérkezik a kiírt 16.ai idopontig..16gb feher

  167. peti - 2012.10.11. 09:56

    na de melyik szállítmány késik akkor most ? :S az összes ?
    vagy azt nem mondta?

  168. WIz - 2012.10.11. 10:25

    Azt nem mondta, kerdeztem h na de megis 1het vagy 2het? Azt mondta h nem tud semmit lehet h 2nap mulva megjon de lehet h csak 2 hét mulva..mondom na kiraly..

  169. Adam - 2012.10.11. 10:49

    29.en rendelt fekete 16os! meg mindig semmi…..

  170. Trebor - 2012.10.11. 10:52

    Nekem is 12-e volt megadva az előrendelésben, de se híre, se hamva bármiféle szállítmánynak. Remélem, azért október 26-ra megjön :)

  171. Tomi - 2012.10.11. 10:57

    MOst leveleztem a webshop-al, tényleg megjöttek a készülékek, holnap hozzák. október 1.-én rendeltem fehér 16GB.

    • JakeJ. - 2012.10.11. 11:30

      Gratu! :)
      Mikor kaptál róla értesítést?
      Most reggel vagy délelőtt?

  172. VD - 2012.10.11. 11:16

    Örüljetek, hogy nem az első szállítmányból kaptok, ami még kopik, hanem abból, ami már tökéletes! :)

  173. JakeJ. - 2012.10.11. 11:22

    Tök jó, hogy van akit legalább felhívnak, hogy késik a szállítmány!:)
    Nekem teljes a csend amióta 4-én megrendeltem.
    12-re ígérték, azaz holnapra, szóval engem is felhívhatnának akkor legalább, hogy ne is reménykedjek. :)

    Bár a ma reggeli állapot szerint is: aki most rendelne fehér 32-est, annak még mindig 12-e szerepel várható szállításnak.
    Csak átírnák azt is, ha abból sem kapnának, nem?

  174. attila81 - 2012.10.11. 11:38

    Danola én is 29.-én rendeltem fekete 16-ost és semmi eddig

  175. Tomi - 2012.10.11. 11:42

    Én tegnap kaptam emailt 15:04-kor, ma meg rákérdeztem, hogy mi van, és írták hogy holnap hozza a GLS a telefont.

  176. blake - 2012.10.11. 11:43

    Az átvétel várható időpontja: 2012.10.12. délutántól
    5 munkanapon keresztül

    :)

    Nekem errol jott az iment SMS es a fenti van a webshopomban…

  177. esfrost - 2012.10.11. 11:44

    Ebben a pillanatban kaptam emailt, hogy megérkezett a készülék, és holnap kiszállítják. Erre én csak azt tudom mondani, hogy az ügyfélszolgálatnak parancsba lett adva, hogy az iphone 5 készletekről semmiféle információt nem adhatnak ki az ügyfelek részére.

    • Attila - 2012.10.11. 16:18

      ez azt jelenti hogy holnap kézbe lesz?

  178. attila81 - 2012.10.11. 11:45

    most irtak hogy hozzák holnap :)

  179. JakeJ. - 2012.10.11. 11:48

    Basszus, Ti szerencsések!!!! :-) örülök Nektek!

    Én nem kaptam semmit! :(

    Attila, Blake! Ti milyen típust rendeltetek?

    • blake - 2012.10.12. 08:10

      Fekete 16Gbyte, 29-en este 10-kor…

  180. JakeJ, - 2012.10.11. 12:26

    Megkérdeztem a Webshopot, azt mondták, hogy 32-eseket nem kaptak.
    Úgyhogy nekem eldőlt a dolog, a héten már nem kapom meg a telefont.
    Amúgy kicsit vicces ennek függvényében, hogy még mindig kint van az október 12-i dátum. Ennyire bénák nem lehetnek, hogy nem tudják átírni azt is valami későbbire.

  181. attila81 - 2012.10.11. 12:33

    fekete 16os

  182. GT - 2012.10.11. 12:39

    2012.09.30. 21:51-kor rendeltem meg , fekete 16 GB és eddig semmi… A webshopba az írja hogy szállításra vár , az gondolom nem a szállítás alatt. És még semmi… emailre se válaszolnak..

  183. peti - 2012.10.11. 12:45

    Nekem eddig semmi. Persze örülök akinek jön holnap. :)

  184. peti - 2012.10.11. 12:57

    Esfrost: te milyet rendeltél és mikor ??

  185. esfrost - 2012.10.11. 13:08

    Én szeptember 28.-án rendeltem egy fekete 16g-t.

    • JakeJ, - 2012.10.11. 13:12

      esfrost, akkor azért neked már tényleg kijárt, hogy megkapjad, hiszen nagyon korán, már 28-án megrendelted!

  186. Adam - 2012.10.11. 13:27

    Na irtak vegre ! Hnapra itt van!!!
    Szept 28an rendelt 16os

  187. Adam - 2012.10.11. 13:28

    29 bocsi!

    • JakeJ, - 2012.10.11. 13:31

      :) Gratu! :)
      Szerintem akkor most valószínűleg a 16-osokból érkezett nagyobb adag, azokat szállítják ki.
      Úgyhogy, aki 16-ost rendelt, az reménykedhet! :)

  188. Grubits - 2012.10.11. 13:43

    2012.09.30. 21 orakor rendeltem meg , fekete 16 gb es meg semmi…

  189. iphone5 - 2012.10.11. 14:25

    Helló az Apple webshopból kapott már valaki készüléket ? Én 28.-án rendeltem 16 gb fehéret és okt.25-31 a szállítási idő. Kicsit ki ver a frász , hogy a tré mobil pedig löki a készülékeket kifelé a megrendelőknek !!!!! Szóval apple webshop ? valaki?

  190. Trebor - 2012.10.11. 14:31

    Sziasztok,
    most hívtak, én is holnap megkapom a 16-os fekete készülékemet. 29-én rendeltem meg amúgy telefonon. Szal van remény :)

  191. Adam - 2012.10.11. 14:34

    Engem pl nem hivtak fel de a webshopon a szallitasi idonel 12t ir

  192. JakeJ, - 2012.10.11. 14:36

    Most már tényleg kezdem magamat címeres ökörnek hinni.

    Október 2-án megrendeltem egy fehér 16GB-os telefont, de visszamondtam, mert azt javasolta a T-Webshop, hogy a 32-esre módosítsam a megrendelést, mert abból előbb fognak kapni készletet.
    Erre én tökre megörültem, mert nagyobb is és még előbb is megkapom, szuper lesz minden.
    Aha! :) Most úgy néz ki, ha maradtam volna az eredeti 16-osnál már hoznák nekem is holnap, így viszont hiába mondta a T-s ügyfeles, hogy hamarabb jön a 32-es és hiába van kiírva a webshopban is a 12-e, sehol semmi! :)

    Ez az én formám! :)

  193. peti - 2012.10.11. 15:02

    Sravok én ebben a honapbsn rendeltem 3.-án .szetintetek mennyi esély van hogy megkapom holnap?? :S fekete 16-ost

  194. chuiZgodlike - 2012.10.11. 15:12

    3.-án rendeltél feketét akkor ne számíts a holnapi kiszállításra az már csak a következő szállítmánnyal fog jönni. Már említettem, hogy akik 10.01 után rendeltek feketéből 16Gb-ost nem fogják a 12.-ei szállítmánnyal megkapni. JakeJ, az ügyfélszolgálatra meg nemnagyon szabad hallgatni itt most nagyon vigyáznak, pl hiába hívod fel őket, hogy kaptak e már szállítmányt nem mondanak róla semmit. Csak azoknak akiknek már küldtek ki levelet, hogy megkapják a készüléket :))

    • JakeJ, - 2012.10.11. 15:19

      most már mindegy. :)
      kíváncsi leszek azért, hogy mikor fognak szólni.
      én azt nem tartom egyedül fair dolognak, hogy a T-Mobile Webshop oldalán még mindig október 12-i várható szállítás szerepel a 32GB-os fehér készülékeknél.
      Értem, hogy ez csak tájékoztató jellegű, de szerintem jobban járnának, ha átírnák, mert akkor pl. én sem reménykednék abban, hogy megkapom 12-én vagy akörül.
      Hiszen nem azt gondolnátok Ti is, hogy lesz készeleten addigra, hogyha október 4-én (amikor én rendeltem) október 12-őt írtak és még a mai nap rendelőinek is az szerepel dátumként?!

  195. danola - 2012.10.11. 16:15

    Sziasztok! Nekem is írtak,hogy holnap érkezik! :) nagyon örülök!

  196. peti - 2012.10.11. 16:33

    akkor lehet hogy nekem is van esélyem ?? mert én 3.-án rendeltem fekete 16-ost :S. jajj én is nagyon szeretném ha megjönne holnap. danola : neked mikor írtak? sms-t vagy emailt?

  197. danola - 2012.10.11. 16:42

    ha eddig nem írtak neked,akkor nem valószínű,hogy holnap megjön. nekem kb 11kor írtak. amúgy 29-én rendeltem fekete 16ost

  198. peti - 2012.10.11. 17:57

    De sms-t vagy emailt várják ? Mert sms-t nem kaptam de viszont az emailom mevnem néztem.

    • JakeJ. - 2012.10.11. 18:07

      Peti!
      Ha megadtad a rendelésnél, hogy sms-ben is értesítsenek, akkor fognak küldeni. Ha nem, akkor azt hiszem csak e-mail.

      Nem tudom pontosan, de a My T-Mobile oldalán a “rendelések” menüpont alatt megtudod nézni, hogy ki van beállítva a rendeléshez.

  199. Wiz - 2012.10.11. 19:59

    “Megrendeléséhez az előrendelt termékek megérkeztek.” Ezt az emailt kaptam tegnap ezek szerint már megjött a szállítmány már csak ki kell szállítaniuk:)

  200. peti - 2012.10.11. 20:46

    Wiz: milyet rendeltél és mikor ? :)

    • WIz - 2012.10.11. 22:52

      Oktober 8.an rendeltem 16gb feher:)

  201. Balázs - 2012.10.11. 20:56

    akik az okt. 1.ik héten rendelték, azok okt. 19 megkapják.

  202. Bobby - 2012.10.11. 21:33

    Azt hol látjátok a T-Mobile os oldalon, hogy melyik színből mikor várható szállítás? Mert többen is írtátok ezt.

  203. tejföl - 2012.10.12. 00:31

    erről a hétről márén is leszúsztem az okt. 5-i rendelésem miatt:S

  204. peti - 2012.10.12. 08:42

    Balázs: akkof azt mondod hogyha én 3.-án rendeltem meg, akkor következő héten megkapom?
    Honnan tudox ezt és mennyire biztos ez? Fekete 16-ost rendeltem

  205. Yobi - 2012.10.12. 08:43

    T-Mobile webshopban van készleten a 64 gigásból

  206. Tomi - 2012.10.12. 10:00

    Ma 11-re hozza nekem a futár beszéltem vele.

