Bob Mansfield nyugdíjba vonul

KeleMan 2012.07.03. 11:47 Apple, Egyéb 0 db 356

Az Apple bejelentette, hogy Bob Mansfield, a vállalat hardvertervezési ágazatának vezető alelnöke visszavonul beosztásából. Munkáját több hónapos folyamatot követően Dan Riccio, az Apple iPad hardverek tervezésével foglalkozó részlegének alelnöke veszi át. Távozásáig a teljes hardvertervezési csapat Mansfield irányítása alatt marad.

“Bob a vezetőség kulcsfontosságú tagja volt. Ő vezette a hardvertervezési szervezetünket, és a felügyelete alá tartozó csapat az évek során több tucat forradalmian új terméket fejlesztett ki” – mondta Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.

“Nagyon sajnáljuk, hogy távozik, ugyanakkor reméljük, hogy örömét leli nyugdíjas évei minden egyes napjában. Dan már nagyon régóta Bob egyik első számú helyettese volt, és mind az Apple munkatársai körében, mind az egész iparágban igen nagy tiszteletnek örvend. A hardvertervezési csapatunknál nincs jobb a világon, így a váltás miatt egy percig sem fognak kiesni a ritmusból.” – tette hozzá Cook.

A hardvertervezési ágazat vezető alelnökeként Mansfield a Mac számítógépek hardvertervezését 2005, az iPhone és iPod eszközökét 2010, az iPadét pedig a készülék megalkotása óta irányította. Mansfield korábban a Raycer Graphics alelnökeként dolgozott, ahonnan 1999-ben, a vállalat Apple általi felvásárlásakor került az Apple csapatához. Mansfield 1982-ben szerzett villamosmérnöki diplomát az austini Texas Egyetemen.

Riccio jelenleg az iPad hardverek tervezésével foglalkozó részleg alelnöke, és már az első generációs iPad megjelenése óta kulcsszerepet játszik az Apple teljes iPad-termékvonalának fejlesztésében. Riccio 1998-ban terméktervezési alelnökként csatlakozott az Apple csapatához, és pályafutása során lényeges szerepet játszott az Apple hardverek többségének fejlesztésében. Dan az amhersti Massachusetts Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1986-ban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!