Az Apple új zenei szolgáltatása 9,99 és 14,99 dolláros havidíjjal lesz elérhető – az ebből származó bevételek 58%-a a lemezcégeket illeti majd meg. Az Apple további 12%-ot fizet a kiadóknak és/vagy dalszerzőknek – így az Apple Music bevételeinek mindössze 30%-a vándorol majd az almások zsebébe. A pontos számok a Digital Music News-ban megjelent, kiszivárgott dokumentumokban olvashatóak. Korábban arról is hallani [...]
Sloan
2015.06.12.
Apple, iTunes
300
Egy keddi jelentés szerint az Apple új zenei szolgáltatása, az Apple Music 256kbps-en, tehát alacsonyabb bitrátán streamelhet, mint a konkurens Spotify, illetve mint saját jogelődje, a Beats Music. A 256kbps streaming összhangban áll az Apple jelenlegi iTunes Match szolgáltatásának minőségével, viszont a jelentés nem tesz arról említést, hogy ez a bitráta a high-quality szintet vagy az alap [...]
UP
2015.06.10.
Apple, iTunes
409
A tegnapelőtt bemutatott Apple Music bejelentésének hírére nyilván nem maradt csendben a konkurencia PR- és marketinggépezete, sőt volt ahol még a CEO-k is személyesen reagáltak. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. A legközvetlenebb ellenfél, a Spotify hivatalos céges minőségében még nem reagált, de mikor Tim és Jimmy bejelentették azt a bizonyos “one more thing”-et, csak [...]
Skarp
2015.06.10.
Apple, iTunes
201
Az Apple új streamingszolgáltatása – mely valószínűleg a mai WWDC eseményen kerül bejelentésre – az “Apple Music” nevet viseli majd és személyre szabható lesz. Az új szolgáltatás valóban a Beats Music-on alapul majd, és a tervek között az is szerepel, hogy rákérdez majd a felhasználók kedvenc műfajára regisztráláskor – írja a Financial Times. Ezzel megoldanák az olyan [...]
Sloan
2015.06.08.
Apple, iTunes
447
A WWDC rohamosan közeledik, az Apple várhatóan hivatalosan is bejelenti on-demand streaming előfizetéses szolgáltatását, mely a Spotify-hoz hasonóan havi 10 dollárért lesz elérhető és nem veszi át majd azonnal a Beats Music helyét – állítja egy új jelentés. Az Apple iTunes-szal kapcsolatos terveiről szóló híreket a The Wall Street Journal közölte hétfőn. A bejelentést a Worldwide Developers Conference elindulásakor, jövő [...]
Sloan
2015.06.02.
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
191
Egy vasárnapi jelentés szerint mivel az Apple arra készül, hogy megújítja az ingyenes iTunes Radio szolgáltatását, ezért a vállalat arra törekszik, hogy olyan zenészeket csípjen meg vendég DJ-nek, mint Drake, Pharrell Williams és David Guetta. Zeneipari források szerint az Apple 19 millió dolláros megállapodást között Drake-kel, hogy legyen a szolgáltatások vendég DJ-je. A rapper más szerepeket [...]
UP
2015.06.01.
Apple, iTunes
323
A nemzetközi oldalak először a cseh és a szlovák lokalizációkat szúrták ki, majd a románt és végül a magyart is. A Mac App Store, az iOS App Store illetve az iBooks Store mind elérhető most már anyanyelvünkön is. Amennyiben nem látjátok a változást, akkor érdemes valami másra állítani a zászlós ikont a homepage alján, majd [...]
Skarp
2015.05.22.
Apple, iTunes
2 341
A Beats Music és az iTunes Radio jelenleg csak alig pár országban elérhető – az Apple azon dolgozik, hogy a szolgáltatás minél több országba eljusson. A Billboard friss jelentése szerint, a cég Oroszországban is tárgyal – ez alátámaszthatja az állítást. Az orosz lapok arról írnak, hogy élvonalbeli orosz lemezkiadók is utaltak arra, hogy a céggel tárgyalnak és ezzel [...]
Sloan
2015.05.21.
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
456
A legújabb hírek szerint, ha az Apple elindítja zenestreaming szolgáltatását idén, ennek részeként érkezhet egy közösségi hálózat is, amin keresztül az előadók megoszthatják műveiket, kommunikálhatnak és kapcsolatot teremthetnek rajongóikkal – írja egy tegnapi jelentés. A 9to5Mac értesülései alapján az új szolgáltatás social network része valami olyasmi lehet majd, mint az anno vakvágánynak bizonyult Ping, ami az [...]