  207. peti - 2012.10.12. 10:11

    Tomi.
    Mikor rendeltél és milyet? :)

  208. chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:22

    Peti, aki 10.01 után rendelt az már biztos, hogy nem kapja meg a 12. szállítmánnyal.. vagyis utána már csak 26.án lesz megint szállítmány. Szerintem elég egyértelmű hogyha nagy készlethiány van akkor nem fogod pár nappal később megkapni a telefont mert amik érkeztek a 12.-ei szállítmánnyal azok már mind ki lettek küldve mivel mások előtted rendeltek. De tévedjek én.. =)

    • JakeJ. - 2012.10.12. 10:40

      De amúgy azt hiszen van egy 16-i szállítmány is.
      Legalábbis nekem úgy rémlik, hogy volt aki úgy rendelte, hogy az volt kiírva neki, hogy várható szállítás október 16-án.
      De nem tudom biztosra.

      • chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:46

        16.ai szállítmány szerintem nincsen, 09.28 volt a legelső szálltmány.. aztán jött 10.12 , szinte mindennap nézegettem a webshopot, hogy mi merre hol mikor. Szerintem az a 16 valószínűleg 26 lesz csak valaki elnézte. +2 hét van kb a szállítmányok között.

        • JakeJ. - 2012.10.12. 10:52

          Lehet, de az viszont biztos, hogy 28-a után volt egy október 2-i szállítmány! Ez tutira tudom, meg is kapták sokan 3-án a telefont.

  209. chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:23

    Most nézem, hogy webshopon (T-mobile) van fehér 16GB készleten de feketét még mindig csak 26.-ai kiszállítással írnak .

  210. peti - 2012.10.12. 10:30

    Köszi. De most is kicsit előbb jött a szállítmány. Reménykedem hátha előbb jön…:S

  211. Szilvia - 2012.10.12. 10:38

    Sziasztok, most beszéltem egy nagyon kedves hölggyel a Tnél és azt mondta hogy bár az üzletekbe egy ideig még nem lehet kapni, de fehérből rengeteg van raktáron és a feketéket még nem tudják mikor óhajt érkezni.
    Egyébként Szeptember vége óta próbálkozom előrendelni, a webshop(a jelenlegi szuperkedvezményes csomagom miatt) nem enged előrendelni, beküld személyes ügyintézésre, személyesen aztmondták hogy fölösleges előrendelnem és ráadásul nem is tudnak, majd hívnak ha megjött az üzletekbe, akkor azt mondták október eleje-közepe. Azóta se hívtak, ma felhívtam őket és kiderült, hogy már egy ideje itt vannak a hófehérkék és már ma megkaphatom. (juhuuuu) Fél perc múlva kiderült, hogy ja egyébként 5 nap mire a díjcsomag váltás végbemegy és addig nem tud félretenni se készüléket. Tehát mire felhívnak, hogy minden oké rendelhetünk addigra lehet elfogynak ismét. Fckyeaah.

    Konkluzió: ha most telefonon megrendelitek a fehéret és nincs semmi aberációja a csomagotoknak, akár már ma is megkaphatjátok.
    Remélem segített valamit.

    • Nusi - 2012.10.12. 13:33

      Szilvia!

      Te személyesen voltál bennt az üzletben, vagy telefonon beszéltél a nővel?

      • Szilvia - 2012.10.12. 16:32

        telefonon beszéltünk!

  212. Anonim - 2012.10.12. 10:42

    Fehér 32. GB-osat mai szállítással hoznak!

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:44

      Hm és az mégis szerinted, hogyan lehetséges? :) Aki új előfizetést köt annak +1 nap az ügyintézés és legjobb esetben is csak másnapra kapná meg a telefont. Az a szállítási időpont hülyeség ott, szerintem van készletükön inkább, de itt semmit se lehet tudni :)

  213. chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:42

    Nem jött előbb csak bele van kalkulálva, hogy mikorra kézbesítik az adott készletet így jön ki a 12.-e. A kövi szállítmány is így lesz, valószínűleg 24.-én fogod kapni az sms-t vagy e-mailt, hogy megjött az előrendelt termék és 26.-án pedig kézhez kapod. Nekem így logikus az egész, habár lehet, hogy a T-mobilenál való logika keresés elég buta ötlet :)) De aztán ki tudja..szurkolok, hogy minél előbb megkapd a készüléked :)

    • JakeJ. - 2012.10.12. 10:57

      A T-Mobile-nál szerintem ebben az esetben nincs logika!:-)
      Nekem kifejezetten ajánlották, hogy a 16-os megrendelésemet módosítsuk 32-esre, mert abból biztosan érkezik 12-én, a 16-osból meg csak később.
      Erre nem az lett, hogy 16-osok érkeztek és 32-esek nem?
      Mert ha érkezett volna 32-es és tudták volna tartani a kiírt 12-i időt, akkor már tegnap kellett volna szólniuk.
      Ha ma szólnak, akkor is leghamarabb hétfőn vehetem át, de nem fűzök sok reményt hozzá. Szerintem nem érkezett 32-es vagy csak néhány.

      Én egyedül azt nem értem, hogy miért szerepel még mindig október 12-e a várható szállításnál a fehér 32GB-os esetében. Azért ma már átírhatnák legalább. :-)

      • chuiZgodlike - 2012.10.12. 11:03

        Igen.. elég vicces :) Gondolom, hogy akkor törölte a 16GB-s megrendelésed és újat kellett csinálni 32GB-ossal. Az a vicc, hogy amig ezt megtetted kb beérkezett több ezer másik előrendelés :) Nálam is ez volt a gáz.. kétszer is elcsesztük a rendelést pedig már megkaptam volna 10.05.-én a telót, és persze az ügyfélszolgálat nem tud még díjcsomagot sem módosítani a leadott rendelésen.. érvénytelenítette és megint újat kellett leadni csak sajnos addigra már elfogyott minden készleten lévő készülék :))

  214. Rolika - 2012.10.12. 10:51

    Sziasztok!Én konkrétan magában a TMobile üzletében szeretném átvenni a készüléket….valaki nem tud nekem infót adni arró,hogy oda mikor érkezik szállítmány?Mert én kecskeméti vagyok és nem tudom elérni őket telónemailekre nem válaszolnak feleslegesen meg nem utazok fel Pestre….nagyon megköszönném…
    Üdv mindenkinek

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 10:59

      Rolika a T-mobile üzletében nem tudod átvenni a készüléket ha jól tudom, 2 féle szállítási opció van az egyik a Díjmentes házhoz a másik pedig a Pick Pack Pontos átvétel. Utóbbinál tudod max átvenni személyesen, T-mobile üzletben,telefonon vagy neten leadott előrendelés után. Személyes átvétel is úgy megy mint a házhoz, írnak SMS-t vagy e-mailt és megadják, hogy mikor mehetsz érte.
      http://www.t-mobile.hu/lakossagi/ugyintezes/vasarlasi_utmutato/honlapunkon/szallitasi_es_fizetesi_feltetelek
      Bővebb infó erről. Amúgy telfonon miért nem tudod elérni őket?

      • Rolika - 2012.10.12. 11:33

        Nem veszik fel egyszerűen….Mostmár mindegy mert megrendeltem és egy pickpack üzletben veszem át….de azért köszönöm a válaszodat!remélem a jövőhéten már átvehetem!!
        :D
        Üdv

  215. Balázs - 2012.10.12. 11:14

    de akkor az okt. 19-ig miért nem kapják meg a telót akik az okt 1. héten rendelték? hiszen 2 hét eltérés van mindig a megrendelés és a szállítási idő között.

    Szerintem megkapjuk okt. 19-ig

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 11:38

      Nem a megrendelésed és a szállíási idő között van 2 hét .. hanem a között, hogy a T-mobile milyen időnként kap szállítmányt, 09.28. 10.12 10.26 , a 12.-ei szállítmányból mondjuk rendeltek X darabot ezt X ember előrendelte október első hetében ezek kapnak most a 12.ei szállítmányból , ezért tartom valószínűnek, hogy aki nem most kapja meg a telefont az már később sem fogja majd csak 26.án hiszen akkor megint lesz X telefon amit ki lehet küldeni X embernek :) Ez az előrendelés menete, sorban kap mindenki, akinek nem jut majd a kövi szállítmányból. De én itt csak az alap logika menetét követem, te attól még kaphatsz telefont csak nem tartom valószínűnek :)

  216. Nusi - 2012.10.12. 11:49

    Sziasztok!

    Én 5-én rendeltem meg személyesen a mammut T-Pontban egy fehér 16-os iphone 5-öt. Azóta semmi, de most láttam a t-mobile .hu-n hogy ha a rendeléshez lépek, akkor a fehér 16-osnál már nem írja ki, hogy jelenleg nincs és majd okt 26-án várható, hanem hogyha kiválasztom a fehér színt akkor rögtön tudnám rendelni elvileg. Szerintetek ez azt jelenti, hogy már van nekik olyan típus, csak még nem szóltak, hogy mehetek megvenni? ( mert én majd helyben veszem, nem kiszállítással mert még mást is intézek egyidejűleg.)

  217. Balázs - 2012.10.12. 12:01

    és akkor aki okt. elején rendelte az tuti megkapja 26.-ig? Mert azért durva lenne, ha nem.

  218. JakeJ. - 2012.10.12. 12:03

    Próbáljatok meg türelmesek lenni és nem keresni a logikát a T-Mobile-nál. Mert nincs. :)
    Én is nagyon várom már, bár bevallom, hogy nálam napról napra csökken a “hype”. Komolyan még pár nap várakozás és lehet, hogy visszamondom az egészet, mert tulajdonképpen annyira nem egy nagy “must have” telefon és a 4-essel is elégedett vagyok.
    Úgyhogy lehet, hogy még jót is tesz a T-Mobile, mert legalább nem írok alá újabb 2 évet és szabadon mozoghatok.
    Nektek mi a véleményetek? Érdemes egyáltalán lecserélni a 4-est?

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 12:16

      Valami rendszer alapján muszáj működniük és ezt tartom a legvalószínűbbnek. Persze hogyha ez alatt a pár hét alatt visszamondta pár ember a rendelést mint ahogy most te is gondolkodsz rajta akkor lehet, hogy kapnak azok az emberek akik későbbre számították, persze ehhez kell egy kalap szerencse is :D
      Őszintén és 1 okból cserélem el a régi telómat (iPhone 4) mert nem működött rajta a wifi, hardware gond.. és csak új alaplappal lehetett volna megoldani ami kb 50-60 ezer, ezért inkább megvettem az 5öst. Hogyha semmi gondja nem lett volna a telómnak én egyértelműen tartom, nem hozott olyan világi változásokat az 5ös széria mint ahogy vártam :)

  219. Balázs - 2012.10.12. 12:11

    ha sima 4-ed van azt igen. ha 4s akkor nem :))

  220. Balázs - 2012.10.12. 12:14

    …meg aki okt. 28 héten rendelte nehogy megkapja már 2 hétre rá, én meg mivel okt. 2 rendeltem nehogy csak 3 hétre kapjam meg. erre válaszolj chuiZgood

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 12:22

      Simán lehetséges :) Én is így jártam.. 1 nappal később rendeltem (2x érvénytelenítették rendeléseimet amiket 10.05re hoztak volna ki) és így ezért kapom 2 héttel később. Figyeltem is .. milyen mennyiségű megrendelést kapnak 1 nap alatt , hidd el nem lehetetlen ilyen szintű csúszás akár 1 nap miatt :)

  221. Balázs - 2012.10.12. 12:29

    nah a témobil honlapján nem elérhető az iphone 5 oldalon a “részletek és vásárlás” lehet hogy frissítik :D
    Kíváncsi leszek most milyen időpontot ír ki :D

  222. Tomi - 2012.10.12. 13:29

    Megérkezett! Parádé!

  223. Tomi - 2012.10.12. 13:31

    Én október elsején rendeltem fehér 16GB.

  224. Nusi - 2012.10.12. 13:36

    Szivia!

    Engem az érdekelne, hogy hol érted el őket, mert nekem telefonon egyenlőre sehogy sem sikerül. Köszi a választ!! :)

    • chuiZgodlike - 2012.10.12. 13:47

      Nusi – 1430 felhívod, 2es gomb (akciók,készülékek) ott azthiszem a 6os gomb (házhozszállítás ilyesmit mond) majd a 0ás gomb (ügyintéző kapcsolása) És kérdezel =) Én mindig így kapcsolatattam magam akkor is ha másról volt szó !

      • Nusi - 2012.10.12. 13:52

        Hú de jó, köszi!! :)

  225. chuiZgodlike - 2012.10.12. 14:22

    Nos megérkezett a telefon :) Nagyon furcsa mert pehely könnyű a régebbi generációkhoz képest!

  226. peti - 2012.10.12. 15:22

    de jó nektek. örülök neki :) bár én is nagyon várom már így irigykedem eléggé.
    nos bele kell törődnöm hogy tényleg várnom kell 26.-ig mert amit chuiZgodlike mondott az eléggé ésszerű :S….egyet kell hogy értsek veled :S .

    • Balázs - 2012.10.12. 16:42

      mi akik feketét rendeltünk várhatunk karácsonyig :((_(((

  227. peti - 2012.10.12. 16:53

    azért remélem addig nem mert mi már tuti megkapjuk a 26.-i szállítmánnyal. mert most kapták azok akik 28-29.-e körül rendeltek. szóval a következővel mi is megkapjuk….de még az is messze van :S

    • Balázs - 2012.10.12. 17:09

      jó de milyen sorrendbe kapjuk? mert pl aki most megrendeli az is okt 26 kapja meg mi is aki már 2 hete várjuk? és még várjunk 2 hetet? Vodafonnál már lehet rég megkaptuk volna…rémálom

  228. Grubits - 2012.10.12. 18:37

    Lemondtam a 30.ikai fekete 16 gb rendelesem mivel nem jott meg , rendeltem egy feheret es azt mondta a holgy hogy szerdara ittvan ! Mert abbol van nekik keszleten…

    • JakeJ, - 2012.10.12. 18:48

      Grubits!
      Őszintén remélem, hogy Te nem jársz úgy, mint én.
      Velem hasonló történt.
      A T-Mobile-os munkatárs javaslatára lemondtam a 16-os fehér megrendelését, azzal az indokkal, hogy a 32-es fehérből sokkal hamarabb fognak kapni szállítmányt és október 12-ig megfogom kapni. Én hittem az ügyfélszolgálatosnak és lemondtam a korábbi, 16-os megrendelést (mivel arra azt mondta, hogy 26-ig nincs esély a megérkezésére)….
      Erre nem abból kaptak a héten szállítmányt?!
      A 32-esről meg semmi hír. :S

      Úgyhogy remélem Te nem jársz így!

      A legnagyobb vicc pedig, hogy még mindig október 12-e van kiírva a T-Mobile Webshopján a fehér 32-esnél….

  229. peti - 2012.10.12. 18:39

    26.án már szerintem tuti megkapjuk.
    én nem mondom le mert inkább várok :S .
    feketét szeretnék :S

  230. Balazs - 2012.10.12. 23:04

    Én is vagyok peti. Multkor is igy jártam, csak akkor szemelyesen. Mondtam h iphonet szeretnek, nincsen csak fehér, es mivel nem akartam varni, jo volt az is, de most nem, most inkabb varok feketere

  231. WIz - 2012.10.13. 00:27

    8.an rendeltem 16.ai szállítás van ki irva meg h mar megjöttek a rendelt termékek ugyhogy biztos vagyok benne h jövo keddig megkapom, beszéltem is a tmobiloos csajal o is azt mondta h keddre meglesz ugyhogy ez a 2hetes szállítási elmelet nemhinnem h igaz. 16gb feher

  232. bringaaa - 2012.10.13. 00:37

    én szeptember 28-án rendeltem fekete 64 gigásat,és sehol semmi..

  233. peti - 2012.10.13. 01:19

    Hát figyelj wlz. Neked legyen igazad :D de azért vedd szamitasby azt is hogy a feketebol nincsen raktáron…feherbol meg van…:S . Vagy volt. Abból kevesebb fogy mint fekerebol

  234. bandi3677 - 2012.10.13. 09:23

    Ma elvitték a i4-emet és amíg megérkezik az i5,befogtam a régi samsungomat.Elmentem a helyi T-be.Vettem a micro simhez keretet,hogy használhassam.Ehhez elkérték az adataimat és alá irattak egy átvételi elismervényt.Sz.r 100ft miatt.Kérdezem a drága szöszi eladó csajt,hogy szerinte mikor érkeznek meg a webshopos i5-ös rendelések?Mondtam neki,hogy a hét elején rendeltem meg.Válasza:ááááááá szerintem csak úgy december körül!

    Hát majdnem mondtam neki valami szépet rá!

    • JakeJ. - 2012.10.13. 11:02

      … No comment. Olyan hihetetlenül ostobán kezeli a T-Mobile az iPhone ügyet, hogy az már szomorú. Semmi egységes kommunikáció nincsen, a logikáról, szisztémáról már nem is beszélve.

      Arra tudjátok esetleg a választ, hogy október 13-án miért van még mindig kiírva a Webshopon a fehér 32GB-os modellnél, hogy “várható szállítás október 12.” ??? :-) október elejétől ez van kiírva, szerintem azért tegnap már realizálhatta volna valaki a köpontban, hogy “jéé, nem kaptunk szállítmányt, írjuk gyorsan át!”. De nem, inkább szarnak rá.

      A másik: az vajon miért szerepel továbbra is a T honlapján, hogy a Mammut II-ben kapható a 16GB-os változat? Szeptember 28-a óta senkinek nem volt arra ideje, hogy ezt átírassa a weboldalon?
      Szerintem ez kissé megtévesztő!

  235. Balázs - 2012.10.13. 11:54

    mondtam én, hogy a feketéket karácsonyra kapjuk meg : D

  236. Liontor - 2012.10.13. 12:05

    Nem kéne valami új fórum topic vagy a régi kommentek törlésre? Ez már nagyon sok hozzászólás és csak két hét telt el a megjelenést követően. Készletinformációkról semmit nem tudunk. Szerintem célszerű lenne egy új “tiszta” lapot indítani ennek a témának. Amúgy én október 10-n rendeltem meg a 1430-s számon. Fekete 16GB, várható szállítás október 26.

    • Balázs - 2012.10.13. 12:20

      @LIONTOR : én okt. 1-én rendeltem, és nekem is okt 26. irt már akkor.

      Szerinted mi a helyzet? Megkapod időben? : DDD

  237. WIz - 2012.10.13. 12:29

    Hat majd kedden kiderul de he keddre nem jon meg bemegyek a mammut tmobileba es szépen elmondom a véleményem az egészről hátha észhez térnek h egy ilyen drága telefonnal nem illik szórakozni se az emberek idejevel:)

  238. Balázs - 2012.10.13. 12:32

    @Wlz – úgy kell nekik!!!! megérdemlik!

  239. chuiZgodlike - 2012.10.13. 15:32

    A fehérre kevesebb a kereslet te gondolom ezért kapod előbb kézhez mint a többi rendelő. Elég hülyén van megoldva, én tegnap kaptam meg a telefonom így is 2 hetet vártam akiknek meg még 26.-áig kell azokat nagyon sajnálom. Fogalmam sincs a T-mobile miért nem tud körültekintőbb információt adni erről a témáról…

  240. Liontor - 2012.10.13. 15:54

    @Balázs: Én szerintem meg kell, hogy kapjuk legkésőbb október 26-n. Addigra már csak elkezdődik a JÓ tömeggyártás.

  241. Balázs - 2012.10.13. 16:09

    @Liontor visszahívta a gyártó szerinted a karcos készülékeket a T-mobiltól vajon : SSS ??

  242. Liontor - 2012.10.13. 18:08

    @Balázs: Véleményem szerint mi abból már nem fogunk kapni. Már csak azért sem, mert nem Magyarország a legfontosabb célpont hanem Amerika, Németország, Anglia stb. Majd egy másik gyártási szériából fogunk kapni árut, azok meg már csak kifogástalan állapotban lesznek.

  243. Danola - 2012.10.13. 20:20

    Na sziasztok! Nekem is megérkezett tegnap!:) nekem előtte 3gsem volt.. Na hát ég és föld!:) eleinte egy karcolas se volt rajta, de sajnos nálam is jelentkezik a probléma,hogy a szélén kis kopás nyomok jelentkeztek:/ remélem nem lesz nagyon ronda…

  244. peti - 2012.10.13. 21:41

    Danola te milor rendeltél és milyet ? a kopas az nagymértékű és folyamatos??

    • Balázs - 2012.10.13. 22:50

      módositanom kellett volna a rendelést :SSS:((((

  245. Balázs - 2012.10.13. 22:44

    nah 2 okból bánom hogy nem fehére rendeltem:

    1, már rég megkaptam volna
    2, nem kopna le a széle

    • Anonim - 2012.10.13. 23:12

      Szerintem nem fog lekopni. És ha a fekete jobban tetszik, akkor csak a pletykák miatt ne vegyél fehéret. Én is majdnem bedőltem, de most már nem kell fehér!:)

  246. peti - 2012.10.13. 22:48

    Most a kérdés az hpgy nekünk fog-e abból a szallitmanybol jutni de gondolom már. Nem szóval mi szerintem már Nem kell hogy fwlhunk. A másik ha esetleg kopna akkor szerintem garancialisan visszaleget vinni. De persze ezt nem carna az ember ilyen kategorianal…

  247. Danola - 2012.10.14. 17:01

    Peti!Szeptember 29en rendeltem fekete 16 ost. Egy reszen van rajta kopas,de nagyon figyelrem es eddig nem talaltam mashol rajta!eg egybol tokba raktam,szval nagyon nincs is lehetosege kopni..