Skarp
2015.05.14.
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
200
Miközben az Apple folytatja a hamarosan megjelenő megújult zenei szolgáltatásról szóló tárgyalásokat, a Warner Music Group arról számolt be, hogy a streamelésből származó bevételek történetük során először túlszárnyalták a letöltésekből származókat. Lehet ennél ideálisabb idő a belépésre? Esetleg már túl késő? “Figyelemre méltó, ahogy ebben a negyedévben folyamatosan nőttek a streaming bevételek, amivel cégünk történetében először túlszárnyalták [...]
Sloan
2015.05.12.
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
650
A Re/Code új riportja az Apple új zenei szolgáltatásával kapcsolatban nagyrészt ismét felvázolta azokat a dolgokat, melyeket már eddig is tudtunk: a WWDC-n debütálhat az iOS 8.4-el együtt, és az új operációs rendszer bétája pedig már a fejlesztők kezében van a megújult Zene appal együtt. Akadt azonban egy-két friss, bár nem akkora meglepetést jelentő hír [...]
A Spotify, melyről széles körben úgy vélik, hogy a cég áll az Apple elleni vádak és nyomozások mögött, most újabb versenyhivatali panaszt tett az ügyben. A cég azt sérelmezi, hogy az Apple 30%-kis sápot kap az in-app purchasekből, és gyakorlatilag Apple-adónak titulálta az összeget. Az Apple ugyanis felszámít egy 30%-os díjat minden App Store-ban történt értékesítésért, [...]
Ahogy azt már egy ideje tudni lehet, az Apple arra készül, hogy elindítja saját zenei szolgáltatását és a pletykák szerint a cég eközben nyomást gyakorol a kiadókra, hogy kényszerítsék ki a konkurenciából (pl. a Spotifyból), hogy hagyjanak fel az ingyenes zenehallgatási szolgáltatási szint kínálásával, mely úgy tűnik az amerikai Igazságügyi Minisztérium érdeklődését is felkeltette. A [...]
Egy szerdai jelentés szerint, az Apple több producert is átcsábított a BBC Radio 1-tól a pletykált új zenestreaming-szolgáltatás kedvéért, amely még idén debütálhat, potenciálisan az Beats Music megújított változataként. A Music Business Worldwide forrásai elmondták, hogy az Apple négy producert csalt át a BBC Introducing c. műsorából, ami egy még felfedezetlen tehetségeket felvonultató show. Az új dolgozók valószínűleg a már korábban [...]
Sloan
2015.04.30.
Apple, iTunes
116
A New York Post zeneipari forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az Apple szándékosan késlelteti a Jay Z által birtokolt Tidal iOS appjának frissítéseit, hogy meggyengítse azt saját szolgáltatása, a Beats Music új verziójának érkezése előtt. Ennek köszönhető szerintük az is, hogy az app alig hetekkel elindulása után kiesett a top 700-as listáról – amin nyilván a letöltési [...]
Skarp
2015.04.27.
Apple, iOS, iTunes
259
Új iTunes frissítést adott ki csütörtökön az Apple, mely kihasználja az OS X Photos alkalmazás nyújtotta lehetőségeket: mostantól lehetséges fotók szinkronizálása iPhone-ra, iPad-re és iPod touch-ra. Azon felhasználóknak, akik iTunes-on keresztül szinkronizálnak és frissítenek, az új 12.1.2 verzió már az e héten debütált Yosemite-os Photos applikációt is támogatja. A frissítés letölthető a Mac App Store-ból. Emellett az iTunes 12.1.2 számos finomítást [...]
Sloan
2015.04.10.
Apple, iTunes
286
Brüsszel komolyan aggódik, hogy Cupertino új lépésével kiszoríthatja az ingyenes, magukat hirdetésekkel fenntartó szolgáltatásokat a piacról. A Financial Times arról számolt be ma, hogy az EU törvényhozói vizsgálhatják az Apple új streaming-törekvéseit, mivel azok sérthetik az unió versenytörvényeit. A cikk arról is beszámolt, hogy számos digitális zenecég és kiadó kapott kérdéssort az Európai Bizottság Versenypolitikai [...]
Skarp
2015.04.02.
Apple, iTunes, Kiemelt hírek
159