  248. peti - 2012.10.14. 17:05

    Okes. Az úgy oké…:S de elég c ki hogy egy elite telefon kopik….remélem az enyém már Nem fog

  249. Balázs - 2012.10.14. 17:13

    venni kell akkor egyből tokot hozzá…

  250. Danola - 2012.10.14. 18:24

    Peti ez szerintem nem széria függő,hanem sajnos a festett alumínium ilyen… Ez bármelyik fekete aluminium targyon igy lenne… Csak hat eleg sajnalatos…:/

  251. peti - 2012.10.14. 18:37

    Hát elég sajnálatos…nha nekem kopni fog akkor kicsereltetem….az tuti. Persze nem rögtön….hanem már majd ha lesz rendes készlet magyarországon. És bem kell várnom heteket majd.

  252. WIz - 2012.10.14. 22:44

    Ma beszéltem egy tmobileos csavoval telefonon teljesen jofej volt de elmondta h 18.an fog meg jönni a telom es azert nem a kiirt 16.an mert 2nap volt a jóváhagyás es ez pluszba hozza adódik szoval akinek a kiírt dátum után 2napot késik ez ezert van!

  253. peti - 2012.10.15. 01:12

    Wlz oké hogy megkon 18.-án a fehér. De a fekete? Azt nem mondta hogy milyen típusú készülékek érkeznek pontosan??

  254. JakeJ, - 2012.10.15. 12:01

    Én most beszéltem a Webshoppal, azt mondták, hogy október 28-a a legkorábbi időpont, amikor ESETLEG (!) kapnak 32GB-os modellt.
    Az október 12-i dátumuk téves volt…
    Hát köszi, ezt ha tudom, akkor maradtam volna a 16-osnál.

    • tejföl - 2012.10.15. 20:56

      nah neee!!!

  255. Wiz - 2012.10.15. 13:53

    Én úgy vettem ki a szavaiból, hogy 16gb-ből van fekete is meg fehér is, nem mondott ilyesmit h fehérből több lenne és azt mondta h már megvannak náluk a készülékek szoval megjöttek csak még ki kell szállítaniuk. Ugyhogy szerintem te is megkapod ezen a héten a telefont, bár én sem tudom pontosan:/

  256. JakeJ, - 2012.10.15. 14:48

    Amúgy a mai napon kapott valaki értesítést/sms-t, hogy megjött a készüléke és hamarosan szállítják?

    Vagy most megint kifulladtak a készletek? :)

  257. Szume - 2012.10.15. 15:26

    A vodánál már rendelhető a webshop-ban.

  258. JakeJ, - 2012.10.15. 17:05

    Na végre sikerült frissíteni a T-Mobile Webshop oldalát…

    A fehér 32GB-osnál levették az október 12-őt és már csak készletértesítésre lehet feliratkozni.

  259. marcore - 2012.10.15. 19:47

    császtok! másfél hete megrendeltem egy fehér iphone-t, a lényeg az, hogy elküldtem az irataim fénymásolatát aztán észrevettem, hogy lejárt a személyim… és közölték velem, hogy anélkül nem küldik. Elmentem csináltatni, kaptam egy ideigleneset, elküldtem… ma hívott a nő, hogy nem tudják elfogadni.. hát agyam eldobom. pedig a webshop oldalán az van, hogy elfogadják. Most akkor várjam ki az egy hónapot mire megjön a személyim? elég idegesítő…

    • JakeJ, - 2012.10.15. 19:55

      milyet rendeltél amúgy?

    • Anonim - 2012.10.15. 20:04

      A személyi mire kell? részletfizetésre?

  260. Balázs - 2012.10.15. 20:13

    vodafonnál van készleten iphone 5?

  261. JakeJ, - 2012.10.15. 20:21

    szerintem személyi igazolvány minden telefonvásárláshoz szükséges a T-Mobile-nál, ha részletre kéred, ha nem.
    De lehet, hogy rosszul tudom…

  262. marcore - 2012.10.15. 21:22

    16gigásat rendeltem. közben felhívtam a 1430-at és azt mondták, hogy személyesen boltban elfogadják az ideiglenes személyit de webshopban nem mert: “nincs meg a személyes kontaktus és nem látják a vevőt” hát ezen akaratlanul is felröhögtem. miskolcon nem fogom tudni megvenni. szóval akkor holnap bemegyek egy üzletbe és ott megrendelem. JÓ lenne tudni, hogy pesten van-e bárhol… bár kétlem. Pedig felvonatoznék.

    ja és igen, részletfizetés miatt kell a személyi.

    • JakeJ, - 2012.10.15. 21:26

      Pesten sincs semelyik üzletben iPhone 5, ezért semmiképp se utazz fel, megkíméled magadat a csalódástól! :)

  263. marcore - 2012.10.15. 22:04

    hát akkor bukta. vicces ez az egész helyzet. :) most várjak egy hónapot mire megjön az a szar. utána megrendelem . jó ha karácsonyra meglesz. :D:D

  264. macflower - 2012.10.15. 23:45

    Elég emberi időben kapjátok a telefonokat így a kommentekből olvasva… Én az apple.hu oldalon rendeltem fekete 32Gb-os szolgáltatófüggetlen iphone 5-öt múlt héten és a várható kiszállításra November 6-November 12. van írva…

    • iphone5 - 2012.10.16. 13:59

      én szeptember 28.-n rendeltem . Nekem október 25-31 a várható szállítás dátuma . Eddig 2x hívtam fel az ügyfélszolgálatot , hogy jó lenne ha valami infót adnának a szállítmányok érkezéséről. Gőzük sincs semmiről!
      Zavaró hogy a t-mobilosok akik 2.-n rendeltek készüléket 12.-én meg kapták és azóta is olvasom a hozzászólásokat nincs olyan nap hogy ne érkezne készülék a t-mob. hoz.
      Aki kifizeti a teljes összeget le van sz..va ! Aki 30-40 ezerért megveszi az persze hogy meg is kapja ! Vicces és q..ra felháborító! Természetesen erre a reakció az hogy nem tudnak infót adni semmiről !

      • macflower - 2012.10.17. 10:06

        A lényeg az, hogy a t-mobile egy társaság, meg a vodafone is, akik több ezer darabot vesznek le a készletből, ami előre meg van rendelve… mi az 1-2 darabbal sajnos a “pic*afüst” kategóriába vagyunk. Azéert nyugtasson az, hogy lesz egy olyan iPhone 5-öd, ami nem lesz semmihez kötve, és már nyugodtabb vagy! ;)

  265. Balázs - 2012.10.16. 12:03

    Nah mi újság kapott már valaki értesítést? :// Peti merre vagy?

  266. Szilvia - 2012.10.16. 12:08

    Most nézem, hogy a T oldalán már nincs előrendelés, hanem azt írja: Kosárba. Úgyhogy megér egy hívást aki még ezek után se kapta meg.
    Nekem sajnos a csomagváltásom miatt még várnom kell két napot vele, mert ebben is olyan gyorsak..

  267. Szilvia - 2012.10.16. 12:09

    Ja és csak a 16gb-s modelleket néztem fekete/fehér.

    • Balázs - 2012.10.16. 12:15

      azt mégse hozzák már a telefont :((

  268. Balázs - 2012.10.16. 12:15

    mai nap kereken 2 hete várok rá.

  269. sekmet - 2012.10.16. 12:35

    jééé, okt. 1-én rendelt fekete 16 osra most írták hogy megérkezett. Gondolom ez azt jelenti jött új fekete szállítmány.

  270. dazmo - 2012.10.16. 12:40

    október 9-i rendelés, fekete 32GB, ma került “Szállításra vár” státuszba.

  271. peti - 2012.10.16. 12:43

    Ittvsgyok balázs, meg mindenki.
    De itt semmi változás.
    Akkor ezek szerint vannak már készülékek? Fekete fehér 16-os ? Mert akkor én felhívom ma őket ha lesz idom. Es megkérdezem hogy mivan. Mert már én is 2 hete várok rá…

  272. Liontor - 2012.10.16. 12:47

    JÓ HÍREK! Az imént kaptam sms-t a 1430-tól, (és e-mailt is) hogy az ön által rendelt termék megérkezett, a kiszállítást megkezdtük, melynek várható időpontja: 2012. 10. 18. Amikor rendeltem október 26 volt megjelölve kiszállításnak. Fekete, 16GB-s változatot rendeltem.

  273. peti - 2012.10.16. 12:53

    Jajj örülök hogy beindult valami…. Ez jó jel es jó hírek nahyon. Remélem én is ertesulok ma a dolgokról. Meg egy olyan kérdésem lenne liontor mikor rendelted ?

  274. Liontor - 2012.10.16. 13:02

    Október 10-n rendeltem a 1430-s számon.

  275. peti - 2012.10.16. 13:09

    Akkor elvileg már nekem is kellett volna kapnom valamit. ahogy kap vslaki valami információt légyszi rögtön ossza meg :)

  276. Tboy - 2012.10.16. 14:56

    10.05.-én előjegyeztettem 32-es fehéret aVodánál.
    10.10.-én ezt kaptam: Az előjegyzett termék az Ön számára elérhető!
    10.13.-a :Fizetés sikeresen megtörtént, az alábbi rendelésével kapcsolatban:
    Csomag 1.
    Apple iPhone 5 (32GB)
    10.16. ma email: szerződés szám telszám… tenni valók aktíválás..
    gondolom holnap holnapután megérkezik :)

    • Anonim - 2012.10.16. 16:30

      Nem utánvéttel fizettél?

      • Tboy - 2012.10.17. 18:53

        nem, utaltam előre

  277. Adam - 2012.10.16. 15:01

    Remélem mostmár nekem is küldenek készüléket a héten, mert én is már 2 hete várok rá :SS

  278. JakeJ, - 2012.10.16. 15:01

    Akkor ezek szerint érkezett szállítmány, de most csak fekete 16-os modellekkel?
    Aki ma kapott értesítőt, midnenki fekete 16-os rendelt?

  279. Adam - 2012.10.16. 15:26

    Most kaptam e-mailt a T-től hogy a kiszállító cégnek a csomagot átadták….már csak napok kérdése és megjön :)))

  280. peti - 2012.10.16. 15:27

    én is azt rendeltem(fekete 16-ost)és még mindig semmi…most beszélek velük

  281. peti - 2012.10.16. 15:29

    éppen.
    azt mondja “úgy látom van belőle készleten nemrég érkezett, lehet hogy törölni kéne az előrendelést és rendesen megkéne rendelni most”
    azt hiszem most leordítom a fejét….:D:D:D:D
    ezek hihetetlenek komolyan. még beszélek velük

  282. Nusi - 2012.10.16. 15:48

    Peti mi lett végül? Kiderült, hogy mi a logika abban, hogy most rendeld meg újra??

  283. peti - 2012.10.16. 16:16

    Nah 25 perc beszélgetés végett, meg ide oda kapcsolgatas után végül oda jutottak hogy van raktáron es folyamatosan ertesitik majd az embereket. Ma vagy holnap vagy legkésőbb holnsp után kapnunk kell sms-t vagy emailt. Es csutotokon vGy pénteken már meg lesz a telefon. Neem speciel már a szerződést kell cak megcsinálni. Ezt mondták. Úgyhogy aki megrendelte az szerintem a héten megfogja kapni. A boltokbs továbbra sem lehet kapni. Csak rendelés útján. Arra azonban választ nem tudott adni arra krdesemre hogy 10.-én rendelt egy ismerősöm ugyanolyat mint én es neki 18.-án szállítják… Erre a logikara választ nem adtak…

  284. Anonim - 2012.10.16. 16:28

    Srácok a futárral lehet egyeztetni hogy hány órakor hozza?

  285. peti - 2012.10.16. 16:39

    Es hogyan?

  286. Nusi - 2012.10.16. 16:41

    Szerintetek, ha én úgy rendeltem hogy majd a mammut t-pontban veszem át az nagy hátrány? Az ügyfélszolgálatos azt állította, hogy ugyan olyan sorrendbe kapják azok is akik így rendeltek, de én aggódom, mert mindenhol azt hallom, hogy ők még nem kaptak készülékeket meg nem is fognak még egy darabig, és hát ugye tudjuk hogy minden ügyfeles mást mond.. Már rég megrendeltem volna neten, csak sajna mást is kellene intézni egyidejűleg ezért kell hogy ott vegyem át.

    • Anonim - 2012.10.16. 17:37

      Lehet t-pontban átvenni?:O le vagyok maradva, nekem ez nagyon kézenfekvő lenne.

  287. marcore - 2012.10.16. 18:52

    bazdmeg ez már nagyon vicces… ma voltam az üzletben emiatt az ideiglenes személyi dolog miatt. ott elfogadták csak megint meg kellett rendelni. kb egy órát álltam mire kész lett aztán mondta h megvagyunk már csak pár pillanat. erre megszólal h a rendelés közben hiba lépett fel, nem tudja, hogy mi, nagyon sajnálja ennyit tudott csinálni. :D:D és hogy hívjam fel a webshopot. Ott meg azt mondták, hogy menjek el egy üzletbe. hát komolyan mondom szánalom ami itt megy, olyan ideges lettem hogy az valami eszméletlen. sok agyoniskolázott barom. mégis most mit kéne csinálnom?

  288. tejföl - 2012.10.16. 21:16

    5-i rendelés (11 napja), de még mindig semmi… az kicsit idegesít h aki 10-én rendelt jóval előbb van, mint én meg mások!:S

    • tejföl - 2012.10.16. 21:17

      jah fehér 32es…

      • JakeJ. - 2012.10.16. 21:48

        Tejföl!
        Én október 4-e óta várok, szintén fehér 32esre! :-)
        Úgy néz ki, hogy nekünk kell szinte a legtöbbet várnunk!!

        Megkérhetlek arra, hogy írj majd ide, ha értesítenek vagy megtudsz valami infót esetleg?

        Köszi!

        • tejföl - 2012.10.17. 20:48

          jaja, tényleg úgy néz ki mi szívjuk a legnagyobbat!!! persze szólok ha alakult már vmi!

  289. Liontor - 2012.10.17. 08:50

    Az imént kaptam ezt az e-mailt a T-Mobiletól:
    “Tisztelt Ügyfelünk!
    Tájékoztatni szeretnénk, hogy a rendelés visszaigazolásában szereplő kiszállítás dátuma -leltár miatt- egy napot csúszik.
    Elnézését kérjük a kellemetlenségért.”
    Csütörtökre volt eddig kiírva a 16GB-s fekete modell, tehát ezek szerint pénteken szállítják ki. Ha nem kapom meg a hosszú hétvége előtt, hát nagyon szomorú leszek.

    • Adam - 2012.10.17. 10:13

      Október 8-án rendeltem az ügyfélszolgálton fekete 16GB-osat és tegnap jött az sms a webshoptól, hogy megérkezett a termék és 17-én este 8-ig kihozzák…Erre ma kapom az e-mailt, hogy még egy napot várjak én is a leltár miatt :/ :/ :/ nemigaz, hogy nemtudták előre, hogy ma leltár lesz! amugymeg igazán átadhatnák mindannyiunk termékét a futároknak mielőtt elkezdik számolgatni a készletet. :D

  290. Grubits - 2012.10.17. 12:02

    12-en ujrarendeltem , feher 16-os es ma reggelre meg is erkezett !!!! :)

  291. peti - 2012.10.17. 13:07

    Gát az nagyon kemény. Örülök neki. De ehhez már nem tudok mit hozzászólni…komolyan szanalom anit ezek csinálnak

  292. Adam - 2012.10.17. 13:40

    És 15 nap várakozás után végül megérkezett a telefon, nagyon csili-vili:)))) mindenkinek kitartást:)

    • JakeJ, - 2012.10.17. 15:24

      milyet rendeltél?

  293. peti - 2012.10.17. 15:46

    Én is utenem minenkinek hogy jött sms hogy megkapra a futarszolgalat es kiszallirasra vár. Holnap érkezik. Állítólag….
    Majd kiderül. Mindenkinek kitartás,bár meg az enyém sem tuti amíg nincs a kezembe fekete 16-os

  294. Adam - 2012.10.17. 15:51

    Fehér 16Gb-osat rendeltem, de nekem nem jött sms, tegnap kaptam egy emailt hogy átadták a készüléket a kiszállító cégnek, ma meg kihozta.

  295. Dani - 2012.10.17. 16:28

    Nálam is hasonló a helyzet :D
    Tegnap sms-es hogy ma este 8-ig jön, ma reggel e-mail hogy leltár miatt egy nap csúszás :S :D Hát kapják be :D

  296. peti - 2012.10.17. 16:33

    nah örülök nektek, hogy beindult a dolog.
    hát dani ennél nagyon szívás…. ez már tényleg a szerencsétlenség teteje…:D:D
    hihetetlen, hogy mindig van valami :D.
    de akkor már a célegyenesbe vagyunk úgy érzem :D

  297. Balázs - 2012.10.17. 16:56

    GLS hány napon belül szállít?

  298. Dani - 2012.10.17. 17:24

    A GLS Budapest területén 6-órán belül szállít :) A többit tőlük tudod megkérdezni :D

    0618020265

  299. Balázs - 2012.10.17. 17:33

    akkor úgy kérdezem, ha ki van írva egy időpont hogy várhatóan akkor hozzák, akkor csak is akkor jön a futár? előbb nem?

  300. WIz - 2012.10.17. 18:49

    Ma reggel kaptam egy e-mailt h átadtak a futarnak aztan felhívtam őket h akkor holnap jon e a kírt 18. Datumra es azt mondtak h igen délutánig megerkezik:) ugyhogy ugylatszik rendezodnek a dolgok

  301. Tboy - 2012.10.17. 19:01

    10.13.-a :Fizetés sikeresen megtörtént, az alábbi rendelésével kapcsolatban:
    Csomag 1.
    Apple iPhone 5 (32GB)
    10.16. ma email: szerződés szám telszám… tenni valók aktíválás..
    gondolom holnap holnapután megérkezik :)

    Ma email és sms holnap hozzák! 5 nap ez igen VODAFONE :)

  302. peti - 2012.10.17. 20:23

    arról nem tud valaki infót hogy a futár mennyire rugalmas ? én mondok időt vagy ő mond ?
    mert nekem csak fel 5 körül lenne jó.
    valaki ötlet ?

    • Balazs - 2012.10.17. 21:34

      meg lehetett volna adni a rendeléskövetésnél, hogy mikor menjen milyen napszakba, de kihagytad biztos

  303. peti - 2012.10.17. 21:48

    fúúú tényleg…hát már erre nem emléxem sajnos :S.
    vissza lehet valahogy nézni ?

  304. peti - 2012.10.18. 09:51

    nah valakinek valami változás ?
    akármi ?

  305. peti - 2012.10.18. 10:08

    nemtudom hogy ki jár erre mostanába. de mogjött a telefon :). anyum átvette :Dlassan emgyek haza végre éas megnézem :$
    nagyon örülök
    nektek hogy áll ?

    • Anonim - 2012.10.18. 10:22

      Ha minden jól megy ma rendelem meg:D

  306. JakeJ. - 2012.10.18. 10:49

    Jelentem nálam még mindig semmi…. :-)

    • Balázs - 2012.10.18. 11:07

      nálam se okt. 26-ig csak meg jön ://

      • JakeJ. - 2012.10.18. 11:11

        Én már 12-e után feladtam az időpontokban való reménykedést..
        Ha lehetne hinni a kiírt szállítási időnek, akkor múlt péntek óta használhatnám a telefont. :-)

  307. peti - 2012.10.18. 11:34

    Kitatartas :). Hát a kezemben van gyerekek….
    Elsem hiszem. Valami gyonyoruseg ami felfoghatatlan :). Nagyon szép :). Imádom már most. Elegáns a javából

    • KeleMan - 2012.10.18. 11:47

      Gratula! Használd egészséggel! ;)

    • JakeJ. - 2012.10.18. 11:57

      Csatlakozom!
      Gratula! :)

      Mikor is rendelted meg? Azért elég sokat vártál, ugye?
      Majd oszd meg velünk a tapasztalataidat az ötösről!:)

      • tejföl - 2012.10.18. 15:58

        nekünk ez a hét is ki lesz backelve azt ugye tudod??? ma már kellet vna sms-t vagy e-mailt kapnunk:S

        • JakeJ. - 2012.10.18. 16:21

          Igen, tudom… :)
          24-ig ne is várjunk értesítést, mert hétfő-kedd munkaszüneti nap..
          Jól kifogtuk ezt, Tejföl.. :)

  308. HPeti - 2012.10.18. 17:04

    Van aki kapott már fehér 32gigát?

    • JakeJ. - 2012.10.18. 17:51

      Szia!
      Hárman is vagyunk itt ( KeleMan, Tejföl, én), akik fehér 32-esre várnak.
      Én egész pontosan október 4-e óta.

      Te mikor rendelted?

      • HPeti - 2012.10.18. 18:46

        Október 2 vagy 3 óta.
        Legalább nem vagyok egyedül.. :)

  309. Wiz - 2012.10.18. 18:45

    Na nekem is megérkezett délután nagyon szép hidjetek el megéri várni. Kitartas!:)

  310. Gabi - 2012.10.18. 21:14

    HPeti, én kaptam, és nekem nem nagyon kellett várni rá.
    Talán 3 napot…

  311. JakeJ, - 2012.10.18. 21:22

    Szia Gabi!

    De Te még az október 2-i készletből kaptál, mi utána rendeltük, azóta pedig nem jött semmi… .:S

  312. Gabi - 2012.10.18. 21:30

    Igen, nevetséges, hogy azóta semmi:s

  313. Liontor - 2012.10.19. 10:06

    Megjött a drága :) Ismétlés végett, október 10-n rendeltem meg a 1430-s telefonszámon, fekete 16GB-t. Pick Pack Pontra kértem a kiszállítást Dunaújvárosba. Tegnap ugye írtak e-mailt, hogy leltár miatt egy napot csúszik, (eredetileg 18-n jött volna) így ma reggel 6:45-kor már jött is az sms, hogy megérkezett a csomag. A poén az, hogy a Pick Pack Pont (ami egy újságos) szintén leltárt tartott és zárva tábla volt kirakva. Majdnem elkapott a dühroham, de apró betűkkel ki volt rakva, hogy Pick Pack csomagokat pontos összeg, készpénz fejében kiadnak. Ekkor nyugodtam csak meg :D A telefonon semmi gyári hibát nem látok, egyenlőre.

  314. JakeJ. - 2012.10.19. 12:36

    Kapott ma valaki esetleg sms/mail értesítőt, hogy megérkezett a telefon és 24-én szállítják?

  315. Krisztián - 2012.10.19. 16:52

    Kb. 2-3 hete rendeltem meg Pécsen a Vodafone-nál. Ma azt mondta a boltos, hogy ja igen jött szállítmány, de Pesten szétosztották a “kiemelt ügyfeleknek” mind. Pécsre nulla darab jutott. Nekünk vidéki suttyóknak csak a végén jut… :-\

  316. JakeJ. - 2012.10.19. 17:30

    Srácok!

    Nem fogjátok elhinni:

    Most kaptam sms-t, hogy a megrendelt termék megérkezett, a kiszállítást megkezdték! A várható időpont: 10.25. 20:00-ig!!! :-))

    Nagyon örülök, bár amit a T-Mobile eddig bénázott azért még nem iszom előre a medve bőrére!

    Fehér 32GB, október 4-én rendeltem!

    • tejföl - 2012.10.19. 17:34

      mázlista!!! akkor én ebből is kimaradok!!!:@@@@@

    • tejföl - 2012.10.19. 17:44

      egyébként gratulálok!:)

      • JakeJ. - 2012.10.19. 17:50

        Köszi!
        De szerintem Te is megkapod a jövő héten!
        Mivel egy nappal később rendelted, ezért szerintem szerdán legkésőbb Te is kapsz értesítést!

        Bár mondom, én még nem örülök előre. Simán kinézem azt is a T-től, hogy ezt az időpontot is eltolják . :-))

    • HPeti - 2012.10.19. 23:32

      naaaaaaa gratula :)

  317. Gabi - 2012.10.19. 17:58

    JakeJ., gratula, mostmár biztosan megkapod:))

    • JakeJ, - 2012.10.19. 18:36

      Gabi! :)
      Köszi, el sem hiszem, hogy megkaptam az smst..
      Nem számítottam rá, főleg nem péntek este fél6-kor. :)

      Akkor ebben már maximálisan biztos lehetek szerinted?
      Október 25-öt írtak, ez a dátum akkor már nem fog változni, ugye? :)
      Te is aznap kaptad, amit az sms-ben írtak?

  318. Yobi - 2012.10.19. 18:15

    Árkád és a Mamut T-pontban is lehet kapni! Árkádban vettünk ma egy 16-os fehéret és egy 32-es feketét.

  319. Gabi - 2012.10.19. 23:27

    JakeJ., biztosan megkapod, ezt az SMS-t akkor írják, amikor már megvan a készülék.. :)

  320. peti - 2012.10.20. 19:00

    hát csatlakozom tényleg megéri várni. nagyon szép és allig bírom lerakni :) a barátnőm már kivan akadva :) ami jogos. feketébe egyszerűen gyönyörűűűűű :)
    sok sikert mindenkinek :) megéri

  321. VD - 2012.10.22. 18:36

    Ma voltam az Árkádban.
    Árkádban és Mammutban egyaránt már nincs semmilyen teló,
    Lehet rendelni a webshopban! :)

  322. BM - 2012.10.24. 11:05

    64 gigás valakinek jött már meg aki webshopon keresztül rendelt?

  323. HPeti - 2012.10.24. 15:13

    32gb fehérről valami hír?

  324. VD - 2012.10.24. 15:36

    errre én is kiváncsi lennék :)

  325. JakeJ. - 2012.10.24. 16:33

    Holnap hozzák, ha minden igaz! :-)

    • Balázs - 2012.10.24. 21:57

      nekem mára irta a webshop hogy hozzák de nem jött ://

  326. feeblefrail - 2012.10.25. 08:33

    Én kicsit most csalódtam a T-mobile-ban! Amióta náluk vagyok, semmi bajom nem volt velük, egészen mostanáig… Múlthét pénteken megkaptam, a fehér 64 GB-os modellemet, de nem volt vele minden rendben. Kicsit csúszkál a Home gomb, az oldalt található hangerő, illetve némító gombok pedig lötyögnek. Ezen még nem minden. Amikor letettem az asztalra a telefont, akkor egy furcsa hangra lettem figyelmes. Mivel az egyik ismerősöm is megjárta a lötyögő telefonnal, így kíváncsi voltam én is a dologra: ha kicsit megrázom a telefont, akkor olyan, mintha valami mozogna benne. Ha minimálisan megpöckölöm a hátlapot, akkor is lötyög benne valami. Ha jól hallom, akkor a kamera lehet a hibás…
    Szóval kaptam egy hibás készüléket, de ez még semmi. Felhívtam szombaton az ügyfélszolgálatot, s mondták, hogy vigyem el egy szervizbe. El is vittem tegnap itt Debrecenben, de a szervizes közölte velem, hogy neki ahhoz semmi köze nincs, nem cserélik ki, így hívjam fel az ügyfélszolgálatot. Mondtam neki, hogy ők vezényeltek ide, de nem hatotta meg…
    Ezek után telefonáltam még kétszer és kiderült, hogy csak úgy lehet megoldani ezt a dolgot, ha 8 napon belül visszaküldöm a telefont a szolgáltatónak. Ha ez megtörtént, akkor kb. 1-2 hét múlva törlik a megrendelésem, és majd pár héten belül a pénzemet is visszakapom. Jeleztem feléjük, hogy ez így számomra nem elfogadható, hiszen pillanatnyilag csak ez az egy telefonom van és nem akarok telefon nélkül maradni… Nem voltak megértőek, csak ez az eljárás alkalmazható. Én úgy akartam, hogy majd leküldenek egy másik modellt és akkor személyesen az üzletben kicserélem, de nem mentek bele.
    Szerintetek ez mennyire gáz? Járt valaki hasonlóan?

    • vespajani - 2012.10.28. 16:13

      én szeptember 28-án megkaptam fehét 16gb-osat. 2-t rendeltünk barátnőmmel. az enyém is a kamera résznél lötyögott belül valami. este le a tpontba a mamutba. mondja a szervizes hogy hozzam hétfőn vissza és kicseréli. hétfőn viszem vissza és közli hogy nem cseréli mert van a cseretelefonok között is olyan amiben zörgött valami, ezért ez nem hiba. ekkor mondtam neki hogy akkor a másik iphone5-ünk a rossz mert az nem zörög-lötyög. mondja elküldi a szervizbe és bevizsgálják. mondom ok, és akkor kapok addig egy iphonet cserébe használni? NEM. adtak volna egy 5 éves nokiát max telefonálásra alkalmas. mondom kösz nem, inkább elállok a szerződéstől. visszaadtam, várom a pénzem, 30 napjuk van ami most 30.-án le is telik. ha nem érkezik meg akkor abból is botrányt csinálok.

  327. tejföl - 2012.10.25. 10:09

    nah végre… holnap kezemben a Tárgy!

    • JakeJ. - 2012.10.25. 11:08

      Gratula! :-)))))

      Balázs, 24-ét írtak és nem hozták ki?
      Felhívtad őket?

  328. JakeJ. - 2012.10.25. 12:51

    Haha!
    Na képzeljétek: ráírtam a webshopra, hogy akkor mi a helyzet, valós-e a mai szállítás, amit jeleztek felém.

    Válasz: informatikai hiba volt, csak holnap hozzák.

    Minderről semmi infó nem lett volna, ha nem írok rájuk.

    Úgyhogy mondtam én, hogy nem lesz ez olyan egyszerű menet (nekem legalábbis)…. Hiába a dátum.

    Kíváncsi vagyok a holnapra..

  329. András - 2012.10.25. 16:30

    Ma rendeltem egy fekete 16gb. Elvileg szombaton kihozzák…

  330. JakeJ. - 2012.10.26. 15:19

    Megvan!!! Megérkezett!!! :)

  331. Gabi - 2012.10.26. 15:36

    Gratula JakeJ.! Majd írd meg Te is, milyen:)

  332. A Polgarmester - 2012.10.26. 17:32

    Jött ma valakinek?
    én október 4. rendeltem 16os feketét azóta sincs semmi.

  333. Origo - 2012.10.26. 18:24

    Sziasztok! én okt. 11-én adtam le a rendelésemet a webshopon keresztül 64 gb-osra, de egyelőre még semmi. “Szállításra vár”. Reménykedem.

  334. JakeJ, - 2012.10.26. 18:55

    A Polgármester,
    nekem ma jött meg, én is 4-én rendeltem, csak 32-es fehéret.

    Gabi,
    iszonyat jó, nagyon tetszik! :) Megérte rá várni, bár ettől függetlenül szerintem akkor is egy vicc, amit a T-Mobile csinál ezzel az egész iPhone üggyel… :)

    Amúgy nem tudom, mindenki mondja, hogy “hű, de könnyű az új iPhone!”, de én szinte alig találok különbséget. Vagy rossz az érzékelőm, mindenesetre én nem érzem könnyebbnek olyan nagyon a réginél.

  335. Somiati - 2012.10.26. 19:48

    Ma rendeltem 18:00 után a webshopban egy fehér 16-ost, hétfőn 12-ig ki is hozzák. :))

  336. HPeti - 2012.10.26. 20:46

    jött az sms, hogy ma 20:00-ig kiszállítják, de nem kaptam meg..
    remélem hétfőn..

  337. Gabi - 2012.10.26. 23:11

    Én azért érzem a különbséget a súly tekintetében. De akkor végre Neked is megvan :)

  338. VD - 2012.10.27. 09:25

    Aki most a 10.26os szállításból nem kap és nem lány (tehát feketét akar :D), vehet egy szép hosszú levegőt. :)

    iPhone5 16GB fekete – 2012.12.01
    iPhone5 16GB fehér – van
    iPhone5 32GB fekete – 2012.12.01
    iPhone5 32GB fehér – van
    iPhone5 64GB fekete – 2012.12.01
    iPhone5 64GB fehér – van

  339. Gugu - 2012.10.27. 14:29

    Sziasztok, csak azért írok, hogy másoknak legyen egy kis támpont, mi most a helyzet:
    Én céges flottával akartam venni, amire nagyon sokáig nem adtak lehetőséget. Körülbelül 1,5 hete (október 16 körül) tudták felvenni a rendelésemet, 64Gb-os feketére.

    Ennek ellenére, a mai napon telefonált egy nem is GLS-es ember, hanem egy T-mobile alkalmazott, aki külön kihozta, semmi értesitőt nem kaptam előtte, egyszerűen csak ideszólt hogy 15 perc múlva ideugrana, megfelel-e. Mondtam, hogyne… :D Szóval nemtudom hogy nagy készletet kaptak, és én aki ennyire későn rendeltem is megkaptam, vagy mert a céges flotta havi 50-60 ezres számlával számított, de a lényeg az hogy megjött, és valami gyönyörű… Ilyenkor az ember elfelejt mindent amit más készülék kínál… :D

  340. Anti - 2012.10.27. 16:42

    Sziasztok ! :)

    Én 20-dikán adtam le a rendelésem 25-dikére már meg is kaptam.:D (Iphone 5 16gb Black)

  341. András - 2012.10.27. 18:17

    25. rendeltem és ma délben ki is hozták fekete 16gb.

  342. marcore - 2012.10.28. 09:31

    sziasztok! valaki meg tudná mondani, hogy pesten lehet-e kapni valamelyik üzletben fehér 16gigásat? még mindig nem jött meg az a kurva személyim és ideiglenessel webshopból nem lehet rendelni, viszont üzletben elfogadják. miskolcról elmennék érte mert már nagyon idegesít, csak nem szeretnék potyára felmenni.fontos lenne., szeretném ha már a következő héten meglenne. előre is köszönöm!

  343. Olah David - 2012.10.28. 10:56

    Engem érdekelne hogy valaki nem tud olyan telefonszámot adni ahol elérhetőek? 10 perc várakozás…….. Egy kontakt kellene

  344. HPeti - 2012.10.28. 16:32

    pénteken it tvolt a futár csak nem volt itthon senki…úgy volt mielőtt kihozzák telefonálnak. Ma a t-mobile azt mondta hogy a a futárszolgálatnál érdeklődjünk…remek…

  345. VD - 2012.10.29. 08:11

    64es fekete a Mammutban sem volt most.

    Webshop:
    16 fekete – 2012.12.01
    16 fehér – van
    32 fekete – van
    32fehér – van
    64 fekete – 2012.12.01
    64 fehér – van

  346. HPeti - 2012.10.29. 20:55

    kezemben..hát elképesztő :D
    -32gb fehér –

  347. Somiati - 2012.10.29. 23:14

    26-a késő délután rendeltem egy 16-os fehéret és ma reggel meg is kaptam.
    …pfu, leírhatatlanul szép és elegáns :))

    • Origo - 2012.10.30. 21:44

      Somiati gratula, én még várok, de már elég türelmetlenül.

  348. Tusikoma - 2012.10.30. 18:37

    Sziasztok. Üzleti ügyfélként rendeltem, amit csak telefonon keresztül lehetett megtenni. Tegnap reggel adtam le rendelést fekete 32 gb-os készülékre, a hölgy mondta is, hogy van készleten és lehet, hogy már ma megkapom, ami meg is történt délután kettőkor. A telefonon sajnos már van egy festék lepattogás, és a hátlapon kameránál megkocogtatva valami rezonál/zörög.
    Sajnálom nagyon mert egyébként nagyon szép, a fehér a nyomába se ér.

    • Origo - 2012.10.30. 21:49

      Sziasztok! Mennyire gyakori még ez a festéklepattogás? Úgy emlékszem a 37. heti gyártásra írták, hogy gyakorta előfordult. És a kameralötyögés? Remélem csak egyedi probléma. Tusikoma, gondolom visszaviszed, és kicserélteted. Mennyi időn belül van erre lehetőség? Ha az átvételnél nem azonnal veszed észre a lepattogzódást, attól még visszacserélik, vagy kénytelen vagy beletörődni? üdv Origo

      • Tusikoma - 2012.10.31. 06:00

        A kamera zörgés állítólag normális dolog, az összes készüléknél van ez a jelenség, nekem egyébként annyira nem észrevehető. Szervízbe azt mondták ezért nem cserélik, mert a 4s-nél is már volt erre panasz és annál se cserélték, mivel egy belső alkatrész mozog ami normális.(ezt azért kétlem). A festék lepattogás egy helyen látszik. Én is bíztam benne, hogy talán nálam nem lesz, de sajnos van, és véleményem szerint marad is ez a festék hiba a készülékeknél, teljesen mindegy mikor gyártották azt, mert ugyan mitől szünne meg, talán majd a 5s-nél másik gyártási eljárással járnak majd el. Egyenlőre azt tanácsolták felesleges vissza cseréltetni, mert valószínű ugyan ez lesz a következőnél is. Én azért valószínű megprobálkozok egy cserével.

        • Origo - 2012.10.31. 07:53

          Elég gáz, hogy egy ilyen prémium minőségű telefonnál csak úgy lepattogzik a festék.
          Azt szeretném még kérdezni, hogy a nano sim kártya beszerzése hogy működik? Bemegyek a szolgáltatóhoz, kérek egyet, és adnak is rögtön? A régi SIMet vissza kell adni, vagy az automatikusan érvényét veszti? A telefon megjelenésekor bementem érdeklődni, de a hölgy azt sem tudta mi az a nano sim. Mindenáron mikro simet akart adni.

          • A Polgarmester - 2012.10.31. 22:35

            Én gondoltam azzal is el tökölnek vagy 2 hetet. hogy kicseréljék az a SIM-et. Ezért bementem egy T-pontba, hogy kezdjék el intézni. Ott mondták hogyha hozom a telót meg a számlát, ami bizonyítja, hogy náluk vettem, akkor helyszínen kicserélik. Nem kell várni és ingyen van.
            Bár én még nem játszottam ezt el, mivel még mindig nem kaptam meg a telót, 1 hónap előrendelés után sem…

  349. Adam - 2012.11.01. 03:05

    Én a fehér készüléket 1,5 hete használom, és semmilyen kopás/lepattogzást nem észleltem rajta, viszont nekem is zörgött vmi a kameránál, úgyhogy most 10 napig szervízbe csücsül a telo:((( kiváncsi leszek hogy mit csinálnak vele, ha egyáltalán csinálnak valamit.

    • Origo - 2012.11.01. 16:34

      szia Ádám, kérlek mindenképpen írd meg, mit mondtak a szervízben, és hogy tudták-e orvosolni a problémát. Én is már több mint egy hónapja rendeltem meg a telót, de eddig még semmi hír. :(

  350. abraka - 2012.11.01. 17:40

    A kameránál a kis lötyögés hang természetes, az az autofókusz cucc hangja, szinte mindegyik telefonban amiben ilyen van lötyög kopogtatásra. Utolsó Adam hozzászólónak csak gratulálni tudok, ha emiatt szervizeli a telót, a következő is zörögni fog, hacsak ki nem veszed a kamerát belőle. De ki a tököm kopogtatja a kamera részt??? Használjátok a telót, azért van. Nem nagyítózni kellene meg kivesézni!!! Nekem pl. feltűnt, hogy az oldalsó hangerőgombok jobban lötyögnek, mint a 4 meg 4s-emen voltak, de leszarom, működni működik, lötyögni meg had lötyögjön.

  351. abraka - 2012.11.01. 19:39

    Jah, azt elfelejtettem, hogyha megnyomom az előlap bal felső sarka körüli részt szabályos horpadás hang hallatszik meg érződik. Konkrétan benyomódik az előpanel. A képernyő bal felső sarkában is jelentkezik ez a probléma, de a hibátlan működést nem befolyásolja. Gondolom más készülékeknél is előforduló hiba ez.

  352. Origo - 2012.11.03. 09:45

    sziasztok! A Mammutban a T-pontban csak fehér 32 és 64 GB i5 készülék van raktáron. :(

    • Olah David - 2012.11.04. 15:07

      Ezt honna veszed? Nem lehet tudni mikor jön cucc? 16 ős fehérre várok

  353. VD - 2012.11.04. 22:07

    Feher 32-64 van csak igaz?
    Mammutban.!?

    Arkadban jart valaki? Info?
    Bar mar hamarosan a webshopos oktoberi fekte64is itt lesz :)))

    D

  354. Somiati - 2012.11.05. 09:03

    Origo: A webshoppos rendelés során találkoztam, egy a T-hálózatból ingyenesen hívható telefonszámmal (06306363630), amin végülis leadtam a rendelésem (16-os fehér). Az ügyintéző hölgy megkérdezte tőlem, hogy most is iPhone-t használok e…, akkor nem tudtam, hogy mire véljem a kérdést, de a kiszállításnál megvilágosodtam. A i5 dobozán volt egy nano simkártya, amit egy 80-as számon lehetett aktíválni, és már működött is a kis gyönyörűség.

  355. Pietro - 2012.11.06. 11:55

    Sziasztok! Én október 30-án rendeltem meg az egyik debreceni T-ben és ott azt mondták, hogy nagyon megszaladtak a rendelések, ezért elképzelhető, hogy akár 1 hónapot is kell várnom. De azt is mondták, hogy kb. 3-4 nap múlva hívnak, hogy mi a helyzet….azóta még nem is hívtak. Ja, főleg a fekete 16GB-ra kell várni. Gondolom a fehérre annyira nem. Amúgy a fehér is nagyon szép, ráadásul annak nincs ez a kopás baja, mert az sima krómozott oldalt kapott. Majd biztos kijön az 5s ami annyiban változik, hogy króm lesz annak is az oldala.
    Somiati! A dobozban tényleg csak egy nano sim volt, vagy ki kellett törnöd a rendes sim méretből? Ezt azért kérdezem, mert a futár hozza majd és mondák, hogy a sim-et is tartalmazni fogja. Oké, de a mostani telómból hogy fogom a számokat átmenekíteni? Mert a mostani az egy sima Galaxy foS. Mennem kell megint sorszámot húzni ezért, hogy 1 perc alatt átmásolják??? :)

  356. VD - 2012.11.06. 15:06

    Javaslom másold át a Samsungról pl. Gmailre vagy szinkronizáld iTunesba és onnan mehet az új kis géniuszra! :)

    D

  357. Pietro - 2012.11.06. 15:47

    iTunesba hogyan szinkronizálok Samsung telefont? :) Na és a gmail-el? Egyébként most jött meg az sms, hogy megérkezett és megkezdték a kiszállítást. Várható időpont: 2012.11.08, 20:00-ig. Remélem nem kerülöm el a futárt. :)

  358. Amadeus - 2012.11.06. 16:34

    Sziasztok!

    A t-mobile webshopban már elérhető a 16-os fekete. (Kb 15 perce:) ). Az ügyfélszolgálatos azt mondta, lehet, hogy ha webshopban rendelem, előbb jutok hozzá, mintha bemennék érte a boltba, mert ott még nem elérhető. Most rendeltem, csütörtök délelőttre hozzák ki. Remélem segítettem.

  359. Akimusz - 2012.11.06. 17:21

    nah ma utánajártam. fekete készülék beszerzése necces. fehér készülékből 1600 db van a T-mobilnál… Csak előrendeléssel megy a móka a t mobilnál ha feliratkozol akk várhatsz hónapokat mert nem fogják ezt a szállítmányt boltba kirakni. Ez szépen a raktárból nyomul kifelel a futárok segítségével.

  360. Somiati - 2012.11.06. 21:13

    Pietro: a készülékhez küldött kártya nano, nem kell kitörni a normál sim-ből, mint anno a mikrosim-nél.

  361. Pietro - 2012.11.07. 06:25

    Somiati! Akkor leszek bajban. Nem tudom, hogy a telefonszámaim hogyan fognak átkerülni az új sim-re az androidos telómból. Amúgy megcsináltam azt, hogy a névjegyeket elküldtem saját magamnak a gmail-es fiókomra. Ott megnyitva azt minden bekerült a címlistába. Viszont nem tudom, hogy onnan hogy fog átkerülni az i5-re. Gondolom nem én vagyok az első aki lámáskodik. :) Mondjuk lehet, hogy bluetoothon a névjegyeket át lehet küldeni, vagy iPhone-nál ez is le van tiltva bt-on? Segítsetek mert az az érzésem, hogy ma megérkezik a kicsike. Egyébként kell formázni az akkcit? Nem tudom, hogy kibírom-e mondjuk 15-16 órán keresztül nézni a kikapcsolt telót. :))))))))

  362. Somiati - 2012.11.07. 07:33

    Pietro: szinkronizáld a telefoszámaidat az outlookba, majd az iTunesban pedig válaszd a kontaktok szinkronizálása az outlook-ból fület és a többit elintézi a progi magától. Én anno így csináltam, amikor megvettem az első iPhone-mat (i4), előtte nokia N82-m volt.
    Az akkumulátort nem kell formázni, rögtön használhatod.

  363. Pietro - 2012.11.07. 07:45

    Köszönöm az infót Somiati! :)

  364. MajaG - 2012.11.08. 09:00

    Múlhéten szerdán rendeltem fekete 16-ost webshopból. Kedden egyeztető hívás volt. Tegnap jött a mail, hogy szállítás alatt. Ma, hogy a futár átvette. S ma szállítja. Most vagy szerencsém van, vagy egyszerűen ez csak mesterséges hangulat keltés, hogy nehéz szerezni. Webshopba 1 hónapot írtak várható érkezésre…

    • A Polgarmester - 2012.11.08. 10:39

      16-os fekete most van készleten, szóval valószínű, hogy megkapod.

  365. Judina - 2012.11.08. 11:46

    Én okt 23-án rendeltem fehér 16GB-os készüléket és eddig még egy szóra sem méltettak.

  366. MajaG - 2012.11.08. 13:07

    Megjött. Sajna van rajta gyári kopás. :(

  367. MajaG - 2012.11.08. 14:07

    Sőt horpadás is, vagy lehet én csináltam azt azzal, h leraktam az asztalra. :( Nagyon puha anyagból van ez a telefon, tok kötelező. :(

  368. Judina - 2012.11.08. 19:48

    MajaG mikor rendelted és milyet?

  369. kelcsiot - 2012.11.09. 13:00

    Valakinek valami friss info, hogy személyesen, T boltba esetleg van-? Pl. az Allee-ban volt kirakva egy fehér, lehetett nyomogatni, kipróbálni. De sorba nem akartam állni, így nem tudom, hogy vásárolható is lett volna-e?!

  370. MajaG - 2012.11.09. 16:39

    Fekete 16-ost múlt szerdán. (10.31) S tegnap jött meg. Kamera is zörög természetesen. :) Elég vicces ez “minőség”. Olyan, mint 1 ékszer ha messziről nézed.
    Az iPhone 4-em körülbelül 10xer jobb minőségbe volt legyártva…
    Ettől függetlenül baromi jó mobil, de aki ezt elengedte, hogy ilyen anyagból menjen sorozat gyártásba, azt elég erősen p*csán kéne rúgni. Ez egy ékszer, nem egy telefon. Nem értem meg, hogy gondolta ezt valaki, hogy ilyen puha anyagból, adnak ki telefont. A környezetemben lévő összes 5-ös ilyen. (4 darab az enyémmel együtt) Mindegyiken van festék hiány. A szélén a benyomódást, nem tudom, hogy én csináltam vagy így jött, de szégyen mindkét esetben. Jobb lett volna, ha marad a régi keret, mert ez olyan puha, így mintha gyurma lenne… :(

  371. marcore - 2012.11.09. 16:48

    Szerdán meg rendeltem végre. Ma hívtak, hogy hétfőn jön jipijáá. 16, fehér

  372. Judina - 2012.11.09. 22:59

    Akkor nyilván én nem kapom meg sohasem,mert én már 2 hete rendeltem.Sírjak vagy nevessek?

  373. Somiati - 2012.11.10. 07:02

    Sziasztok. Srácok, ha felhívjátok a 06306363630-as telefonszámot (T hálózatból ingyenes) és ott 13:00-ig rendeltek i5-t, akkor a GLS kiszállítja már másnap, ha később, akkor két nap múlva. Természetesen kell legyen készlet az adott méretből és színből. Én rendeltem egy fehér 16GB-t 10.26-án este 18:01-kor és 10.29-én reggel 8:30-kor már a kezemben is volt. Aztán rendeltem egy fekete 16GB-t 11.07-én 14:03-kor és 11.09-én reggel 8:25-kor már meg is kaptam azt. Ez ennyire egyszerű, de lehet, hogy engem Fortuna jobban szeret!? Üdv.

  374. Kelcsiot - 2012.11.11. 17:43

    Na, ma délután szépen beslattyokgtam az Árkádban levő T-Mobilehoz és megvettem a fehér 64-esemet. Kérdésemre azt mondta az ügyfélszolgálatos, hogy a 16 GB-os elfogyott, de a többiből van és úgy néz ki, hogy most már folyamatosak mondható az ellátásuk. De ez gondolom az Árkádra igaz. Szóval akit érdekel és nem akar várni, annak irány az Árkád. Jó eséllyel kap iPhone 5-öst. Max 16-os lehet gond. Sok sikert mindenkinek!

  375. Benooo - 2012.11.12. 07:23

    Tegnap én vittem el az Árkádból az utolsó fehér 16GB-ost. Hatalmas mákom volt. Ez a telefon egy bestia, imádom.

  376. Miki - 2012.11.12. 09:00

    Megérkezett fekete Iphone 5 32GB – om,nincs rajta lepattogzás és horpadás sem :-)

  377. VD - 2012.11.12. 09:04

    Kelcsiot!

    Nem tudod esetleg, feketék voltak?
    D

  378. VD - 2012.11.12. 09:14

    Utánakérdeztem telefonon.
    16-32-64 fehér van a központban (webshop)
    16-32 fekete is.

    64es fehérből 66db, 32es feketéből 1db.

    Tehát ezeket meg lehet azonnaliban rendelni.
    Márkaboltban sem lehet más.

  379. VD - 2012.11.12. 22:38

    Bementem ma az Árkádba, volt készleten basszus 3db fekete! :D
    Úgyhogy megvaaaan! :D

  380. VD - 2012.11.13. 07:54

    64

  381. Kelcsiot - 2012.11.13. 08:50

    VD: király, akkor neked is mázlid volt! Jó ez az Árkád, szerintem ott majdnem mindenből van/volt a hétvégén. Amúgy pedig egy állat ez a cucc. Igen könnyű, tényleg, de szerintem nincs ezzel semmi baj!!! Nem értem azt, aki szidta a minőségét. Ez megint egy ékszer. Lehet, hogy sérülékeny, de egy nap alatt úgy megszoktam, hogy ha a kezembe veszem az iPhone 4-et, akkor ez egy őskövület, féltégla érzését kelti most már bennem. Amúgy azért vettem fehéret, hogy ne legyen később se lepattogzódás. Egyébként szerintem ebből nagyon szép a fehér, kifejezetten tetszik az alu (?) betét a hátuljában. Nekem semmi csalódást nem nyújtott.

  382. marcore - 2012.11.13. 11:13

    megjött nekem is. 16g, fehér. hát istenkirály :D semmi hibát nem találtam eddig rajta.

  383. Kalandor - 2012.11.16. 16:11

    VD, 64GB feketet sikerult venned? Szerinted van meg nekik? Koszi

  384. iCore - 2012.11.17. 15:27

    Én rendeltem egy fekete 16gb november 3-dikán de még mindig sehol semmi….

  385. MajaG - 2012.11.19. 18:13

    Na, hogy jót is írjak a telefonról. A gyári festék hiány ellenére, azt le kell írnom, hogy a gyárba kéne megoldaniuk a minőség ellenőrzést rendesen. Mert ahol van festék, ott ott is marad…

    Ennyi még 1.5 hét után.

    (Elégedett vagyok a telefonnal)

  386. VD - 2012.11.20. 15:17

    Igen, fekete 64GB vettem. Több darab is volt még nekik akkor, úgyhogy érdemes megpróbálni! :)

  387. Criton - 2012.11.26. 22:50

    A StarKing egyébként mióta értékesít iPhone 5 készüléket, egyáltalán iPhone telefont? Múlthéten kérdeztem rá, és náluk nem lehet venni!

  388. knorbi5 - 2012.11.27. 19:43

    Nem tudom mi ez a kamu, hogy mindengol elérhető..T-mobile-nál sehol sincs iPhone 5..most rendeltem volna az ügyfélszolgálattól és közölték hogy se 32-es, se 64-es..csak 16.

Szólj hozzá Te is!